Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-03 / 206. szám
1991. szeptember 3., kedd SOMOGYI HÍRLAP — TANÉVKEZDÉS 5 A harmincadik szeptember Indul az agrármérnök-képzés — Stuttgarti, koppenhágai díszdoktorok — Gólyatábor után „Hallgatóvá fogadom...” hangzott el ismét a fenkölt hangvételű mondat a tegnap délelőtti tanévnyitó ünnepségen a Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési karán. Harminc éve annak, hogy az akkor még felsőfokú technikumként induló iskola első évfolyama iskolapadba ült. A fejlődés 1961. óta töretlen volt, ennek köszönhető, hogy az akkor kezdő huszonhárom felsőfokú oktatási intézményből egyedül a kaposvári nyert egyetemi rangot. Erről beszélt dr. Széles Gyula, az intézmény dékánja, kiemelve: az alapítók megszállottsága, elkötelezettsége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Egy egyetem rangját elsődlegesen az ott folyó tudományos alkotómunka minősége határozza meg — mondta. Az állattenyésztési kar ebben sem szégyenkezhet, az iskola tanárai közül több mint egyharmadnak a munkáját akadémiai tudományos fokozat jelzi, kétharmaduknak pedig állami nyelvvizsgája is van. Az iskola vezetői szeretnék, ha az intézmény Európa- szerte elismert agrárszakemberképző intézménnyé válhatna. Hazánk mezőgazdasága válsággal küszködik, átalakulóban van, a változásokat az agrárszakemberképzésnek rugalmasan követnie kell. Idén kilencvennyolc frissen avatott egyetemi polgár kezdi a tanévet, ők a hagyományoknak megfelelően augusztus utolsó hetében megrendezett gólyatáborban már (Fotó: Kovács Tibor) barátkozni kezdtek az alma mater légkörével. Közülük sokan először jártak Kaposváron. Általános tájékoztatást kaptak a karról és az évkezdéssel kapcsolatos feladatokról. Bemutatták nekik az egyetem egyes részlegeit, a különböző létesítményeket. A hétvégén városnézésen vettek részt, majd a szennai falumúzeumba látogattak. Vasárnap este a Csokonai színpad előadásával zárult a rendezvény- sorozat. A most kezdő diákok a harmadik félévben munkájuk alapján maguk választhatnak: üzemmérnökök lesznek vagy az idén elsőként induló agrármérnökképzésben vesznek részt... A rendkívüli kari tanácsülésen az egyetem vezetése ünnepélyesen tiszteletbeli doktorrá avatta J. Fris Jensent, a koppenhágai egyetem és Dietrich Fewsont, a stuttgart-hockenheimi egyetem tanszékvezető tanárát. Barna Zsolt Ismét van gimnáziuma Tabnak (Folytatás az 1. oldalról) — Összefogtak a város lakói és 5 éven át fizették szorgalmasan az évi, fejenkénti 1000 forintos településfejlesztési hozzájárulást. A város és a megye, — látva igyekezetüket — 35-40, illetve 33 millió forinttal támogatta az építkezést. A 100 millió forintos összköltség fennmaradó hányadát központi támogatásból fedeztük. Ä 14 tervpályázat közül Kovács Attila az Uvaterv vezető tervezőjének munkáját találtuk a legjobbnak. A kivitelezési munkákat a tabi költségvetési üzem végezte, a lebonyolító a Somber volt. 70 millió forintos költséggel most épül a tornacsarnok, amelyet jövő szeptemberre szeretnénk átadni — folytatta a polgár- mester. Nyolc tanterem, két szak- tanterem, fakultációs termek, klub, könyvtár és stúdió várja a 240 általános és középiskolás diákot. A tetőtér későbbi beépítésével egy ideális nyelvi laboratóriumot szeretnének létrehozni. — Bízom abban, hogy az új külső új szellemiséget hordoz majd — mondta avatóbeszédében dr. Gyenesei István, Somogy megye Közgyűlésének elnöke, majd átadta az iskolát Markóné Ajzert Katalin igazgatónőnek. Takács Lajos tabi katolikus pap áldotta meg a diákok otthonát. „Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet’ szólt a bibliai idézettel lforrasztó Sándor evangélikus lelkész az egybegyűltekhez. Mondandójából a felvilágosult egyházi ember szólt a gyermekekhez. Az egyházi áldást követően dr. Gyenesei István vágta át a nemzetiszínű szalagot, hogy a gyermekek felszabadult hada birtokba vehesse az iskolát. A tabi iskolaavató napján egy új iskolaév küszöbét is átlépték a diákok. Várnai Fotó: Kovács Tibor Balatoni iskolakörkép Siófokon több tanteremmel és az oktatást szolgáló más létesítményekkel, felszerelésekkel, eszközökkel bővült az iskolahálózat a tanévkezdésre. Az építés alatt levő 8 tantermes általános iskola csak a jövő évi tanévkezdésre kerül átadásra. A Krúdy Gyula szakközépiskola két tanteremmel, szertárral bővült. A városban a nehéz anyagi körülmények között élő családokat jelentős összegű segélyben részesítették, hogy iskoláskorú gyermekeiknek megtudják vásárolni a szükséges taneszközöket. Az ön- kormányzat nagy gondot fordít arra is, hogy az iskolákban a sportolási lehetőségek megfelelőek legyenek. Boglárlellén időben elvégezték az esedékes felújításokat. Az új tanévben nagy gondot fordítanak a nyelvi oktatásra. A többi között német és francia nyelvet oktatnak több osztályban, intezíven. Az önkormányzatok a Balaton déli partján szerény anyagi lehetőségeikhez mérten mindent megtettek, hogy a tanévkezdésre meglegyen a megfelelő pedagóguslétszám, s az iskolák is tiszta tantermekkel, kiegészített felszerelésekkel várják a tanévkezdést. (esi) Közgazdász jogászokat képeznek Pécsen A JPTE közgazdaságtudományi kara az idén is megindítja végzett jogászok számára a másoddiplomát biztosító közgazdasági szakokleveles jogászképzést. A képzés szeptemberben indul 4 félév időtartamban, heti egy nap elfoglaltsággal. Jelentkezés és további információ kapható a dékáni hivatalban Fodor Zoltánná előadótól (tel.: 72/11-433, 166-os mellék. 7622 Pécs, Rákóczi út 80.) A kaposvári katolikus gimnázium a Nagyboldogasszony Templomban tegnap délután tartotta hivatalos iskolai megnyitóját, a Veni Sancte-t. Az ünnepi szentmisét a város papjaival koncelebrálva, Dr.Szendi József veszprémi megyéspüspök tartotta, aki az esemény után találkozott a gimnázium tanáraival. Dr. Ozsváth Ferenc igazgatótól megtudtuk: hatvanegy, zömmel katolikus diák két osztályban kezdi meg a tanévet a hajdani Zárda falai között. Némiképp már megoldódtak tanteremgondjaik, de további helyiségekre — például tornateremre — szüksége van az új intézménynek. A katolikus gimnáziumban az igazgatón kívül a két osztályfőnök tanít főállásban. A többi pedagógus óraadóként látja el feladatait. Egy hittanár Budapestről jár le. Mától tehát ismét tizenéves fiúk-lányok népesítik be a Zárda épületét. Az órák kezdetét és végét azonban nem jelzi majd csengő. Helyette az ügyeletes tanuló értesíti a tanárokat. (Lörincz) Hatvanegy diák évnyitója a templomban (Király J. Béla felvétele) Veni Sancte SOMOGY DÍJASAI „Most Mexikó történetét írom..." Ha látom, eszembe jut a gyermekkorom. Kaposváron a Petőfi utcai iskolába igyekeztünk reggelente, amikor Gyuszi, kis fekete aktatáskájával elviharzott mellettünk és fejbiccentve egy komoly „sze- vasztok”-kal üdvözölt bennünket. Már akkor megsejtettük benne, az eminens tanulóban, a leendő tudós koponyát. Gyuszi, azaz dr. Horváth Gyula docens, a Pannon Agrártudományi Egyetem társadalomtudományi tanszékének vezetője most is siet. A TIT-ben tartott nyelvóráinak szünetében szakít időt a beszélgetésre. — Fáradt vagyok... — mondja a székre huppanva —, de nem érdekes — legyint, majd a régről ismert kisfiús mosollyal arcán, várja kérdéseimet. — Örültem a kitüntetésnek, de egy kicsit meg is lepődtem. Jól jött, mert rengeteg tudományos munkát kaptam és úgy érzem, az Alkotói Díj a tanszéken dolgozó kollégáim munkáját is minősíti. (Fotó: Kovács Tibor) Dr. Horváth Gyula már két Kiváló Munkáért kitüntetést tudhat magáénak. A mostani azt is bizonyítja: a magasan képzett szakembereket érdemes megbecsülni. Annak ellenére így van ez, hogy kényes területen, a társadalom- tudományokban folytatja kutatásait. — Az oktatás sokkal közelebb került a mindennapi élethez, a politikához — mondja. — A reálegyetemeken, a politika sokszínűbbé válása miatt, szinte teljesen át kell alakítani a társadalomtudományi képzést. Mi is arra törekszünk, hogy a falura kikerülő agrárértelmiség ne csak a szakmai, hanem az értelmiségi funkciót is be tudja tölteni. Az oktatás struktúráját ennek [megfelelően alakítottuk át: kötelező és alternatív tantárgyakkal. A közéletben korábban jelentős szerepet vállaló szakember visszavonult a politikai életből. — Most Mexikó történetét írom, és igen sok tanulsággal jár a közepesen fejlett közép-amerikai ország múltjának tanulmányozása. A fejlődés felgyorsítása érdekében megtett útjuk egy-egy állomása feltűnően hasonlít a közép-európai államokban kialakult helyzethez. Tipikus párhuzamról beszélhetünk például a populista tendenciák megjelenése kapcsán. A tömegek politika felé, illetve attól való elfordulása és fordítása; a gazdasági válság kapcsán megjelenő sok párt, majd ezek elhalása; a karizmatikusnak mondott személyek, a demagógia és a vallásosság megjelenése mind egy-egy lényeges elemét képezik e változásoknak. Persze egy kicsit a jövőt is megmutatják ezek a folyamatok: Mexikó kivételével a populiz- mus egész Latin-Amerikában megbukott. Dr. Horváth Gyula La- tin-Amerika XIX. és XX. századi történelmét tanulmányozva eddig 70 publikációt jelentetett meg. Mexikóról írt tanulmánya a História de America Latina című kötetben lát napvilágot. A forrásmunkákat hat nyelven tanulmányozza. Most is nyelvórára siet. Ám elmenőben már nem nyűtt aktatáskás diákként, hanem érett oktatóként int „szevaszt”. Várnai Ágnes Szakképzés — új tantervek alapján Az IP0SZ iparkodik A gazdasági rendszerváltás elősegítése érdekében szoros együttműködésben állapodott meg a Nemzeti Szakképzési Intézet és az Ipartestületek Országos Szövetsége. Ennek első eredményeként az 1991- 92-es tanév szeptemberi kezdetétől három szakmát — az autószerelőit, a festő-mázolót és a kőművest — már új tantervek alapján oktatnak. Mindez a két szervezet szakembereinek a szakképzés megújítását szolgáló hármna- pos országos tanácskozásának keddi, az NSZI esztergomi továbbképzési központjában tartott megnyitóján hangzott el. Az elmondottak szerint a 130 ezer iparost tömörítő IPOSZ nem nézheti, s nem nézi tétlenül a vállalati tanműhelyek megszüntetését, valamint a szakképzésnek az egyre romló anyagiak és más egyéb okok miatti fokozatos színvonalromlását. A megújulás érdekében alakít ki — jelentős német segítséggel — jól felszerelt tanműhelyeket, s szervezi meg a három említett, majd a későbbiekben több más szakma oktatóinak a felkészítését, illetve a rendszeres továbképzését. Az új tantervek szerint a jövőben növelik a gyakorlati képzés időtartamát, s az elméleti képzés is ehhez igazodik. A tanulóknak emellett vállalkozói ismereteket is tanítanak, s kötelező lesz a német nyelv tanulása is. A tanácskozáson arról is beszámoltak, hogy az új tantervek a korábbi 2-3 év helyet alig öt hónap alatt készültek el, bizonyítva a Nemzeti Szakképzési Intézet felkészültségét és rugalmasságát. Az IPOSZ terveiben úgynevezett regionális szakképzési bázisok kialakítása is szerepel, amelyek feladata a szakmunkások továbbképzése és mestervizsgára való felkészítése lesz. A program sikere érdekében fontos, ellenőrző szerep hárul a helyi ipartestületekre. Az Ipartestületek Országos Szövetsége bízik benne, hogy a szakképzés megújítását szolgáló céljait a kormány, illetve az érintett minisztériumok anyagilag is támogatják.