Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-06 / 130. szám
1991. június 6., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 Ki védi meg a beteget? Sarlatánok pedig vannak... Brooser Gábor, az Orvosi Kamara elnöke: Mi senkinek sem vagyunk ellensége Alapítvány a Somogyi Aprókért Tanácskozás a ILCO-klubban Tanácskozást tartott a kaposvári ILCO-klub szerdán, a La- tinca Sándor Művelődési Központban. Horváth Gyula elnök tájékoztatta a klubtagokat a Rio de Jan§iro-i világkongresszusról, majd dr. Bathó Gabriella adjunktus vezetésével orvosi fórumon vehettek részt az érdeklődők. A Nemzeti Színház fölépítéséről A nemzeti teátrum felépítésére eddig több mint 452 millió forint gyűlt össze adományokból és az összeg kamatából. A beruházást leghamarabb 1993-ban kezdik el. A győztes pályamű szerint a 36 ezer négyzetméter alapterületű épület- együttes 16 milliárd forintba kerülne. Evangélikus zsinat Az evangélikus egyház alkot- mányozó és törvényhozó zsinata szombaton kezdi meg a munkáját. A zsinat feladata a törvénykezésen kívül az elmúlt korszak lezárása, az egyház megújulásának szolgálata és személyi kérdések eldöntése. Analfabéta Johnny-k Évente háromnegyed millió amerikai fiatal kerül ki úgy az iskolapadból, hogy a bizonyítványát is alig tudja kibetűzni. A tizenéves amerikaiak 13 százaléka analfabétának számít. Az amerikai hadsereg évente 600 ezer önkéntest kénytelen visz- szautasítani, mert műveltségi szintjük nem éri el a mértéket. Külkereskedelmi alapítvány A Külkereskedelmi Főiskola javára tizenkét magyar gyár, illetve vállalat alapítványt hozott létre. Célja, hogy a humán erőforrások a főiskolán folyó oktatásban hatékonyabban koncentrálódhassanak, az oktatók és a hallgatók nemzetközi színvonalú továbbképzése megvalósulhasson. Minden képzeletet felülmúló népszerűség övezi ma Magyar- országon a természetgyógyászatot. Művelői közül azonban többen természetfeletti erőt tulajdonítanak maguknak, s mint hirdetik még csodákra is képesek. „Gyógyítanak” fénnyel, hipnózissal vagy egyszerűen csak kézrátétellel. A gyógyulást kereső pedig többnyire föltétel nélkül hisz abban, aki azt megígéri neki. Ezzel a bizalommal azonban újabban sokan visszaélnek. Olyanok, akik a természetgyógyászatban jó üzletet, könnyű pénzszerzési lehetőséget látnak. A becsapott, félrekezelt betegek pedig esetenként olyankor kerülnek orvoshoz, amikor már késő, vagy súlyossá vált állapotuk miatt csak nehezen gyógyíthatók. Gyógyítás vagy valami más? —Az Orvosi Kamara hogyan vélekedik a természetgyógyászatról? — Mi senkinek sem vagyunk ellenségei, rosszakarói. A természetgyógyászatnak is megvan a maga helye az életben, s lehet jól, de rosszul is alkalmazni — állítja Brooser Gábor professzor, az orvosi kamara elnöke. — Meggyőződésem, hogy nem kell sokat várni és megfelelő helyére kerül mindennapjainkban. Ma még — sajnos — Szárszói nyár Gyermekszínjátszóktól volt hangos a közelmúltban a bala- tonszárszói József Attila Művelődési Ház színházterme. A nemrég újjávarázsolt épület — bár alkalmas nagy rendezvényekre is — elsősorban a kis közösségeknek ad otthont. Karate-, kung-fu-, aerobiktanfo- lyamon kívül a fiatalok klubja tartja itt összejöveteleit, s a Ha- lox együttes is gyakori vendég. Itt készülnek a föllépésekre... sokszor a pénzszerzés az elsődleges cél. Öles plakátokkal csábítják a természetgyógyászok a betegeket, s valójában gyógyítás helyett áltevékeny- séget folytatnak. Szomorú, hogy daganatos, súlyos állapotban lévő embereket is „kezelnek”. Ezt nem lenne szabad! A több évtizedes tiltás után érthető e szakma hirtelen népszerűsége. A különböző „gyógymódokat” aztán szárnyra kapja a divat. Saját szakterületemnél, a szemészetnél maradva, sokan kérdezik tőlem, ugye, milyen jó is az új „Dobd el a szemüvegedet" mozgalom. Igen. Egészen addig, amíg betegség vagy öregszeműség nem fordul elő, mindenki eldobhatja az okulá- réját, ha akarja. Ebbe nem lehet belehalni, legfeljebb megfájdul az illető feje vagy rosszabbul fog látni. — De nem csak divatról van szó, a gyógyítók között mind több sarlatán is akad... Amikor a füvek nem segítenek — A természetgyógyászoknak is megvan a szakmai szervezetük. Mi, orvosok nem akarjuk kiátkozni ezt a szakmát, hiszen évezredes hagyományból ma is használható gyógymódot meríthetünk. Ám egy dologban nem szabad engedékenynek lenni: amikor vágni kell, amikor életet kell menteni, akkor a füvek és a borogatások ritkán seVárosi Ibolya 1987 óta vezeti a művelődési házat, és még ma is fájlalja, hogy — pénz híján — nem az eredeti tervek szerint folyt az épületegyüttes átalakítása. — Akkor igazi faluház állna most itt, és okkal szélesebb lenne a kínálat — mondja. — 1990. augusztus végétől december 31-ig önálló gazdálkodási jogkörünk volt. Az év elejétől pedig gítenek. A törött láb a gipszeléstől forr össze, nem a gyógy- teától. — A kuruzslókkal és sarlatánokkal szemben ki védi meg a betegeket? Az orvosi kamarának van erre lehetősége? Ezt ma nem tehetjük, s nem is akarunk beleavatkozni. Már csak azért sem, nehogy az a vád érjen bennünket, hogy anyagi irigységből, vagy féltékenységből üldözzük a hagyományos orvoslástól eltérően gyógyítókat. Saját szakmai szervezetük kötelessége felügyelni és kordában tartani ezt a tevékenységet. A szélhámosok ellen nekik kell fellépni. Ne a kuru/,siókat, a betegeket védjük! — Ennek nem sok jelét látni. Mi lesz addig? — Addig a magyar társadalomtól, az önkormányzatoktól és maguktól a praxist folytatóktól várunk el annyi ítélőképességet, amivel kivédik ezt a helyzetet. Nem lehetünk rendőrök, s nem tarthatjuk vissza erőszakkal a hozzájuk fordulni szándékozókat. Egyelőre semmilyen eszköz nincs a kezünkben, legföljebb a bíróságon találkozhatunk. Ha megszületik a kamarai törvény, más lesz a helyzet, mert az felruház bennünket olyan jogosítványokkal, amelyekkel harcba indulhatunk a sarlatánok ellen. Gyerkó Katalin beolvasztottak bennünket a település— üzemeltetési szervezetbe. így például nem tudom naprakészen, mennyiből gazdálkodunk. A művelődési ház vezetője ennek ellenére szervezi a programokat. A terembérleti díjak, s a tanfolyamok jelentenek némi többletbevételt, amelyet más célokra fordíthat. A nyártól kerthelyiség várja majd az idelátoNémeth Ágnes, a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola és a Latinca Sándor Művelődési Központ közös fenntartású gyermek néptáncegyüttesének művészeti vezetője egy alapítvány létrehozását kezdeményezte a Somogyi Aprókért. Azzal a céllal, hogy az ide befolyó összegek segítsék az együttesben folyó színvonalas műhelymunkát, s legyen pénz szakmai rendezvényekre, táborokra. Az alapítvány a kiemelkedő képességű gyerektáncosokat is támogatni kívánja. Az induló vagyont—az ígéretek szerint — további befizetések gyarapítják majd. A közelmúltban megrendezett önálló esten osztották ki azokat a csekkeket, amelyeken bármekkora összeget be lehet fizetni az alapítványra. Aki azonban leggatókat. A hajnalig tartó diszkókban lesz talán pénz, és ezáltal másra is jut. Mire? Például a költészetnapi „bulira", amelyet országos rangúvá szeretnének emelni. Ezért küldték el pályázatukat a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba. — Már egy minigaléria tervei is elkészültek gondolatban — jegyzi meg Városi Ibolya. — Fiatal, pályakezdő művészekFotó: Kovács Tibor alább ezer forintot felajánl, sorsjegyet kap a Latinca művelődési központban. Ezeknek a sorsjegyeknek a gazdái között szeptemberben sorsolást rendeznek a Somogyi Hírlap Szerkesztőségében. A szerencsés nyertes egy szponzorok által finanszírozott, kétszemélyes, 28 ezer forint értékű párizsi utazáson vehet részt. Németh Ágnes művészeti vezetőtől megtudtuk: az alapítványhoz nemcsak pénzösszegek befizetésével lehet csatlakozni. Az alapítvány céljainak megvalósítását elősegítő eszközök, jelmezek, felszerelések és szolgáltatások felajánlása is nagy segítséget jelent. L. S. nek akarunk bemutatkozási alkalmat teremteni. A kiállítások havonta váltakoznának itt, és a községháza aulájában rendezett tárlatok is megmaradnak. Négy év óta szervezzük a református templom hangversenysorozatait. Ezek a koncertek — remélhetően — az idén is sok embert vonzanak. (Lőrincz) Minigaléria fiatal művészeknek Wiesenthal: A Wallenberg-ügy 6. Abraszimov pert szervez Magyarországon Lena Kaplan, a New York-i Wallen- berg-bizottság elnöknője kieszközölte, hogy a Szovjetunióba látogató amerikai diplomaták újra meg újra rákérdezzenek a Wallenberg-ügyre. Egy szép napon megfogalmazódott az az ötlet, miképpen lehetne közvetlenül Brezs- nyevhez férkőzni, Lena Kaplan megkérte Armand Hammert, az ismert amerikai multimilliomost, aki mint Lenin egykori barátja kitűnő kapcsolatokat ápolt a mindenkori szovjet vezetéssel, hogy hozza szóba a Wallenberg- ügyet a szovjet pártfőnök előtt. Brezs- nyev ugyan végighallgatta Hammert, utána azonban kijelentette, hogy Wal- lenbergnek még a nevét sem hallotta. Megígérte azonban, hogy majd tájékozódik, és ha Hammer legközelebb a Szovjetunióba látogat, elmondja, mire jutott. így rövid időre ismét pislákolni kezdett a remény, de hamar kioltotta a hideg zuhany. Következő találkozásuk alkalmával Brezsnyev közölte Ham- merrel, hogy érdeklődött Gromikónál, és megtudta, hogy Wallenberg 1947- ben meghalt. Időközben azonban Tom Lantos barátom mégiscsak meglelte a módját, hogy az amerikai kormány közvetlenül interveniálhasson a Wal- lenberg-ügyben: számos kongresszusi képviselővel és szenátorral egyetemben kiharcolta, hogy a svéd megkapja a tiszteletbeli amerikai állampolgárságot. A dologból valóságos kis állami aktus kerekedett: Ronald Reagan és alelnöke, George Bush ünnepséget rendezett a Fehér Házban, amelyre Raoul Wallenberg fivérén és nővérén és a Lantos házaspáron kívül magam is hivatalos voltam és ebből az alkalomból az amerikai elnök megfogalmazta, amit valamennyien gondoltunk: Raoul Wallenberg, aki egy amerikai intézmény keretén belül fejtette ki tevékenységét, már jóval azelőtt dicsőséget hozott az Egyesült Államokra, mielőtt az Egyesült Államok az ő nevének tisztelettel adózott volna. Mindenesetre ettől kezdve az USA hivatalosan is eljárhatott a tiszteletbeli állampolgárának minősített Wallenberg ügyében. A Szovjetunió azonban bölcsebb- nek látta, ha elzárkózik mindenfajta vita elől. A rendszerek változtak — Brezsnyevet Andropov, Andropovot Csernyenko követte —, ám a hallgatást semmi nem törte meg. Évtizedek múltán csak Gorbacsov fellépésével éledhet a remény: hátha a Szovjetunió beismeri az igazságot, és így leszámol múltja egy darabkájával. Es ha Raoul Wallenberg már nem él is, annál fontosabb, hogy az igazság napfényre kerüljön. A történelmi igazság ugyanis önmagában hordja értékét, és a múltból csak az a rendszer okulhat, amely nem hallgatja el ezeket az igazságokat. A szovjeteknek először is föl kellene tárniok, hogy voltaképpen miért is tartóztatták le Raoul Wallenberget. Tovább: miért ismerték el kezdetben, hogy a svédet Moszkvában őrzik, és utána miért tagadták ezt a tényt? Miért akarták eltüntetését először a nácikra kenni, hogy aztán kijelentsék: Wallenberg szovjet védelem alatt áll, és nemsokára hazatér? Miért vonták vissza aztán ezt a közlést is, és miért zárták le végül az ügyet azzal a hazugsággal, hogy Wallenberg 1947 júliusában, a moszkvai Ljubjanka börtönben elhunyt? Számos spekuláció látott napvilágot ebben az összefüggésben, megemlíteném az egyiket, amelyet legalábbis bizonyos mértékig elképzelhetőnek tartok. Ez az elmélet Sztálin üldözési téveszméjéből indul ki. Mint ahogy az úgynevezett „orvosügyben” zsidó orvosokat akart perbe fogni azzal a kiagyalt váddal, hogy a politikai bizottság vezéregyeniségeinek az életére törnek, úgy fordulhatott meg agyában a hidegháború kellős közepén az a terv, hogy amerikai ügynöknek bélyegzi Wallenberget, s megteszi egy kirakatper főszereplőjévé. A perben magyar zsidókat is lehetett volna szerepeltetni, hogy azt vallják: Wallenberg csak gazdag zsidókon segített, mert így akarta a hálás túlélőkből kiépíteni a maga ügynökhálózatát. Mindez ugyan elég képtelenül hangzik, de nincs olyan gondolatmenet, amely Sztálin eszelős rendszerében túlságosan paranoid- nak minősülhetne. Köztudott, hogy újra meg újra iparkodott összetákolni valamiféle zsidó ügynökök által szőtt összeesküvést. 1952-ben például arra kényszerítette magyarországi helytartóját, Rákosi Mátyást, aki maga is zsidó volt, hogy tartóztassa le a magyar titkosszolgálat számos zsidó származású tagját, több más jelentős személyiséggel, például Stöckler Lajossal, dr. Bálinttal vagy dr. Benedek pszichiáterrel egyetemben; Abraszimov ezredest, a magyar titkosrendőrség főtanácsadóját pedig állítólag már meg is bízták egy megfelelő kirakatper előkészítésével, amelyben mindezek a zsidó szereplők amerikai ügynökökként lepleződtek volna le. Csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála miatt maradt el a színjáték. (Helyette Abra- szimovot hívták vissza a Szovjetunióba, hogy Berijával együtt kivégezzék.) A magyar zsidók sorsábóltemésze- tesen nem lehet következtetni arra, ami Raoul Wallenberggel történt, ám ennek ismeretében mégis elképzelhetjük, milyen légkörben zajlott a Wallenberg-ügy. Az, hogy egy börtönkórház pszichiátriai részlegén készítették elő valamilyen kirakatperre, éppoly hihető, mint az, hogy éhségsztrájk miatt zárták oda. Raoul Wallenberg már régóta szimbólumnak számít. Ugye egyszerre jelképe a szovjet rendszer embertelenségének, de még inkább annak, hogy mire képes egyetlen ember embersége. A fiatal Raoul Wallenberg előéletében semmi sem utalt rá, hogy ebből az emberből hős válhat. Amikor elfoglalta budapesti állását, minden bizonnyal tele volt segítőkószséggel — de egyszersmind életveszélyben is volt. És miközben hatalmas országok döntöttek úgy, hogy ölbe tett kézzel szemlélik a többmilliós tömeggyilkosságot, ő cselekedett: svéddé nyilvánította a kiszolgáltatott zsidókat, s ezzel kiszabadította őket a halálgépezet kerekei közül. És midőn 1945 januárjában már úgy látszott, hogy minden megoldódott, és ő a szovjet megszálló hatóságokhoz fordult, hogy élelmet szerezzen huszonötezer pártfogoltjának, akiknek az életét megmentette — akkor Raoul Wallenberget letartóztatták. És az az ember, aki megmenekült a Gestapo karmaiból, a háború végét a GPU börtönében érte meg. Negyvenkét év telt el azóta, de Wallenberg életútja még nem ért véget. Ezeket a sorokat az 1987. év második felében írom, két hónappal Wallenberg hetvenötödik születésnapja után, és csak megismételhetem, amit a Wallen- berg-konferencián mondtam: ameddig a szovjetek nem szolgáltatnak hiteles bizonyítékot haláláról, addig Wallenberg él. Mihail Gorbacsovot is addig kell faggatni Wallenberg felől, amíg nem lesz hajlandó válaszolni.
