Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, KIRÁLY ISTVÁN temetésén részt vettek, virágaik­kal, együttérzésükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Megköszönjük mindazoknak, akik jó anyánk, MENCSELIISTVÁNNÉ Tóth Julianna sírjára virágot, koszorút helyeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik özv. GACS ISTVÁNNÉ fonyódi lakos temetésén részt vet­tek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, munkatár­saknak, barátoknak és ismerősök­nek, akik felejthetetlen halottunk, BEKJÁNOS temetésén részt vettek és fájdal­munkban együttéreztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, a siófoki vasútállomás vezetőinek és ösz- szes dolgozójának, akik ALEGYULA szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk temetésén megjelen­tek és sírjára koszorút, virágcsok­rot helyeztek, s mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen halot­tunk, ZSELYI ISTVÁN temetésén részt vettek és mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló felesége és rokonsága INGATLAN BARCSON kétszobás, komfortos, II. emeleti lakás reális áron eladó. Érdeklőd­ni: Barcs, Almás u. 2. (146881) BARCSON a Május 1. u. 7. sz. fszt. 1. alatti másfél szobás, OTP-s öröklakás eladó. Irányár: 870 000 forint. Érdeklődni ugyanott 10-től 18 óráig, Mógár Imre. (146880) SIÓFOKON téglaépületben 62 m2-es lakás eladó. Érdeklődni a 11 -983-as tele­fonon. (146873) MARCALIHOZ 1 km-re 300 n-öl telek szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Érdek­lődni: Térjék, Marcali, Móra F. u. 7. (146887) MARCALIBAN a tuskósi hegyben szántóföld + gyümölcsös, 976 n-öl. ela­dó, csak 35 000 Ft. Érdeklődni: Marcali, József A. u. 31. (146891) ELADÓ gazdálkodásra alkalmas csa­ládi ház, vagy barcsira, pécsire cserélhe­tő. Érdeklődni: Homokszentgyörgy, Táncsics u. 6. (146879) ÖSSZKOMFORTOS családi ház fize­tési könnyítéssel eladó, vagy kisebbre cserélhető, értékegyeztetéssel. Érdek­lődni: Várda, Petőfi u. 129. sz. (4757) SZENTJAKABI kertbarátok területén eladó 204 n-öl zártkert termőszőlővel és gyümölcsfákkal, rajta kisebb ház, pincé­vel és mellékhelyiséggel. Érdeklődni le­het: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 60.3/1., vagy 16-469 telefonszámon. (4761) BALATONMÁRIA, Parti u. 30. sz. víz­parti ikertelek fele eladó, 99,5 n-öl. Érdek­lődni a 82/20-528 telefonszámon. (4760) SIÓFOK-KILITIBEN balatoni panorá­más, 400 n-öl szőlő, pince, présház épí­tési engedéllyel eladó. (Víz, villany van.) Siófok, Vörös Hadsereg útja 117. Tel.: 84/13-089.(146843) ELADÓ Kaposvár, Jedlik Ányos u. 4. alatt kétszobás ház kis udvarral. Érdek­lődni: Kaposvár, Ivánfahegyalja u. 7/a, Gerencsér Pál. (4672) DESEDÁN, a toponári oldalon 300 n- öles telek eladó. Érdeklődni a 12-878-as telefonon. (4676) KISKORPÁDON a Petőfi S. u. 83. sz. alatti családi ház eladó. Érdeklődni 16 óra után a Petőfi S. u. 85/a alatt. (4675) ZALAKAROSI hegyen (fürdőhöz kö­zel) 335 n-öles zártkerti terület eladó. Esetleg platós kistehert beszámítok. Za- lakaros, Hegyalja u. 35. Telefon: 93/18- 167. (146785/a) A HOLLÁDI bari hegyen 540 n-öles telek pincével, szőlővel eladó. Érdeklődni 17 óra után, telefon: 06/85/61-296. (146787) 1200 n-öles terület, szőlő, szántó, kaszáló, megosztva is eladó. Mecseki János, Tengőd, Táncsics u. 153. (146773) HÁCSON, a Fő utcában 5602 m2 telek és a Kossuth utcában 6345 m2 telek bon­tásra való épülettel eladó. Érdeklődni: Hács, Fő u. 53., munkanapokon a helyi vegyesboltban. Klotz Kálmán. (146781) ELADÓ Kiskorpád, Kossuth u. 36. sz. alatt lévő családi ház kerttel és szőlővel. Irányár 420 000 Ft. Érdeklődni Kiskor­pád, Vörösmarty u. 33. alatt. (4636) BABÓCSÁN a Béke u. 49. számú fel­újításra szoruló, korszerűsíthető, két­szobás családi ház (kamra, műhely, pin­ce) 300 n-öles telken készpénzért eladó. Irányár: 460 ezer forint. Gáz, víz beve­zetve. Érdeklődni hétvégeken: Babócsa, Béke u. 36., Vidáéknál. (208577) ELADÓ siófoki 160 m2-es, ötszobás, összkomfortos családi ház garázzsal, 32 m2-es, komfortos melléképülettel, 300 n­Ezúton mondunk hálás köszö­netét a rokonoknak, ismerősök­nek és mindazoknak, akik szere­tett halottunk, VÖRÖSFERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyh íteni igye­keztek. A gyászoló család öles telekkel. Telefon: 84/10-217. (146852) A SIÓFOK-KILITI szőlőhegyen 417 n- öles terület: szőlő, gyümölcsös, pince, présház, szoba eladó. Érdeklődni a 84/ 10-565-ös telefonon. (146819) KAPOSVÁRON a Pécsi u. 22/a sz. alatti kétszobás, cserépkályhás ház 1 450 000 forintért sürgősen eladó. Ér­deklődni a 82/14-155/176-os telefonon. (4370) BALATONMÁRIAI 148 n-öles, köz­művesített, vízparti telek sürgősen ela­dó. Érdeklődni a 72/19-557-es telefonon, az esti órákban. (539848) FELÚJÍTOTT, kétszobás, erkélyes lakás eladó. Kaposvár, Béke u. 13. III/3. Érdeklődni a helyszínen, 17 óra után. Telefon: 13-763, hétfőtől péntekig 9—19 óráig. (4335) ELADÓ zöldövezeti, tehermentes, kétszobás lakás. Érdeklődni a 14-242 telefonon, vagy személyesen naponta 17 órától a Kaposvár, Zaranyi-lakótelep 5. épület fszt. 6-ban. (4482) SIÓFOK-KILITIBEN, a Petőfi S. u. 49- ben szuterénos, tetőtér-beópítéses iker­ház egyben vagy külön eladó Érdeklőd­ni: helyben, Bellénes. (146577) SIÓFOK központjában kétszobás családi ház 200 n-öles telken eladó. Ér­deklődni: Siófok, Küszhegyi u. 9/G. Tele­fon: 84/13-393. (146863) 300 n-öl szőlő présházzal, villannyal Kaposvár, Körtönye-hegyen eladó. Irányár: 350 000 Ft. Érdeklődni: Kapos­vár, József u. 61., egész nap. (4727) KAPOSVÁR centrumában 65 négy­zetméteres, két és fél szobás, összkom­fortos, harmadik emeleti lakás eladó. Érdeklődni: Teleki u. 1—3., III. em. 10., vagy telefonon 82/10-332, munkaidő után. (46/S) 2,5 szobás, belvárosi, gázos lakás garázzsal, nov. 1 -jétől kiadó. Telefon: 82/ 12-961,17 órától. (4696) LÁTRÁNY központjában, a Szabad­ság u. 20. alatt háromszobás családi ház hozzá tartozó nagy telekkel eladó. Ér­deklődni a helyszínen. (4684) ELADÓ a Desedánál (füredi oldalon) 235 n-öles szántó és gyümölcsös. Ér­deklődni: Magyaregres, Táncsics u. 7. Dávid. (4682) KADARKÚTON a Körmendi u. 91. sz. alatti háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni Rákóczi u. 86. sz. alatt lehet. (4692) A DESEDA toponári oldalán 500 n- öles telek épülettel eladó. Hosszú Jó­zsef, Kaposvár, Balogh Ádám u. 12. Te­lefon: 12-245. (4689) ÉPÍTÉSI telek eladó Siófokon, a Váci Mihály utcában. Érdeklődni: Balatonkiliti, Töltényi Sz. u. 11., délelőtt 8-tól 10 óráig. (146829) BÖHÖNYÉN a Fö u. 95. sz. alatti csa­ládi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (146828) TAVASZI beköltözéssel téliesített, háromszintes nyaraló Balatonfüreden, a vízparthoz közeli üdülőövezetben eladó. Telefon: 56/41-984, este. (95036) KAPOSVÁR belvárosában másfél szobás, új, telefonos, tetőtéri lakás ela­dó. Telefon: 82/12-808. (4748) TÖRÖCSKEI úton 250 n-öles telek eladó. Érdeklődni: Varga József, Kapos­vár, Bartók Béla u. 51. (4744) KAPOSVÁR, Szigetvári u.^. sz. alatti házrész eladó. Érdeklődni a fenti címen. (4756) BALATONSZÁRSZÓN a Dózsa György u. 77. sz. alatti családi ház 1850 n-öl telekkel, gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni lehet: Balatonföldvár, Felsza­badulás u. 112. (146800) BALATONLELLÉN 225 n-öl teljesen közművesített, beépíthető telek eladó. Érdeklődni: Tóth József, Balatonlelle, Arany J.u. 99. (146905) KADARKÚT, Fő u. 60/B házhely 600 n-ől, melléképülettel, pince, garázs, áron alul eladó. Érdeklődni: Fonyód, Szivárvány u. 5., Winkó. (146797) BALATONFENYVESEN 220 n-öl te­lek eladó. Érdeklődni: Magyar Józsefné, Balatonfenyves, Fenyvesi u. 203. (146795) KAPOSVÁR, Berzsenyi u. 40-es tég­laépületben I. emeleti, 1,5 szobás + étke­zős, 53 m2-es, egyedi gáz-központi fűté- ses, vadonatúj lakás 29 000 Ét/m2 áron eladó. Ajánlatokat a 4732. számra a kia­dóba várok. (4732) 4 szobás, összkomfortos, 140 m2-es családi ház áron alul eladó. Cím: Kisasz- szond, Kossuth L. u. 25. (4721) SÜRGŐSEN elcserélném mezőcso- konyai, nagyméretű, gázos, gazdálko­dásra alkalmas házamat másfél, kétszo­bás lakásra, megegyezéssel. Érdeklődni egész nap: Dózsa György u. 4. (4735) KAPOSVÁRON két család részére is alkalmas, félkész családi ház eladó, vagy belvárosi lakásra cserélhető. Tele­fon: 82/14-973, munkaidőben. (3318) Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és a Balaton Fü- szért vezetőségének és dolgozói­nak, amiért felejthetetlen halot­tunk, PÁLJÁNOS temetésén részt vettek, virágaik­kal és részvétnyilvánításukkal fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család ELADÓ 76 m2-es, tehermentes, szö­vetkezeti lakás. Kovács Imre, Siófok, Blá- thy O. u. 26. fszt. 2.(146897) HÁROM és fél szobás, 74 m2-es, te­hermentes öröklakás eladó. Cím: Siófok, Koch R. u. 6.11/1.. Béli Imre. (146896) SIÓFOK-KILITIBEN 240 n-ölön csalá­di ház eladó. Telefon: 74/13-402. (146900) KETTŐ + félszobás, komfortos ma­gánház 200 n-öles telekkel sürgősen ela­dó, vagy siófokira cserélném + kész­pénzzel. Siófok-Kiliti, Zalka u. 8. Érdek­lődni a helyszínen. (146956) SIÓFOK-TÖREKIBEN 417 n-öles te­lek eladó. Érdeklődni a 84/11-265-ös te­lefonon. (146959) 220 n-öles telek eladó Szántódon, a vízparttól 5 percre. Érdeklődni Siófokon, a Vadászboltban lehet. (146962) BALATONENDRÉDEN a Balatontól 4 km-re építési telek kedvező áron eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Siófok, Blá- thyO. u. 13. II/9., 17 órától. (146964) MEZŐCSOKONYA, Szabadság u. 82. sz. ház eladó. Érdeklődni egész nap. (4817) A DESEDAI tó füredi oldalán 260 n- öles zártkert befejezés előtt álló cseh fa­házzal eladó. Érdeklődni a 82/12-538 te­lefonon. (4813) HÁROMSZOBÁS, összkomfortos (gázos) ház melléképülettel eladó. Az épület egy részét üzletnek is lehet hasz­nálni. Ugyanott Barkas mikrobusz és egy új büfékocsi eladó. Érdeklődni: Nagyba­jom, Fö u. 94., mindennap 16 órától. (4804) ELADÓ vagy kisebbre cserélhető ér­tékkülönbözettel a Kaposvár, Zaranyi-ltp. 21. sz. alatti első emeleti, 63,5 m2-es, 2,5 szobás, erkélyes + étkezős, szövetkezeti lakás. Tanácsi lakáscsere is lehetséges. Érdeklődni a 82/18-124-es telefonon, 18 óra után. (4800/a) ELADÓ Zselicszentpálon, szép kör­nyezetben 500 n-öles gondozott, tera­szos művelésű konyhakert és gyümöl­csös kis teraszos faházzal. Öntözés ciszternából megoldott. Érdeklődni 18 óra után a 82/18-124-es telefonon. (4800) ELADÓ kétszobás, erkélyes, teher­mentes lakás 26 ezer Ft/m2, valamint ol­csón 3 éves T rabant lim. 1994-ig vizsgáz­tatva és új, fék nélküli szgk.-utánfutó. Érdeklődni: Kiss, Kaposvár, Kereszt u. 1. IV/3. (volt Rózsa F. u.), mindennap 17— 20 óra között. (4802) BALATONBOGLÁRON négyszobás ikerházrész eladó. Érdeklődni: Balaton- boglár, Jácint u. 11.(146912) ELCSERÉLNÉM kétszobás, tanácsi lakásomat kisebbre, értékkülönbözettel. Érdeklődni 18 óra után a kaposvári 20-811-es telefonon. (4775) NAGYATÁD, Béke u. 25/a sz. családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. Irányár 550 ezer Ft. (146921) BALATONFENYVESEN, vízparii tár­sasüdülőben szép fekvésű komfortos lakrész eladó. Muravölgyi Károly, Nagy­kanizsa, Vörösmarty u. 61. Telefon: 93/ 11- 700.(146918) ELADÓ Ráksiban kétszobás, kony- hás lakás 3628 m2 telekkel a Petőfi u. 15. sz. alatt. Érdeklődni szombat—vasárnap du. a helyszínen. (4781) NAGYATÁDON új családi ház nagy területtél eladó. Többcélú felhasználás, 2 családnak is megfelelő. Telefon: 06/83/ 12- 495. (4778) KÉTSZOBÁS, magasföldszinti lakás jövő évi beköltözéssel eladó. Érdeklődni Kaposvár, Búzavirág u. 16. fszt. 4. (4776) BELVÁROSI, kisméretű lakásunkat, egyedi gázfűtéses, vízórás, eladnánk vagy elcserélnénk kaposvári családi ház­ra, megegyezéssel. Érdeklődni: Kapos­vár, Zárda u. 22.2/8., munkanapokon 17 óra után, vagy a 82/21-953 telefonon, Bekker. (4771) ELADÓ három és fél szobás, szuteré­nos, kertes családi ház vízzel, gázzal, ipari árammal. Ugyanitt 120 n-öí házhely épülettel, pincével. Érdeklődni bármikora helyszínen. Kaposvár, Galimberti u. 4. (4773) KÉTSZOBÁS, kertes családi ház mel­léképületekkel, ipari árammal, 650 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Polgár Attila, Karád, Szent István u. 8. (146907) KAPOSDADÁN külterületi ingatlan (1000 m2) faházzal, pincével (víz, villany van) igényesnek eladó. Telefon: 82/ 15-792. (483926) BALATONLELLÉTŐL 4 km-re, Látrány központjában gyümölcsös, ker­tes családi ház beköltözhetően, sürgő­sen eladó. Telefon: 84/11-885, 12—20 óráig. (483892) BALATONFENYVESEN, Vasút u. 15. szám alatt faházas nyaraló 200 négy­szögöl telken eladó. Érdeklődni: Fonyód, Domb u. 18. Telefon: 85/61-867, este. (483902) BÁRDUDVARNOK tájvédelmi terüle­tén összkomfortos, panorámás nyaraló teljes felszereléssel, jó megközelítéssel eladó. Érdeklődni a 82/12-684 telefon­számon. (483917) KAPOSVÁR, Apponyi A. u. 47. sz. alatti családi ház telefonnal üzletnek, műhelynek kiadó. Érdeklődni: 82/21-591, vagy Apponyi A. u. 18. II/4. (483915) ELCSERÉLNÉM 2,5 szobás, össz­komfortos, erkélyes lakásomat kiskertes házra. Minden megoldás érdekel. Kapos­vár, Petőfi u. 39. III/3. (483914) IGALBAN, a gyógyfürdőhöz közel fa­ház telekkel eladó. Érdeklődni: Mernye, Ady Endre utca 6. sz. (483858) TÖRÖCSKEI kertbarátoknál 200 négyszögöl zártkerti ingatlan eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Füredi u. 75. föld­szint 3., Tolnai. (483883) KAPOSVÁRON 55 m2-es, erkélyes lakás a Kinizsi-lakótelep 14-ben eladó. Érdeklődni a 10-758-as telefonszámon. (483888) JÁRMŰ FELÚJÍTOTT, kofferos Barkas négy­ütemű, új motorral eladó. Barcs, Kandó Kálmán u. 3. (146882) EGYÉVES Simson segéd-motorke­rékpár nagyon jó állapotban eladó. Víz­vár, Szabadság u. 69. (146877) NYOLC- és tizenkét éves Ladák fris­sen műszakizottan eladók olcsón, meg­egyezéssel. Bognár József, Nagy- berény, Sallai u. 14. (146869) 3,5 éves BX17 RD dízel Citroen eladó. Bódis, Kaposvár, Damjanich 1 /IV. Tele­fon: 82/10-457. (4770) KITŰNŐ állapotban lévő kis Polski 17 000 km-rel eladó. Érdeklődni munka­időben: Szenyér, iskola, telefon: 4. (146892) MEGKÍMÉLT, 3 éves Polski Fiat 126- os 18 000 km-rel eladó. Érdeklődni lehet a 82/.11 -025 telefonszámon, az esti órák­ban. (4759) DD-s Trabant 1993-ig érvényes mű­szakival eladó. Nagyobb kocsira csere is érdekel. Érdeklődni: Taszár Itp. 18. sz. fszt. 3. ajtó. (4754) VEGYES használatú Barkas teljesen felújítva, friss műszakival eladó. Érdek­lődni: Balatonlelle, Sallai u. 42., naponta 17 órától. (146849) RENAULT 5-ös 1,6 dízel, ötéves, fe­hér, 5 ajtós, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni a 83/11 -680 telefonon, este 6 óra után. (146791) UG-s Zsiguli eladó 1993-ig érvényes műszakival. Érdeklődni a 85/60-848-as telefonon, este 6 óra után. (146784/a) AVIA 3 tonnás, billenős, jó állapotban eladó. Platós kistehert beszámítok. Zala- karos, Hegyalja u. 35. T.: 93/18-167. (146785) 80-as évjáratú Opel Kadett GTE ela­dó. Csere is érdekel. Érdeklődni 17 óra után. Telefon: 06/65/61-296. (146787/a) GT-s Trabant sürgősen eladó. Érdek­lődni mindennap: Inke, Rákóczi u. 119. (4657) 3 ÉVES Skoda 120 L friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet a 82/21 -380 tele­fonon, vagy Kaposvár, Füredi u. 75. I/4. (4644) LANCIA Delta GT1600, piros, 105 LE- s, eladó. Cím: Berta Zoltán, Szigetvár, Török B. u. 7. Tel.: 70/11-314. (4645) LADA Samara bejáratás után 375 ezer Ft-ért eladó. Hegedűs, Fonyód, Nádor u. 52.(146775) FIAT Ritmo 60 CL, 9 éves, jó állapot­ban eladó. Irányár 250 000 Ét. Telefon: 82/12-894, 10-027. (4571) AKAR Ön olcsó nyugati autót vásárol­ni? Segítünk ebben és a kedvezményes vámolásban is. 185-9371. (3255) PLATÓS ARO 4 x 4-es, öt és fél éves, reális áron, sürgősen eladó. Marcali, Bar­tók B. u. 24. (146598) GZ-s Lada combi eladó. Érdeklődni: Csurgó, Eötvös u. 25. sz. (146794) HÁROMÉVES, 4 x 2-es platós ARO kevés kilométerrel eladó. Sávoly, Petőfi u. 28., Tóth Tibor. (146826) VW Golf 1,6 turbó dízel extrákkal, 5,5 éves, újszerű állapotban, családi okok miatt sürgősen eladó. Irányár 540 000 Ft. Érdeklődni naponta 16-órától: Országh Károly, Balatonlelle 8638, Szövetség u. 105.(146903) TEREPES, billenős IFA friss műszaki­val, új gumikkal, pótalkatrészekkel eladó. Érdeklődni: 06/85/61 -437. (146798) ÉPÍTKEZÉS miatt elcserélném jó álla­potú Toyota személygépkocsimat kisebb értékű nyugati vagy keleti kocsira. Min­den megoldás érdekel. Nagyberki, Kis­berki u. 69. (4834) ZÁRT, vegyes használatú, 5 éves Barkas megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető a Járműjavító Kisszövet­kezetnél hétfőtől péntekig 7.30—16.00- ig. Kaposvár, Áchim A. u. 12—16. (208631) 87-es évjáratú, négyajtós, bordó színű dízel Golf eladó. Nagy Ferenc, Siófok, Klapka u. 12. Tel.: 84/10-705. (146898/b) KÉT és fél tonnás VW dízel teherautó eladó. Nagy Ferenc, 84//10-705-ÖS tele­fon. (146898/a) ELADÓ egy Audi 80 GLS személy- gépkocsi, 1993-ig érvényes műszakival, 350 000 forintért. Érdeklődni: Lepsény, Fő u. 167., október 26-ig, Szívós Pál. (146899) KÉTÉVES 2107-es Lada eladó. Tele­fon: Siófok 10-943. (146967) PEUGEOT 405 GRD dízel eladó. Két­éves, metallkék. Ára 950 000 Ft. Érdek­lődni 82/21-244 (üzenetrögzítő). (4821) AUDI 80 TD, 10 hónapos, első kézből, garanciával eladó. Horváth Gyula, Bala­tonlelle, Petőfi u. 40. Telefon: 85/51-180. Uugyanitt 11 éves Lada eredeti állapot­ban eladó. (146913) KÉTÉVES Dacia TX, alvázkezelt, vo­nóhoroggal eladó. Mesztegnyő, Jókai u. 8. (146916) ELADÓ S 100-as Skoda és 120-as bontásra. Kaposszerdahely, Kossuth u. 69. (4782) NÉGYÜTEMŰ Wartburg, 2 éves, és Dacia, 8 éves, eladó. T elefon: 82/18-870. (4787) 3 éves, 2107-es Lada áron alul, sürgő­sen eladó Jakab, Kadarkút, Rákóczi u. 21. (4788) SIMSON B 51-es eladó. Kaposvár, Zichy M.u. 12. (483922) TRABANT, 8 éves, olcsón eladó vonó­horoggal, 12 voltos. Kaposvár, Zichy M. u. 12.(483921) 6 éves, 1100 cm3-es, 4 literes fogyasz­tású, kitűnő állapotban lévő Nissan Micra eladó, 1—2 éves Trabantot beszámítok. Telefon: 82/17-425. (483894) ELADÓ hosszú platós IFA ponyvával és zárt ZUK (friss műszakival). Mezőcso- konya, József A. u. 15. (483903) SKODA 100 L üzemképes állapotban, reális áron, sürgősen eladó, műszaki vizsga 1992. októberig érvényes. Ugyan­itt Robogó-alkatrészek is eladók. Érdek­lődni lehet 17 óra után, Bognáréknál, Kaposvár, Magyar u. 30. (483912) ELADÓ 1 db 12045-ös Krisztálzetor háromszögre vizsgáztatva, 130 000 fo­rintért. Grabarics Károly, Berzence, Dió­fa u. 10. (483910) KITŰNŐ állapotban lévő, 5 sebessé- ges, 75 PS, gyári sport Fiat eladó, ugyan­itt IÉA termosz. Érdeklődni: 82/10-593 vagy 12-757. (483909) EGYÉB VÁSÁROLOK régi, porcelán fejű ba­bát, külön fejet és testet 2 ezer Ft-tól 10 ezer Ft-ig. Mária tűzzománc medált 10 ezer Ft-ig. Továbbá múlt századi antik bizsukat. Hívjon és én házhoz megyek. D. Ferenc, Kaposvár, Berzsenyi u. 39. Tel.: 82/16-449. (4595) SÖTÉT szekrénysor bárszekrénnyel, reális áron, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Fonyód, József u. 4., Ko­vács. Telefon: 85/60-907. (146886) LAKÓHÁZ-tervezést rövid határidőre vállalok költségvetéssel. Telefon: 84/ 11 -838, Siófok, Sorház u. 30. (146872) KOZMETIKAI üzletemet megnyitot­tam a marcali .piaccsarnokban. Váróm vendégeimet: Kovács Krisztina kozmeti­kus. (146894) 20 q kukorica eladó. Csokonyavison- ta, Széchenyi I. u. 43. Telefon: 55. (146878) BONTOTT Zsiguli-alkatrészek ela­dók, ugyanott 1 pár Wartburg szélvédő. Kaposfüred, Állomás u. 47., 18 óra után. (4753) ELADÓ olajégőfej — Ganz Tissen — egyéves. Érdeklődni: Kaposvár, Dózsa György u. 21., Borbás. (4752) KERESÜNK házvezetőnőt, lehet el­vált vagy gyermekkel is, 40 éves korig, Svédországba, jóképű, jómódú magyar fiatalembernek. Horváth Elekné, Oszto- pán, Bem u. 18., 7444. (4758) ELADÓ benzines ARO-hoz 2 db váltó, 1 db hátsó híd, kardánok, 5 db felni, 1 db alváz, 19 000 km-t futottak. Érdeklődni a 82/77-055/119 mell., 13—14 óra között. (4763) UTAZZON a Hold Touristtal: Londonba, 7 nap 4 éj 9500 Ft + 180 DEM Párizsba,, 7 nap 4 éj 5800 Ft +110 DEM Síutak Franciaországba és Ausztriába. Érdeklődni: 1035 Budapest, Vörősvári u. 5. Tel.: 168-5264. (208574) VIDÉKIEKNEK! Nyelvtanulás levele­zéssel kétszáz forinttól havonta angolul, németül, franciául, olaszul. (Telefoneti­kával.) Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Budapest 1149, Tábornok u. 21. Telefon: 183-5761. (3285) POPCORN pattogatottkukorica-gép, 2 hónapot használt, eladó. Érdeklődni a 85/60-848-as telefonon, este 6 óra után. (146784) BIEDERMEIER ülőgarnitúra (7darab­ból álló) igényesnek eladó. Irányár 70 000 Ft. Ajánlatokat a 4656. számra a kiadóba. (4656) PASSAP kötőgép automata lyukkár­tyás, dig. kijelzésű, tartozékokkal és Pri­vileg varrógép, 4szálas, eladó. Érdeklőd­ni telefonon: 72/82-143, 72-81-965, az esti órákban. (4651) EZÜST-, douglas-, lucfenyőt vásárol­nék nagy mennyiségben, méret- és ár- megjelölést kérek. Csendes József, Bu­dapest, Rózsa u. 30. Telefon: 1899-260. (146860) NÉGYCÉRNÁS interlock eladó. Hor- nyák, Kaposvár, Gárdonyi G. u. 46. (4621) TÁROLÓT vagy garázst bérelnék Kaposváron, lakótelepen, üzlethelyiség­nek. Telefon: 82/12-894. (4571/a) NÉMET nyelvű magánórát adnék gye­rekeknek. (Csak kezdőknek.) Cím: Va- jantné, Balatonlelle, Vágóhíd u. 17. (146694) NAGYMÉRETŰ utánfutó eladó. Ber­zence, Zrínyi u. 132. sz. (4496) PECSENYESÜTŐ a siófok-kiliti ipar­cikkpiacon sürgősen eladó. Polgár, 84/ 40-009. (4347) COMMODORE 641 játékprogramok kazettán legolcsóbban. Válaszborítékért tájékoztatót küldünk. Joyszolgálat, 1631 Budapest, Pf. 161.(3804) ELADÓ 100 db oszloptuja, 40—60 cm-es. Kaposvár, József u. 39. (4695) FENYŐCSEMETE, 3—4 éves, eladó. Lencse István, Kaposfő, Kossuth u. 188. (4608) BIOGILISZTÁT és biohumuszt vásá­rolnék. Ajánlatokat a 4608. számra a kia­dóba. (4608/a) MONOPOLHELYZETŰ, 60 m2-es büfé teljes körű melegkonyhával, igé­nyes vendégkörrel a tihanyi félszigeten eladó. Telefon: 56/41-984, este. (95037) SIESTA kályha, keveset használt, ela­dó. Toponár, Posta u. 2. (Kilián Gy.) (4738) HORDOZHATÓ cserépkályha olcsón eladó. Érdeklődni: Fonyód, Szent István u. 107. Telefon: 60-565. (146901) NYOLCLEVELŰ pálma és hagyomá­nyos mosógép eladó. Kaposvár, Béke u. 55. X/1., Tislér Mária. (4742) BEFEKTETŐK! Külkereskedelemhez 200 ezer Ft-ra lenne szükségem, egy évre, 100% kamatot fizetek. Ajánlatokat „Biztos garancia 146902” jeligére a bala- tonboglári takarékszövetkezetbe. (146902) SIÓFOK központjában, kertes ház­ban telefonos lakrész nem lakás céljára egész évre kiadó. Érdeklődni 17 órától az 1/1612-119 telefonon. (146958) SIÓFOKON a Wesselényi és Sziget utca sarkán 13,5 m2-es üzlethelyiség el­adó. Érdeklődni a 84/32-026-os telefo­non. (146955) SZERETNE szabadidejében pénzt keresni? Jelentkezzen Hosszú László- né, 8611 Siófok-Kiliti, Mező I. u. 32. sz. alatt. (146954) IDŐS férfi gondozásáért egyedülálló, 55—65 éves nőnek lakást, vidéki házin­gatlant adok. Ajánlatokat „Ősz" jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (146952) SÖRÉTES vadászfegyver 12-es Sim­son Boch, gravírozott, eladó teljes felsze­reléssel. Érdeklődni: Molnár Jenőné, Sió­fok, Koch R. u. 13/AII. emelet. (146961) UE—28-as traktor pótkocsival eladó. Siófok, Mező Imre u. 54. Telefon: 13-044. (146965) TEMETKEZÉSI vállalkozás! 8600 Siófok-Kiliti, Csorda-hegy köz, Györgyi­ke u. 1. Tel.: 84/13-377, Poós István. Temetkezési kellékek, koszorúk, sír­csokrok, gyászjelentések, halottszállí­tás, kedvezményes kilométer-tarifával, halotti anyakönyv kiállításának elintézé­se, azonnali hamvasztás. Temetési se­gélyek azonnali kifizetése. Telefonügye­let éjjel-nappal, hétvégén is. (146966) JÓL menő lángossütő Csisztapusztán eladó. Bogdán Ferencné, Buzsák, Kos­suth u. 59. (208600) KAPOSVÁRON, a Dési Huber utcá­ban garázs kiadó. Érdeklődni a 18-459- es telefonon. (4812) KAPOSVÁRON, a Búzavirág garázs­városban garázs eladó. Érdeklődni 17 óra után a 21-594-es telefonon lehet. (4816) KÉT db 300 literes boroshordó eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Vak Bottyán u. 29. (4810) UTAZÁS Erdélybe minden páros hé­ten hétfőtől szombatig. Jelentkezni lehet: Somogyfajsz, Kossuth u. 41. Telefon: 7. (4803) NŐI, férfifodrászatomat megnyitot­tam. Dicenty Orsolya, Bőszénfa, Sziget­vári u. 3. (146917) 700-as önjáró szalagfűrész rönkvágó asztallal külön is és szilfa palló eladó. Érdeklődni: Nagyatád, Jókai u. 1/BII. em. 33/a. (146919) CSERENYARALÁS világszerte. Tájé­koztatót felbélyegzett válaszborítékban küldünk. WHEC, 7401 Kaposvár, Pf. 254. (4799) ELADÓ 100 kg otelló borszőlő. Kapos­vár, Lonka-hegy 9., Horváth. (4795) KAPOSVÁR, Kisfaludy u. végén ga­rázs kiadó. Érdeklődni: Kaposvár, Baj- csy-Zsilinszky u. 38/a, Orosházi. (4796) 2 db hangfal és 2 db mélynyomó disz­kósoknak, zenekaroknak eladó. Jakab, Kadarkút, Rákóczi 21. (4788/a) KERESEK olyan magánszemélyt, aki 60 000 Ft-ot kölcsönadna és 2 hónap múlva 100 000 Ft-ot kapna vissza. Aján­latokat „Bizalom 4789” jeligére a kiadóba kérek. (4789) CARBOROBOT KM 40-es kazán ela­dó. Kaposvár, Szigetvári u. 95. (4785) TÉLIESÍTETT nyugati babakocsi (mély és sportkocsi egyben) eladó. Ér­deklődni lehet: Kaposvár, Hegyalja u. 72., a délelőtti és esti órákban. (4780) F 260 Aiwa Deck 8500-ért eladó. Ka­posvár, Nemzetőr sor 7.111/3. (4772) ELADÓ lucernaszéna, vas áthidaló gerenda, egytengelyű pótkocsihoz első híd. Somodor, Kossuth L. u. 97. (4774) ELADÓ bélelt mózeskosár, CHICCO babakocsi napernyővel, bundazsákkal. Kaposvár, Kisfaludy u. 67. (483927) FEKETE gránit sírkő, ugyanott gáz­tűzhely, koksz eladó. Érdeklődni a 84/ 11 -772 telefonszámon. (483918) ELADÓ tíz mázsa szemes kukorica. Magyaregres, Ady Endre utca 4. (483899) NAGYTAKARÍTÁS? Próbálja ki az AMWAY tisztítószereit. Telefonmegren­delés este 17 óra után: 82/11-528. (483890) 4 szálas japán Intulocc eladó. Mező- csokonya, Fő u. 5. (483908) REDŐNY, reluxa-akció október 31-ig. Balatonfenyves, dr. Ficzkóné, 85/ 61-582. (483768) ÉTOLAJ-FELHASZNÁLÓK, figyelem! Vénusz étolaj 3—5—12 literes kannás kiszerelésben folyamatosan, kedvező áron megrendelhető. Érdeklődni a 06/56/ 50-512 telefonon, hétfőtől péntekig 17— 19 óráig. (483904) SÜRGŐSEN eladó GAZ—69, UAZ 7 személyes, friss műszakis terepjáró. 1 db Zastava 7,64 golyós fegyver távcső­vel, 1 db IZS 16-os sörétes fegyver, 1 db 3 x 4 m üvegezett portál bejárati ajtóval. Érdeklődni: Balatonlelle, Felszabadulás u. 4. (483905) 150 q érett trágya eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Szigetvári u. 80. (4625) TRÁGYA házhoz szállítással eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Badacsony u. 7. (4618) SERTÉSTRÁGYA, szalmás, 30 Ft/q, eladó. Mesterséges Termékenyítő, Ka­posvár, Cseri major. (483923)

Next

/
Oldalképek
Tartalom