Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-01 / 178. szám
1991. augusztus 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 SIKERES PÁLYÁZAT Kati svájci diák lesz Horváth Katalin, a csurgói Csokonai Gimnázium diákja, aki a II.A-ba járt, mindeddig nem sokat pihenhetett, mégis boldogan vállalja az izgalmakat: egy évig Svájcban tanulhat. Ott egy hónap múlva már javában tart a tanév. Most a német nyelvkönyv a mindennapi társa. A Svájcban élő Czeiner Zsolt csurgói öregdiák két testvére is a gimnáziumban végzett, a szülei pedig itt voltak tanárok — a svájci Biel városában működő Club 51-International szervezet tagjaként felajánlotta, hogy egy csurgói gimnazista egy évig ingyen tanulhat a nyugat-svájci városban. Amikor február 11-én a kezdeményező vetítettképes előadás kíséretében bemutatta a várost és az országot, a kiutazók számát pedig kettőre emelte — lázba jött az iskola. Kati szintén pályázott, igaz kissé bátortalanul, hiszen úgy érezte, másodikosként nincs sok esélye. Május 27-én izgatottan ült le a kilenc jelölt két svájci házaspár és Czeiner Zsolt társaságában. Az életrajzok az osztályfőnöki vélemények és a fényképek alapján mindent tudtak róluk. Az egyik vendéglátó házaspár, Bruno és Marlies Bart tetszését Kati nyerte meg. — Nem is mertem gondolni arra, hogy megnyerem a pályázatot. A német nyelvvel szeretnék foglalkozni, és erre ez kiváló lehetőség — mondta terveiről. Amikor a kilenc diák közül rá és a harmadikos Somogyi Emesére esett a választás nagyon boldog volt: — Alig tudtam elhinni, hogy megnyílt előttem e lehetőség. A két család augusztus 2-án indul és másnap érkezik meg. A tanítás már augusztus 13-án elkezdődik. Megegyeztek az ottani igazgatóval, hogy kezdetben milyen órákon vesz részt. Az itteninél lényegesen hosz- szabb tanév feszültségeit a sok szünet oldja: van két-két- hetes őszi, karácsonyi, majd síszünet (ekkor az egész iskola táborba vonul) és húsvéti szünet. A takarékosságukról közismert svájciak lépése nem akármilyen gesztus. A Bart-család három gyereke már kirepült a családi fészekből, helyettük most egy magyar lányról gondoskodnak önzetlenül, fedezve a szállás, az étkezés, a tanulás, a művelődés, a szórakozás, sőt a kiutazás költségeit is. S természetesen gondjuk lesz a zsebpénzre is. A két csurgói gimnazista számára váratlanul tágra nyílt a világ. Az otthon maradt hét jelölt csalódását látva a klub rájuk is gondolt: július végén egy hétig vendégül látják őket Svájcban. Horváth József Őszre halasztják a cannes-i fesztivált? A cannes-i filmfesztivált már 45 éve májusban tartják, de most olyan híresztelések terjedtek el, hogy ezentúl ősszel, vagy télen lesz a híres filmszemle. Amióta Michael Muil- lot, Cannes polgármestere a tavasszal kicsit elhamarkodottan bejelentete, hogy 1993-tól a fesztivált szeptemberben rendezik meg, azóta az egész filmvilágot izgatja a hír, hiszen szeptemberben van a montreali, valamint a torontói film- fesztivál is. Ha februárban tartanák, akkor az időpont a berlini fesztivállal esne egybe — aggódnak a filmesek. „Még semmi sem biztos — nyilatkozta Gilles Jacob, a fesztivál főrendezője a Die Weltnek. — Az év végéig a filmszakma vezetőivel, színészekkel, rendezőkkel, producerekkel szeretnénk egyeztetni az időpontot. Figyelembe kell vennünk a helyi adottságokat, az üres szállodai szobák számát, az időjárást, és a legfontosabbat, a sztárok időbeosztását. Sztárok nélkül ugyanis a fesztivál olyan, mint a báránysült fokhagyma nélkül. A fesztivál színvonala egyre csökken, három-négy éve alig érkeznek díjazható alkotások. A májusi időpont az amerikai sikerfilmeknek túl késői, inkább elküldik azokat Berlinbe. Az európai produkciók főleg ősszel jelennek meg, így karácsonyra éppen befutott filmek lesznek. így mi májusban éppen a legrosszabb időpontban tartjuk a versenyt, kénytelenek vagyunk tehetségtelen szerzők próbálkozásaival beérni. Szerintem az ideális időpont október közepe lenne. Akkor még szép idő szokott lenni, nem kell télikabátban jönniük a sztároknak.” Mischmás A legújabb kor, a huszadik század egyik legvitatottabb „találmánya” az avantgarde, mint művészi felfogás és megnyilatkozás. El kell azonban ismernünk a polémiák során, hogy számos zseniális műalkotás alapállásaként volt jelen, s ezek a modern ember védjegyei. A képzőművészetre vonatkoztatva elmondható: többnyire nem alkalmaz konkrét, egyértelmű, közérthető ábrázolást, viszont meghatározható a szemlélet viszonya az alkotóhoz. Bizonyos továbbá, hogy korunk iszonytató fogalmakat, meg nem történtté nem nyilvánítható eseményeket kreált, melyeket elképzelhetetlen lenne szelíd pasztellszínekkel, bájos geometriai formákkal visszaadni. Ez a kor másról szól, más nyelvet beszél hát a művészet is. * írom mindezen keresetlen lábjegyzetet Misch Ádám budapesti festőművész kaposvári tárlata kapcsán, amelyet a napokban méltatott és nyitott meg Pogány Gábor művészet- történész, az SMK Kapos Art Kortárs Galériájában. A negyedszázados ismeretség az alkotóval és a művészettörténész felváltva szólalt meg benne, ám mondanivalójának kicsengése ugyanaz volt: Misch Adám az a művész, aki nem divatosan elvont és „csakazértis” érthetetlen. Nem szédelgett az idők folyamán izmusból izmusba, mióta elhagyta a nevelő főiskola kapuját — ilyen képeket, ilyen alapállásból fest. Tette ezt akkor is, amikor ézért gyakran részesült „fentről” dorgáló ej- nyebejnyében, mégis megmaradt a „klasszikus”, az igazi avantgarde képviselőjének. Misch Ádám festményeitől senki ne várjon megtisztulást, nyugtatást. Várjanak tőle esetleges felkavarást, garantált nyugtalanítást. Amit viszont a képek várnak: néhány másodpercet, amíg bizonyítják, hogy sokkal többet tartalmaznak, mint első pillanatra gondolnák. Balassa Tamás BRITTA WINCKLER: Riválisok fehér köpenyben Valahol éjfélt ütött az .óra, amikor Barbara kiszállt dr. Wrangel kocsijából, és halkan kinyitotta a háza ajtaját. — Csodálatos este volt, Joachim — fordult a szorosan mellette álló igazgató főorvoshoz. — Köszönöm! — Én tartozom köszönettel, Barbara. Mindkét kezével megfogta a nő vállát, és gyengéden magához vonta. — Soha többé nem akarom elengedni magam mellől — mondta halkan. Hevesen dobogott Barbara szíve, és vágyakozó fény csillant a szemében. Az elmúlt órákban, amelyeket Joachim Wrangellel egy kedves kisvendéglőben jó bor és hangulatos zene mellett töltött, már meggyőződött róla, hogy szerelmes; elveszítette a szívét, szereti Joachim Wrangelt, és a férfi viszonozza érzelmeit. Ismét fölébredt benne a nő, összes kívánságával és vágyaival egyetemben. — Várjak még? — futott át Wrangel agyán, s anélkül, hogy észrevette volna, szorosan átölelte Barbarát. Nem érzett ellenállást. A nő teste engedelmesen simult hozzá. Joachim Wrangel nem habozott tovább. — Szeretlek, Barbara — mondta. Barbara szíve olyan hangosan dobogott, hogy már-már attól tartott, Joachim is meghallja. Szeméből boldogság sugárzott. És hosszú csókban találkozott az ajkuk. Nem volt vad és szenvedélyes ez a csók: inkább lágy, figyelmes és gyengéd. Barbara úgy érezte magát, mint aki a felhőkbe emelkedik. Nehezére esett ismét visszatérni a földre. De ez is csodaszép volt, hiszen előtte állt a férfi, akit szeretett. — Nagyon boldog vagyok, Joachim — suttogta. Az elmúlt évek és hónapok minden elfojtott vágya felszínre bukkant ebben a néhány szóban. Szeretlek, és ha elhagysz, akkor... — Pszt, kicsi doktornő — vágott szavába mosolyogva dr. Wrangel —, ilyesmire még gondolnod sem szabad! Még egyszer karjaiba zárta a fiatal nőt, és gyengéden megcsókolta. — Aludj jól, kedves! Holnap találkozunk. — Jó éjszakát, Joachim! — válaszolta halkan Barbara. Megfordult, és néhány pillanattal később eltűnt a házban. Csendesen maga elé mosolyogva ült vissza dr.Wrangel a kocsiba, és elindult. — Minden jót! — Barbara Fernbach kezet nyújtott a kismamának. — Ahogy megbeszéltük: a babát elviheti, mihelyt otthon berendezkedett a fogadására. Uschi Zimmermann köszönetét mondott, vállára dobta a táskáját, és elhagyta az osztályt. Amint leért a hallba, hirtelen összeszorult a szíve. Arra gondolt, hogy soha többé nem fogja látni a gyermekét. Ez rossz volt, nagyon rossz. S ezen nem változtat a sok pénz sem, amit kapott... — No, indulunk haza? Uschi Zimmermann hátrafordult, és Neumayr urat pillantotta meg, aki észrevétlenül követte. —Igen — válaszolta kényszeredetten. — Itthagyta a gyereket? — kérdezte a biztonság kedvéért fojtott hangon a gondnok, bár tíz perccel ezelőtt Erna nővér már tájékoztatta telefonon. — Igen — válaszolt gyenge hangon a fiatal anya, és elfordult. Önvád kínozta. Lassan haladt a kijárat felé. Szeme sarkából még látta, hogy a hájas Neumayr eltűnik a gondnokság épületében. Visszaemlékezett a gondnok diadalmas, ördögi mosolyára, és hirtelen föllázadt. Egyszerre ébredt benne a düh, és vágyakozás a gyermeke után. A küszöbön hirtelen visszafordult. Senkivel sem találkozott, amikor visszament az osztályra. Pillanatokig habozott a „K” szobánál, majd határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót. A csecsemőkön kívül senki sem volt a helyiségben. Uschi emlékezett, hogy a fia jobbra, az ajtó mellett álló első ágyban fekszik. — Drága kicsim, nem adlak oda! — suttogta. Gyorsan felkapott egy ott heverő takarót, kivette a babát az ágyból, és belecsavarta. S épp olyan gyorsan elhagyta a „K” szobát, ahogyan jött. Szerencséje volt, egyetlen nővérrel sem találkozott, míg elérte az előcsarnokot. De épp abban a pillanatban, amikor ott akart keresztülsietni, feltűnt a főorvos. Uschi Zimmermann elsápadt. — Hazafelé, Zimmermann kisasszony? — Dr.Keller barátságosan intett a fiatal anyának. — Sok szerencsét magának is, a babának is... — Köszönöm. Uschi Zimmermann még szorosabban magához szorította a fiát, és rohant a kijárathoz. Félt, hogy az ellenszenves Neumayr megint feltűnik. — Ennek aztán ugyancsak sürgős — gondolta dr. Keller, és fejcsóválva folytatta útját. Éppen elérte osztályát, amikor belépett az osztályos nővér. — Az igazgató főorvos telefonált pár perce — mondta —, hogy keresse fel. Dr. Keller felhúzta a szemöldökét. — Igen — brum- mogta, és elindult. Néhány másodperc múlva dr. Wrangellal szemben állt a tágas igazgatói szobában. — Beszélni óhajtott velem. Wrangel a legjobb hangulatban volt. Tessékelően mu- tattott a sarokban levő ülőgarnitúrára. — Itt jobban beszélgethetünk... — S rögtön a tárgyra tért. — Gondjaim vannak, kolléga úr. Dr. Keller csodálkozva nézett rá. — Mivel vagy kivel kapcsolatban? — kérdezte, és furcsa érzése támadt. — A munkámról van szó, igazgató úr? — Hagyja el végre ezt az igazgató úrázást — mondta neheztelően dr. Wrangel —, elvégre kollégák vagyunk, és ha rajtam állna csak, akár barátok is lehetnénk. Dr. Keller felfigyelt erre. De mielőtt még válaszolhatott volna, Wrangel már folytatta is: — Maga miatt aggódom, Keller úr, és szeretnék segíteni. Bátorítóan nézett a főorvosra. — Igazán nem tudom, miben vagy hogyan segíthetne ön nekem — válaszolta kitérő- leg dr. Keller. Dr. Wrangel nem zavartatta magát. — Magának problémái vannak, kedves kolléga — válaszolta —, méghozzá lelkiek és testiek egyaránt. Mélyen a szemébe nézett az idősebb kollégának. — Hogy a lelki gondjait mi okozza, azt sejtem. — Csakugyan? — kérdezte dr. Keller némi gúnnyal. — Igen. Mégpedig a mi tisztelt Fernbach kolleganőnk — válaszolta dr. Wrangel meglepően nyíltan. — Igaz? (Folytatjuk) „Klasszikus” avantgarde a Kapos Art Kortárs Galériában
