Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-17 / 166. szám

1991. július 17., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 Egészségház lesz a régi szülőotthonból Számítógépes nyilvántartás a lengyeltótiakról A szalmonella periódusokban „támad” A fertőzésekről és a kezelésről A XVI. Barátság Hídja Két héttel a beküldési határ­idő előtt mintegy ezer fotó ér­kezett a kaposvári Barátság Hídja hagyományos nemzet­közi fotópályázatra. Eddig 13 ország fotósa jelentkezett, még Japánból és Argentíná­ból is érkezett képküldemény a Somogyi Fotóklub címére. A kiállításon első alkalommal belga, dán és olasz fotósok is részt vesznek. Fehér márvány Pieta A barcsi önkormányzat képviselő testületé döntött a II. világháborús emlékmű tervei­nek sorsáról. A négy beérke­zett pályamű közül Kiing Jó­zsef kaposvári szobrász Pieta című fehér márvány szobore­gyüttesét kívánja felállíttatni a Hősök terén. Várhatóan az ősszel fogják felavatni. Siófoki építészek bemutatkozása A kaposvári megyeháza első emeleti kiállítótermében siófoki építészek munkáiból nyílt kiállítás. A tárlat első ál­lomása annak a kiállítás soro­zatnak, amelyen a különböző városok építészei mutatják be alkotásaikat. A kiállítás au­gusztus 15-ig tekinthető meg. Könyvcserebere A balatonboglári könyvtár fölöslegessé vált köteteiből cserebere-akciót szervezett a nyárra. Kiadók és ügynöksé­gek is bekapcsolódhatnak a könyvszerzési akcióba. Ugyanitt díjazás ellenében új­ság- és folyóirat-olvasási lehe­tőséget is biztosítanak. Késik a lengyeltóti egész­ségház átadása. Az eredeti terv szerint július elsején már fogadni kellett volna a betege­ket. Mi a késedelem oka? — kérdeztük Sipos Ferenc köz­jegyzőtől. — Anyagellátási problé­mánk volt, de most má; csak a takarítás van hátra. Úgy ter­vezzük, hogy e hónapban át­adjuk. — Mit jelent a késedelem az orvosi ellátásban? — A központi ügyelet fo­lyamatosan működik a régi he­lyén, az átköltözést pedig egy hét végén megoldjuk. így nem jelent gondot az ellátás. A szülőotthonból átalakított épület költségei várhatóan nem haladják meg az elő­irányzott 700 ezer forintot. A társadalombiztosítástól kapott összegből felújították a mű­szerparkot, és néhány új mű­szert is vásároltak. Mindkét körzetben számítógépes programmal dolgoznak majd az orvosok és a szakdolgo­zók. Az egészségházat az ön- kormányzat működteti, míg a szakmai felügyeletet a marcali kórház látja el. Az épületben helyet kap az orvosi, szakor­vosi és fogszakorvosi szolgá­lat, a központi ügyelet, a gyermekorvos, valamint a csecsemőtanácsadó. Az ügy­vezető körzeti orvos, dr. Rad- nai Endre vezeti az intéz­ményt. — Húsz év után végre tá­gas, világos helyiségekben dolgozhatunk — mondja. A késést nem tartja jelentősnek. (Fotó: Gyertyás László) Arra a kérdésre, hogy az át­alakuló társadalombiztosítási rendszerben alkalmassá vál­hat-e az intézmény a család­orvoslás feladatainak ellátá­sára, így válaszolt: — Ez nem annyira az épülethez kapcso­lódó probléma, sokkal inkább az orvos és beteg között kia­lakult reflex átalakulásától függ. Lényegesen nagyobb bizalommal kell lenni egymás iránt. Emellett azonban az ér­dekeltségi rendszernek is át kell alakulnia, és persze tő­kére van szükség az indulás­hoz. Ezek a folyamatok még nehezen tekinthetők át, nem tudni, hogy érdemes-e, mit és hogyan változtatni. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy gyakran, talán még az elmúlt időszakhoz viszonyítva is többször tudósítunk szal- monellás fertőzésekről. Van-e valami magyarázata a gyakori megbetegedéseknek? Csak Somogybán vagy másutt is támad a baktérium? — kér­deztük dr. Báron Ferenctől, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Somogy megyei Intézetének járványü­gyi osztályvezetőjétől. — Szalmonellózis volt és lesz — mondta a főorvos. — Je­lentkezése egyfajta periodici­tást mutat. Az elmúlt két év­ben aránylag kevés, 1200- 1300 fős volt a megbetege­dés, de előtte akadt egy-két olyan nagyobb járvány, mint például az emlékezetes 200 fős lakodalmi. Az idén már több a megbetegedés, mint az elmúlt két évben összesen. A legnagyobbat, a megyei kór­ház 597 pozitív lelete jelzi. Magyarázat nincs a jelen­ségre. — Miképpen lehet megelőzni a fertőzést? — Erre a világon sehol sincs megbízható módszer. Csak csökkenteni lehet a fertőzés esélyét a higiénés és konyha­technológiai szabályok betar­tásával. A baktérium kisebb mennyiségben mindenütt elő­fordul, és néhány száz kóro­kozó még nem is okoz megbe­tegedést. Nagyobb mértékű elszaporodásukat kell meg­előzni. — Ha mégis jelentkeznek a gyanús tünetek, mi a teendő? — A fertőzötteket három csoportba soroljuk. Az elsőbe tartoznak az újszülöttek, cse­csemők, legyengült felnőttek, immunhiányos emberek és azok, akiknél egy alapbeteg­ség vagy nagyon masszív fer­tőzés miatt a szervezet általá­nos fertőződésének veszélye tapasztalható. Ezeknél a be­tegeknél indokolt az antibioti­kumok — Ampicillin, Sumetro- lim, Chlorocid — adása. Leg­fontosabb azonban a hasme­nés miatt elvesztett folyadék pótlása tea ivásával, gyakori és kis adagokban. Ha öt nap eltelte után is tapasztalható a magas láz, vagy fennáll a szepszis veszélye, akkor kór­házba kell szállítani a beteget. Nem adunk antibiotikumot abban az estben, há enyhe a hasmenés, nincs láz, csak hőemelkedés. Ekkor ugyanis az antribiotikum káros, mert hatására a tünetmentes ürítés tünetessé válhat és megnyúl­hat az időtartama is. A harmadik csoportba tar­tozó úgynevezett tünetmentes ürítőknél ugyancsak felesle­ges az antibiotikum adása. A Ciprofloxacin több héten át tartó adagolása vagy enyhe hashajtó adása — kizárólag tünetmentes felnőtteknél — eredményre vezet. A bél nor­mál flóráját alkotó baktériu­mok visszatérését gyorsíthatja a savanyú tejkészítmények — kefir, joghurt — fogyasztása vagy az orvos által rendelt lak- tulóz, laktobakt szedése. Várnai Ágnes BRITTA WINCKLER: Riválisok fehér köpenyben Ha nem lett volna ott a . Szent Anna Kórház tábla a széles bejárat felett, a mö­götte álló épületet bárki joggal valamiféle elit klinikának tart­hatta volna. Ez a Szent Anna Kórház nem a hatóságok felügyelete alatt álló úgynevezett általá­nos kórház volt, hanem egy privát alapítványhoz tartozott, amely a rég elhalt Eichhoff professzor kezdeményezé­sére jött létre. A professzor amikor meghalt, végakaratá­ban egy alapítvány létrehozá­sáról rendelkezett, amely fia elnöksége alatt a Szent Anna Kórház további működését volt hivatva biztosítani. De alig három évvel később dr. Jo­hannes Eichhoff is meghalt. Özvegye, a most negyvené­ves Carla Eichhoff energiku­san és céltudatosan gondos­kodott róla, hogy a Szent Anna Kórház az alapítójának, azaz néhai apósának szelle­mében töltse be feladatát. Hála a rendelkezésre álló anyagiaknak, módjában volt ezt a Bécsen kívül fekvő klini­kát a legmodernebb szintre hozni. A klinika különlegessége volt a nőgyógyászati és szülé­szeti osztály, amelyre — az alapítók rendelkezése szerint — hátrányos helyzetű nőket és terhes anyákat is felvették teljesen ingyen. Ennek az osztálynak az élén néhány éve dr. Barbara Fernbach állt. Itt talált ez az alig harmincéves orvosnő olyan feladatot, amely betöl­tötte életét, miután túljutott azon a súlyos lelki válságon, amelyet jegyességének fel­bontása okozott. Tipikusan az az orvos volt, akit a hivatása megszállottjának lehet ne­vezni. Megfeledkezni látszott arról, hogy emellett még fiatal nő is, elfojtott kívánságokkal és vágyakkal. Nagy ritkán gondolt csak arra a valamire, amit életörömnek és boldog­ságnak neveznek. De ilyenkor visszaemlékezett életének legkeserűbb csalódására, és elfojtott magában mindent, ami csak egy kicsit is a szere­lemre vagy a páros életre em­lékeztette. Ha mégis eszébe jutott, ismét felvette sötét ke­retű szemüvegét, és szigorú­nak, megközelíthetetlennek tűntette fel magát. Egy egé­szen kis kivételt tett azért, tudniillik dr. Matthias Keller fő­orvos esetében. Hozzá, aki majd tizenöt évvel volt nála idősebb, bizalommal volt. Barbara Fernbach doktornő a szobájában éppen nagy fi­gyelemmel vizsgált mikrosz­kópján át egy apró szövetda­rabkát, amikor a távhívóból egyszer csak a nevét hallotta. „Fernbach doktornőt kérik..” Dr. Barbara Fernbach felvette a telefonkagylót és jelentke­zett. — Kapcsolom a főorvos urat.. Néhány pillanat múlva a fő­orvos hangját hallotta: — Barbara, kérem jöjjön azonnal az újszülöttek inten­zív osztályára. — Máris indulok... — Az or­vosnő szemüvegéért nyúlt, és sietve elindult az intenzív osz­tály felé. Dr. Keller már várta. Egy idősebb, ősz hajú úr állt mel­lette, aki a széles üvegabla­kon keresztül az osztály belse­jét figyelte. Keller főorvos né­hány .lépéssel kolléganője elé sietett. Férfias, éles vonású arca gondterheltnek látszott, világoskék szeme fáradtságról árulkodott. Ezt a fáradt kifeje­zést azonban, mint mindanv- nyiszor, amikor Barbara F^n- bachot meglátta, most is vi­dám pillantás váltotta fel. — Mi történt? — kérdezte halkan. — A professzor utasítására egy újszülöttet hoztak be hoz­zánk — suttogta a főorvos. Az őszülő férfi felé mutatott: — Von Angern kereskedelmi ta­nácsos, a gyermek nagyapja. Barbara Fernbach hallotta már ezt a nevet, és tudta, hogy gazdagságot, befolyást és hatalmat jelent. — Mi baja van? — kérdezte. — Mármint a babának. — Sárgaságnak látszik, még ha nem is súlyos. — Dr. Keller megköszörülte a torkát. — Szeretném, ha foglalkozna vele. — Rendben van. — Dr. Barbara Fernbach bólintott, és odalépett az intenzív osztály bejáratához. Az ott álló keres­kedelmi tanácsosról egyálta­lán nem vett tudomást. Kinyi­totta az ajtót, maga elé en­gedte a főorvost, és maga is követni akarta, amikor észre­vette, hogy az idős úr ugyan­ezt szándékozik tenni. Útját állta, és barátságosan, de ha­tározottan közölte vele: — Ide nem szabad bejönnie. — Anélkül, hogy feleletre várt volna, gyorsan besurrant az ajtón, és rögtön bezárta maga mögött. Az inkubátorok egyikében ott feküdt az éppen négyna­pos unoka. Normálisan léleg­zett, bár bőrének bronzos ár­nyalata nyugtalanító módon sárgaságra utalt. Barbara Fernbach percekig figyelte ezt az apró valakit. Azután be­dugta a kezét az inkubátor mandzsettáin keresztül, és el­végezte az első vizsgálatot. Kitapintotta a csecsemő má­ját, de nem találta a szoká­sosnál duzzadtabbnak. Vizs­gálata eredményét közölte Keller főorvossal is, majd ki­húzta kezét a mandzsettákból. Keller doktor átnyújtotta az orvosnőnek az újszülöttel együtt átküldött beteglapot, amit az gyorsan átfutott. — Érdekes — mormogta. — Egy Rh-negatív anya, korábbi terhesség és vértranszfúzió nélkül. A vizsgálat szerint anti­testreakcióra utaló mutatók sincsenek... Kérdőn nézett a főorvosra. — A gyereket fertőzöttség szempontjából megvizsgálták — jegyezte meg dr. Keller. — Semmit sem találtak. Ezenkí­vül megállapították a bilirubi- nértéket: tizennégy. A cse­csemő Coomb-tesztje Rh-összeférhetetlenséget mu­tat. Barbara Fernbach hirtelen megfordult. — Hogy lehetséges ez? — kérdezte meghökkenve. Ráa­dásul csak egy bilirubinteszt? Dr. Keller megvonta a vállát. — Van vércserétranszfú- zió-engedély az anyától? — kérdezte Barbara Fernbach. A főorvos tagadólag intett. — De hát ez fontos! — Bar­bara Fernbach eleget látott ahhoz, hogy tudatában le­gyen: itt gyors beavatkozás szükséges. Újból bedugta ke­zét a mandzsettákba és vért vett a baba sarkából. — Sürgős bilirubinvizsgálat, C-teszttel és vérkeretmikrosz- kópja — rendelte, miközben átadta a nővérnek a kémcsö­vet. Keller doktort megkérte, gondoskodjék róla, hogy az anya vérpróbája is mielőbb megérkezzen. — Ezt azonnal elintézem — válaszolt a főorvos, és gyor­san elhagyta az intenzív osz­tályt. Barbara Fernbach a nő­vér segítségével könnyű bo­rogatást helyezett a baba szemtájékára. Többet pilla­natnyilag nem tehetett. Elgon­dolkozva hagyta el a majdnem köröskörül üvegezett helyisé­get. Az ajtón kilépve a még mindig várakozó kereskedelmi tanácsoshoz fordult. — Nos? — Ez kérdő, köve­telő, majdhogynem fenyegető módon hangzott. — Veszé­lyesnek látszik? — Eddig nem — válaszolt az orvosnő az igazságnak megfelelően. Néhány szóval megvilágí­totta az idős úrnak a helyzetet. A kereskedelmi tanácsos arc­vonásai idegesen rángatóz­tak. .— Ide figyeljen, tisztelt dok­tornő! —szólt. — Ragaszko­dom hozzá, hogy az unokám a legjobbat kapja, ami csak lé­tezik. Kezelésben és minden egyéb tekintetben. — A legjobbat kapja — biz­tosította az orvosnő — ugyan­úgy, mint minden beteg a Szent Anna Kórházban. — Nekem nem úgy tűnik — válaszolta idegesen a keres­kedelmi tanácsos. — Vérvétel és borogatás. Ez minden? Ez nem gyógyítás, hanem ku- ruzslázs. Azonnal beszélni akarok a főorvossal! Barbara Fernbachnak erőt kellett vennie magán, hogy ne utasítsa vissza kereken a ke­reskedelmi tanácsos viselke­dését. — Keller doktor úr ép­pen operál — válaszolta nyu­godtan. — Az engem nem érdekel — vágta rá a kereskedelmi ta­nácsos —, mert ha az uno­kámról van szó, akkor semmi sem... Értsen meg, doktornő, ez a gyerek az egyetlen uno­kám, az örökösöm.. Barbara Fernbach hirtelen megsajnálta az öreget. — Tanácsos úr — szólt en­gedékeny hangon —, tényleg nem látok, komoly veszélyt. — De ha mégis rosszabbo­dás állna be ? — kérdezte kétkedőén a gondterhelt nagyapa. — Akkor még mindig ren­delkezésünkre áll a vércsere lehetősége — válaszolta Bar­bara Fernbach. — Az meg mit jelent? — Az orvosnő megmagyarázta. — De ehhez valamelyik szülő be­leegyezésére van szükség, mégpedig írásban. Az öreg ember sötéten né­zett a fiatal doktornőre. — Nem írhatom én alá ezt a nyilatkozatot? — kérdezte. — Sajnos, nem — vála­szolta Barbara Fernbach. — A szükséges nyomtatványt lent, a titkárságon lehet megkapni. A nagyapa csak bólintott, megfordult, és köszönés nél­kül elindult a lépcsőn... (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom