Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-26 / 173. szám
1991. július 26., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 Önköltségen Bécsben Zongorista Lengyeltótiból A fiú mindössze 10 éves volt, amikor apja kézen fogta és elvezette a fonyódi zeneiskolába. Bonyhádi István még nem tudta: tehetséges-e gyermeke, ő is szerette azonban a zenét — gyakran vette kezébe a gondűző harmonikát —, s úgy gondolta, fia is kitanulja majd a hangszeres játék rejtelmeit. A kisfiú nehezen barátkozott meg a muzsika birodalmával. Félszegségét, testsúlyfölöslege is növelte. Délelőttönként csak úgy kongott az iskola az ürességtől, amikor Kollár István tanár úr szobájába igyekezett. Nem szerette ezeket a napokat. Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy vágyik az intim hangulatú zeneórákra, majd két év sem telt el amikor elhatározta: ő is zongoratanár lesz... A hatéves zeneiskolai tanulmányi időt négyre sikerült „lefaragnia". Már régebb óta Lengyeltótiban éltek, amikor egyévi várakozás és Balázs István zongoratanár felkészítése után felvették a pécsi Művészeti Szakközépiskolába. Tanulmányait Sztankov Zsuzsa tanárnő osztályában kezdte. — Nagyon nehéz volt az első két év — emlékezik pécsi tanulmányaira. — A művészeti szakközép egy „más világ”. Érzékenyebbek, zárkó- zottabbak a diákok és titokban mindenki igazi művészpalántának érzi magát. Harmadikra már megszoktam a légkört. Jó volt, hogy tanárainkkal kettesben is el lehetett beszélgetni például Mozartról vagy a művészet értelméről. Nagyszerű koncerteken mutathattuk meg, hogy mit tudunk. Az első versenyek élményei szintén ezekhez az évekhez fűződnek. Barcson, a megyei versenyen első, majd Békés- tarhoson az országos zongoraversenyen második helyezett lettem. Ifjú Bonyhádi István Lengyeltótiban szép kertes házuk csöndjében mesél az elmúlt évekről. Szobájának intim zugában áll zongorája, mellette a klasszikus lemezekből álló értékes gyűjtemény, lemezját-. szó, magnetofon. Nyári rövidke pihenőjét tölti otthon a fiatalember és alkatában már a legnagyobb rosszindulattal sem vélem fölfedezni a hajdani duci kisfiút. A magas, megnyerő modorú fiatalember egy éve a bécsi Zeneművészeti Főiskola növendéke. De miért Bécsben és miért nem Budapesten folytatta tanulmányait? — Egy fuvolista és egy klarinétos ismerősöm hozta a hírt: a bécsi iskolába köny- nyebb bejutni, mint a Zene- akadémiára és nagyon jó színvonalú az oktatás. Tudtam azt is, hogy a Zeneakadémia olyan intézmény, ahova ha valakit fölvesznek az olyan, mintha már végzett volna. Szóval, nem éreztem magamat esélyesnek, ezért először, a negyedik év szeptemberében Bécsbe jelentkeztem. A felvételi nagyon korrekt volt. Nem kínoztak sokáig, csak a Bach-darabot és a La Cam- panellát kellett végigjátszanom. A többi műből egy-két taktust kértek csupán. Kedden fölvételiztem és pénteken már kezemben volt a papír, hogy a 160 különböző nemzetiségű diák közül kiválasztottak és felvettek. Egy év halasztást kértem, de közben nem hagyott nyugodni az ördög, Pestet is megpróbáltam. Nem vettek fel és én megnyugodtam..'. István még birkózik a nyelvvel és önmagával is. Ösztöndíjat nem kap, a diákigazolványért is fél évig kellett kalapol- nia. Ót ugyanis nem magyar diákként könyvelik el itthon és idegenként kezelik Ausztriában is. A jogait, kedvezményeit valahol a két ország határán „elvesztette”, és most azon igyekszik , hogy a tehetsége ne csupán aprópénzre váltódjon a mindennapos kenyérgondok miatt. Kollégiumot nem kaphat, az albérlet megfizethetetlen. A Lazaristák katolikus meditációs házában lelt átmeneti otthonra. — Nagyon kedves emberek, befogadtak és a zongoraóráimat is elviselik — mondja. — A megélhetésemet saját keresetemből fedezem: esténként szórakozóhelyeken játszom, napközben tehetséges diákokat tanítok. Az osztrákok szeretik a magyar zenetanárokat. Kitartóbbaknak, lelkiismeretesebbeknek és tehetségesebbeknek tartanak bennünket, mint honfitársaikat. Persze azért sok mindenről le kellett mondanom. Nem fejlődtem úgy — megítélésem szerint —, mint ahogy szerettem volna. Tanárom, a világhírű Paul Badula Skoda sem tudott úgy foglalkozni velem, ahogy kellett volna, mert készül a Mozart-évre ... Mielőtt hazajöttem, felcsillant a remény: talán jövőre könnyebb lesz a sorsom. Erről a lehetőségről azonban még nem szabad nyilatkoznom. István láthatóan örömmel beszél a bécsi művészeti életről. A felejthetetlen operaelőadásokról és arról a kedélyességről, amelyet gemütlichkeit- nak mondanak a bécsiek. Ehhez az is hozzátartozik, hogy egy hangulatos kiskocsmában, étteremben Strauss, Fotó: Gyertyás László Verdi, Mozart, Chopin vagy Liszt művei csendüljenek fel, olykor-olykor egy tehetséges magyar diák tolmácsolásában. — Lengyeltótiban is szerettünk volna hangversenyt adni. A templomban meg is rendeztünk egyet, de csak a kórusban éneklő gyerekek hozzátartozói jöttek el — mondja szomorúan, majd kérésemre a zongorához ül. Bachot játszik: líraian, könnyed technikával. Elhallgatnám napestig. Várnai Ágnes Filmforgatás a déli parton Mit csinálna ma Ötvös Csc Dl Udinében a Leile Az udinei néprajzi csoport fennállásának 25. évfordulójára kapott meghívást a Lelle táncegyüttes. Az ünnepi találkozón kanadai, svájci, spanyol és osztrák együttesek is fellépnek. A Lelle táncegyüttes ma indult Udinébe és a Han- gyaboys kíséretével hat alkalommal ad ízelítőt gazdag repertoárjából. Shakespeare — meztelenül A jövő kedden megnyíló Shakespeare Fesztiválon a New York-i Central Parkban meztelen színészek mutatják be Shakespeare Szentivánéji álom című darabját a brazíliai Teatro de Ornitorrinco társulatának előadásában. Titánia teljesen pucéran jelenik meg, mások félmeztelenül. A fiúk ágyékkötőben lépnek föl. Hogy ki is ez az Ötvös Csöpi? Tudják, az a balatoni nyomozó, akit 1979-ben a Pogány Madonná-ban (amely egyrészt műkincs volt, másrészt magy bűnügyi filmvígjáték) láttak. Bujtor István alakította, s rengeteg baja volt a derék Kardos dr.-ral, aki így-úgy nyomozótársa, de ellenlábasa is volt. (Kern András alakította.) Később aztán mindketten visszatértek. 1983-ban a Csak semmi pánikban bukkantak fel újra, két évvel később meg az Elvarázsolt dollárban. Két fenegyerek (a maga módján) az ész és erő bemutatóját rendezte meg a vásznon. Mázsás pofonok és szaftos bunyók közben dolgoztak a kis szürke agysejtek is, a bűnösök meg lelepleződtek. Hat év telt el azóta, hogy Ötvös Csöpit utoljára láttam. Aztán — ej, mi az ördög? — hát nem Ötvös Csöpi áll a za- márdi benzinkútnál? S ott van Kardos dr. is! Feltámadás van? Vagy csak további élet? Ötvös Csöpi meg a Kardos dr. most kábítószer után nyomoz. A bennfentesek még többet is tudnak: „Jártak ezek Görögországban meg az NSZK-ban, sőt Ausztriában is forgatni. Tavak, tengerek partján, luxushajón, vitorláson, kamionon — az most itt van — autón, repülőn”. Valaki Tihanyban látta, hogy a vitorláson, mikor ott volt a kamera, óriási keblű ifjú hölgyek is voltak, meztelenül. „Majd nézze meg a moziban: rekorder begyek, esküszöm!” Felbukkan Avar István: az egyik Balaton-parti rendőrfőnököt alakítja. Egy butik fölé, a felvétel idejére, tábla kerül: „Purci és Társa Ost-West GmbH nyomozóiroda". Ötvös Csöpi Kozák László előtt hajbókol, s időnként azt mondja neki: „Azért nagy csibész maga, főnök úr!" Most, amikor minden maszekosodik, ez az Ötvös meg Kardos dr. is privatizálta magát. — No igen, ez.az utolsó forgatási napunk, és elkészülnek a negyedik Ötvös Csöpi-film, a Hamis a baba felvételei — mondja Bujtor. — Arra gondoltam, amúgyis kevés a magyar film, még kevesebb a vígjáték, a röhögésnek meg mindig szezonja van. Ezért vágtam bele. November közepére tervezem a bemutatót, s-bátran mondhatom, hogy akkor is lesz, hiszen a film magánprodukcióban készül és a forgalmazókkal is én tárgyalok. Azt hiszem, az a szerencséje, hogy a pofonokhoz nem kell tolmács. Ez a kábítószerügy nagyon nemzetközi, nemcsak magyarok vannak benne, s mert nagyon nagy pénz a tét, az öklökön kívül minden más fegyver is előkerül. De csak az első pofonig. Mert, ha az elcsattan, már más fegyvert nem használnak. Mint a mesékben. A jó győz a rossz fölött. Ötvös Csöpi tovább növeli hírnevét, én meg visszatérek a gyerekkori álomhoz. Ötvös Csöpi tényleg ott áll a zamárdi benzinkútnál, s velem együtt a mozikban, Önök is szórakozva álmodhatnak tovább. F. Gy. Az Alzheimer- kór Amerikai kutatók génmanipulációs eljárással olyan egereket hoztak létre, amelyek agyában hasonló folyamatok játszódnak le, mint az Egyesült Államokban 4 millió embert sújtó Alzheimer-kórban szenvedőkében. Ez áttörés a betegség feltárásában: a legfőbb akadály eddig ugyanis az volt, hogy a betegség csak embereknél je- lenkezik. A német Alois Alzheimer orvos által 1906-ban fölfedezett betegség következtében a páciens fokozatosan elveszti emlékezetét és tanulási képességét. Alzheimer felderítette, hogy a betegek agyában elfajzott idegsejtek és egy béta amyloid nevű fehérje halmozódik fel. Nem tudják azonban, hogy ezek a lerakódások a betegség okai, vagy következményei. 9 Tudta, hogy nem mond . igazat, hiszen számára sem volt titok, hogy dr.Wran- gel érdeklődik iránta. Észrevette a pjllantásán, a viselkedésén. És őt is meglepte, hogy lelke mélyén egyáltalán nem tiltakozik ellene. — Nem tévedek — mondta dr. Keller. Fájdalmasan elhúzódott az arca, és jobb kezét mellkasához szorította. — Mi baja, Matthias? — kérdezte ijedten Barbara. — A szíve rendetlenkedik? A férfi összerezzent. — Csak egy kis gyengeség — nyögte ki, és legyintett. — No, megyek... — és úgy is tett. Köszönés nélkül. Hosszú léptekkel igyekezett saját szobájába, és bezárkózott. Felindul- tan meredt Barbara Fernbach az ajtóra. A beszélgetés Kel- lerrel nagyon felkavarta. Mivel most egyébként is majdnem kétórányi szabad ideje volt, elhatározta, .hogy sétál egyet a parkban. Éppen az előcsarnokon haladt át, amikor az egyik folyosón dr. Wrangel megszólította. — Üdvözlöm, kollégina! Vége a szolgálatnak? — Csak egy kis szünet. Dr. Wrangel mosolygott: — Tulajdonképpen szerettem volna magával pár szót váltani. Mivel azonban most jól megérdemelt pihenőjét tölti... Riválisok fehér köpenyben Már megint itt volt! Ez a furcsa érzés, ami mindig elfogta Barbarát, amikor dr. Wrangel- lel beszélt. Védtelennek érezte magát. — Rendelkezésére állok — mondta halkan. — Remek! — Dr. Wrangel szemmel láthatóan megörült. — A szobámban? — kérdezte. Barbara Fernbach bólintott, és szótlanul követte a tágas izgagatói irodába. Végül ő volt, aki elkezdte a beszélgetést. Ugyanis megakadt a tekintete egy csomó beteglapon, néhány irattartón, amilyet a gondnokság használt. — Mit kezd ezekkel? — kérdezte csodálkozva. Dr. Wrangel egy másodpercig kicsit zavarban volt. — Csak tájékozódom — válaszolta aztán kitérően. Nem tudta és nem akarta megmondani a kolléganőnek, milyen célból vannak nála a gondnokság által őrzött beteglapok és irattartók.— Egyébként — váltott gyorsan témát — maga szemüveg nélkül még elragadóbb. Barbara Fernbach elpirult. Nem tudta, mit válaszoljon erre. Mennyi ideje is, hogy egy férfi ehhez hasonló kedves szavakat mondott neki? Ezekben a pillanatokban ráébredt, hogy nemcsak orvos, hanem nő is. — Igazgató... igazgató főorvos úr, maga... nem helyes, hogy így beszél velem — szólt szárazon, és bosszankodott a dadogásán. — Miért nem Fernbachné asszony? — Dr. Wrangel mélyen Barbara szemébe nézett. — Vagy szívesebben venné, ha Fernbach kisasszonynak szólítanám? Barbara zavarban volt, megfelelő szavakat keresett. Nem tudta dr. Wrangel pillantását kikerülni, és talán nem is akarta. — Nem vagyok férjnél — felelt végül dr. Wrangel kérdésére, amely világosan mutatta, hogy ez a férfi, aki egyébként a főnöke, vonzódik hozzá. De amint észrevette, hogy számára sem közömbös a férfi, ismét jelentkezett az a kis félelem, hogy elveszti a fejét és az úgynevezett „hetedik mennyországból” esetleg újra a sötétségbe zuhan. — Kikerülte a választ! — Dr.Wrangel elkomolyodott. — Be akartam vallani, hogy maga egyáltalán nem közömbös számomra. — Ilyen rövid idő után? — kérdezte halkan az orvosnő. — Feltétlenül hosszú idő kell ahhoz, hogy az ember rájöjjön: valaki iránt vonzalmat érez? — kérdezett vissza dr. Wrangel. — Kérem, ne kívánjon feleletet — kérte halkan Barbara. — Nem tudom a választ. Különösen nem most, és nem ma. — Hanem mikor? — Dr.Wrangel mindkét kezével megfogta a fiatal nő vállát. — Mikor? — ismételte meg a kérdését. Barbara pulzusa lázasan vert. Érezte, hogy aligha ellenkezne, ha dr.Wrangel most meg akarná csókolni. De hogy ezt nem tette, nagyra értékelte. — Lehet, hogy hamar, lehet, hogy később — válaszolt fojtott hangon. — Talán — dr.Wrangel habozott egy kicsit — ...Keller doktor miatt? Barbara csodálkozva nézett rá: — Hogy jut ilyesmi az eszébe? — Mert azt hiszem, Keller kolléga szereti magát — válaszolta nyugodt hangon dr. Wrangel. — Látom, és meg is tudom érteni. Barbara Fernbach nem kerülte el Wrangel követelődző tekintetét. — Nem Keller doktor miatt, bár nagyon kedvelem — mondta. Szíve nyugtalanul dobogott, és hirtelen elfogta a vágy, hogy egyedül maradjon és rendezze magában az érzéseit. Gyengéd mozdulattal kivonta magát a vállán fekvő kezekből. — Szeretnék most elmenni és élvezni a munkaszünetet — szólt halkan. — Természetesen... — Dr. Wrangelen nem lehetett látni, mire gondol. — Bocsássa meg a nyíltságomat, kisasz- szony... Barbara. Lágyan, sőt tapintatosan mondta ki a keresztnevét, mintha attól tartott volna, hogy ezzel valamit szétrombol. Barbara Fernbachnak akaratlanul mosolyognia kellett. No jó, Wrangel doktor úr — mondta —, megengedem magának, hogy Barbarának szólítson, ha szolgálaton kívül és nem mások előtt beszélünk egymással. — Köszönöm! — Dr.Wrangel ajtót nyitott előtte. — Viszontlátásra! — Viszontlátásra! — Barbara ezzel elhagyta a főnöki szobát. Amikor néhány perc múlva áthaladt az előcsarnokon, hogy a parkba menjen, megpillantotta azt a fiatal lányt, akinek a gyerekét fogós beavatkozással segítette világra. — Üdvözlöm, Zimmermann kisasszony! — szólította meg. — Hogy van? — Köszönöm jól. — Uschi Zimmermann idegesnek látszott. — Örülök — válaszolta mosolyogva az orvosnő. — Ha akarja, már holnap hazamehet. — Haza... — Valahogy vágyakozva ismételte a szót Uschi. Barbara Fernbach megértette. — Jól van a gyereke is — mondta. — No, még találkozunk...Barátságosan intett a fiatal anyának, és folytatta az útját. Szeme sarkából még látta, amint Uschi Zimmermann eltűnik a gondnoki épületben. (Folytatjuk)
