Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-17 / 166. szám

1991. július 17., szerda

SOMOGYI HÍRLAP

5

Egészségház lesz a régi szülőotthonból

Számítógépes nyilvántartás a lengyeltótiakról

A szalmonella periódusokban „támad”

A fertőzésekről és a kezelésről

A XVI. Barátság Hídja

Két héttel a beküldési határidő előtt mintegy ezer fotó érkezett a kaposvári Barátság Hídja hagyományos nemzetközi fotópályázatra. Eddig 13 ország fotósa jelentkezett, még Japánból és Argentínából is érkezett képküldemény a Somogyi Fotóklub címére. A kiállításon első alkalommal belga, dán és olasz fotósok is részt vesznek.

Fehér márvány Pieta

A barcsi önkormányzat képviselő testületé döntött a II. világháborús emlékmű terveinek sorsáról. A négy beérkezett pályamű közül Kiing József kaposvári szobrász Pieta című fehér márvány szoboregyüttesét kívánja felállíttatni a Hősök terén. Várhatóan az ősszel fogják felavatni.

Siófoki építészek bemutatkozása

A kaposvári megyeháza első emeleti kiállítótermében siófoki építészek munkáiból nyílt kiállítás. A tárlat első állomása annak a kiállítás sorozatnak, amelyen a különböző városok építészei mutatják be alkotásaikat. A kiállítás augusztus 15-ig tekinthető meg.

Könyvcserebere

A balatonboglári könyvtár fölöslegessé vált köteteiből cserebere-akciót szervezett a nyárra. Kiadók és ügynökségek is bekapcsolódhatnak a könyvszerzési akcióba. Ugyanitt díjazás ellenében újság- és folyóirat-olvasási lehetőséget is biztosítanak.

Késik a lengyeltóti egészségház átadása. Az eredeti terv szerint július elsején már fogadni kellett volna a betegeket. Mi a késedelem oka? — kérdeztük Sipos Ferenc közjegyzőtől.

— Anyagellátási problémánk volt, de most má; csak a takarítás van hátra. Úgy tervezzük, hogy e hónapban átadjuk.

— Mit jelent a késedelem az orvosi ellátásban?

— A központi ügyelet folyamatosan működik a régi helyén, az átköltözést pedig egy hét végén megoldjuk. így nem jelent gondot az ellátás.

A szülőotthonból átalakított épület költségei várhatóan nem haladják meg az előirányzott 700 ezer forintot. A

társadalombiztosítástól kapott összegből felújították a műszerparkot, és néhány új műszert is vásároltak. Mindkét körzetben számítógépes programmal dolgoznak majd az orvosok és a szakdolgozók. Az egészségházat az ön- kormányzat működteti, míg a szakmai felügyeletet a marcali kórház látja el. Az épületben helyet kap az orvosi, szakorvosi és fogszakorvosi szolgálat, a központi ügyelet, a gyermekorvos, valamint a csecsemőtanácsadó. Az ügyvezető körzeti orvos, dr. Rad- nai Endre vezeti az intézményt.

— Húsz év után végre tágas, világos helyiségekben dolgozhatunk — mondja. A késést nem tartja jelentősnek.

(Fotó: Gyertyás László)

Arra a kérdésre, hogy az átalakuló társadalombiztosítási rendszerben alkalmassá válhat-e az intézmény a családorvoslás feladatainak ellátására, így válaszolt: — Ez nem annyira az épülethez kapcsolódó probléma, sokkal inkább az orvos és beteg között kialakult reflex átalakulásától függ. Lényegesen nagyobb bizalommal kell lenni egymás iránt. Emellett azonban az érdekeltségi rendszernek is át kell alakulnia, és persze tőkére van szükség az induláshoz. Ezek a folyamatok még nehezen tekinthetők át, nem tudni, hogy érdemes-e, mit és hogyan változtatni.

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy gyakran, talán még az elmúlt időszakhoz viszonyítva is többször tudósítunk szal- monellás fertőzésekről. Van-e valami magyarázata a gyakori megbetegedéseknek? Csak Somogybán vagy másutt is támad a baktérium? — kérdeztük dr. Báron Ferenctől, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Somogy megyei Intézetének járványügyi osztályvezetőjétől.

— Szalmonellózis volt és lesz

— mondta a főorvos. — Jelentkezése egyfajta periodicitást mutat. Az elmúlt két évben aránylag kevés, 1200- 1300 fős volt a megbetegedés, de előtte akadt egy-két olyan nagyobb járvány, mint például az emlékezetes 200 fős lakodalmi. Az idén már több a megbetegedés, mint az elmúlt két évben összesen. A legnagyobbat, a megyei kórház 597 pozitív lelete jelzi. Magyarázat nincs a jelenségre.

— Miképpen lehet megelőzni a fertőzést?

— Erre a világon sehol sincs megbízható módszer. Csak csökkenteni lehet a fertőzés esélyét a higiénés és konyhatechnológiai szabályok betartásával. A baktérium kisebb mennyiségben mindenütt előfordul, és néhány száz kórokozó még nem is okoz megbetegedést. Nagyobb mértékű elszaporodásukat kell megelőzni.

— Ha mégis jelentkeznek a gyanús tünetek, mi a teendő?

— A fertőzötteket három csoportba soroljuk. Az elsőbe tartoznak az újszülöttek, csecsemők, legyengült felnőttek, immunhiányos emberek és azok, akiknél egy alapbetegség vagy nagyon masszív fertőzés miatt a szervezet általános fertőződésének veszélye tapasztalható. Ezeknél a betegeknél indokolt az antibiotikumok — Ampicillin, Sumetro- lim, Chlorocid — adása. Legfontosabb azonban a hasmenés miatt elvesztett folyadék pótlása tea ivásával, gyakori és kis adagokban. Ha öt nap eltelte után is tapasztalható a magas láz, vagy fennáll a szepszis veszélye, akkor kórházba kell szállítani a beteget.

Nem adunk antibiotikumot abban az estben, há enyhe a hasmenés, nincs láz, csak hőemelkedés. Ekkor ugyanis az antribiotikum káros, mert hatására a tünetmentes ürítés tünetessé válhat és megnyúlhat az időtartama is.

A harmadik csoportba tartozó úgynevezett tünetmentes ürítőknél ugyancsak felesleges az antibiotikum adása. A Ciprofloxacin több héten át tartó adagolása vagy enyhe hashajtó adása — kizárólag tünetmentes felnőtteknél — eredményre vezet. A bél normál flóráját alkotó baktériumok visszatérését gyorsíthatja a savanyú tejkészítmények — kefir, joghurt — fogyasztása vagy az orvos által rendelt lak- tulóz, laktobakt szedése.

Várnai Ágnes

BRITTA WINCKLER:

Riválisok fehér köpenyben

Ha nem lett volna ott a . Szent Anna Kórház tábla a széles bejárat felett, a mögötte álló épületet bárki joggal valamiféle elit klinikának tarthatta volna.

Ez a Szent Anna Kórház nem a hatóságok felügyelete alatt álló úgynevezett általános kórház volt, hanem egy privát alapítványhoz tartozott, amely a rég elhalt Eichhoff professzor kezdeményezésére jött létre. A professzor amikor meghalt, végakaratában egy alapítvány létrehozásáról rendelkezett, amely fia elnöksége alatt a Szent Anna Kórház további működését volt hivatva biztosítani. De alig három évvel később dr. Johannes Eichhoff is meghalt. Özvegye, a most negyvenéves Carla Eichhoff energikusan és céltudatosan gondoskodott róla, hogy a Szent Anna Kórház az alapítójának, azaz néhai apósának szellemében töltse be feladatát. Hála a rendelkezésre álló anyagiaknak, módjában volt ezt a Bécsen kívül fekvő klinikát a legmodernebb szintre hozni.

A klinika különlegessége volt a nőgyógyászati és szülészeti osztály, amelyre — az alapítók rendelkezése szerint — hátrányos helyzetű nőket és terhes anyákat is felvették teljesen ingyen.

Ennek az osztálynak az élén néhány éve dr. Barbara Fernbach állt. Itt talált ez az alig harmincéves orvosnő olyan feladatot, amely betöltötte életét, miután túljutott azon a súlyos lelki válságon, amelyet jegyességének felbontása okozott. Tipikusan az az orvos volt, akit a hivatása megszállottjának lehet nevezni. Megfeledkezni látszott arról, hogy emellett még fiatal nő is, elfojtott kívánságokkal

és vágyakkal. Nagy ritkán gondolt csak arra a valamire, amit életörömnek és boldogságnak neveznek. De ilyenkor visszaemlékezett életének legkeserűbb csalódására, és elfojtott magában mindent, ami csak egy kicsit is a szerelemre vagy a páros életre emlékeztette. Ha mégis eszébe jutott, ismét felvette sötét keretű szemüvegét, és szigorúnak, megközelíthetetlennek tűntette fel magát. Egy egészen kis kivételt tett azért, tudniillik dr. Matthias Keller főorvos esetében. Hozzá, aki majd tizenöt évvel volt nála idősebb, bizalommal volt.

Barbara Fernbach doktornő a szobájában éppen nagy figyelemmel vizsgált mikroszkópján át egy apró szövetdarabkát, amikor a távhívóból egyszer csak a nevét hallotta. „Fernbach doktornőt kérik..” Dr. Barbara Fernbach felvette a telefonkagylót és jelentkezett.

— Kapcsolom a főorvos urat..

Néhány pillanat múlva a főorvos hangját hallotta:

— Barbara, kérem jöjjön azonnal az újszülöttek intenzív osztályára.

— Máris indulok... — Az orvosnő szemüvegéért nyúlt, és sietve elindult az intenzív osztály felé.

Dr. Keller már várta. Egy idősebb, ősz hajú úr állt mellette, aki a széles üvegablakon keresztül az osztály belsejét figyelte. Keller főorvos néhány .lépéssel kolléganője elé

sietett. Férfias, éles vonású arca gondterheltnek látszott, világoskék szeme fáradtságról árulkodott. Ezt a fáradt kifejezést azonban, mint mindanv- nyiszor, amikor Barbara F^n- bachot meglátta, most is vidám pillantás váltotta fel.

— Mi történt? — kérdezte halkan.

— A professzor utasítására egy újszülöttet hoztak be hozzánk — suttogta a főorvos. Az őszülő férfi felé mutatott: — Von Angern kereskedelmi tanácsos, a gyermek nagyapja.

Barbara Fernbach hallotta már ezt a nevet, és tudta, hogy gazdagságot, befolyást és hatalmat jelent.

— Mi baja van? — kérdezte.

— Mármint a babának.

— Sárgaságnak látszik, még ha nem is súlyos. — Dr. Keller megköszörülte a torkát.

— Szeretném, ha foglalkozna vele.

— Rendben van. — Dr. Barbara Fernbach bólintott, és odalépett az intenzív osztály bejáratához. Az ott álló kereskedelmi tanácsosról egyáltalán nem vett tudomást. Kinyitotta az ajtót, maga elé engedte a főorvost, és maga is követni akarta, amikor észrevette, hogy az idős úr ugyanezt szándékozik tenni. Útját állta, és barátságosan, de határozottan közölte vele: — Ide nem szabad bejönnie. — Anélkül, hogy feleletre várt volna, gyorsan besurrant az ajtón, és rögtön bezárta maga mögött.

Az inkubátorok egyikében

ott feküdt az éppen négynapos unoka. Normálisan lélegzett, bár bőrének bronzos árnyalata nyugtalanító módon sárgaságra utalt. Barbara Fernbach percekig figyelte ezt az apró valakit. Azután bedugta a kezét az inkubátor mandzsettáin keresztül, és elvégezte az első vizsgálatot. Kitapintotta a csecsemő máját, de nem találta a szokásosnál duzzadtabbnak. Vizsgálata eredményét közölte Keller főorvossal is, majd kihúzta kezét a mandzsettákból.

Keller doktor átnyújtotta az orvosnőnek az újszülöttel együtt átküldött beteglapot, amit az gyorsan átfutott.

— Érdekes — mormogta. — Egy Rh-negatív anya, korábbi terhesség és vértranszfúzió nélkül. A vizsgálat szerint antitestreakcióra utaló mutatók sincsenek...

Kérdőn nézett a főorvosra.

— A gyereket fertőzöttség

szempontjából megvizsgálták — jegyezte meg dr. Keller. — Semmit sem találtak. Ezenkívül megállapították a bilirubi- nértéket: tizennégy. A csecsemő Coomb-tesztje

Rh-összeférhetetlenséget mutat.

Barbara Fernbach hirtelen megfordult.

— Hogy lehetséges ez? — kérdezte meghökkenve. Ráadásul csak egy bilirubinteszt?

Dr. Keller megvonta a vállát.

— Van vércserétranszfú- zió-engedély az anyától? — kérdezte Barbara Fernbach.

A főorvos tagadólag intett.

— De hát ez fontos! — Barbara Fernbach eleget látott ahhoz, hogy tudatában legyen: itt gyors beavatkozás szükséges. Újból bedugta kezét a mandzsettákba és vért vett a baba sarkából.

— Sürgős bilirubinvizsgálat, C-teszttel és vérkeretmikrosz- kópja — rendelte, miközben átadta a nővérnek a kémcsövet. Keller doktort megkérte, gondoskodjék róla, hogy az anya vérpróbája is mielőbb megérkezzen.

— Ezt azonnal elintézem — válaszolt a főorvos, és gyorsan elhagyta az intenzív osztályt. Barbara Fernbach a nővér segítségével könnyű borogatást helyezett a baba szemtájékára. Többet pillanatnyilag nem tehetett. Elgondolkozva hagyta el a majdnem köröskörül üvegezett helyiséget. Az ajtón kilépve a még mindig várakozó kereskedelmi tanácsoshoz fordult.

— Nos? — Ez kérdő, követelő, majdhogynem fenyegető módon hangzott. — Veszélyesnek látszik?

— Eddig nem — válaszolt az orvosnő az igazságnak megfelelően.

Néhány szóval megvilágította az idős úrnak a helyzetet. A kereskedelmi tanácsos arcvonásai idegesen rángatóztak.

.— Ide figyeljen, tisztelt doktornő! —szólt. — Ragaszkodom hozzá, hogy az unokám a legjobbat kapja, ami csak létezik. Kezelésben és minden egyéb tekintetben.

— A legjobbat kapja — biztosította az orvosnő — ugyanúgy, mint minden beteg a Szent Anna Kórházban.

— Nekem nem úgy tűnik — válaszolta idegesen a kereskedelmi tanácsos. — Vérvétel és borogatás. Ez minden? Ez nem gyógyítás, hanem ku- ruzslázs. Azonnal beszélni akarok a főorvossal!

Barbara Fernbachnak erőt kellett vennie magán, hogy ne utasítsa vissza kereken a kereskedelmi tanácsos viselkedését. — Keller doktor úr éppen operál — válaszolta nyugodtan.

— Az engem nem érdekel — vágta rá a kereskedelmi tanácsos —, mert ha az unokámról van szó, akkor semmi sem... Értsen meg, doktornő, ez a gyerek az egyetlen unokám, az örökösöm..

Barbara Fernbach hirtelen megsajnálta az öreget.

— Tanácsos úr — szólt engedékeny hangon —, tényleg nem látok, komoly veszélyt.

— De ha mégis rosszabbodás állna be ? — kérdezte kétkedőén a gondterhelt nagyapa.

— Akkor még mindig rendelkezésünkre áll a vércsere lehetősége — válaszolta Barbara Fernbach.

— Az meg mit jelent? — Az orvosnő megmagyarázta. — De ehhez valamelyik szülő beleegyezésére van szükség, mégpedig írásban.

Az öreg ember sötéten nézett a fiatal doktornőre.

— Nem írhatom én alá ezt a nyilatkozatot? — kérdezte.

— Sajnos, nem — válaszolta Barbara Fernbach. — A szükséges nyomtatványt lent, a titkárságon lehet megkapni.

A nagyapa csak bólintott, megfordult, és köszönés nélkül elindult a lépcsőn...

(Folytatjuk)