Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-22 / 248. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1991. október 22., kedd kor. A domboldalon fehér házak sorakoztak lapostetővel. Azt gondolom, leginkább a fa hiányzik erről a tájról: nemcsak az épületek elől, hanem az építkezésekről és a házakról is. (Fás ligeteket csak később láttam a Földközi-tenger partján. Paratölgyek szegélyezték az utat.) Az építőanyag itt a kő, fát — mert nincs — nem is használnak. Itt legfeljebb legyezőpálma-cserjék takarják a sziklát. Ott, ahol a nyári napban fel nem perzselődött minden. A másik oldalon egyre közelebb jönnek Afrika pára szürkítette hegyei. Októberben itt még nyár van, s a kávézó teraszára csak ott ülnek ki a forró napban. ahol napernyő is van. Dél múlt, nincs nagy forgalom az úton. A főnix-pálmák szinte egyik bukkanótói a másikig megnőnek: az út a tengerpart felé fut. Bal oldalán hűvösüket féltő apró házak a jobb oldalon pedig az óceán. Kitárulkozik a táj: szemben Gibraltár. A hegy legmagasabb csúcsán angol zászlót lenget a hűsítő tengeri szél. Később tapasztalom, hogy szinte minden magasabb pontra kitűzték a brit lobogót. Az utat sorompó zárja el. Mögötte sötétkék nadrágban, világoskék ingben kobakkal a fején angol bobby spanyolul megszólalva kéri az útlevelet. Sokáig lapozza: nem minden nap kerül magyar a kezébe. Aztán felnyílik a sorompó, de meg 'sem lendül még az autó, máris forgalmi jelzőlámpa szabályozza az ütemet. A lámpa mögött széles betoncsík: a repülőtér kifutópályája. Azon vezet kereszA legdélibb part bői. A hegy oldalát majmok lakják: Európában egyedül itt élnek szabadon. Igaz, megnézni őket csak száz pesetáért engedik. Az angol katonák a majmokhoz vezető úton állítják meg a járókelőket. Visszafelé gyorsan ér a városba a látogató. A szűk utcákban alig lehet parkolóhelyet találni. És ép autót sem nagyon. A kanyarokban előbb vagy utóbb mindegyiknek megnyomják az oldalát. Aki fönt járt a hegyen, elsétált a világítótoronyhoz és a kilátóhoz, ahol a távcső mellé azt is odaírták, hogy merre kell fordítani, ha valaki Ceutat vagy Tangert akarja nézni, biztosan leül egy pohár sörre valamelyik kiskocsmába. Az utazó, biztosra veheti, hogy a sör mindig hideg és friss. A csapos pedig mosolyogva, barátságosan kívánja az utas egészségére. Mint ahogy azt is biztosra veheti, hogy kifelé tartva a kisvárosnyi területről, nemcsak az útlevelére, hanem sokkal inkább a csomagtartójára kíváncsiak a határőrök és a vámosok. Hiába, közel van Afrika, könnyű átjutni a szoroson a csempészeknek is... Gibraltárt — bizonyság rá a történelem — a stratégák fedezték föl, de a turistákból él, s fejlődését látva nem is rosszul. Építkeznek itt egyre-másra, s hogy az újabb beruházásokhoz telek legyen, birokra kelnek a szorossal: tenyérnyi helyet elrabolva az óceántól. Gibraltár nemcsak egy szikla és egy kötény. Bár a keleti szél miatt gyakori itt a köd, a város a napfényes napokból él. Egy szikla... és egy kötény tül az út. Az autónak akkor kell a piros lámpa jelzésére a keresztirányú fogalom miatt megállni, ha repülőgép érkezik vagy távozik Gibraltárról. Most szabad az út. Balról kerüljük a sziklát. A szürke, meredek falban hatalmas törések. Később, amikor az első alagútba fut az autó, azt is látni lehet, hogy a sziklát ke- resztül-kasul szabják az alagutak. Gibraltárt nemcsak a turisták fedezték fel; jóval megelőzték őket a katonai stratégák. A lőrések éppen úgy néznek Európa felé, mint Afrika partjaira, a földközi-tengeri vagy az Atlanti-óceáni kijáratra. Az alagút előtt olasz falu: vagy tíz náció fiai élnek itt. Aztán a tenger, fehér tarajos hullámaival majd a világító- torony a félsziget legdélibb része, s a túloldalon Afrika. Gibraltár az utrechti béke óta tenyérnyi Anglia, akkor kapta meg ugyanis a szigetország örökre ezt a területet. Az anyaországtól távol ez a félsziget mégis önálló életet él, s ez külsőségeiben is megmutatkozik, az itteni fontról hiányzik a királynő arcképe, s az autóknak csak G-vel kezdődik a rendszámuk. De az ország-jelzés — GBZ — egyikről sem hiányzik. A két világháborúban stratégiai pont volt a félsziget. Emlékét a hegytetőn Afrika felé meredő ágyú idézi. Nyögve kapaszkodik fölfelé az autó, s egy kanyar után sorompó zárja el az utat. Géppisztolyos angol katona kéri az útlevelet. Barátságos határozottsággal adja vissza és mindjárt mondja is a tudnivalókat valahogy így: az úton megállni tilos. Fényképezni tilos. Oké? Rábolintunk, s megnyílik aso- rompó. Megyünk vagy fél kilométert a katonai területen: a szűk út mellett két katonai autót látok, aztán következik a másik oldali sorompó és a homokzsákok. A géppisztolyos, terepruhába öltöztetett angol katona szó nélkül nyitja fel a sorompót. Ahogy az ember fölfelé kapaszkodik a félelmetesen meredek és szűk úton, egyre kevesebbet lát a városból és egyre többet a végtelen vízrr Egy szikla és egy kötény: Gibraltár Egy szikla és egy kötény: ez Gibraltár. A sziklán bozót és majmok, a kötényen és a meredek hegy oldalában hangulatos házak, angol kiskocsmák és barátságos emberek. A kötény mögött — a sziklaszorossal szembeni északnyugati oldalán repülőtér. A kifutópálya már a tengeren kezdődik, s egészen a tengerig tart — átszelve a félsziget bejáratát. A betonon személyszállító gép tankol, és terepszínű katonai szállító repülők várakoznak, látszólag élettelenül. Az emberek ügyet sem vetnek a gépekre. Mielőtt valamelyik fel- szállna, végigszalad a repülőtéri alkalmazott a kifutópályán, elhessegeti a sirályokat, aztán felbúghat a repülőgép motorja. Gibraltár mégis több mint egy szikla és egy kötény: kapu Afrika felé és átjáró az Atlantióceán és a Földközi-tenger között. Itt ahol a sziklák széles köténnyé szelídülnek, karnyújtásnyira látszik a túlsó part: Afrika. Hegyei mögül nagy felhők törnek elő és indulnak EuA túloldalon Afrika rópa felé. Itt Gibraltár és Afrika között a szorosban keveredik egymással az Atlanti -óceán és a Földközi-tenger vize. Ha Malaga felé indul — az utas már a Földközi-tenger partján vezet az autóút, ha viszont az európai kontinens legdélibb csücskére kiváncsi, és ezért Tarifa felé veszi az útját, akkor az Atlanti- óceán partja mentén rója a kilométereket. Gibraltáron azonban nemcsak a két tenger vize keveredik. A kocsmákban és az utcán marokkói arabbal, gyors- beszédű spanyollal éppen úgy lehet találkozni, mint méltóságteljes indiaival vagy üzletelő göröggel. Az árakat angol fontban adják meg, de általános — ha nem is hivatalos — fizetőeszköz a spanyol peseta. Szó nélkül elfogadják a német márkát éppen úgy, mint a dollárt. Gibraltárt először az autó ablakából pillantottam meg: a felhők díszítette tengeri háttérből komoran villant elő azt követően, hogy az egyhangú táj. változatosabbá vált, s sűrűbben nőttek a cserjék is. Al- gecirás környékén jártunk akKercza Imre
