Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-02 / 205. szám
• • * KÖZLEMÉNY! Az Agrárszövetség elnöksége a megyei választmányok elnökeinek részvételével ülést tartott, és többek között megvitatta az elmúlt napok történelmi léptékű eseményei következtében kialakult külpolitikai helyzetet. Az Agrárszövetség elnöksége a következő állásfoglalást teszi közzé: A Szovjetunióban lezajlott sikertelen konzervatív puccskísérlet kudarca minden józanul gondolkodó embert őszinte örömmel és megkönnyebbüléssel tölt el. Az elmúlt napok eseményei megmutatták, hogy ez a több mint hetvenéves és örök életűnek hitt rendszerugyanolyan gyorsan fog megváltozni, mint az nálunk és szomszédainknál történt. Reményünket fejezzük ki, hogy a lehetséges jövőbeni szövetségbe belépő köztársaságok közötti szerződések olyan új szuverén alapon jönnek létre, amely lehetővé teszi, hogy a köztársaságok figyelmüket és erejüket a gazdasági és politikai reformok felé fordíthassák. Egy ilyen folyamat—és annak hathatós nemzetközi támogatása—esélyt adhat számunkra az elvesztett piacok visszaszerzésére és'új gazdasági, kulturális együttműködés kialakítására. Ugyanakkor azonban józanul számolni kell azzal is, hogy ezek a forradalmi események egy hosszú folyamatnak csupán az első lépéseit jelentik. A Szovjetunió új struktúrájának kialakulása vagy helyén új államok kialakítása nem csak ilyen látványos és eufórikus lépésekből fog állni. Ez a folyamat — remélhetőleg csak átmenetileg — még kiszámíthatatlanabbá teszi a világot. A világ józan politikai erőinek mindent meg kell tenniük azért, hogy atérség ne váljon a nacionalista, populista hisztériák színterévé, hiszen ez az egész világ biztonsága szempontjából is komoly veszélyekkel járna. Bízunk abban, hogy a Szovjetunió átalakulása az ENSZ Alapokmánya, a Helsinki Záródokumentum és a Párizsi Charta elvei és normái szerint fog lezajlani. A szovjet események kapcsán üdvözöljük a hatpárti egyeztetésen alapuló külpolitikai állásfoglalás tényét, ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az egyeztetésből ismételten kihagyták az Agrár- szövetséget, mint a hetedik parlamenti pártot. Üdvözöljük, hogy a kormány — az események hatására — érezhetően változtatott a Szovjetunióval kapcsolatos külpolitikáján, és a térséget immár gazdasági és politikai súlyának megfelelően kezeli. Üdvözöljük, hogy a szovjet válság megítélésében — egy főt kivéve — minden magyar politikai tényező felelősségteljes és mértéktartó magatartást tanúsított. Ezúton is elítéljük Thürmer Gyula úr ide vonatkozó nyilatkozatát. Mély aggodalommal tölt el bennünket a Jugoszláviában kialakult polgárháborús helyzet. A térségben kialakult és mélyülő válság, az újjáéledő nacionalizmusok minden kormánytól rendkívül higgadt és megfontolt lépéseket követelnek. Felhívjuk minden magyarországi politikai erő figyelmét, hogy ilyen válsághelyzetben tartózkodjék mindenféle felelőtlen, félreérthető vagy félremagyarázható nyilatkozattól. A súlyos helyzet minden politikai erő részvételével érdemben egyeztetett koncepció kialakítását igényli. Ezért javasoljuk, hogy a pártok részvételével Külpolitikai Kerekasztal vitassa meg a helyzetet. Felhívjuk a menekülők érkezése által érintett térségben élő tagjainkat és szervezeteinket, hogy tanúsítsanak megértést, és minden tőlük telhetőt tegyenek meg a menekülők életének megkönnyítése érdekében. Budapest, 1991. augusztus 27. Agrárszövetség elnöksége (208064) Kaposvár frekventált helyén új üzletház, a Dorottya ház NYITJA MEG KAPUIT, I. és II. emeletén exkluzív irodák bérelhetők. * ♦ A házban bank, üzletek, szálloda, söröző, drinkbár, kondicionáló terem, szauna is működik ♦ Jelentkezés és felvilágosítás: ÁB-Novinvest Kft., 1092 Budapest, Kinizsi u. 30—36. Tel.: 138-2517, fax: 117-0960, Csepiné Preiner Mária, vagy a helyszínen Hernesz János megbízottunknál Tel.: 06(82)17-765 (113989) • fi .. ^ A Hungária Biztosító Rt. kaposvári fiókja FELVÉTELT HIRDET pénzügyi vezetői munkakörbe A jelentkezés feltétele: szakirányú felsőfokú végzettség. Jelentkezés a fiók vezetőjénél, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. ^ Tel: (82)12-764,11-605 (208053) y L Áruházak! Butikosok! Viszonteladók! Figyelem! A FERCOOP BT. olasz szabadidőruháit és Christian Dior (francia) harisnyanadrágjait árengedménnyel 30 napos számlára kiárusítja. Érdeklődni a raktárnál, Alsó- bélatelep, Mátyás k. u. 12. sz. (sportbüfé mellett), 15—19 óráig ma és holnap. (483257) I I I I I I I I I A fejlesztés egyetlen útja BALATEL Az ország legújabb, legfiatalabb telefontársasága, a BALATEL Rt. nyilvános részvényjegyzése a harmadához érkezett. Mindezt azonban a szó szoros értelmében is vehetjük, hisz a falugyűléseken, üdülőtulajdonosi fórumokon, képviselő-testületi üléseken kiderült, a lakosság előtt vannak még fehér foltok az értékpapírok, a részvénytársaságok alapítási, jogi, törvényi rendelkezései terén, s alapvetően még nem tisztázódott mindenkiben, miért bír óriási jelentőséggel a Magyar Távközlési Vállalat újabb vállalkozása, melyet a Coopsystem Szervezési és Vezetési Tanácsadó Kft. és a Nordline Értékpapír Rt. támogatásával hozott létre. A felmerült problémákról, az eddigi „fehér foltokról" az alábbiakban Töiösi Péter, a MATÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője, valamint Galambos Elemér, a Coopsystem vezető szervezője számol be az olvasóknak. A BALATEL alapításának alapvető célja A MATÁV hároméves tervében az országos gerinchálózat digitalizálását tűzte ki célul. A prognózisok alapján a cél megvalósítása 120 milliárd forintba kerül, s ez a pénz nem elegendő arra, hogy a vállalat önerőből a helyi hálózatokat is megfelelő színvonalon fejlessze. Ennek ellenére nem tett le arról a szándékáról, hogy egyes góckörzeteket teljes egészében digitalizáljon, megoldva ezzel a vállalkozók problémáit. Az első ilyen kezdeményezés Siófok és Tab térségében valósul meg, ahol részvénytársasági formában, lakossági és intézményi befektetők pénzeszközeinek segítségével kínálati piacot kíván megteremteni. Szükséges ezt megtennie azért is, mert a jelenlegi crossbar-kapacitások nem teszik lehetővé a nagy számú várakozó igényeinek kielégítését. (Arról nem is beszélve, hogy a forgalmi túlterheltség már jelenleg is kritikus helyzeteket teremt a térségben, mely pedig kiemelkedően jelentős idegenforgalmi körzet.) Konkrét példaként megemlítjük a siófoki központot, ahol a meglévő 4000-es kapacitásból a kötelező üzembiztonsági tartalékvonalak és a hibaelhárítást szolgáló vizsgálóvonalak figyelembevételével nincs kiadható számkapacitás! A crossbar-rendszer és a BALATEL-hálózat kapcsolata A fentiek alapján világossá válhat mindenki előtt, hogy új digitális kapacitások és vonalhálózat kiépítésére van szükség. Kisebb zavart okozott azonban a várakozók körében az, hogy a részvényjegyzéssel szinte egyidőben sorszámot kaptak a MATÁV-tól is. Megjegyezzük, hogy a sorszám kiadására a Korm. 12/1991 .(1.18.) rendeletének 8. §-a kötelezte a vállalatot az ország egész területén, függetlenül attól, hogy ott lesz-e — lehetséges-e — fejlesztés vagy sem. A sorszám kiadására azért volt szükség, mivel a hiánygazdálkodás körülményei között—a MATÁV elődjénél — a telefonvonal odaítélésénél sorozatos visszaélések, korrupciók gyanúja is felmerült. A kormány ezzel a rendelettel kívánta megteremteni az odaítélés átláthatóságát, és tett eleget a nyilvánosság követelményeinek. A sorszám tehát csak azt mutatja, hogy a várakozó az adott műszaki egységen hányadik, de fejlesztés nélkül ez még alacsony sorszám esetén sem jelent telefonhoz jutást. S ha már Siófokkal példálóztunk, érdemes rávilágítani az itteni, akár alacsony sorszámmal várakozók kilátásaira és válaszolni ki nem mondott kérdésükre: BALATEL-lel vagy BALATEL nélkül? A MÁTÁV eredeti fejlesztési elképzeléseiben a siófoki góckörzet eddig is szerepelt, de a már említett pénzszűke miatt a fejlesztés számos kompromisszum árán valósult volna meg. Ezek közül a legfontosabb, hogy szűkösebb — az igények után kullogó — kapacitásokkal, időben elhúzódó és számos rész-üzembehelyezéssel tudtuk volna az igényeket kielégíteni. A vontatott igénykielégítés fajlagosan drága beruházást eredményezett volna, arról nem is beszélve, hogy a körzet belső somogyi részei egyértelműen hátrányt szenvedtek volna. Tehát a legalacsonyabb sorszámmal rendelkezők sem kaphattak volna telefont a BALATEL nyilvános tájékoztatójában deklarált és többféleképp gárantált határidői előtt, s a várakozók nagy többsége csak jóval ezután és gyakorlatilag ilyen garanciák nélkül juthatott volna csak vonalhoz. A BALATEL Rt. ezt az ismertetett, rendkívül kedvezőtlen, a térség egész fejlődését hátráltató fejlesztést szándékozik alapvetően gyorsítani (másfél év átfutási idő), és korlátlan, szinte egyidejű igénykielégítést teremteni ezzel a társasági formával. A részvénytársasági forma ugyanis az egyetlen, amely az ehhez hiányzó ,,dolgot”, a pénzt előteremtheti oly módon, hogy a részvénytulajdonosoknak egyben megfelelő társasági jogokat (vagyoni és elsőbbségi jogok) biztosít. A bevont többletpénzek mellé óhatatlanul szükséges, hogy a MATÁV a már rendelkezésre álló forrásait is felsorakoztassa. Ezt a vállalat megtette, hiszen 510 millió forint értékben ,,A” sorozatú részvényeket jegyzett a társaságban, ezzel is nyomatékosítva szándékait. így elérhető, hogy az eddigi sorszámok értelmetlenné váljanak, mivel az igényeket gyakorlatilag azonnal — a beruházás befejezése után — ki lehet majd elégíteni; vagyis úgy, mintha mindenki egyes sorszámmal rendelkezett volna! BALATEL-előnyök Mit ad tehát a BALATEL a térségnek? 18 300 telefonvonalat, melyből 5 vagy 10 ezer — a jegyzéstől függően — azonnal vonalat biztosít a ,,B” sorozatú részvénytulajdonosoknak, míg afennmaradó kapacitással kielégítheti a későbbi csatlakozók igényeit. A magánszemélyeka részvénykonstrukcióval adóalap-csökkentési lehetőséghez jutnak, szerelési költséget takarítanak meg és külön-külön szabad rendelkezésű telefonvonalhoz és osztalékra jogosító részvénypapírhoz jutnak. A digitális rendszer lehetővé teszi a közületek, vállalkozók, jogi személyek számára is a jobb minőségű kommunikációs kapcsolatok fenntartását, valamint megszünteti a gyakorta sikertelen hívásokat és a jelenlegi túlterheltségből adódó várakozási időt. Többek között olyan speciális szolgáltatások igénybevételére is lehetőség nyílik majd, mint a hívásátirányítás, a konferenciabeszélgetés, a kettős hívószám és a tételes számlázás lehetősége. Az önkormányzatok infrastrukturális fejlesztéshez való csatlakozása vonzóvá teheti lakókörzetüket a vállalkozók és a befektetni szándékozók számára is, hisz a telefon rendelkezési jog, mely tartalmazza a használati, hasznosítási, értékesítési jogot, a jelenlegit nagyságrendekkel meghaladó gazdasági és földrajzi mobilizációt indíthat meg a társaság működési területén. Mindezek alapján úgy gondoljuk, a BALATEL Rt.-nek nincs alternatívája — a térség fejlesztése csak így valósítható meg. (X) (208068)