Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-10 / 212. szám
Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOZSOKIJÁNOSNÉ Simon Anna volt jákói lakos 62 éves korában elhunyt. Szentmise szeptember 11- én, szerdán délután 2 órakor, temetése 3 órákor lesz a jákói temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagyanyánk, anyósunk, ÖZV. ZÓKA T. JÁNOSNÉ volt Szenna, Árpád u. 62. sz. alatti lakos életének 68. évében váratlanul elhunyt. Temetése ma, szept. 10-én fél 2 órakor lesz a szennai temetőben. A gyászoló család * * * Fájó,szíwel tudatjuk, hogy PESTHY ILONA 90. évében csendesen elhunyt. A kaposvári Keleti temetőben helyezzük örök nyugalomra (ma) szeptember 10-én fél 4 órakor. Gyászoló szerettei * * * Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy vállalatunk dolgozója, SZABÓ LÁSZLÓ (Bajnok) tragikus baleset következtében elhunyt. Temetése szeptember 12- én. csütörtökön 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Emlékét szeretettel megőrizzük. A Kaposvári Autójavító Vállalat dolgozói Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok hálás köszönetét minden barátnak, volt munkatársnak és ismerősnek, akik felejthetetlen, drága férjem, BUKARESTI BÉLA búcsúztatásán részt vettek és 'részvétükkel, virágaikkal kimondhatatlan fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Bánatos felesége INGATLAN BUZSÁK, Kálvária-hegyen csodálatos panorámával 500 n-öl szőlő és termése — ezerjó, othelló—eladó. Érdeklődni: Csobodné, Fonyód, Sport u. 5., 61-140 telefonon. (208169) SIÓFOKON a Tanácsház u. 22/III. második emeleti, kétszobás, 54 m2-es, tehermentes panel-öröklakás sürgősen eladó. Érdeklődni 17 óra után a helyszínen Solymosinénál vagy napközben a 13-100/19 telefonon lehet. (3446) ELADÓ Lonka-hegyen 200 n-öl zártkert, szőlő, gyümölcsös épülettel (villany van). Érdeklődni: egész nap, Kaposvár, Füredi u. 5. fszt. 1„ Gréczi. (483414) JÁRMŰ JÓ állapotban levő 2,5 éves Trabant eladó. Érdeklődni: (82)11-172. (3139) 80-as évjáratú Opel Kadett GTE eladó. Érdeklődni 18 óra után. Telefon: 06(85)61-296.(141849) NAGYATÁDON a Honvéd u. 19. sz. alatt egy vizsgáztatott MTZ 50-es traktor pótkocsival, hármas ekével, traktorra szerelhető targoncával és betonkeverővel együtt eladó. Érdeklődni ugyanott. (146001) TM Dacia sürgősen eladó. Irányár: 65 Ó00 Ft. 8623 Balatonföldvár, Kölcsey F. u. 17. (3310) HÁROMAJTÓS Samara, 15 hónapos, 7000 km-rel eladó. Cím: Balatonföldvár, Ady E. u. 48. Telefon: (84) 40-579. (146038) KARAMBOLOS Dacia 1310 eladó. Érdeklődni: Kadarkút, Nagy u. 26. (3311) MÉG garanciális fehér Skoda Favorit üreg- és alvázvédelemmel ellátva, kevés km-rel, rádiómagnóval, 300 000 forintért eladó. Érdeklődni a (80)26-395-ös telefonon, egész nap. (301881) 8000 km-t futott, ötéves, 126-os Polski Fiat eladó. Érdeklődni: Keszthely, Erzsébet királyné u. 54. (621337) 6000 km-t futott, új TLX-es Dacia eladó. Toponár, Rodostó u. 17. szám. (3268) PLATÓS Barkas alkatrészként eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Petőfi u. 39. 111/1. Telefon: (82)19-770. (3252) TR-es, piros, 1200-as Lada eladó. / 4» Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. TÓTH ISTVÁNNE Frányó Regina kaposmérői, volt somogyfajszi lakos szeptember 6-án elhunyt. Temetése szeptember 11-én 14.30 órakor a somogyfajszi temetőben lesz. Előtte somogyfajszi templomban gyászmisén búcsúztatjuk. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család •\\jr Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága egyetlen gyermekünk, unokánk, DESZTICS ADRIÁN 17 éves korában tragikus baleset következtében elhunyt. Temetése szeptember 12-én 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Mély gyásszal szerető szülei és nagyszülei Érdeklődni lehet: Balatonfenyves, Tinódi u. 1„ Horváth László. (146027) RÁBA Bogis nyerges szerelvény ponyvásán eladó friss műszakival. Érdeklődni a (85)13-485-ös telefonon, 18 óra után lehet. (3253) KM-es Trabant kevés kilométerrel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Sopron u. 14. (3255) ELADÓ 5 éves Trabant, Andocs, Ady u. 50/a. (146021) SUZUKI 50 cm3-es új kismotor eladó, Kaposvár, Pázmány P. u. 44. (3190) ELADÓ 1200-as Zsiguli egyéves műszakival. Érdeklődni: Kadarkút, Kossuth L.u. 30. (3166) OLCSÓN eladó P 126-os 27 000 km- rel, ugyanott CB-rádió, taxióra kompletten. Érdeklődni 17 órától, Siófok 12-910- es telefonon. (146065) RENAULT 4-es személygépkocsi eladó. Érdeklődhi Juta, Latinca S. u. 7. (3516) 126-os Polski, 2,5 éves, sárga, 17 000 km-rel, 130 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Bernáth, Szántód, Nyár u. 8. Telefon: (84)31-292. (483380) ÁLLÁS BALATONLELLEI divatáruüzletembe gyakorlattal rendelkező helyi lakost eladónak felveszek. Jelentkezés levélben „Önállóság" jeligére a bogiári hirdetőbe, Boglárlelle, Erzsébet u. 55. (141935) SIÓFOKRA eladót felveszünk sport-, cipő-, szabadidőcikkek eladására. Telefon: (1)763-411. (2638) HA Ön dinamikus, vállálkg^ó szellemű, törekvő, akkor sikeres munkatársam lehet. Válaszborítékért tájékoztatom, Nagy Ilona, 7629 Pécs, Frankel Leó u. 3. (483403) JÖVEDELMEZŐ otthoni munka, bedolgozás. Tájékoztatás felbélyegzett válaszboríték ellenében. Fülöp Károly, 8200 Veszprém, Kádártai u. 43. (301885) EGYÉB ANTIK tárgyak vétele. Vennék: Antik és stílbútorokat, szekrénytől a székekig (hibásat is), festményt, porcelánt, réz- és bronztárgyakat, csillárt, szőnyeget, régi üvegtárgyat és ötvöstárgyakat, ezüstöt, mindent, ami régi. Érdeklődjön, és én házhoz megyek! D. Ferenc, Kaposvár, Berzsenyi u. 39. Telefon: (82)16-449, egész nap. (3458) ESKÜVŐI ruhák kölcsönözhetők színvonalas választékból, szolid árakon: Fonyód, Sándor u. 38. Telefon: (85) 61-202.(141666) MILLIOMOS szeretne lenni? Önnek is sikerülhet! Alaptőke, szakképzettség nem szükséges. Tájékoztatónk ára 450 Ft + postaköltség. Megrendelhető Budapest 1399, Pf. 701/11. (596163) BORSZŐLŐ kis- és nagy tételben eladó. Kéthely, Hunyadi u. 91. (146071) SIÓFOKON vagy Kilitin gépi kötőmü- helynek alkalmas, kb. 30 rrP-es, jól fűthető, jól világítható helyiséget hosszú távra bérelnék. Siófok, Tanácsház u. 6. VII/29., Kovács. (146053) RIZLINGSZILVÁNI szőlő eladó. Érdeklődni: 8713 Kéthely, Sári u. 22., Kinics József. (141839) 9 m2-es helyiség bérleti joga átadó. Gáz, villany, hideg-meleg víz beszerelve. Érdeklődni a 18-808-as kaposvári telefonon, egész nap. (3022) BURGONYA, étkezési, folyamatosan, mindennap vásárolható. Tiszta levegőn, a Kapos forrásnál termett. Szabályosan permetezett. Cím: Kiskorpád, Petőfi u. 66. (2486) FENYŐCSEMETE eladó. Luc, fekete, normandia, utánvéttel is. Soós Tamás, Rábagyarmat, Város út 5/a. (375730) KORAI, fehér borszőlő eladó (rizlingszilváni, saszla). Telefon: Siófok 11 -372. (141645) VÁLLALKOZÓKI Régen meglévő, számla nélkül vásárolt eszközeiket, anyagaikat költségként elszámolhatják 1% + áfáért. Sztanek-Ker Bt. Tel.(fax): (42)17-477.(113798) REDŐNY, reluxa változatlan áron. Dr. Ficzkóné, telefon (85)61-582. (3281) KERTI diófa rönköt vásárolnék minden mennyiségben. Telefon: (79)23-358. (156571) OPORTÓ szőlő eladó. Érdeklődni a (73)11-355-ös telefonon 8-tól 16 óráig, Óh né. (539796) KÜLFÖLDI kapcsolatot keres? Hirdessen németül! Somy Kft., 9013 Győr, Pf. 70. Telefon: (96)29-822. (195393) MÜHOLDVEVŐVÁSÁR. Legkedvezőbb áron. Viszonteladóknak kedvezmény. Telefon: (84)20-674. Parabolaszerviz. (146090) ANGOL-, németnyelv-tanfolyam szeptember 16-tól október 11-ig. Kedvező időbeosztás, maximum háromfős csoportok. Felvilágosítás, jelentkezés szeptember 9-től 15-ig. Telefon: (84) 13-063. Hely: Siófok, Sorház u. 31., nyelvstúdió. (146080) 2—20 kg-os, hagyományos, elektronikus és 20—60 kg-os kofamérlegek, 100—500 kg-os tolósúlyos mérlegek, árazógépek árusítása, valamint meglévő hídmérlegek elektronikussá átalakítása. HOMÉR Mérlegszerviz és Kereskedés, Keszthely, Erzsébet királyné u. 54. (621338) KAPOSVÁRON belvárosi üzlethelyiség tárolóval együtt kiadó októbertől. Telefon: este (82)16-411. (3398/a) SORGARÁZS! Kaposváron a Vásártéri úton. Béke-Füredi-lakóteleptől 450 m-re, októberi átadással épülő sorgarázsban 15 m2-es garázsok eladók, bérelhetők. Irányár 250 000 Ft. Tér és Forma, Kaposvár, Szent Imre u. 14. Telefon: 16-015. (3386) . ÚJ tetőléc eladó, és ugyanott minőségi fehér- és vörösbor. Zselicszentpál, Kossuth Lajos utca 7. (483390) HORGÁSZOK, figyelem 12 db kétpárevezős, 1 db egypárevezős, jó állapotban lévő csónak eladó. Érdeklődni: Kaposfüred, Felszabadulás út 58. sz., Puskás. (483377) BOXERKÖLYKÖK törzskönyvezett szülőktől eladók, 14 ezer forintért. Bu- zsák, Csisztapuszta 26., Martinka. (3160) ELADÓ 6 hónapos csödör csikó vagy magyar tarka tehénre cserélhető. Vis- nye, Főu. 14. (8028/G) HÁZZASÁG HÁZASSÁGKÖZVETÍTÉS teljes diszkrécióval. Válaszborítékért tájékoztatjuk. ÁMOR Társkereső Szolgálat, Kaposvár 7.7407, Pf. 36. (3060) 180/25, társaság hiányában szenvedő fiatalember vagyok. Ezúton keresem korban hozzám illő leány ismeretségét, szimpátia esetén házasság céljából. Fényképes levelek előnyben. Csak komoly szándékkal gondolkodók jelentkezzenek! Leveleket: „Őszirózsa 2891” jeligére a kiadóba. (2891) SZABADIDŐPARTNER, házasságközvetítés, élettárs. Kérje tájékoztatónkat! Kapcsolat, Szombathely, Pf. 283. (113405) ALBÉRLET BARCS központjában kétszobás lakás albérletbe kiadó. Érdeklődni: Barátság u. 19. (146107) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A postagarázs felvételre keres: 1 fő garázsvezetőt. Alkalmazási feltétel: középfokúr végzettség, autószerelői képesítés, forgalmi irányítói gyakorlat, 30 év körüli életkor. Jelentkezni lehet a helyszínen, az üzemegységvezetőnél. Kaposvár 7400, Nagygát út 7. Telefon: 16-777. (149857) Országos üzletkötői hálózat bővítéséhez hirdetésszervezői munkára keres érettségizett, kreatív, jó megjelenésű munkatársakat a Magyar Gazdasági Cégmutató szerkesztősége. Korlátlan kereseti lehetőség. Jelentkezés: Budapest 1519, Pf. 248. Tel.: 1142-005/25 vagy 26 mellék. PMS Kft., Budapest Vili., Kisfaludy u. 38. (113879) I Használtruha- I kereskedők! \ LERAKATUNK AZ 1 ALÁBBI KÍNÁLATTAL I VÁRJA | AKISKERESKEDŐKET: j | OFTL holland, vegyes, ■ KRM szuper, válogatott, gyermek, I holland gyermek| nadrág, pulóver, ■ dzseki, szoknya, < férfi- és gyermeking, I női blúz, | fehér pamutáru, ■ női, férfinadrág. | ŐSZI AJÁNLATUNK: | | női, férfiballonkabát | 120 Ft + áfa/kg. I Rinett Iroda, I Bátaszék, Budai u. 48. I T.: 124 I ’ (208095) F TUDJA MÁR? LÁTTA MÁR, hogy milyen új típusú őszi cipők érkeztek a Modinno cipdboltba?m Kaposvár, Somssich P. u. 4. (.Volt Beloiannisz u.) (3332) Kaposváron svájci kilósruha-vásár a Kilián György Művelődési Központban (Csokonai u. 1.) szeptember 11-én, szerdán 9-től 18 óráig. (3147) jf Az ÉSZAK-SOMOGYI VÍZI TÁRSULAT vízépítésben és mélyépítésben gyakorlott, legalább középfokú végzettségű MŰVEZETŐT KERES Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a társulat központjában (Lengyeltóti, Rákóczi u. 55.) személyesen vagy írásban. (208078) PC-BER a Teljeskörű bérszámfejtés, adóvégelszámolás, SZTK, személyzet-munkaügy, teljesítménybérezés TÖBB MINT 2 00 REFERENCIAHELY ! Tel:202 0973, 201 8361 201 2011 7 671,658 Cím: 1027 Bp. Fő u. 68. bemutató:621-es szoba Kaposváron forgalmazza a SZÁM-ADÖ BT. Tel.:82-13111/166 MAI MŰSOR . Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: LÁNGLOVAGOK (mb, am). Apolló du. f6 és f8: TIGRISTÁNC (am). Cserénfa, autósmozi 8: FOGD A NŐT, ÉS FUSS! (am) Barcs 8: NEW JACK CITY (am, 16). Marcali 7: BELEVALÓ PAPAPÓTLÓ (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: A nő szívét ki ismeri? 9.05: Telelottó. 9.10: Képújság. 15.24: Napi müsorajánlat. 15.25: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 15.50: Képújság. 15.55: Kanada Kupa. 17.15: Az utódok reménysége. 17.30: Átmenet. 18.00: Közlemények. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS. 19.15: Miniklipmix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.05: Közlemények. 20.15: Kerék-bár. 20.50: A Guldenbur- gok öröksége. 21.40: Unokáink sem fogják látni. 22.20: Európa megkísérlése. 23.00: Késő esti híradó. 23.05: BBC-hír- adó. Budapest 2 6.00: Napkelte. 10.00: Parlamenti napló. 16.20: Hírek. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Torpedó. 17.40: Hármas csatorna. 18.15: Telesport. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Meztelen szerelem. 20.35: Négy utolsó ének. 21.00: Híradó. 21.25: Napzárta előtt... 21.50: Kriminális. 22.40: Németek a II. világháborúban. Osztrák 2 16.40: Sárga-folyó. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Jog a szerelemhez. 18.30: Szervusz, Ausztria! 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Jolly Joker. 21.07: Külföldi tudósítások. 22.00: Híradó. 22.30: Klub-2. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Országok, tájak népzenéje. 11.38: Jer és lásd! 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világújság. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Filmslágerek a London Starlight Orchestra előadásában. 15.05: A Rádiószínház bemutatója. 15.52: Tárogatómuzsika. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Királyi hétköznapok. 16.35: Ország — város — híres ember. 17.05: Olvastam valahol. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Kaláka együttes felvételeiből. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: A privatizáció nemzeti program? 20.35: Barangolások régi hanglemezek között. 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. 21.44: Népdalfeldolgozások. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Dzsesszarchívum. 23.05: Adriana Lecouvreur. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek. 9.03: Társalgó. 10.00: Operettkedvelőknek. 11.00: Hírek. 11.03: Mit üzen a Rádió? 11.33: A Magyar Rádió gyerrhekkórusá énekel. 11,40: Kikéri király. 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Ajég hátán. 14.30: Nagy nevettetők. 15.00: Hírek. 15.05: Csúcs- forgalom. 17.00: RádióMa. 19.00: Hírek. 19.03: Talpalávaló. 19.30: Popregiszter. 20.00: Vendégtanárként Japánban. 20.40: Veszélyben. 21.00: Hírek. 21.03: Hét bagoly. 21.28: Nóta-só. 22.20: Zarándokúion. 23.00: Spoíthíradó. 23.10: Zeneközeiben. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Haydn operáiból. 9.41: Viktoria Mullova hegedül. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Bicskavásárlás. 10.50: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből. 12.00: Hírek. 12.05: Mahler-művek. 13.00: így emlékezem Babitsra. 13.57: VII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál. 14.24: Igor herceg. 15.13: Dobozy Borbála csembalóhangversenye. 16.44: Mozart: D-dúr szerenád. 17.32: Kórusok II. Világ- fesztiválja. 18.00: V materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na ma- temjem jezíku. 19.00: Hírek. 19.05: Inder Muttersprache. 19.25: Weber: Oberon. 19.35: Liszt Ferenc Nemzetközi Zongorahangverseny. 21.20: Hangszerszólók. 21.58: Barokk zene. 23.00: Diszkotéka. 24.00: Hírek. 0.10: Évszázadok muzsikája. MŰHOLDPROGRAMOK Super Channel 10.30: Egyveleg. 13.30: Dokumentumfilm. 14.00: Egyveleg. 16.00: Élő vi- deoshow. 18.00: Honey West. 18.30: Wyatt Earp. 19.30: Belföldi magazin. 20.00: Sport. 22.00: BBC-híradó. 22.30: Üzleti hírek. 22.45: Warp Spead. 24.00: Kék éj. 0.30: Egyveleg. PRO 7 6.15: Hírek. 9.30: Iskolatévé. 10.30: Bel Air hercege. 12.05: Sport. 13.00: Hírek. 13.10: Rólunk van szó. 13.35: Csodálatos évek. 14.00: Waltonék. 14.45: A holnap mesterei. 15.05: Szórakozás is kell! 15.30: An-tan-ténusz. 15.55: Zöld mező. 16.05: Tiszta boszorkányság. 16.30: Zenei műhely. 17.00: Minihírek. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Két müncheni Hamburgban. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Terry X-expedíció. 21.15: Twin Peaks titka. 22.45: Régi idők asszonya. 0.25: MacGyver. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.05: Versenyfutás a halállal. 9.55: Gazdag és szép. 10.15: Az Angyal visszatér. 11.00: Telebutik. 11.25: Vad Rózsa. 12.10: AI Mundy. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer. 13.30: Kalifornia klán. 14.20: A Springfield-sztori. 15.05: Farkasok klánja. 15.50: CHIP’s. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Versenyfutás a halállal. 18.45:. Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Twin Peaks titka. 22.00: Politikai magazin. 23.00: Hírek. 24.00: Tetőpont. 1.30: Farkasember. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Messze az út. 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Police Academy. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Bonanza. 16.45: Lottó. 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Három fiú, három lány. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: MacGyver. 21.00: Nem nyerhetem meg mind. 22.45: Hírek. 23.00: Tévétükör. 23.30: Szökésben. 0.20: MacGyver. 1.10: Műsorismertetés. RELUXA • E Többféle minőségben, D extra kivitelben is. // O Rövid határidőre. elérhető áron. N Díjtalan helyszíni felmérés, árajánlat. Y Siófok (84)32-555 Jt_- (109166) Reluxa: 1300 Ft/m2 T elef on: (82)14-205 (3026) r Szakfordítás a legrövidebb határidővel, Reflex Kft. Siófok. Fő u. 27. ' T./fax: (84)11-150 s_________' ___________(112195) Á r I I I I I k H ITELRE IS VÁSÁROLHAT---------------j apán elektronikai termékeket a tabi művelődési házban szeptember 11-én és 12-én. Televíziók 24 900—49 000 Ft-ig, videók 22 000—32 000 Ft-ig, mikrosütök 17 500—24 200 Ft-ig, továbbá olajsütők, rádiós magnók, musikcenterek, autós rádiók, gyümölcscentrifugák, kávéfőzők, wolkmanok és sokmás cikk kedvező áron, kiváló minőségben. ' (621459) 1 I I I I I LÍZING — ELADÁS Társaságunk üzleti ajánlatai:___________I • 2 db IFA W. 50 L/SP 3 éves tehergépjármű + pótkocsi lízingelhető vagy eladó • ÚJ IFA W. 50 L/SP négyütemű motorok reális áron eladók • 500 literes tölgyfa, új és használt hordók eladók Bővebb felvilágosítás: Boglárlelle, Árpád u. 47. Telefon: (85)50-077, (85)51-146 Gazda Rt. Boglárlelle - (208079)