Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-15 / 242. szám

1991. október 15., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Hajts, ússz, lépj, fuss! Öt verseny az egészségünkért A kaposvári sportbizottság a Somogyi Hírlappal közösen öt sportágat érintő sportvetél­kedőt hirdet a kaposvári álta­lános, középfokú és felsőfokú tanintézetek tanulói számára. A versenysorozat szomba­ton kerékpárversennyel kez­dődik, egy héttel később pedig futással folytatódik. Lesz a ké­sőbbiekben túraverseny, úszás, majd záróakkordként egyéni és csapat sakkver­seny. A legtöbb tanulót mozgósító iskolák jutalma ausztriai vagy csehszlovákiai sítáborozás lesz a tél folyamán. Miután még nem tisztázódott a tábo­rozásra utazhatok létszáma, a kiírás úgy szól, hogy az öt versenyszámban összesen legtöbb diákot mozgósító is­kola a részvételi helyek ötven, a második helyezett har­mincöt, míg a harmadik ti­zenöt százalékát kapja a sítá­borozáshoz. Hogy a kisebb létszámú tanintézetek ne ke­rüljenek hátrányba, a végső összesített helyezéseket az iskolák létszámához viszo­nyítva állapítjuk meg. Érdeke­sebbé teszi az eseményeket, hogy résztvevőknek tekintjük a versenyeken elinduló peda­gógusokat és szülőket is. Ezenkívül valamennyi ver­senyszámban külön-külön dí­jazzuk a legjobbakat, és az in­dulók között tombola-nyere­ményeket is kisorsolunk. Valamennyi versenyről az azt megelőző héten felhívást olvashatnak majd lapunkban, ezúttal csak az egyes verse­nyek időpontjait közöljük. Október 19.: Kerékpár. Október 23.: Futóverseny Kaposvár díjáért. November 16.: „Deres De- seda”-túraverseny. December 7.: Vízi fesztivál — váltó úszóverseny. December 14.: „Hívd a koc­kás táblát" egyéni és csapat sakkverseny. Valamennyi versenyre al­kalmanként a helyszínen lehet majd nevezni. Kaposvár nyílt háztömbkörüli kerékpárversenye A Furlan SC rendezésé­ben 19-én, szombaton 14 órai kezdéssel kerül sorra a fenti sportvetélkedő első ver­senyszáma, a kerékpározás. Rajt és cél Kaposváron a Szent Imre utcai Noszlopy Gáspár szakközépiskola előtt. Az 1300 méteres kör útvonala: Damjanich u. - Szent I. u. - Bajcsy Zs. u. - Ezredév u. - Somssich P. u. - Kossuth L. u. - Damjanich u. A verseny távjai. 2 kör: 1-2. osztályosok, 3 kör: 3-4 osztályosok, 4 kör-: 5-6 osztá­lyosok, 5 kör: 7-8 osztályo­sok, 12 kör: 14-18 évesekés 18 év fölöttiek. Nevezés a helyszínen. A versenyt az MKSZ versenyszabályai sze­rint rendezik. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vehet részt, az esetleges károkért a rendezők felelősséget nem vállalnak. Kézilabda NB Három pont a csurgóiaknak Női mérkőzések: Csurgó-Szombathelyi TK 27-18(12-11) Csurgó: Barbér - Polgár (1), Tóth, Szabó (9), Balogh B. (12), Basics (3), Pókos. Csere: Bárány (1), Bőzsöny (1), Balogh P., Ráskó. Edző: Kátai Ferenc. A szombathelyi csarnoka­vató mérkőzésen a lelkes ha­zaiak csak az első félidőben tudtak lépést tartani a jól ját­szó Csurgó ellen, akik ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Jók: Barbér, Szabó. Fonyódi Petőfi SE-PBTC 16-16 (10-10) Fonyódi Petőfi SE: Sótonyi - Eőry (2), Szekeres, Etey, Joó (3), Nagy O. (4), Varga (7). Csere: Németh, Nagy K., Csonka, Fridii, Kiss. Edző: Kocsis Géza. Jó iramú, pergő mérkőzé­sen a túlzottan magabiztos pécsi együttes a találkozó vé­gén örülhetett az egy pontnak. Jók: Szekeres, Etey, Varga. Férfi mérkőzésen: Szombathelyi TK-Csurgó 22-22 (14-12) Csurgó: Nagyvizeli - Fekete (1), Szolár (2), Garai (1), Máté Zs. (1), Kunecz (11) Sebes­tyén (6). Csere: Búzás, Ba­logh, Fényi, Telkes, Barna. Edző: Sótonyi László. A végig lelkesen játszó és a második félidőben nagysze­rűen védekező Csurgó rá­szolgált az egyik bajnoki pontra. Jók: Nagyvizeli, Bú­zás, Sebestyén. Teke NB Idegenben nem megy Mofém Vasas-Közút-Strabag SE 6:2 (2452:2416) A két csapat eddigi találko­zóit mindig a pályaválasztó nyerte. A hagyományoknak megfelelően most is a hazai gárda győzött. Döntőnek bizonyult, hogy a másodikként pályára lépő Tamás gyenge napot fogott ki, így negyvenhat fás hátrányba került a Strabag. Lőczi és Láng ugyan kitűnően hajrá­zott, ez azonban kevés volt az egyenlítéshez, csak csökken­teni sikerült a hátrányt. A töb­bieknek ezúttal gyengébben ment. A kaposváriak eredményei: Lőczi 430, Láng 425, Varga 403, Illyés 393, Pintér 390, Tamás 375. Lőczi László: 430 fa Röplabda NB Kasi-Szombathelyi TK 3-1 (11, 12,-13, 11) Kasi: Pásztor,'Ágfalvi, Va- lek, Gelle, Antal, Varga B. Csere: Surmann, Tárnái, Vajda. Edző: Kökényesy Pé­ter. A kaposváriaknak évek óta nem sikerült legyőzniük a szombathelyieket. Ezúttal időnként jó játékkal — de köz­ben elemi hibákat is elkövetve — verték meg ellenfelüket. Jók: Pásztor, Ágfalvi, Varga B. Sakk OB Vereség Keszthelyen Keszthely-Somogy SC 8-6 A bajnokság második fordu­lójában az újonc Keszthely vendége volt a kaposvári csa­pat. A házigazdák veszprémi és sárvári vendégjátékosokkal megerősödve ültek asztalhoz, míg a Somogy SC-ből többen —■ így az éltáblás Szegedi is — hiányoztak. A találkozó nagy küzdelmet hozott, sajnos több somogyi sakkozó döntetlen állást vesz­tett el amiatt, hogy túlzottan is nyerni akart. A fiatalok a vára­kozásnak megfeleően jól helytálltak, valamennyi után­pótláskorú versenyző pontot szerzett. Dicséretet érdemel még Heinrich Ferenc, aki már második "partiját nyerte a baj­nokságban. Győzött Horváth Tamás és Heinrich, döntetlent ért el Ve­ress Róbert, Léhmann Zoltán, Molnár Aurél, Rusz Gábor, dr. Illés Attila, dr. Horváth János, Vajthó Bálint és Balogh Jó­zsef. Szekszárdi sikerek Kaposváron Rothmer Balázs a legjobb somogyi kerékpárversenyző Vasárnap Kaposváron ren­dezte meg a megyei kerékpá­ros szövetség Somogy megye 1991. évi nyílt egyéni orszá­gúti kerékpárversenyét. A két somogyi egyesület, a Kapos­vári Furlan SC és a Siófoki Ezüstpart SE sportolói mellett még szekszárdi, tamási és pécsi kerekesek is rajthoz áll­tak. Amint azt várni lehetett, a legtöbb érmet a nagy múltú szekszárdiak szerezték meg; valamennyi kategóriában ők végeztek az első helyen. Somogy megye 1991. évi nyílt egyéni országúti kerék­párversenyének a végered­ménye: Kezdők (26 kilométer): 1. Istlstekker Tibor (Szekszárd), 2. Herr Norbert (Tamási), 3. Madaras Zoltán (Szekszárd). Haladók (46 kilométer): 1. Kasza Péter (Szekszárd), 2. Valkai Gábor (Szekszárd), 3. Arató Dávid (Szekszárd). Serdülők (60 kilométer): 1. Arató Gábor (Szekszárd), 2. Arató Adrián (Tamási), 3. Minczér Zsolt (Siófoki Ezüst­part SE), 4. Rothmer Ákos (Kaposvári Furlan SC), 5. Gá­bor Gergely (Siófoki Ezüstpart SE). Ifjúságiak (80 kilométer): 1. Vanitsek István (Szekszárd), 2. Lovas Gábor (Szekszárd), 3. Tóth Mihály (Pécsi Tritex), 4. Dómján Tibor (Kaposvári Furlan SC), 5. Muzsi Zsolt (Kaposvári Furlan SC). Felnőttek (80 kilométer): 1. Egyedi Zoltán (Szekszárd), 2. Schneider Gábor (Szekszárd). Amatőrök (60 kilométer): 1. Csankó Géza, 2. Odor Attila, 3. Lenti Zsolt. Az 1991. év legeredménye­sebb siófoki kerekesének Gá­bor Gergely, míg a legjobb kaposvári — és egyben so­mogyi — kerékpárversenyző­nek Rothmer Balázs bizonyult. Labdarúgó vb-döntő Franciaországban ? Münchenben Joao Have- lange, a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (FIFA) brazil elnöke megerősítette: az 1998-as vb-döntő rendezé­sére a legfőbb esélye Fran­ciaországnak van. Ha már az első számú fut- ballvezér így nyilatkozik, ér­demes felmérni, miben bízik a francia szövetség? Hogy igen komolyan veszik a gallok a fi­náléért való versenyfutást, azt misem bizonyítja jobban: 1989 januárjában maga Francois Mitterrand köztársasági elnök jelentette be ezt a szándékot. Azóta is rendszeresen feltűnik a francia TV-állomások adása­iban Michel Piatini szövetségi kapitány és egy kedves, „France” névre hallgató kisle­ány. A rövid reklámban a szakvezető és a „kabalakisle­ány” váltig hangoztatja: „Egész Franciaország világ- bajnoki döntőre vágyik!” (Ami azt illeti, Piatini a pályán — he­lyesebben a kispadon — is megtette a magáét; az általa vezérelt nemzeti együttes ki­harcolta a jövő évi svédor­szági Európa-bajnoki nyolcas döntőben való indulás jogát.) Párizsban túláradó büszke­séggel emlegetik, hogy immá­ron hónapok óta készen áll egy vadonatúj stadion építési terve. Zürichben csak csettin- teni tudtak, látván, hogy a francia főváros Melun-Senart nevű külvárosába tervezett 80 ezres létesítmény milyen hi­permodern! Talán az öreg kontinens legkultúráltabb sta­dionja lesz, ha elkészül. És éppen ezen a téren „vezet” a francia szövetség. Olyan sta­dionokkal rendelkezik az or­szág, amelyek pompás körül­ményeket kínálnak a leendő futballcsatákra. A FIFA elsősorban arra van tekintettel egy-egy vb-finálé rendezési jogának eldöntése előtt, hogy a jelentkező szö­vetség rendelkezik-e legalább két, egyenként 60-80 ezres fé­rőhelyű stadionnal, továbbá hat másikkal is, amelyekben legalább 30-30 ezer szurkoló kényelmes és biztonságos el­helyezésére nyílik mód. Per­sze a franciák még nem me­hetnek biztosra, hiszen Afrika is felettébb erős kihívó (Ma­rokkó), Európából pedig a svájciak kilátásai sem lebe­csülendők. Tollaslabda LÁBODI ÚJABB SIKERE t mmA?u ÍBízrosín Lábodi Tamás Budapest volt a helyszíne a Zrínyi Kupa ifjúsági tollaslab­daversenynek, amelyen re­mekül szerepelt Lábodi Ta­más, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola fiatal tehetséges tol- laslabdázója. Múltkori nagy­szerű szegedi sikere után most is tarolt; az egyéni küz­delmekben és a vegyes pá­rosban is az első helyen vég­zett, fiú párosban pedig ezüst­érmes lett. Lábodi Tamás ki­váló őszi szereplésének kö­szönhetően mind az egyéni, mind a fiú páros, valamint a vegyes páros ifjúsági ranglis­tát is ő vezeti. Kosárlabda Magyar Kupa Biztos továbbjutás Ezüstpart SE-Oroszlány 97-48 (34-26) Ezüstpart SE: Dreifinger (12), Csarnai (16), Szabolcs (4), Blaumann (8), Nagy (16). Csere: Godena (19), Kertész (19), Kerekes (6), Szkok (4), Horváth. Edző: Petőfi Lajos. Az első félidő 10. percéig akadozott a hazaiak játéka, 10-10-re állt ekkor a mérkő­zés. Ezután viszont belelen­dültek, és a második félidőben leiskolázták az oroszlányiakat. Jók: Csarnai, Godena. A következő körben NB l-es ellenfelük lesz a siófokiaknak. Nincs telitalálat A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a Totó 41. já­tékhetére 3,071.459 darab szelvény érkezett be. 13 plusz egy találatos és 13 találatos szelvény nem volt. A 12-esek (12 db) 751.893, a 11-esek (162 db) 22.278, a 10-esek (1.606 db) 3.371 forintot ér­nek. A következő hétre átvitt nettó jutalomösszeg 2.866.039 forint. Borhi a válogatottban A napokban Jakab Vilmos szövetségi kapitány kihir­dette az olimpiára készülő magyar kajak-kenu váloga­tottat. A legjobbak között nagy örömünkre helyet ka­pott Borhi Zsombor, a Ka­posvári Vízügyi SC tehetsé­ges 19 éves sportolója is. Jelenleg 14 főből ál! az olimpiára készülő válogatott keret,, s közülük tizen utaz­hatnak majd Barcelonába. Borhi Zsomborra ugyanak­kor kettős tehertétel vár, hi­szen a junior válogatottnak is a tagja, méghozzá úgy, hogy ő a ranglistavezető. A kaposvári sportoló edzőtá­borba utazik a héten. HAT SOMOGYI EREM TÁJFUTÁSBAN Pécs térségében kétszáz résztvevővel rendezték meg a Meteor kupa tájfutóversenyt. A házigazda Baranya megyén kívül Tolna és Somogy ver­senyzői alkották a mezőnyt. A somogyiak négy kategóriában voltak érdekeltek és hat érmet — köztük két aranyat — gyűj­töttek. A somogyi vonatkozású eredmények: F 15 B: 1. Páll, 2. Göbölös... 6. Vinter. F 17 B: 1. Zubor, 2. Csipke. (Vala­mennyi Ipari Szakközépiskola, Kaposvár). F 21 B:... 3. Csiz­madia... 6. Meláth. F 35 B:... 2. Marton... 4. Kutnyánszky (valamennyien Taszári Hon­véd Egyetértés SE)

Next

/
Oldalképek
Tartalom