Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-04 / 154. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1991. július 4., csütörtök Pécsről kérjék a mentesítést! Rokkantak és a tévéelőfizetők NAGYBERKIBEN IS MEGJÁR A KEDVEZMÉNY Karöltve az önkormányzatokkal Országos tanácskozás a nyugdíjasok érdekvédelméről — Azért küzdünk, hogy megvalósuljon a szövetségünknek is nevet adó gondolat: életet az éveknek — mondotta Knoll István elnök a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Eletet az éveknek" Országos Szövetsége küldöttközgyűlésén, melyen az ország valamennyi megyéjéből 407 klubvezető vett részt. Az érdekképviseleti. érdekvédelmi és kulturális tevékenységgel kapcsolatos feladatokat vitatták meg. A klubok életében mind nagyobb hangsúlyt kapnak az érdekvédelmi feladatok. A tennivalók jelentős részét helyben, az önkormányzatokkal és más helyi szervezetekkel együtt kell megoldani, a szélesebb kört érintő kérdésekben viszont az országos hatáskörű szervekkel együtt kell keresni a megoldást. A már rendszeresen működő Országos Érdekegyeztető Kamara révén , javaslataikat, követeléseiket közvetlenül eljuttathatják a kormányhoz, a parlamenthez, az illetékes minisztériumokhoz és a társadalombiztosítás érintett szerveihez. Az országos tanácskozáson arról is szóltak, hogy a nyugdíjasoknak ki kell alakítaniuk a városokban, a megyékben az érdekvédelem „diplomáciáját”, vagyis problémáik, gondjaik orvoslásához szövetségeseket, támogatókat kell szerezniük. Bejelentették, hogy az 1991-es évtől kezdődően minden második évben megrendezik a nyugdíjasok művészeti együtteseinek országos találkozóját. Kiültek a vénasszonyok a padra... Kárvallottak: a nyugdíjasok Egy kutatási program szamára végzett felmérés szerint az utóbbi másfél évtizedben végbement életszinvonal-vál- tozás igazi kárvallotjai a nyugdíjasok — különösen a 70 éven felüliek és a (nagyobbrészt falvakban élő) nagycsaládosok. Visszamenőleges megállapítás A nyugdíjigényt lehetőleg a jogosultság megnyitása előtt, de legalább azt követően hat hónapon belül ajánlatos bejelenteni. Az ezen túli igénybejelentésnél a nyugellátás megállapítása visszamenőleg legfeljebb hat hónapra teljesíthető. Az adó 5,7 százaléka A magánszemélyek 733 milliárd forintnyi tavalyi jövedelmük után mintegy 117,6 millárd forint adót fizettek be, 31.6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az adó összegének 5,7 százalékát a nyugdíjasok rótták le, szemben az egyéni vállalkozók 2,3 százalékával... Ideiglenes özvegyi nyugdíj A házastárs halála hónapjának első napjától egy évig jár az ideiglenes özvegyi nyugdíj. Az elhalálozást követő hat hónap eltelte után beadott igénybejelentés nyomán azonban csak hat hónapra visszamenőleg és az egy év lejártáig még hátralevő időre adható. Június 13-i számunkban tájékoztattuk olvasóinkat arról; hogy mentesülnek a televízió előfizetési díjának fizetési kötelezettsége alól az I. csoportbeli rokkantsági teljes vagy résznyugdíjasok, továbbá a I/.csoportbeli rokkantsági nyugdíjasok. " Azóta többen érdeklődtek: hol nézhetnének utána az erről szóló pénzügyminiszteri rendeletnek, ugyanis a helyi postahivatalok elzárkóznak a mentesítés megadása elől. Legutóbb például Nagyberkiből írt régi, állandó olvasónk, Bertalan Sándor — az ő leveléből idézünk: „Mivel én is 80 százalékos rokkant vagyok, all. csoportba tartozom — dolgozni nem tudok —, a Nyugdíjasok oldalán közölt újságcikk elolvasását követően felkerestem a lakóhelyem szerint illetékes nagyberki postahivatalt és kértem a tévéelőfizetés alóli mentesítést. Sajnos elutasítottak azzal, hogy nekik az újságcikk nem mond semmit. Kérésemmel csak akkor foglalkoznak, ha a postaközpont erre utasítja őket...” Minthogy — az érdeklődések számából következtetve — a kérdés megoldása nagyberki olvasónkon kívül másokat is érdekel, közreadjuk az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Aki a tájékoztatást adta: Tardi Jó- zsefné, a Kaposvári Körzeti Postahivatal tévéügyintézője. A helyi — esetünkben a nagyberki — postahivatal any- nyiban helyesen járt el, hogy közölte: nem jogosult a díjmentesség megadására. Ugyanakkor azonban azt is tudatnia kellett volna olvasónkkal — s ez már a mi véleményünk —, hova forduljon igényével, nevezetesen a körzeti, illetőleg a területileg illetékes postaigazgatósághoz (Pécs,7646). Elegendő, ha a mentesítést igénylő csupán néhány sorban megírja kérelmét s ahhoz mellékeli az orvosi bizottság határozatát (vagy annak fénymásolatát) a rokkantság fokáról. A mentesítést — ha azt a kérés nyomán az igazgatóság megadja — Pécsről elküldik a helyi postahivatalnak, s az értesíti a kérelmezőt a döntésről. Tehát megnyugtathatjuk Bertalan Sándort: mint ll.csoportbeli rokkantsági nyugdíjast megilleti a televízió előfizetési díj alóli mentesség, csak azt Pécsről kell kérnie. Rózsi néni és Mariska néni gyermekkori barátnők. Már az elemibe együtt jártak, együtt bérmáltak, egymásnak voltak a koszorúsleányai az esküvőn, mindig segítettek a másiknak, ha annak éppen szüksége volt rá. Nincsen ebben semmi különös, jó barátnők között így van ez rendjén. Már estébe hajlott a nap. Meleg is volt a nappal, jólesett munka után megmosakodni és kiülni a kedvenc alkalmatosságra: Rózsi néniék előtt a kispadra. Beszélgettek is — már hogyne beszélgettek volna, amikor megjelent a „falu szája”, a náluknál vagy tíz évvel fiatalabb Teruska. Amikor odaért, ők elhallgattak. Nem mintha valami titkolnivalót beszéltek volna éppen, de az, ami két jó barátnőre tartozik, az nem tartozik senki idegen emberfiára, hát még erre a falukürtjére! Terus megállt, csípőre tette a kezét, és jó hangosan odamondta a két asszonynak: — No, mi az?! Talán valami pletyka, amit én nem hallhatok?! Rózsi néniben megmozdult a kisördög. — Rólad beszéltünk, lelkem, éppen rólad! Terust mintha vipera csípte volna meg: — És ugyan mit szájaltatok? — Az már bizony éppen nem terád tartozik — vette a tréfát a pádon ülő másik asz- szony, Mariska néni. Terus kifakadt: — Hát tudjátok meg, semmi közötök ahhoz, hogy...— és itt olyan dolgok következtek, amik csak őt, mármint Terust, meg a férjeurát érintették, továbbá a közvetlen szomszédjukat... — Majd adok én nektek, a más bajával telekürtölni a falut! — kiabálta Terus a szózata végén, és elviharzott. Rózsi néni és Mariska néni egymásra nevetett a kispa- don. Hogy ez miket mondott itt! Hát bizony minderről eddig sejtelmük sem volt... Most legalább van (sárdi) Rovatszerkesztő: Her nesz Ferenc Öregdiákok között A találkozás megfiatalította őket Az egyedülálló nő Az utóbbi hetekben igen sok érettségi tablóról az ELETBE kilépő lányok és fiúk tekintenek ránk. S a felirat: a most búcsúzok öt év múlva találkoznak! Lehet, hogy így lesz, az élet azonban szétszórja a volt osztálytársakat, s nem biztos, hogy később is kiváncsiak egymásra... Az idősebb korosztály nem ezt az elvet vallja. A kaposvári Táncsics gimnáziumban például két patinás találkozóra is sor került: a közelmúltban a 60 esztendeje érettségizettek találkoztak, az iskola évzáróján pedig az 55-ösök, akik, mint mondták, visszafiatalodni jöttek össze erre az egy napra... 1928-ban több mint nyolc- vanan léptek be az akkor 8 osztályos Somssich Pál Reálgimnázium kapuján. 1936-ban 43 fiatalember indult innen az egyetemekre vagy a munkahelyekre — az ÉLETBE. Közülük 16-an most visszatértek. Volt, aki feleségével az Egyesült Államokból érkezett, 1945 után ugyanis az élet vihara oda sodorta, s ott a világhírű Polaroid fényképezőgép egyik kutatómérnöke lett. Ma, 74 évesen nyugdíjas, s csak a halfogás „tudománya” terén „kutat”. A másik messziről jött Párizsból érkezett. Az 50-es találkozóra csak levelet küldött, mert az 56-os események miatt a pesti egyetemet kénytelen volt a párizsival fölcserélni. Az egykori Petőfi Körben vezető szerepet játszó orvos ma francia állampolgár. Tizenhat idős ember...Megannyi életút, egy-egy életregény. A kaposvári Szent Imre templom pélbánosáé például, aki a találkozón meghívta hajdani osztálytársait a Péter-Pál napján mondandó aranymiséjére. A találkozón hálaadó Te Deum keretében mutatott be szentmisét. A népművelő-kán- tortanító most újra az orgonához ült és 75 évesen is fiatalos hangjával végigénekelte a Te Deumot, magyarul, odáig, hogy: „Mi Megváltónk, maradj vélünk..." Később ezernyi ifjúkori emlék, diákcsíny elevenedett föl, de előkerültek a munkában eltöltött hosszú évek emlékei is. Vidámak és szomorúak...Volt, aki elmond(hat)ta, miként küzdötte fel magát egy országos nagyvállalat igazgató-főmérnökévé, de a ma már nyugdíjas főorvos életútja sem volt zökkenőmentes, hasonlóan a banktisztviselőhöz, a mérnökhöz, a kereskedőhöz, a rendőr- és katonatiszthez. Ez utóbbiak egyike megjárta a Don-ka- nyart, s ugyan nem büszkélkedett vele, de tény, hogy nem csak a maga életét mentette meg, hanem a rábízott katonáknak is segített életben maradni. Most azon fáradozik, hogy elesett bajtársai szovjet földön emléket kapjanak, s közülük az egyik ismeretlen Budapesten, a Hősök terén kapjon örök nyughelyét, társai pedig emléket... Hárman vasutasok lettek. Egyikük neves MÁV-tervező- mérnökként vonult nyugalomba, de a többiek sem ajándékba kapták aranyrozettáju- kat. A találkozó résztvevői a kopjafánál megemlékeztek legutóbb elhunyt osztálytársaikról — Miklai Józsefről, dr.Hock Sándorról, dr. Kecskés Rezsőről, Bodó Károlyról. A volt osztályteremben — persze, már nem a régi padokban — még fiatalabbak lettek a véndiákok! Elhangzottak a volt osztályfőnökök nagy tisztelettel övezett nevei: Kuzmics Ferencé, Eresei Jakabé, és a régi tanároké, Fáy, Kohányi,Bors, Hetyei, Szente, Antoni tanár úré, és Papp Tóni bácsié, aki a 45-ös találkozón még ott volt közöttük...Most márőis, Geszti A régi osztályteremben... (Fotó: Király J. Béla) és Szuchovszky, a kéttestnevő tanár is odafentről szemléli — biztosan örömmel —, hogy az ódon tornaterem helyén mi épül a Táncsicsban. Az évzárón a fiatal diákok köszöntötték a soraikban helyet foglaló öreg társaikat. Pa- zsiczky Jenő, a jubilálok szónoka a mai tanulókat és tanárokat üdvözölte, s két kérést tolmácsolt: adassák meg a II. világháborúban elesett diáktársaknak is, hogy márványtáblán örökítsék meg a nevüket— mondjuk, a második emeleten (Mihályfalvi László igazgató ünnepi beszédében egyetértett a javaslattal), sjó volna, ha az iskola egykori névadójának, alapítójának, Somssich Pálnak a nevétnemcsak az Alma Materen belül őrizné emléktábla, hanem visszakerülne a régi helyére — ez is az intézmény öregdiákjainak kívánságai közül való... Kovács Sándor Az egyedülálló nők társasági életével kapcsolatban általában két szélsőséges véleményt vallanak az emberek: a magányos nő szabad préda, ezért jobban teszi, ha tartózkodik a társasági élettől: illetve az egyedülálló nő csakis azért jár társaságba, hogy ismerkedjék. Vajon mi rejlik e vitatható nézetek, megkövesedett előítéletek mögött? A magány valóban gyötrő állapot, s természetes, hogy mindenki igyekszik kilábalni belőle. Nem mindegy azonban, hogyan. A baj akkor kezdődik, amikor a magányosság megszüntetésére csak egyetlen lehetséges utat, az intim kapcsolat létesítését tudjuk elképzelni. A sürgető kényszer megbéníthatja az ítélőképességet, a „mindenáron” hajtóereje a józan ész fölé kerekedik. Vitathatatlan, hogy a nők sokkal jobban igénylik a gyengédséget, a megértést, a támaszt, mint a férfiak. Talán ezért fakad fel belőlük köny- nyebben és sürgetőbben a panasz, hogy egyedül vannak, nincs hová és kivel járniuk, hogy szoronganak a magánytól. Az ilyen asszonyi panaszkodást a férfiak közül sokan érzik kihívásnak, és szinte lova- gias kötelességüknek tekintik boldogtalan ismerősük vigasztalását. Az érdeklődést, a megértést a nők olykor indokolatlan mértékű hálával viszonozzák. Előfordul, hogy érzelmileg zaklatott állapotukban könnyebben engednek a kísértésnek, anélkül, hogy a következményekkel számolnának. Egy kis figyelem, törődés, megértés, s lám, a vigasztaló szavaktól új reményekre gyúlt asszony könnyen válhat valóban szabad prédává... Az egyedül maradástól való félelem nagy úr! A nők közül is sokan egy idő után elveikkel együtt feladják hiú reménynek hitt házassági vágyukat is, s a várakozásba belefáradva e- lőbb-utóbb beérik egy-egy hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolattal vagy éppen egy futó kalanddal. Az alkalmi partnereknél pedig nemigen nyom a latban, hogy nősek vagy sem. Az ideig-óráig tartó látszatmegoldások hajszolása szinte észrevétlenül oda vezet, hogy a magányos nő valóban „partnervadásszá” lesz. A megkövesedett előítéletek mögött tehát valós tapasztalatok állnak. Ám mégsem indokolja semmi az általánosítást, hiszen az egyedülálló nőket — kevés kivételtől eltekintve — nem az alkalmi ismerkedés, nem a párszerzés lehetősége űzi az emberek közé. Őket is éppúgy, mint minden egészséges lelkületű embert, elsősorban a társasélet nyújtotta élmények iránti vágy sarkallja. El kell fogadni, hogy az egyedülálló nőben mohóbb kívánság él arra, hogy beszélgessen. Különösen fontos számára a hallgatóság érdeklődése, figyelme. Tudni kell azonban, hogy a vele szemben élő előítéletekből táplálkozó idegenkedést azzal tudja leginkább feloldani, ha mértéktartó, és nem árasztja el közlendőivel, hányatott magánéletének és csalódásainak részletes ecsetelésével a társaságot. Esélye annál nagyobb arra, hogy szívesen befogadják a társaságba, minél kevésbé mámorosodik meg attól, hogy végre módja nyílik „kiönteni a szívét", s legalább annyi figyelmet és megértést, érdeklődést tanúsít mások iránt, mint amennyit önmaga számára óhajt. Flamm Zsuzsa
