Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-08 / 157. szám
wtm Krónika Tisztelt Szerkesztőség! Székesi László rokkantnyugdíjas június 12-én megjelent levelével kapcsolatban tájékoztatásul közlöm, hogy a Kaposvári Városi Könyvtár és annak fiókkönyvtár-hálózata rövidesen megkezdi a helyi járatú autóbusz-menetjegyek árusítását. Fiókkönyvtáraink városrészenként találhatók, és nyitvatartási időben bárki megvásárolhatja a buszjegyeket. Tisztelettel: L Hotter István könyvtárigazgató Katolikus fiatalok találkozója Andocson Katolikus fiatalok találkozójára került sor a napokban Andocson. A háromnapos rendezvényen körülbelül 130-140 somogyi fiatal vett részt, 14- től 35 éves korig, sátrakat verve az andocsi zarándokház köré. Várnai László plébános, a találkozó egyik szervezője elmondta, évek óta minden nyáron sor kerül erre az eseményre, amelyet idén a pápai látogatás jegyében rendeztek meg. A világnak Krisztus kell — mondja a pápai jelmondat, s ez vált a találkozó mottójává is. A mindennapos közös énekpróba, gyónás, mise, illetve esti imádság mellett főleg előadások meghallgatásé-, val, és az ott elhangzottak megvitatásával töltötték idejük nagy részét a fiatalok. A legnagyobb sikert az egyik meghívott előadó, Zseiepszky György karmelita atya érdekes témájú előadása aratta, a józan ész és az istenhit összekapcsolása a mindennapi életünkben címmel. A találkozón fellépett a kaposvári Szent Imre temlom énekkara is, Dienes Valéria szövegeit énekelve gitárkísérettel. Egy bányai — kommuna szerű — kis közösség, és a Júda oroszlánjai nevű — inkább szerzetesi — csoportosulás mutatkozott még be. A kiscsoportos foglalkozásokon néhány érdekes kérdésre kerestek választ a fiatalok: miért jó kereszténynek lenni, honnan van a hitünk, mennyiben teher és lehetőség a keresztényi élet, vagy éppen hogyan élne ma Jézus? -Az Andocson összegyűlt diákok és dolgozó fiatalok a három nap alatt „együttélésből” is példát mutattak. N. L. • • • • Lottó A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 27. héten 5 talá- latos szelvény nem volt. A júliusi telelottó sorsolásra átvitt 5-találatos nettó nyereményalap 17 015 236 forint. A 4-esekre 186 899, a 3-asokra 1799, a 2-esekre 83 forintot fizetnek. JULIUS A nap 4.55 órakor kél, és 20.43 órakor nyugszik; a hold 1.09 órakor kél, és 17.32 órakor nyugszik. Tovább tart a meleg Folytatódik a meleg nyár. Kevés felhő, száraz idő várható. Az északi szél napközben többször megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 30 fok körül alakul. Köszöntünk Európa címmel képzőművészeti kiállítás látható a balatonszárszói polgármesteri hivatal épületében. A Koszta Galéria rendezte tárlaton 13 kortárs festőművész — köztük a kaposvári Szabados János — alkotásai tekinthetők meg a jövő hét közepéig. Képünkön Markó Erzsébet: Hajnal című munkája látható. Fischer Ernő kiállítása a bogiári kápolnákban A 20 századi reneszánsz igézetében A budapesti Fáklya Klubban megrendezett kiállítása előzte meg Fischer Ernő festőművész bogiári tárlatát. Angyali üdvözlettel fogadja látogatóit vasárnaptól az idős mester a Kék és Vörös kápolnában. Képeinek témája a 20. századi ember vallásos világát tükrözi, ezt ötvözi a legújabb kor képzőművészeti eredményeinek bemutatásával. A ma művészének az a feladata, vallja a mester, hogy szintézist teremtsen. A 75. évében járó művész nem tartozik a gyakran kiállító alkotók közé. Örvendetes az is, hogy a Képzőművészeti Kiadónál Szuromi Pál tollábóf akkor jelent meg kis monográfia Fischer Ernőről, amikor csodálatos képeit Budapesten megtekintették az érdeklődők. A balatoni kiállítás újabb állomása a festő életműbemutatójának. A losonci származású festő 1936-tól a prágai Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd 2 év múlva egy hátizsákkal a cseh főváros csipkeró- zsikás palotái szecessziós pályának emlékével érkezett Budapestre. A képzőművészeti főiskolán Aba Novák Vilmos tanítványa volt, később Metty János a mestere. 1949-ben szerzett diplomát, de ezt követően sem csak a festészetnek élt, közművelődési feladatot is vállalt. „A festő hivatását alapvetően meghatározza az építő- mesteri vonás. Mindig új szellemi alaprajznak megfelelően kell állványozni' és építkezni. Új formákat, új módszereket, eszközöket kell keresni, hogy értelmezni tudjuk az új tartalmakat.” Bepillantva Fischer művei közé először valami könnyed, kellemes és titokzatos hullámzást érzünk. De nem csupán a többször visz- szatérő tengeres, vitorlás témák miatt. Inkább azért, mert képei felületén jóformán minden mozgásban van. Omlé- kony és koncentrált színfoltokat szeszélyes, gördülő vonalritmusokat érzékelünk. Ha viszont közelebb megyünk műveihez, részletgazdag felületekbe ütközünk. Úgy, hogy műves, szép műveket csinál. Még az is így vélheti, akinek a szeme klasszikus harmóniájú látványokon nevelődött. Horányi Barna Nosztalgiavonatok Budapestről minden szombaton érkezik gőzös vontatta nosztalgiavonat Siófokra, amely a szezonban minden vasárnap 18 óra 15 perckor indul vissza a fővárosba. Nosztalgiavonat jár Keszthely A tettes ismeretlen 1991. július 6-án 3.50 és 4.10 óra között Ságvár belterületén ismeretlen személy, ismeretlen tipusú és rendszámú személygépkocsival elgázolta István Tibor 17 éves besegítő családtag, nagyberényi gyalogost. István Tibor a helyszínen meghalt. Az ismeretlen gépkocsivezető a helyszínről elhajtott, felkutatása folyamatba van. és Badacsony között is. A veterán kocsikból összeállított szerelvényt egy régi mozdony vontatja, s a a postakocsiból különleges bélyegzővel feladott emléklapok küldhetők a világ bármelyik részébe. Forgalomkorlátozás Megyénkben a következő forgalomkorlátozás lesz július 8-13. között. 10 tonnás összsúlykorláto- zást vezettek be a csurgónagy- martoni bekötő úton a burkolat állapota miatt. Sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a haladást a 6705-os hetes-osztopáni úton gázvezeték-építés, a töröcskei bekötő úton útcsatlakozás készítés, valamint a balatonszemesi vasútállomási úton a burkolat javítása miatt. Burkolatjelet festenek Barcs területén, és a 67-es sziget- vár-boglárlellei főút egy szakaszán. Új szolgáltatások az igali fürdőben Figyelmetlen kislány balesete Figyelmetlenül lépett egy álló jármű mögül az úttestre szombaton este Kaposváron, a Kaposfüredi út 103. számú ház előtt a nágocsi Morvay Natália 12 éves tanuló és egy jobbról érkező, szabályosan haladó személygépkocsi elütötte. A kislány súlyosan megsérült. Május eleje óta az igali ön- kormányzathoz tartozik a termálfürdő. A polgármesteri hivatalban megtudtuk, a fürdőhelyet kisebb mértékben érinti az idei forgalomcsökkenés, mint a melegvizes fürdőket általában. Errefelé a forgalom alig valamivel csökkent, a 7 (vasárnap 9) üzemelő medence továbbra is az egyik legnépszerűbb maradt a megyében. 1000—1200 vendég fordul meg itt naponta, s hétvégenként ez a szám 1500-ra is megnő. Júliustól további javulást várnak az igaliak, a hónap közepétől ugyanis új reumatológiai szakrendelés, fizioterá- piás kezelés kezdődik itt. Szeretnék a jövőben hétfőnként is nyitva tartani a fürdőt. Új szolgáltatás a fürdőrádió is. N. L. Utazzon velünk! a tarvisiói bör- piacra július 10-én 900 Ft + 5 DEM. Isztambulba aug. 3-5 napra félpanzióval, vízummal 6900 Ft. Párizsba aug. 16 — 5 napra reggelivel 9600 Ft. Érdeklődni Panzió Tours Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. I. em. 27. Telefon: munkanapokon 8-16 óráig: 10-044. 1628 Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és kö- zületeit, hogy 1991. július 8-án 7.00-15 óráig a Pálóczi u.-ban, a Vikár B. u.-ban, a Munkácsy M. u.-ban, valamint a Csalogány u.-ban a Pacsirta u. - Lonkahegyi u. közötti szakaszon áramszünet lesz. 113471 JJ Titokzatos” vállalkozók... Ostromállapot volt tegnap reggel a Kapos Hotel előtt. Tucatnyian jöttek el egy apró- hirdetésre, miszerint a kisteremben egy magát megnevezni nem akaró társaság hálózatszervezőket és termék- forgalmazó munkatársakat keres. A Kapos Hotelban senki sem tudott a kilencórai „randevúról”. A dolog aztán bonyolódott. Valakik, akik nem akartak bemutatkozni, arra hivatkoztak: szóltak telefonon! De 11 órában egyeztek meg a hirdetéssel ellentétben. Végül is 9 óra után tárgyalóasztalhoz akartak ülni. Csakhogy terembért nem akartak fizetni. Végül is egy Watrburg csomagtartójánál tudtuk meg, hogy mosópor árusításhoz kerestek házalókat. Hogy melyik mosóporról van szó? Ezt mi is titkoljuk, mint ahogy ők is tették hirdetésükben. Egy örömhír: félórai semmitmondás után eltűnt a Wartburg Kaposvárról. Senkit sem sikerült átvágni. N. J. Tarka sorok Rendelőben A rendelőbe belép egy bekötött fejű asszony, és kiabálni kezd: — Hol az a pszichológus, aki kigyógyította férjemet a félénkségéből?... Alapos ok — Három hónappal ezelőtt visszautasítottam Walter házassági ajánlatát, azóta állandóan iszik — meséli Inge a barátnőjének. Mire a barátnő: — Persze..., az ünneplést is túlzásba lehet vinni... Mégis A Villa Borghese egyik padján ifjú szerelmespár beszélget: — Szilvái, drágám, feleségül akarlak venni. — De Bruno, hiszen még nem is találkoztál a szüleimmel! — De igen, drágám, már láttam- őket, és mégis... Étteremben Ifjú házasok ülnek az asztalhoz. A fiú nyújtja az étlapot: — Tessék, válassz, mit szeretsz a legjobban... A leány leteszi az étlapot, és átkarolja a fiút. — Jó, jó, szivi, de azért néha enni is kell valamit... Viharos élet Gábor Zsazsa filmszínésznő megemlítette, hogy szeretné megíratni az életrajzát. — Nagyon érdekes könyv lenne — mondta az újságíró. — Könyv? Talán könyvtárt akart mondani uram? — hangzott a válasz. Ugyanaz — női szemmel — A férjem nem eszi meg a meleg ételt. — Én se főzök a férjemnek. A kaposvári Domus bútorvásárt rendez Kadarkúton a művelődési házban július 8-tól 13-ig kedvezményes akcióval. (i 13497) Szövet és pamut méteráru magas minőségben, alacsony áron, óriási választékban a GOODKER Kft.-né\ Kaposvár, Honvéd u. 12. sz. alatti Rőfös Boltjában. Nagybani vásárlóknak 15% engedmény. (1605) Élelmiszervegyesboltunkat Kaposváron a Kontrássy u. 8. (Latinca S. u.) sz. alatt ma,július 8-án megnyitottuk Boltunkban kimért túró, tejföl is kapható. Olcsó áruinkkal várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva: 6.30-tól 12 óráig, 14-től 17.30 óráig (1617) etkezzen NÁLUNK! ELŐFIZETÉSES EBÉD 58 FORINTÉRT! Béke Söröző Kaposvár, Füredi u. 24. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: 11-668, Telefax: 10-861 Készült a^omogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Fő u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hirlapelofizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jeizőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.