Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-18 / 245. szám
Elővehetjük a pulóvereket Öt irodahelyiség központi fűtéssel, telefonnal Ilkei cáfol Lapunk tegnapi számában Császár visszalő címmel tudósítottunk egy budapesti sajtótájékoztatóról, amelyben Császár Vilmos, a Somogyor- szág tulajdonosa mondta el saját verzióját letartóztatásának történetéről. Ilkei Csaba, az MDF soraiból a függetlenek közé átült országgyűlési képviselő, akit név szerint említett meg Császár, ma telefaxon reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra, íme a válasza: „Valótlan tényállítás az, miszerint a Császár Vilmos „...őrizetbe vételét megelőző napot, szeptember 17-ét dr. tikéi Csaba dr. Boross Péter belügyminiszter irodájában töltötte. Ezt követően vették őrizetbe...” „...az, hogy a rendőrség egyáltalán foglalkozott az üggyel, csak tudatos félretájékoztatások láncolatának — így Ilkei miniszteri látogatásának — eredménye.” Ezzel szemben a valóság az, hogy szeptember 17-én egyetlen percig sem tartózkodtam dr. Boross Péter belügyminiszter irodájában, vele másutt sem_ találkoztam, mert egész nap’ lakásomban dolgoztam. Minden alapot nélkülöz Császár Vilmos azon állítása, miszerint bármilyen lehetőségem lett volna azon törvényes rendőri intézkedés kezdeményezésére, melynek eredményeképp a Budapesti Rendőr-főkapitányság szeptember 16-án csalás bűntette miatt eljárást indított Császár ellen. Az „Új Somogyország” felelős kiadójának más, korábbról ismert, de újólag megismételt kijelentései miatt — köztudottan — peres eljárást indítottam.” A Népszabadság pénteki számában a budapesti rendőrkapitányság közleményt jelentetett meg a sajtótájékoztatóval kapcsolatban. Ez így hangzik: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság szeptember 16-án büntetőeljárást kezdeményezett csalás bűntette miatt Császár Vilmos budapesti lakos ellen. Az ügy bonyolult gazdasági, pénzügyi tranzakciók sokaságát foglalja magában, ezért a nyomozás során speciális szakértők bevonása vált szükségessé. A BRFK ismeri a Császár Vilmos szerdai sajtótájékoztatójának tartalmát, ám úgy ítéli meg, a vállalkozó ellen folyamatban levő büntetőeljárás befejezéséig — éppen az eljárás tisztasága érdekében — nem nyilatkozik az ügyben”. Képviselői fogadóóra Dr. Tarján Lászlóné, a 2. számú választókerület országgyűlési képviselője fogadóórát tart október 23-án, szerdán 10 órakor Szennában a kultúrhgzban. Minden érdeklődőt szeretettel vár. A MÁV és a magán- vállalkozók A siófoki Fő utcán a labdarúgó stadion mellett van a vasút korszerű üzemviteli épülete; legfelső szintjén például 9 háromágyas vendégszobával. — Van egy szép kis étterem is, de kihasználatlan. Ez adta az ötletet, hogy hasznosításával bekapcsolódjon a MÁV az idegenforgalomba, azzal a kikötéssel, hogy színvonalas és olcsó étkezési helyet kell kialakítani — mondta Berta János állomásfőnök. Juhász Lajossal, a siófoki Juhász panzió tulajdonosával megállapodtak: finom falatok üzletet nyit a vállalkozó koratavasszal. A grill- és a filézett ételek, sültek, levesek, főzelékek széles választékát ígérik. Úgy kalkulálnak, hogy 80-120 forintos áron komplett, háromfogásos menüt kapnak a betérők. Cs. I. OKTOBER A nap 6.06 órakor kél, és 16.53 órakor nyugszik; a hold 14.29 órakor kél, és 0.24 órakor nyugszik. Hideg esők Péntek Lukács Hidegfront éri el hazánkat; erős lehűlés kezdődik. Beborul az ég, megélénkül a szél. Az ország nyugati részén őszi esőkre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 14-16 fok között alakul. Jönnek a talajmenti fagyok Időjárás-előrejelzés október 25-ig Jelentős átalakulás várható a hét végén hazánk időjárásában. Már ma erőteljes hidegfront közelíti meg a nyugati országrészeket, beborul az ég, és Somogybán is kiadós esőkre számíthatunk. Kora délutánra is csak 14-1.6 fokig emelkedik a hőmérséklet. Holnap is borongós marad az idő; északnyugat felől egyre hidegebb léghullámok érkeznek, és megerősödik az észak- nyugati szél. A hajnali 7-9 fokról kora délután is csak 14 fokra emelkedik a hőmérséklet, a szél miatt azonban ennél hidegebbnek érezzük. Vasárnap is marad a szeles idő, és előfordulhatnak futó záporok. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl le a levegő, a kora délutáni órákban sem lesz melegebb 12-14 foknál. A jövő héten is a változékonyság jellemzi időjárásunkat. Hétfőre csökken a felhőzet, mérséklődik a szél, és erős éjszakai lehűlésre számíthatunk. A talaj közelében gyenge fagyok várhatók. A pár órás napsütés ellenére a csúcshőmérséklet nem emelkedik 12-14 foknál magasabbra, s kedden, szerdán újabb eső várható. Éjszakai fagyok nem valószínűek, a hajnali 2-4 fok után délutánra már 10-12 fokra számíthatunk. A hét vége felé kissé melegszik majd az idő. Mi a baj Stephanie hercegnővel? Nem sok szerencséje van Stephanie monacói hercegnőnek chilei és argentínai út- jával, amelynek során meg akarta alapozni énekesnői karrierjét. Chilében gyilkos kritika érte fellépését Vina dél Mar fürdőhely kaszinójában, hétfőn pedig a szó szoros értelmében elmenekült Buenos Airesből, anélkül, hogy eleget tett volna kötelezettségeinek: egy televíziós szereplésnek és egy fellépésnek az argentin főváros egyik előkelő diszkójában. A hercegnő argentin producere, Ricardo Finkel a repülőtéri viharos fogadtatással indokolta a hirtelen elutazást. Az újságírók rohama és Stephanie testőreinek durva reagálása „súlyosan megviselte a hercegnő idegeit”. Dugót nyelt a köhögés bajnoka Tizenhárom éven át szünet nélkül köhögött egy brit polgár, mire az orvosok rájöttek, mi a baja; 16 éves korában véletlenül lenyelt egy dugót, amely tüdejében kötött ki. Szerdán sikeres műtéttel eltávolították az idegen testet. Gavin Marshall, egy london környéki városkában, Wort- hingben dolgozó biztosítási ügynök (most 29 éves), elmondta, hogy az orvosok először gyengének minősítették tüdejét. Autófényezőként helyezkedett el, de otthagyta, mert félt, hogy a festékgőzök miatt még jobban köhög. Utána tűzoltó akart lenni. Idén szeptemberben már vért köpött, ezért kórházba vonult. Teleszkópos fogóval végre eltávolítottak egy tic-tacos dobozka betokosodott fedelét tüdejéből. Azóta nem köhög. — Centenárium. Eötvös József 1891 őszén hozta létre a Matematikai és Physikai Társulatot, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat jogelődjét. A jubileumi rendezvénysorozat október 16-tól 26-ig tart, s vendége lesz Teller Ede is. Krónika „Császármetszés’ Tarka sorok Intő — Tegnap is kaptál intőt az iskolában? — Nem. — De hogyan történt ez? — Tegnap hiányoztam. Foci Pisti megkérdezi a német tarnárt: — Tanár néni kérem, hogy mondják németül, hogy hülye? — Miért? — Mert a mai meccset német bíró vezeti. Iskolában A tanár az igazgatónak: — Tegnap haza- küldtem egy tanulót, mert piszkosan jött az iskolába. Ma az egész osztály mos- datlanui jött. Képek Szabó meglátogatja Kovácsot, és a régi képeit nézegeti. — Hát ez ki? — kérdezi az egyik fényképet. — Én vagyok — feleli Kovács —, egyéves koromban. — Gyönyörű a fejed — dicséri Szabó —, de ilyen kopasz voltál? — Nem, csak fordítva tartod a képet. Féltékeny Kovács esküvő után így szól ifjú nejéhez: — Szivecském, egy nagy hibámat elfelejtettem megmondani neked. — Mi az a nagy hiba? — Sokszor minden ok nélkül féltékeny- kedem. A neje nyugtatgatja: — Nálam nem fogsz minden ok nélkül féltékeny- kedni. Vendéglőben — Pincér! Egy bécsit! — Örömmel! — Inkább krumplival. kiadó 9x2ágyas szállási lehetőség. Kaposvári Rákóczi SC Kaposvár, Pécsi u. 4. Tel.: 19-377 (5862) EURO-HAIR Laboratories HUNGARY Ön jó megjelenésű? Fiatal, jó tárgyalóképességü? Kitünően gépel? Németül jól beszél? Középfokű végzettsége van? Ha igen, várja Önt az Euro-Hair Laboratories Hungary. Jelentkezni írásban: Univest Kft., 8623 Balatonföldvár, Pf. 62 (146867) Príma Pizzéria néven új üzletet nyitott a B és T Kft Kaposváron a Dózsa György utcában. A 160 négyzetméter alapterületű üzlet hatvan vendég fogadására alkalmas. Hatféle ínyencség közül lehet választani, és egyet a vendég ízlése szerint is elkészítenek. Fotó: Gyertyás László BARKÁCS- és KISGÉPEK szervizelése, ugyanott AUTÓPIAC, utánfutóés gépkölcsünző. Siófok, Aradi u. 3. Telefon: (84)10-245 __________(146850)__________ R ákóczi Építőipari Szolgáltató Kisszövetkezet seprűkötő üzeme 7253 Szabadi OKHB 390-89001 számú bélyegzőjét eltulajdonították, ezért a bélyegző 1991. október 12-től érvénytelen. Rákóczi Építőipari Szolgáltató Kisszövetkezet, Kaposvár (149890 — Itália kedvezményes áron: Pádua, Firenze, Róma 3 éjszaka Velence és Tarvisio. Október 31-november 5. Ár: 3500 Ft + 130 DEM. Jelentkezés: Fonyód, 85/61-971, Trade-Travel. (4700) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1991. október 22-én 8 órától 14 óráig a Zárda u. páratlan oldalán a 19. házszámtól a József A. utcáig, a József A. utcában a páros oldalon végig, a páratlan oldalon a Rippl-Rónai utcáig áramszünet lesz. (208627) — Gobelin térítők érkeztek a Kaposvár, Ady E. utcai üvegboltba. (208548/a) — Nürnbergi karácsonyi vásár, bevásárlási lehetőség pazar üzletekben és a hatalmas kiterjedésű kirakodóvásárban. December 9-11., dec. 12-14. 2400 Ft. Isztambul, november 20-24. 3800 Ft + 36 DEM. Szilveszter Nápolyban, dec. 29.-jan. 3. 20 000 Ft. Jelentkezés: Kolombus Tours, Kaposvár, Honvéd u. 28. Tel.: 82/10-893 (4834) SOMOGYI HÍRLAP ki Axel Springer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő' BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ. KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Fő u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hirlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.