Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-18 / 219. szám

1991. szeptember 18., szerda SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 5 Freinet-vel könnyebb! A Magyar Freinet Alapít­vány és a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főis­kola négynapos Freinet-pe- dagógiai továbbképzést szervezett Kaposváron. Ezen a módszert tanulmá­nyozó vagy azt alkalmazó pedagógusok vettek részt. Lapunk olvasói már több íz­ben találkozhattak ezzel a fo­galommal a megyeszékhelyen működő francia nyelvvel is­merkedő gyermekek óvodája kapcsán. (Felvételeink itt ké­szültek. Kaposváron még a Petőfi utcai óvodában foglal­koznak Freinet-módszerrel. Nem haszontalan, ha újra szó­lunk róla, nem másért, mint a gyermekek érdekében. Pálfiné-Kováts Ágnes óvoda-pedagógus évek óta alkalmazza a Freinet-módszer elemeit, a továbbképzésen műhelyfoglakozásokat veze­tett: — Freinet azt mondja ki, hogy a pedagógusnak nem kell a tudás egyetlen birtoko­sának lennie, segíthetnek neki a szülők, akár foglalkozások levezetésében is. Másfelől: a tanár is tévedhet. Ettől „leszáll a földre” a dolog, nem olyan elvont és megközelíthetetlen. A módszer természetközei; nagyon sok természete anyaggal dolgozunk. A köz­pontban a gyerek áll, az egyéni foglalkozás s az egyéni bánásmód. Nincsenek időke­retek, mint más óvodai prog­ramokban, ahol ha egy gyer­mek nem készül el a feladatá­val, rossz érzése, „kudarcél­ménye” van, mert nincs mód a folytatásra. Itt akár több napig nak, akkor fejezik be, amikor akarják. Tiszteljük annyira a gyerekeket, hogy ők döntsék el: éhesek-e avagy nem. — Azt is mondják, hogy ez a módszer drága. — Ezzel azért nem értünk egyet, mert mi a természet anyagait használjuk. A Frei- net-pedagógiának egyetlen feltétele van: a pedagógus személyisége, mert ezt sen­kire nem lehet rákényszerí­teni. Külföldön is úgy van, hogy xEreinet-osztályok mű- j<ödn<&'és nem Fréirtet-isko- lák. *• if. — Említette a pedagógus személyiségét. Mit ért ez alatt? — Ez a módszer nagyon sok munkát igényel, fárasz­tóbb és aprólékosabb munkát, mint a hagyományos pedagó­gia. — Mennyire fonódik össze a Freinet-pedagógla a nyelv- tanulással? — A sok egyéni foglalkozás feltétlenül az egyik találkozási pont. A másik: nincs számon­kérés. Senki nem köteles va­lamit tudni, szabad tévedni és nem baj ha téved valaki. Ettől szintén könnyebben megy a tanulás. — Az ellenzők táborában elhangzott az is: nem érde­mes óvodáskorban nyelvet tanulni. — Mások a tapasztalatok. Ekkor ugyanis még plasztikus a gyerekek agykérge; kevés „rajta” az emléknyom, és könnyebben fogad be, ered­ményesebben tanul. — Ön hogy érzi magát, mint Freinet-elemeket alkalmazó pedagógus? — Ez egy nagyon jó mód­szer, én nagyon szeretem. Jól érzem magam a munkahe­lyemen, és a szülők is, hogy bármikor bejöhetnek. Balassa Tamás (Fotó: Lang Róbert) laérettek ebben a nagy sza­badságban? Ettől azért nem kell félni, mert a gyerekek annyira sokoldalúan ki tudják próbálni a képességeiket, hogy sokkal többfajta képes­séggel fognak rendelkezni, mire az iskolába kerülnek. És tudják magukat fegyelmezni is. Persze a szabadság nem azt jelenti, hogy mindent lehet. A gyerekek mindennek isme­rik a helyöt, tudják a szabályok ok-okozati összefüggéseit, vi­lágosan látják, hogy mit miért kell csinálniuk. Ezeket szíve- ‘ sen teszik, mert biztonságban érzik magukat tőle. Az a ta­pasztalatunk, hogy a sok fe­lesleges tiltás és szabályzás teszi a gyerekeket agresz- szíwá. Mondok egy példát: a gyerekeknek vissza kell vin­niük a tányérjaikat ^-helyére, viszont abban szabadok, hogy annyit esznek, amennyit akar­is dolgozhat egy munkán. — Ön szerint mik az alap­vető ellenérvek a Freinet-ele­meket alkalmazó módszerrel kapcsolatban? — Azt gondolom, hogy el­sősorban a külsőségek zavar­ják azokat, akik a hagyomá­nyos pedagógia hívei. Ugyanis egészen más a te­remberendezés: igyekszünk sok kis kuckó kialakítására, arra, hogy a falakon minél több saját készítésű száraz­növény és egyéb kompozíció legyen. Az óvodai termekben teljesen normális dolog az ál­lattartás; a gyerekek megis­merik őket, ezáltal az életet ismerik meg jobban. A régi ér­telemben vett teremesztétiká­val szemben itt úgy néznek ki a termek, mint amit használ­nak. — Vannak pedagógiai ellenérvek is. — Főként az, hogy miként lesznek ezek a gyerekek isko­Tárlat a múltról LENGYELEK ÉS MAGYAROK A II. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN „Magyarország nem tehette meg a múltban sem, hogy ne segítsen a diktatúra és terror áldozataiként hazánkba ér­kező erdélyieknek, lengyelek­nek, cseheknek, zsidóknak és mindazoknak, akiknek mene­külniük kellett hazájukból. Büszkék lehetünk arra, hogy ameddig Magyarország szu­verenitása a II. világháború­ban érvényesült, addig az egész nemzet és az egész or­szág erőfeszítéseket tett a jó ügy szolgálatában" — mondta Antall József tegnap a Lengye­lek és magyarok a II. világhá­ború idején című kiállítás megnyitóján, a Budapesti Tör­téneti Múzeumban. A kiállítás felidézi a II. világ­háborúban hazánkban mene­déket találó százezer lengyel katona és polgári menekült életét, szervezeteik és egyhá­zaik működését. A magyar kormány már a háború kirob­banása előtt ellenállt annak a német kívánságnak, hogy ha­zánk valamilyen formában is csatlakozzon a Lengyelország ellen induló támadáshoz, majd következetes emberbarát-poli­tikájával olyan helyzetet te­remtett, amely páratlan volt akkor Európában. A lengyel menekülteknek lehetőségük nyílt kapcsolatot tartani a hazai ellenállással és a londoni emigráns kormány­nyal, s hazánkban működött — Bogláron — Európa egyet­len lengyel gimnáziuma. A tárlat gazdag fotó- és do­kumentációs anyaggal mu­tatja be Magyarország vala­mikori és jelenkori menekültü­gyi politikáját. Október 1-jén Idősek világnapja A Nyugdíjasok Országos Ka- megemlékeznek e korosztály- marája saját feladatának te- ról. kinti az idősek világnapjának Az idei világnap hazai vezé- hazai megrendezését. reszméje a korosztályok Erről a szervezet képviselői együttműködésének javítása kedden tájékoztatták az lesz, ezért mottóul a „Segíteni újságírókat. Az ENSZ-köz- akarunk, hogy segíthessünk!" gyűlés döntése alapján évente felszólítást választották. „CSILLAGOM, RÉVÉSZEM” Megemlékezés egy balatoni kötetről Szapudi András kollégánk érdekes olvasmánnyal lepte meg a napokban a Balaton, a balatoni táj szerelmeseit. A Panoráma Kiadó gondozásá­ban megjelent Szántódi Füze­tek XI. számában „Csillagom, révészem” címmel az ország egyik különleges táját, a nem­zetközileg is ismert Balaton- szántódot mutatja be. Azt az idegenforgalmi érdekességet, amelyet ma Szántódpusztá- nak írnak az útikalauzokban, ismertetőkben. A Siótour, a Somogy Me­gyei Idegenforgalmi Hivatal kiadásában megjelent kis mű­ből átsüt a táj, a szülőföld iránti vonzás, szeretet. Ez egyik legfőbb jellemzője Sza­pudi András eddigi irodalmi munkásságának. A kötet cí­mét adó „Csillagom, révé­szem” című írás olyan kis re­mekmű, hogy akár világlapok irodalmi oldalán is megjelen­hetne. Ebben is kiérződik a tájhoz, az emberekhez való vonzódás. Lehet ez akár a Ba­laton mellett vagy valahol má­sutt például a Hanságban, Szigetközben, netán valahol az Adria mentén, vagy a ha­vas Alpokban. Mindenütt, ahol békére vágyó emberek élnek. A sorozatnak ez a kilence­dik, a szerzőnek pedig a hete­dik kötete. Cs. I. A közönség szereti a kifigurázást BESZÉLGETÉS ÉLES ISTVÁN PARODISTÁVAL Alacsony, tömzsi, fitos orrú harminchét éves fiatalember. A Rádiókabaré múlt évi hu­morfesztiváljának társgyőz­tese. Lényegében az ismeret­lenségből „robbant be”. Ez év januárjától a Mikroszkóp Színpad szerződtette. — Színész szerettem volna lenni — kezdi beszélgetésün­ket —, kétszer felvételiztem, sikertelenül. — Bánja? — Belenyugszom az élet döntéseibe, legfeljebb meg­próbálom más irányból ugyanazt a célt elérni. Egyéb­ként reálisnak is éreztem az elutasítást, mert nálam sokkal jobbak és felkészültebbek fel­vételiztek mellettem. 1972-ben a Ki mit tud?-on is indultam, sajnos ott is sikerte­lenül. Már az elődöntőben ki­estem. Nem tudtam igazán mutatósat produkálni, nem fi­gyeltek fel rám. A paródiánál nagyon síkos talajon mozog az ember. Megérezni, hogy meddig jóindulatú, kedvesen bántó egy paródia, ezt nagyon nehéz érzékeltetni, nagy ta­pasztalat kell hozzá. Aztán látszerész-iparitanuló lettem, de nem helyezkedtem el a szakmámban, hanem újság­kihordónak mentem el, hogy sok szabad időm legyen, mert akkor már rendszeresen írtam paródiákat, és kultúrházakban is felléptem. 1977-ben szerez­tem ORI-engedélyt. A katona­ság után elvégeztem a tanító­képzőt. — Erre miért volt szük­ség? — Hát nem azért, hogy ta­nító legyek. Valami műveltsé­get kellett szereznem, mert a gimnáziumi műveltségem úgy éreztem nagyon kevés volt. — A rádióval hogyan ke­rült kapcsolatba? — Fokozatosan. Már évek­kel a humorfesztivál előtt je­lentkeztünk a barátommal, akivel végül is nyertünk —, több számunkat fel is vették, de nem kerültek adásba. — Most hol van a munka­könyvé, és foglalkozásként mi van beleírva? — Azt hiszem az, hogy szí­nész. Mert ebben a státusban vagyok szerződtetve ez év ja­nuárjától a Mikroszkóp Szín­padon. Egyedüliként a humor- fesztivál-nyertesek közül, akik azáltal jutottak álláshoz, hogy ezen a fesztiválon produkáltak valamit. — Jól érzi magát a Mik­roszkóp Színpadon? — Nagyon. Amit eddig csi­nálnom kellett, az gyakorlati­lag a humorfesztiválos mű­sornak egy új változata, egy parlamenti paródia volt. Meg­van a következő feladatom is, ez a Privatizélünk című ka­baré. Úgy érzem, sínen va­gyok, nemcsak azért, mert so­kat léphetek föl, hanem azért is, mert most adott a lehető­ség, hogy magam alakítsam tovább a sorsom. Most úgy tetszik, ha tudok valami értel­meset csinálni, akkor arra talá­lok fogékonyságot, akár a rá­dióban, akár a tévében. És a közönség is „vevő”, mert az emberek szívesen látják-hall- ják azokat a közviszonyokat előttük kifigurázva, amelyektől naponta szenvednek is. — Ön szerint mi kell a jó paródiához? Mitől lesz jó egy paródia? — Két dolog kell hozzá, de az a gond, hogy ritkán állnak egyszerre együtt. Először is adottság kell. Ez a technikai része a dolognak, ami elviszi az esélyek legalább kilencven százalékát — a mimikái, gesz­tusbeli, hangi adottságok —, mert megbukik azon a paró­dia, ha az ember nem tud jól utánozni. A másik, ami ugyan látszólag kevesebb, de gya­korlatilag mégis a jó paródia lényege: az ismeret az adott személyről és arról, amit az adott személy mondani fog. — Sokat gyakorol? — Nem. Vagy beugrik és érzem belülről, vagy nem ér­demes. A különlegesség meg­fogja az embert. Vannak, aki­ket nagyon könnyű parodi­zálni, mert olyan jellegzetes­ségeik vannak. Annak idején mindenki Abody Bélát, Kellér Dezsőt, Salamon Bélát, Feleki Kamiit utánozta... Fotó: Kováts Balázs — Van színész, illetve pa- rodista-ideálja? — Tudja, érdekes módon elvált, kettévált ez a szakma. Ma, ha olyan színészeket aka­rok felsorolni, akik a humoruk­kal, illetve a színészi játékuk­kal egyszerre szórakoztatnak, akkor nem sok jut eszembe... Koltai Róbertét és Kern And­rást feltétlenül mondhatom. Eöry Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom