Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-04 / 154. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991. július 4., csütörtök Óvodássarok Béka-érdekességek — Hová mész, te deli legény ke? A legényke nem hitt a fülének: még hogy ő lenne a deli legény?! Teljesen megfeledkezett arról, hogy az ember a mesében is öregszik. De végül is elmesélte útjának célját. Az ember a szemébe nevetett, „hiszékeny vagy, hagytad magad félrevezetni" hunyorgott a szeméből — de azért megmutatta a helyes utat. Kilencszer kilenc évig bolyongott, míg kiért ismét az útra, ahonnan megláthatta a Boldogság könnyét. Míg bolyongott hosszú, fehér szakálla nőtt, megöregedett, és igen-igen elfáradt. Egy nap ismerős keresztúthoz érkezett. Ám akkor már olyan öreg és fáradt volt, hogy nem emlékezett, honnan is ismeri. Ledőlt hát aludni. Mikor felébredt az ősz öregember ott ült a keresztúton. ahonnét hajdan, mint gyermek indult el. Ült, úgy érezte meghal és a szívébe nem költözött megnyugvás, hiszen nem jutott el sehova, talán erősebben kellet volna akarnia... Most értette meg igazán, hogy nem jól cselekedett, mert a baglyok és a gonosz emberek ellenére'is végig kell járnunk azt az utat, amelyet választottunk. # Szarka Zoltán kicsinyke legény kora óta, csaknem egy évtizede szorgalmas szerzője ennek az oldalnak. Számtalan szép mesével, verssel ajándékozta meg gyermekpajtásait — és természetesen minket, felnőtteket is. De ahogy a fenti mesében, az ő feje felett is sok kilenc nap múlott el, és Szarka Zoli most leérettségizett. Keresztúthoz érkezett — és folytatja a maga választotta utat. Szívből kívánjuk: találja meg a Boldogság könnyét! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mese, amelyben az állt, hogy van egy végtelen hosszú út valahol, annak a végén van az üveghegyen a kristálydomb, a kristálydomb tetején pedig csillog-villog a Boldogság könnye, egy hatalmas, csodaszép gyémánt. A nevét onnan kapta, hogy minden más gyémánttal szemben ez rózsaszínű, mint az öröm, és torró. Ä mesét olvasta egy legényke, és elhatározta, hogy megszerzi magának a Boldogság könnyét. Édesanyja hamuban sült pogácsái tett a tarisznyájába. megajándékozta égy pár vascipővel, és nagy könnyhullatások közepette útjára bocsátotta. Ment, mende- gélt a legényke kilenc álló napig. Akkor keresztúthoz érkezett. De nem akármilyen keresztúthoz! Úgy festett, mintha a világ összes útjai itt adtak volna egymásnak találkát, és mindegyik út végén ott ragyogott az üveghegy, a kristálydomb és a Boldogság könnye. Úgy elámult ezen, hogy azt sem tudta, merre induljon. Lefeküdt hát aludni, reggelre halasztva a döntést. Hajnalban, ahogy fölébredt, kidörzsölte szeméből az álmot: azt hitte, csak látomás volt az egész, mert az utak eltűntek, csupán négy maradt a helyén, és az üveghegyek sem látszottak, Feldobta botját a levegőbe, és ama indult, amerre a bot vége mutatott. Ment, mendegélt kilenc nap és éjjel egyhuzamban. de az üveghegy, amint éjjelente felragyogott, olyan távolinak tűnt, mint a legelső nap. Azt is észrevette, hogy a fénylő gyémánt ragyogása elhalványult. így aztán már csak ím- mel-ámmal bandukolt tovább. Égy este csúnya képű fekete bagoly szólította meg: — Hová, hová, te legényke? —Megyek az üveghegy felé! — Szerencsétlen gyerek, a vesztedbe rohansz — huhogott a bagoly — De még nem késő! Térj a jó útra, amely a fenyő mellett vezet. Rátért hát a jó útra és az üveghegy ismét pompásan csillogott előtte. Ment, mendegélt kilencszázkilencvenkilenc napig és akkor találkozott egy emberrel, aki a lábát áztatta a patakban, TÖRŐ ISTVÁN Nyári zápor Dörög az ég alja, felénk fut a zápor* vakítóan villámlik, fehérilk a házsor, hagy fülét és farkát behúzza a róka, hosszú hetek szennyét csutakolja róla, madarak rejtőznek odúikban mélyen, csak a szamár áll kint egyedül a réten, a sok szélfiú, mind járomba fogva, felhők kocsisorát maga után vonja, bömböl az erdő is porzik az út távol, dirregve-durrogva elvonul a zápor. Egy amerikai állatbarát 11 góliátbékát hozott Kamerunból, a legnagyobb 4 kilós A legnépszerütlenebb állatok sorában az elsők között van a béka, pedig életük, életmódjuk sok érdekességet, különlegességet rejteget. Észak-Amerika sivatagos, hőségtől perzselt tájain, ha adódik egy kiadós zápor és kicsiny tócsákban összegyűlik a víz, a kopár, néptelen tájat egycsapásra békák népesítik be. Ahogy a perzselő nap felszippantja a tócsákat, a békák úgy eltűnnek, mintha a föld nyelte volna el őket. És valóban a föld nyelte el a békákat. Az úgynevezett ásóbékák ugyanis a szárazságkor laza talajú helyeket keresnek, és 30-40 centi mélyre beássák magukat. Ha tartós a szárazság, még mélyebbre fúrnak. Előfordult, hogy három méter mélységben is találtak ásóbékát. Egy másik béka-érdekesség agóliátbéka. Szakirodalomban is alig található róla adat. Az bizonyos, hogy Afrikában, az Egyenlítői-Guineában és Kamerunban él egy mindössze 250 kilométer hosszú és 100 kilométer széles' erdősávban, bővizű folyók vízeséseinek környékén. Háta zöldesbarna, hasa sárga, súlya 4 kilogramm is lehet, de átlagosan 3,5 kilós. Fejének és törzsének hossza 32 cm, hátsó lábai 44 centimé teresek. A gólíátbéka főleg rovarokkal táplálkozik, de rákokat, puhatestűeket, hüllőket és pókokat is fogyaszt. Az őslakosság nagyra értékeli a húsát. Egy balatoni kirándulás élményei Vidáman csacsogva, hátukon nyuszis és mackós, megtömött hátizsákokkal érkeztek az óvodába ezen a reggelen a kaposvári Rét utcai óvodások. Ma nem kellett ébreszteni senkit sem, a kirándulással járó készülődési láz mindenkit elkapott. Aztán az utolsó puszik, az utolsó intelmek után az autóbuszba szállva alig helyezkedtek el, máris előkerültek a ropik, a cukorkák, a rágógumi — kínálgatták egymást, és felhangzott az ének. Perszejutott közben időagó- lyafészkek megcsodálására, hiszen Trudi néni fáradhatatlanul mutogatott. Érdekes látnivalót kínáltak a sárguló gabonatáblák, a sok pipacs, a búzavirág, a szántóföldeken dolgozó nénik, bácsik. Alig észrevehető módon, így is szereztek tájékoztatást a gyerekek társadalmi és természeti környezetünkről. Élményeket gyűjtöttek, nézelődtek és énekeltek. „Szánt a babám..." Ha most még nem is, de azért majd „Érik a szőlő...” A legnagyobb dolog azonban mégis a katamarán megpillantása volt. Akik még nem láttak hajót „igaziból”, csak a tévében, azt egy kisebb személyszállító látványa is lázba hozta volna. Hát még ez a kéttörzsű, óriási csoda?! A sirályok végig követték a hajót. Néhányan, akik készültek Is erre, szórták a morzsát, etették a madarakat a többiek gyönyörűségére. És hogy az öröm teljes legyen, megpillantották a méltóságosan úszkáló haty- tyút is. A kikötés után ki-ki elfogyasztotta az árnyékban, a bokrok tövében a magával hozott elemózsiát, dobozos gyümölcslevet. Aztán irány a badacsonyi hegy. Mint az igazi turistákhoz illő, mindenki maga vitte a kis hátizsákját, és ismét szólt a nóta: „Megyen a hegyen a turista, a turista...” Senki nem volt fáradt, nyűgös, nyöszörgő. Visszafelé pedig várta őket az újabb hajózás, no és a beígért fagyi. Az autóbuszban, az indulás után tíz perccel már csak kevesen kandikáltak ki az ablakon. Mert jött az álomtün» dér... Az óvodához érve szinte mindenki magától ébredt. Türelmetlenül, lökdösődve futott minden gyermek a mamája, papája karjába-és mesélt, mesélt, mesélt az élményeiről... Báli Györgyné KÖZMONDÁS Rakjátok helyes sorrendbe a felcserélt betűoszlopokat, és egy ismert közmondást kaptok eredményül. Hogyan szól ez a közmondás? A jó unoka Tudod, a nagymamámnak nem volt gyerekkora! (Thoma Csongor tanuló karikatúrája)
