Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-03 / 206. szám

Somogyi tanévnyitók Régi és új iskolák küszöbén Konferencia Kaposváron KORUNK KÉRDÉSEI Erkölcsről, vallásról, filozófiáról, nevelésről Közép-Kelet Európa azonos gondokkal küszködő gon­dolkodói kezdték meg tegnap délelőtt tanácskozásukat a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán. A tradíció nélküli, kétnapos eszmecsere témája a rendszerváltáshoz kötődik és az új helyzet teremtette legégetőbb filozófiai, er­kölcsi, vallási, valamint nevelési kérdéseket igyekszik meg­fogalmazni, feldolgozni. A Pécsi Akadémiai Bizott­ság filozófiai munkabizottsá­gának szervezésében létrejött találkozón mintegy 50, a ma­gyar állami és egyházi felső- oktatást képviselő szakember, az MTA munkatársai, két né­met és egy-egy lengyel, illetve osztrák társadalomtudós vesz részt. A megnyitón dr. Jóri János kandidátus, a JPTE egyetemi docense a rendezők nevében köszöntötte a hallgatóságot és kifejezte abbeli reményét, hogy az a tolerancia és empá­tia, amit képviseli kívánnak, a társadalom részéről is kellő fogadtatásban részesül. Leitner Sándor, a főiskola fő­igazgatója a vendéglátó in­tézmény nevében köszöntötte a résztvevőket, majd Szaba­dos Péter, Kaposvár polgár- mester nyitotta meg a tanács­kozást. (Folytatás a 3. oldalon) Menekülők Jó üzletet csinált a ka­posvári Domus áruház előtti autóparkoló büfése és a kö­zeli a presszó, ahová teg­nap koradélután vukovári jugoszláv menekültek tértek be. Tegnap délután hatvan­három utassal személygép­kocsikkal érkeztek jugo­szláviai menekültek a so­mogyi megyeszékhelyre, ahol csupán rövid pihenőt tartottak. A vukovári és a környék­beli juguszláviai települé­sekről érkezett tranzitutasok jelbeszéddel elmondták, hogy a lakóhelyük környé­kén lőnek, nincsenek biz­tonságban az emberek. A személygépkocsikban többnyire kisgyerekekkel utazó szülőket láttunk. Kér­désünkre, hogy hová tarta­nak, elmondták: tranzit-útle­véllel rendelkeznek, úticél- jük pedig a szomszédos Ausztria. A jugoszláviai menekültek „villámlátogatása” Kaposvá­ron nem keltett feltűnést, „csupán” az arra járók együttérzését váltotta ki. (Horányi) Budapesten a dán külügyminiszter Kiss Gyula munkaügyi mi­niszter meghívására hétfőn hazánkba érkezett Knud Erik Kikegaard dán munkaügyi mi­niszter. Balti vezetők látogatása Hétfő délután hivatalos lá­togatásra Budapestre érkezett Vytautas Landsbergis. A litván elnök Magyarország és a balti államok diplomáciai kapcsola­tainak helyreállítása alkalmá­ból érkezett hazánkba. Országos tanévnyitó Országos tanévnyitó ün­nepséget tartottak hétfőn Fer- tőszéplakon. Andrásfalvy Ber­talan művelődési és közokta­tási miniszter megnyitójában egyebek között elmondta: meg kell újítani az iskolát, új tantervvel, új tankönyvekkel, esetenként új tantárgyakkal. Somogysárd útjai Amiről nem döntött a kaposvári önkormányzat „Szobortalanításról” — később Kaposvár megyei jogú vá­ros közgyűlése legutóbbi ülé­sén foglalkozott az Egészség- ügyi Főiskola előtti téren levő szoborcsoport további sorsá­val — mondta Szita Károly al­polgármester. — Az alapkérdés, hogy ma­radjon-e az eredeti helyén vagy eltávolíttassuk. A köz­gyűlésen két markáns véle­ménycsoport alakult ki. Az egyik szerint a szoborcsopor­tot el kell távolítani és raktárba helyezni. A másik pedig azt erősítette meg: minden kornak megvannak a maga emlékei, az elmúlt negyven évnek is. Ezért a szobrokat meg kell hagyni az eredeti helyükön, de meg kell jelölni: emlékezzünk a múltra. A közgyűlés nem döntött a kérdésben. Állásfoglalás szü­letett viszont arról, hogy nem szabad kiragadni ezt az egy szoborcsoportot, hanem az in­tézmények névváltoztatásá­val, más köztéri szobrokkal, emléktáblákkal együtt, komp­lexen kezelik. Az előterjesztést november 1-jéig kell elkészíteni, s ezt követően dönt majd a közgyű­lés. (L) Somogysárdon a Táncsics és Marx utca a helyi önkor­mányzati költségvetésből és az érintett utcák lakóinak hoz­zájárulásával szilárd útburko­latot kapott, melyet a napok­ban adott át a Közúti Igazga­tóság. Somogyiak karamboloztak Kievben Súlyos autóbalesetet szen­vedett Kievben, a Vektor Kft megbízásából gazdasági tár­gyaláson a Szovjetunióban tartózkodó három üzletember. A négysávos autóúton sze­mélygépkocsijuk elé szabály­talanul kanyarodott egy teher­autó. A kaposvári Hifner Fe­renc életét vesztette, Varga András súlyos, Réz András budapesti lakos könyebb sérü­léseket szenvedett. Ünnepélyes parlamenti nap — Nyitott Égbolt — A minőséget korona tanúsítja Taps a Baltikum képviselőinek A rendkívüli ülésszakot lezárva őszi rendes ülész- szakát kezdte meg hétfői munkanapjával az Országy- gyűlés. Újabb„frakcióváltásra" került sor, ezúttal is a szabad de­mokraták képviselőcsoportját hagyta el egy képviselő, és ült át az MDF padsoraiba. Ezek után — még mindig napirend előtt — jó irányi időbe telt, amíg valamennyi törvényjavaslat, önálló indít­vány, illetve sürgősségi kére­lem plénum elé kerüléséről döntött a Ház. A képviselők egyhangúlag fogadták el a kormány által beterjesztett, a Magyar Köztársaság, valamint az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság és a Litván Köz­társaság közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szóló haározati javaslatot. Percekig tartó tapssal köszön­tötték a díszpáholyban helyet foglaló Vytautas Landsbergis litván elnököt, és a három balti állam külügyminisztereit. Antall József miniszterelnök a határozati javaslat előter- jesztőjeként különlegesen ün­nepélyes napnak nevezte a hétfői ülésnapot a magyar Or­szággyűlés történetében. Az elfogadott határozati ja­vaslat szerint az Országgyű­lés megelégedéssel nyug­tázza, hogy az Észt Köztársa­ság, a Lett Köztársaság és a Litván Köztársaság vissza­nyerte függetlenségét és hely­reállította szuverenitását. A képviselők ezt követően elfogadták a Magyar Köztár­saság kormánya és Románia kormánya között a „Nyitott Égbolt’-rendszer létrehozásá­ról Bukarestben, 1991. május 11-én aláírt megállapodás megerősítéséről szóló or­szággyűlési határozati javas­latot, amelyet kivételes eljá­rásban tárgyalt a plénum. Az elnöklő Dörnbach Alajos ezt követően köszöntötte a díszpáholyban helyet foglaló Louis le Grangét, a dél-afrikai törvényhozás elnökét és kísé­retét. A plénum a továbbiakban a mikorelektronikai félvezető termékek topográfiájának ol­talmáról tárgyalt, kivételes és sürgős eljárásban. A követ­kező napirend, a használati minták oltalmáról szóló tör­vényjavaslat előadója szintén Mándl Ferenc tárcanélküli mi­niszter volt, aki hangsúlyozta: a magyar iparjogvédelem terü­letén, annak modernizálása érdekében jelentős e kérdés törvényi szabályozása. Az Országgyűlés egyébként szavazott a törvényjavaslat­hoz benyújtott módosító indít­ványokról, és végül a törvény egészét elfogadta. Szintén ki­vételes eljárásban tárgyalta a Tisztelt Ház a mérésügyről szóló törvényjavaslatot. A tör­vény 1991. január 1-jén lép életbe, és a minőséget tanú­sító jel egy stilizált magyar ko­rona lesz. Kampány­kezdö láng Kilencvenhetedik kampányát kezdte meg tegnap a kaposvári cukorgyár. A mészke- mence begyújtáson részt vettek a cukorrépa­termelő gazdaságok és a kereskedők képvise­lői. Kováts Imre, a Kaposcukor Rt elnök-igaz­gatója elmondta, az eltelt egy évben a cukor­gyárak is az ipar válságágazataihoz soroltat­tak. A kaposvári gyárnak sem lesz könnyű az idei kampány. A vállalat vezetésére hárul a feladat, hogy megteremtse a piachoz való al­kalmazkodást. Az idei szezonban háromszá­zötvenezer tonna répát dolgoznak majd fel, a kampány végét január közepére tervezik. Fotó: Kovács Tibor Ismét van gimnáziuma Tabnak Kinek ne jutna eszébe ilyen­kor, szeptember első hétfő­jén az iskola. Az alma mater, az internátus, a kóter, a suli és sorolhatnám a diák­nyelvben meghonosodott elnevezéseket. S kinek ne jutnának eszébe az ódon is­kolák, az a jellegzetes, semmivel sem rokonítható, talán kissé dohos illat, amely az öreg, felújítást ré­gen megért épületekből árad. Az első csengetés, a feszült várakozás, a virág­csokrok és a tanító néni kedves mosolya... És ismét egy szeptember! A koraőszi napsütésben aprók és nagyobbacskák sietnek ünneplőben. Agyonkoptatott és frissen lakkozott padok lel­nek új gazdára. „Megtörtént a nagy csoda, végre felépült az új iskola” — hallom egy kislány érces hangját. Az új iskola avatásá­nak öröme újfent megadatott. Tegnap a kisváros, Tab diákjai örvendtek az impozáns ám mégis emberléptékű, szép otthonuknak. — 1983-ban fogant meg az új iskola építésének ötlete — mondta Farkas István a város polgármestere. — Több, mint ezer gyermek került akkoriban a bekörzetesítés miatt Tabra, egy igazgatás alá. A 35-40 fős osztálylétszám a tanárokra és a diákokra is nagy terhet rótt. Fokozta a nehézséget, hogy az 1800-as években épült ka­tolikus és evangélikus iskolák állaga erősen megromlott. Fel­támadt az igény: a XXI. szá­zad elvárásainak megfelelő iskolában tanulhassanak a gyerekeink. (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom