Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-14 / 190. szám

Gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk, hogy fér­jem, SZEKERESJÁNOS volt Kaposvár, Munkács utcai lakos hosszan tartó, súlyos be­tegségben, 76 éves korában el­hunyt. Temetése augusztus 17- én du. fél 3 órakor a Nyugati te­metőben lesz. Gyászoló felesége és unokaöccsei Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAPONYA MIHÁLYNÉ Szarka Mária Rácegres, Latlnka S. u. 34. sz. alatti lakos 1991. augusztus 10- én, 70 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után örök­re itthagyott bennünket. Drága halottunkat augusztus 16-án 10 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a rácegresi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: szerető férje, fia, menye, unokája Dóri és a kiterjedt rokonság Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. NÉMETH SÁNDORNÉ fodrász volt marcali lakos, életének 71. évében elhunyt. Temetése au­gusztus 15-én 10.30 órakor lesz a marcali központi temetőben. Lánya, fia, veje és unokái Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apó­som nagyapánk, DR. FARKAS PÉTER volt csornai lakos, életének 76. évében elhunyt. Temetése au­gusztus 16-án délelőtt 11 órakor lesz a csornai temetőben A gyászoló család­Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy GYÓCSI VENDEL Kaposvár, Nagyszeben u. 26. (volt nagybajomi) lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése au­gusztus 15-én 15.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy ÖZV. PÁRKÁNYI FERENCNE volt balatonkeresztúri, korábban göllei lakos, augusztus 11-én 93 éves korában elhunyt. Drága ha­lottunkat augusztus 15-én dél­után 3 órakor temetjük a göllei temetőben. A gyászoló család Mely megrendüléssel tudat­juk, hogy szeretett édesanyánk, BÜKYJÁNOSNÉ Winkler Magdolna (Hugi) életének 45. évében váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 16-án 13 órakor lesz a Siófok, Újhelyi temetőben. Gyászolják: gyermekei Bea és Mónika, édesanyja, testvére, anyósa, sógora, sógornője és kiterjedt rokonsága INGATLAN KAPOSFÖN kétszintes, szuterénos, összkomfortos, két család részére Is al­kalmas családi ház eladó vagy elcserél­hető háromszobás lakásra, értékegyez­tetéssel. Érdeklődni: Kaposfő, Ságvárí u. 7„ 17 óra után. (2556) CSALÁDI ház eladó, csere érdekel. Taszár, Kinizsi u. 40. (2559) BOGLÁRLELLÉN, főút mellett lévő, üzlet céljára, bérbeadásra alkalmas 80 m2-es lakóház melléképülettel eladó. Érdeklődni: Völgyesi, Boglárlelte, Ma­dách u. 5. Telefon: 85/50-546, este. <2471> „ ELADÓ a Böhönye, Föu. 10. sz. alatti három és fél szobás családi ház mellék- épületekkel, nagy kerttel. Érdeklődni a helyszínen, egész nap. (2458) SÜRGŐSEN eladó 2,5 szobás, erké- lyes lakás. Érdeklődni 18 óra után: Ka­posvár, Búzavirág u. 18. IV. em. 15. Tele­fon: 21-795. (2457) SIÓFOKON áron alul eladó kétszo­bás, összkomfort9s öröklakás, nagyobb csere is érdekel. Érdeklődni 18 óra után: Siófok, Koch Róbert u. 15/A 111/10, vagy napközben a Szűcs Menyhért utcai To­pánka cipőboltban. (141702) 55 m2-es, kétszobás, gázos, teher­mentes lakás eladó. Nagykanizsa, Teleki (Néphadsereg) út 5. C lépcsőház 4/13, Koros. Érdeklődni naponta 17 órától. kedvezőbb áron. Viszonteladóknak (2433) ISTV JÁRMŰ friss műszakival, elsők ézből eladó. deklődni: Gölle, Árpád u. 32. Sárdi Lajos Telefon: 74/126. (2725) ARO 243 dízel, zárt, 7 éves, új motor­ral, felújított karosszériával eladó. Ár: 160 ezer Ft. Hencse, Kossuth L. u. 26. (2382) OPEL Ascona 16D, 84-es évjáratú, vonóhoroggal, 420 000 Ft-ért eladó. H Lukics, Szenna, Árpád u. 3., 16 órától. (2571) KADETT kismotor 500 km-rel eladó. Érdeklődni: Kovács Győző, Kaposvár, Honvéd u. 49.1/3. (2532) JÓ állapotban lévő 7 éves Zastava eladó. Cím: Toponár, Szabadság u. 26. (2539) 1 éves 126 P. fiat eladó. Somogyjád, egész nap. (141634) piát ............. E LADÓ Siófokon három és fél szo­bás, telefonos öröklakás fizetési kedvez­ménnyel. Érdeklődni: Széplak alsó, Viola u. 9. Órion üdülő. Telefon: 31-290, Bor- bélyné. (141779) ELADÓ Siófok-Törekiben 400 n-öles telek, rajtaszoba-konyhás új ház. Érdek­lődni: Széplak alsó, Viola u. 9. Orion üdü­lő. Telefon: 3-290, Borbélyné. (141779/a) EGY szoba-konyhás, gázfűtéses családi ház 255 n-öles telken eladó. Ér­deklődni lehet: Marcali, Damjanich u. 25. (141493) BERZENCE, Zrínyi u. 112. alatti, két­szobás családi ház azonnal beköltözhet- őséggel eladó. Érdeklődni: Csurgó, Ró­zsa u. 34. (141376) KISMÉRETŰ másfél szobás lakás sürgősen eladó. Érdeklődni Kaposvár 21 -151 -es telefonszámon. (2591) ÁLLÁS EGYEB nagyke^árorr SzigetiErnő, Tab. Telefon: , 1)2.0-335.(141776) HÚZOTT, hengerelt acéláru, zártszel­vények, csövek, valamint bakelit lemez és cső, fiber és műanyag áru gyári kész­letből, engedményes áron eladó. Medi­cor Röntgen Rt., Tapsony, Simon László (82)21-930.(1552) VÁLLALKOZÓK! Régen meglévő, számla nélkül vásárolt eszközeiket, a- nyagiakat költségként elszámolhatják 1- % + áfáért. SZTÄNEK-KER BT. Telefon: (42)17-477. (1629) VIDÉKIEKNEK nyelvtanulás levele­zéssel kétszáz forinttól havonta, angolul, németül, franciául, olaszul. (Telefoneti­kával.) Doktor Farkas külföldidiplomás szaktanár, Budapest 1149, Tábornok u. 21. (Tel.: 1835-761). (1050) AKCIÓ! Kimondottan pucoló mész 340,— Ft/q. Sábics János éptítőanyag- kereskedő, Magyaratád külterületén. 125 l-es mélyhűtő szekrény újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Kaposvár, 4» f Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hegy DÖRNYEI ISTVÁN Táska, Rákóczi u. 22. sz. alatti lakos augusztus 12-én, rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése augusztus 14-én (ma) 14 órakor lesz a táskái temetőben. Gyászolja: fia, meny.e, unokája és ángya Cseri út 99. (2477) REDŐNY, reluxa változatlan áron. Telefon: (85)61-582. Balatonfenyves, ~ , • é (483207) Kölcsey u. 71. de., Ficzkóné. DOLGOZÓKAT ALLAT ALKALMAZNAK ISTVÁNDIBA Kossuth u. 47. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni a helyszí­nen szombaton és vasárnap. Telefon: Pécs 72/24-537. (2422) ZUGLÓBAN kertes családi ház eladó, ráépítési, bővítési lehetőséggel. Érdek­lődni szombat-vasárnap kivételével 16- tól 19 óráig a budapesti 164-2307-es tele­fonon. (141631) KISEBB családi ház 650 n-öles telek­kel, melléképületekkel olcsón eladó. Ér­NÉMETJUHÁSZ kiskutyák eladók. Siófok, Felszabadulás u. 24/B. Telefon. (84)10-555. (141734) ÉGY pár ló eladó. Hintóbán és mező­gazdasági munkára alkalmas. Gálfi György, Bábonymegyer, Rudnay u. 71. (141648) _____________________ A Delta Rt. termékeinek főállásban történő értékesítésére felvesz olyan agilis, tárgyalóképes üzletkötőt, aki megyei lerakat létesítéséhez kb. 40 m2 zárt tárolóhelyiséggel, valamint teher- pkocsival (Barkas, Avia, esetleg ALBÉRLET utánfutós személygépkocsi) rendel- s: alapbér + jutalék. Je­EGYÉVES kisfiámmal albérletet kere­sek Kaposváron. Ajánlatokat a 2587. deklődni: Segesd Bertalan 24. (2437) ELADÓ Nagybajom. Zrínyi u. 47. sz. alatt háromszobás, központi fütéses csa­számra a kiadóba kérek. (2587) KÁPOSVAR belvárosában 4 diáklány részére kétszobás, étkezős lakás kiadó ládi ház nagy telekkel, azonnal beköltöz­hetően. Érdeklődni Templom u. 53. sz. alatt. (141550) SOMOGYASZALÓBAN a Petőfi u. 6. sz. alatt 500 n-öles telek eladó szoba- konyhás kis házzal. Érdeklődni: Kapos­vár, Fodor József u. 13., 17 óra után. (2395) PÉCSI két és fél szobás, III. emeleti, kertvárosi lakásomat hasonló nagyságú kaposvárira.cserélném vagy eladnám. Qím: Kaposvár, Zaranyi-ltp. 21., Csonka Éva. (2393/a) ELSZÁLLÍTÁSRA váró, jelenleg butik­ként működő 55 m2-es, mikromodul rendszerű, többhelyiséges épület eladó, vagy új nyugati autóra cserélhető. Fo­nyód, Hunyadi u. 2., Németh. (967049) SÜRGŐSEN eladó két és fél szobás családi ház nagy telekkel. Kisebb csere is érdekel. Főnyed, Rákóczi u. 18. (141649) ELADÓ a Balatonfenyves Rozmaring u. 6. sz. alatti nyaraló. Érdeklődni lehet a 82/11 -144-es vagy a 82/14-034-es tele­fonon. (483109) KADARKÚT, Szabadság, u. 22. kis családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy Igái, Vörös Hadsereg u. 42., Pallós. (483212) Telefon: 19-712. (2574) KAPOSVÁRON a Dési Huber közben garzonlakás kiadó. Ajánlatokat a 2569. számra a kiadóba kérek. (2569) kezik. Fizetés: alapt lentkezni lehet: Delta Rt., Tatabánya II., Fürdő u. 55. (2800) Telefon: (34) 17-266/134 vagy 16-955, Ador­jánná. (586206) A Siófoki Nyomda Kft. felvesz fiatal, érettségizett munkatársat üzletkötői munkakörbe, valamint két nőt betaní­tott munkára. Jelentkezni lehet sze­mélyesen az ügyvezetőnél. Siófok, Sióu. 40. (113740) TD-s, garázsban tartott 1200-as Lapa ■ ■■ ■ Ér­Bútorvásár 1991. augusztus 12-től augusztus 16-ig Művelődési ház, Barcs, Bajcsy-Zsilinszky u. 46. I Minden termékünkre 10% engedmény Szekrénysorok, kárpitozott garnitúrák, szóló szekré­nyek, étkezőgarnitúrák, bárszékek. Ne feledje! Ha közvetlenül a gyártó cégektől vásárol, már eredetileg is olcsóbban kaphatja termékünket, mint a kereskedelemben. Nyitva tartás: 8.00—17.00-ig (113777) Vízóraakció 1980,— Ft/db áron Osztrák—magyar 16 báros, amíg a készlet tart. Kap-pa Korona Aruház Kaposvár, Honvéd u. 14. sz. (2599) Kálvin J. U. 9. (2474) ELADÓ féléves Lada 21053 gépkocsi. Ára 390 ezer Ft, Teleki. Templom u. 3/a. (141653), MÁSFÉL éves 126-os Fiat reális áron eladó. Cím: Boglárlelle, Hámán Kató u. 1. (141632) ELADÓ VW Polo Classio 1300-S, öt­éves, jó állapotban. Telefon: (85)50-352, UAZ platós kis teherautó eladó felújít­va, friss műszakival. Kaposkeresztúr, Széchenyi u. 22. (483164) TX fehér Dacia, jó állapotú, friss mű­szakival eladó. Kaposvár, Radnóti u. 16. (483214) Fényképezőgépek, vakuk, távcsövek, diavetítők javítása, filmek, elemek, fotópapírok, vakuk árusítása Elektrofot Szerviz Kft. Kaposvár, Arany J. u. 33. (2579) UAZ-, ARO-tulajdonosok, figyelem! BONNYA, Fiad, Kisbárapáti Önkor­mányzatok körzeti általános iskola igaz­gatója állást hirdet matematika—fizika szakos tanár részére. Bér megegyezés szerint. Szolgálati lakást biztosítunk. A pályázat beadásának határideje a meg­jelenéstől számított 2 hét. Levél: Kisbár­apáti, Fő u. 91.7282. (113804) Most érkezett 235/75x 15 rádiói köpeny a Taurus Márkaboltba! Kaposvár, Noszlopy G. u. 2. Telefon: (82)10-125 PARABOLAANTENNA-SZERELÉS, - eladás. Korszerű berendezések a leg­BPT' Itilwi" I (113810/b) I MARKAS IRODAGÉPEK ES KELLEKEK KISKERESKEDELMI FORGALMAZÁSÁRA Somogy megyében VISZONTELADÓKAT KERES AZ Információtechnikai Vállalat LUj Részletes tájékoztatás: kereskedelmi osztály, Erdei László, Budapest V., Bécsi u. 8. Postacím: 1369 Budapest, Postafiók 314. Telefon: 118-6193,118-4899 Fax: 118-3984 (113926y Filmújdonságok. 22.00: Híradó. 22.40: Sport. KOSSUTH RÁDIÓ MŰSOR Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: RAGADOZÓ LOS ANGELES­BEN (PREDATOR 2.) (mb, am, 18). Apolló du. f6 és f8: DARKMAN (am, 16). Cserénfa, autósmozi 9: TINI BOSZORKÁNY (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.45: Jó reggelt,, Magyarország! 8.30: A klán. 9.30: Évgyűrűk. 10.00: Képújság. 16.25: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 16.55: Rab­szolgasors. 17.30: Kalendárium, 1991.18.00: Közlemények—előze­tesek. 18.15: Gyereksarok. 18.45: MOST. 19.15: II. János Pál pápa 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Eco- mix. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.31: A jobbik élet. 12.00: Déli Krónika. 12.45: Törvény- könyv. 13.05: Klasszikusok délidő­ben. 14.35: Hollywoodi filmdalok 1935—37-ből. 15.05: Metronóm. 16.15: A markosnádasból — a Markos. 17.05: Szellemtörténetek. 17.35: Olivér. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.50: Gong. 20.05: Eu­rópa stúdió. 20.35: Külföldi utak, zenei emlékek. 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fiók. 23.05: Archívu­mok mélyéről. 23.49: Kéler Béla: Magyar vígjátéknyitány. 24.00: Hí­rek. Időjárás. PETŐFI RADIO üzenete a magyarokhoz látogatása előtt. 19.30: Híradó. 20.05: Közle­mények. 20.15: Játékszenvedély. 21.55: A | ’ pápára várva. 22.25: Klip- mix. 22.55: késő esti híradó. 23.00: ZDF-híradó. Budapest 2 6.00—9.00: Napkelte. ... ____ ____ 16.30: Ötr ől hatra. 17.30: Torpedó. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Agak között vergődve. 20.25: Show-time. 21.00: Tisztelendők. 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt. 23.00: Teme­tési szertartás. 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mellényzseb — slágerekkel. 8.05: Kölyökrádió. 8.24: Bonifác bácsi pipája. 9.03: Pál apostol. 10.08: Egy énekes — több szerep. 11.03: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Türelem is kell az élethez. 15.05: Pihenőidő. 17.00—19.00: RádióMa. 19.03: Népdalok, néptán­cok. 19.30: Popregiszter. 20.00: Embermesék. 21.03: Közkívánatra! 22.03: Tövisek és virágok. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A zene összes napsugara. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek/Jog a szerelemhez 9.30: Európai egyetemek. 10.00 Rólunk van szó. 10.30:08/15.12.10 Külföldi tudósítások. 13.10: Embe­rek, állatok, szenzációk. 15.00: Fraggies. 15.25: Pinocchio. 16.10: Murphy atya. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Sze­relemhajó. 19.30: Híradó. 20.15: ’v'aíMÍTia íTila. 2í .55: Daiias. 22.40: A gorilla. 24.00: Tűzpróba. Osztrák Tv 2 BARTÓK RÁDIÓ 15.15: Avasálarc. 17.00: Az érte­lem stratégiái. 17.30: Országok és emberek. 18.00: Jog a szerelem­hez. 18.30: Állatkvíz. 19.00: Tarto­mányi élet. 19.30: Becket. 21.55: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Szimfonikus muzsika. 10.05: Ma­gyar írás. 10.50: Király Csaba orgo­nahangversenye. 11.34: Operanyi­tányok. 12.22: Farkas Ferenc mű­veiből. 13.00: Hazai tükör. 13.46: Zenei Tükör. 14.30: A MÁV Szimfo­nikus Zenekarának hangversenye. 16.05. Köfiníhiai Nyár, 1990 17.33: Kórusok II. Világfesztiválja. 18.00: V materinskom jaziku. 19.25: Verdi: Attila. 21.15: Nagy siker volt! 22.48: Liszt művei gépzongorán. 23.13: Javíthatatlan vagyok. 0.10: Száza- dunkzenéjéből. 1.20—2.00: A Bécsi Concentus Musicus Kamarazene­karfelvételeiből. MŰHOLDPROGRAMOK Super Channel 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyve­leg. 12.30: Turisztikai magazin. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő video- show. 19.00: Egyveleg. 20.30: Mr. Robinson Crusoe. 22.00: Hírek, sport. 22.20: Üzleti hét. 22.50: Doku­mentumfilm. 23.20: Sport. 0.20: Hí­rek. 0.30: Nagy koncertek ’80. PRO 7 5.50: Három fiam. 6.15: Chicagói Mackók. 6.40: A szamuráj bosszúja. 7.30: Cade seriff. 8.20: Rajzfilmek. 9.10: A majmok bolygója. 10.05: Ház az Eaton téren. 10.55: Cade seriff. 11.45: Vicki. 12.1,0: Egy görög meghódítja. 12.35: Én, a kém. 13.20: Párbaj az óceánon. 15.00: Rajzfilmek. 15.50: Hírek, időjárás. 16.05: Lassie. 16.40: Barátom, Ben. 17.05: Vicki. 17.45: Harry Fox ese­tei. 18.30: Rajzfilmek. 20.15: Az én gésám. 22.20: Spenser. 23.10: Pár- bajozók. 1.00: Starsky és Hutch. 1.50: Ötvenöt nap Pekingben. 4.20: Az autóstopos. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35:Telebutik. 9.45 Tíz kicsi néger. 11.00: Telebutik 11.30: Vad Rózsa. 12.10: Buck Ro gers. 13.10: Hammer. 13.35: Kalifor­nia klán. 14.25: A Springfield-sztori 15.10: Senki más, csak te! 15.55 CHIP’s. 16.45: Rizikó. 17.10: Forrc nyeremény. 18.00: AI Mundy. 18.45 Híradó, időjárás. 19.20: Vissza i múltba. 20.15: Főnök inkognitóban 22.00: Sípszó. 23.00: Tévétükör 23.45: Borzalmas lidércnyomás 1.15:Pankráció. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkór ház. 10.05: Tengeri vadászat 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Te lebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Ollie 14.25: Közkórház. 15.10:Szomszé dók. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Kung fu. 16.45: Stingray. 17.50: Három fiú három lány. 18.15: Bingo. 18.45 Híradó, időjárás. 19.15: Szerencse kerék. 20.00: Hunter. 21.00: Don. Flor két térje. 23.00: Az átok örökö sei. 23.50: Filmkészítők. 0.05: Hun tér. 0.55: Műsorismertetés. Vadászok, figyelem! Előleg befizetése nélkül, résziéire is vásárolhatók sörétes, golyós és önvédelmi fegyverek. Vadász- Horgász- Sport­bolt Kaposvár, Ady E. u. 2. Telefon: 16-022/85 (2523) C r\ Nyári sörvásár rekiámáronl 12 fokos, 60 napos TOPVAR szlovák sör kis Ó8 nagy tételekben kapható az ITINER Kft. forgalmazásában. Szóródó áruk — szemes termény, répa, sóder, homok, kő szállítása rövid határidővel, nagyobb mennyiségben is. Vagonkirakás, földmun­kák markolóval, homlok- rakodóval hét végén is. lOIBdk KERESKEDELMI. SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS SZERVEZŐ BT Kaposvár, Széchenyi tér 8. (Dorottya Szálló Mézes l^ackója helyén) Telefon: 17-428 (2607) Jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkező, érettségizett üzletkötőket keresünk biztosítási területen, fő- vagy mellékállásban Képzését vállaljuk! Érdeklődni: augusztus 14- 15-én 8-tól 15 óráig, más napon 17—18 óra között. Telefon: (84)12-375- (1417

Next

/
Oldalképek
Tartalom