Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-06 / 130. szám

4/ X Vf KÖa yy. 'U ^Vosvi^* SOMOGYI HÍRLAP II. évfolyam, 130. szám Ára: 7,90 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1991. június 6., csütörtök Döntés Párizsban Miénk az Expo HA MEGFELELÜNK A FELTÉTELEKNEK A Világkiállítások Nemzetközi Irodájának közgyűlése szerdán Párizsban hozzájárult ahhoz, hogy Budapest egyedül és 1996-ban rendezhessen világkiállítást, ha megfelel a feltételeknek. A Bécs visszalépése miatt bekövetkezett új helyzetben a közgyűlés ahhoz is hozzájárult, hogy a magyar fél az eredetileg előírtnál ké­sőbb, októberig terjessze elő az Expo megren­dezésével kapcsolatos új koncepciót, ismertes­se az egyéb feltételekre vonatkozó döntéseket. A közgyűlés 26 igen szavazattal, két tartózko­dás mellett hozta meg döntését, amelyben te­kintetbe veszi a magyar rendezők kérését az időpont megváltoztatásáról és a végleges be­jegyzési igény határidejének módosításáról. Az ülésen szerdán délelőtt Ted Allen, a Vég­rehajtó Bizottság elnöke terjessze elő a vb múlt heti tanácskozásán erről elhangzottakat, vitára ajánlva az Expo megrendezésével kapcsolatos új helyzetet. Schallenberg osztrák küldött meg­erősítette, hogy Bécs visszalépett a világkiállí­tás megrendezésétől, s egyúttal közölte: oszt­rák részről a leghatározottabban támogatják, hogy az Expót ezek után Budapest egyedül rendezze meg, a neki megfelelő feltételek mel­lett. Kovács István magyar küldött sajnálkozá­sát fejezte ki az osztrák döntés miatt, de hang­súlyozta: Magyarország ezek után egyedül is kész megrendezni az Expót. Mivel azonban az osztrák döntés teljesen új helyzetet teremtett, s fontos kívülálló okot jelent, magyar részről hala­dékot kérnek az új körülményeknek megfelelő végleges javaslatok kidolgozására, de egyben a kiállítás időpontjának megváltoztatását is szükségesnek tartják: 1995 helyett 1996-ot ajánlják. A magyar delegátus ismertette azt, hogy az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a kor­mánynak az Expo megrendezésére vonatkozó előterjesztését, s a megadott időpontra elkészül a kiállítás új témáját is magába foglaló, a meg­rendezés pénzügyi feltételeit, szervezeti rend­szerét, helyét meghatározó tervezetet. Vádak és ellen vádak az egyházi vagyon ügyében Bírálatok az elmaradt tv-közvetítés miatt Az SZDSZ frakcióvezetőjé­nek napirend előtti felszólalásá­val kezdődött meg az Ország- gyűlés tegnapi plenáris ülése. Pető Iván nehezményezte, hogy a televízió nem közvetíti az ülést, sőt még videofölvétel sem készül a Parlament belső tv-láncán. Szabad György ház­elnök arról tájékoztatta a képvi­selőket, hogy a tv delegációja Bányai Gábor intendáns veze­tésével folytatni kívánja a meg­kezdett megbeszéléseket a parlament vezető tisztségvise­lőivel, hogy tisztázzák a közve­títéssel kapcsolatos problémá­kat. Elmondta azt is, hogy a rádió jelen van az ülésen, és közvetíti az elhangzottakat. (Folytatás a 2. oldalon) Suba alatt nem megy Folytatódik a BVG-kálvária Tabon Az Európa Tanács rendezvénye Siófokon A savas eső nem ismer országhatárokat Sürgős tennivalók a táj- és vízvédelemben Az Európa Tanács helyi- és regionális önkormányzatok ál­landó konferenciája (CLAER), illetve annak természetes és épített környezeti bizottsága kétnapos tanácskozást rende­zett Siófokon „A környezet Eu­rópában: együttműködés a he­lyi és regionális önkormányza­tok között" elnevezéssel. A ren­dezvényen sok külföldi és hazai önkormányzati tisztségviselő és szakember vett (vesz) részt, a többi között Richard Hartley, az Európa Tanács helyi és re­gionális önkormányzatok állan­dó konferenciájának főtitkárhe­lyettese. A Dél-balatoni Kulturális Köz­pont színháztermében Molnár Árpád, Siófok polgármestere köszöntötte a vendégeket, hangsúlyozta, hogy a környe­zetvédelem mindenütt a világon fontos feladat, hiszen a levegő- és a vízszennyezettség, a sa­vas eső nem ismer országhatá­rokat. Dr. Mislei Károly közigaz­gatási államtitkár azokról a vál­tozásokról is szólt, amelyek Magyarország közigazgatásá­ban a helyhatósági választások óta történtek. A közigazgatási rendszer immár a települési ön- kormányzatokra épül, szaba­don választott testületek, veze­tők irányítják a falvak, városok életét, fejlődését. (Folytatás a 3. oldalon) (Tudósítónktól) „Van-e újságíró közöttünk”? — kérdezte a helyi szakszerve­zeti tisztségviselőkkel kivőbített vezetői megbeszélés kezdetén tegnap reggel Tabon Suba Já­nos, a Budapesti Vegyipari Gépgyár igazgatója. A tabi gyáregység önállósodási törek­véseit figyelemmel kísérő új­ságíróval Szabó István megbí­zott gyáregységvezető az érte­kezlet megkezdése előtt azt kö­zölte: „Suba igazgató úr nem kíván újságíróval találkozni". A tabi gyáregység önállódásáról szóló megbeszélés végén az irodaépület folyosóján Suba igazgató semmiről sem adott tájékoztatást! Más forrásból származik a Somogy Hírlapnak az az érte­sülése, hogy feszült hangulatú volt a tanácskozás. Ezen a vál­lalat első számú vezetője há­rom témáról beszélt. A gyáregy­ség-vezetői posztjáról fegyel­mivel leváltott Horváth Gyulával kapcsoltban megismételte: in­dokait ma is fenntartja. Horváth Tanácskozás az állattenyésztési karon Gyephasznosításunk jelene és jövője Gyephasznosításunk jelene és jövője címmel rendezett ta­nácskozást és bemutatót teg­nap a PATE kaposvári állatte­nyésztési kara és a Hunzag Mezőgazdasági Rendszerfej­lesztő és Értékesítő Kft., amely az Új-Zéland-i gyepterületek le­geltetésére alapozott állattartá­si és tenyésztési technológiákat terjeszti hazánkban. Az 1985- ben megkezdett programban jelentős szerepet vállalt a PATE kaposvári kara is. A rendez­vényt dr. Gergátz Elemér, föld­művelésügyi miniszter nyitotta meg. Ezt mondta: — Különösen a program ilyen mértékű teljesítésének örülök, hiszen az induláskor már nem­csak az állattenyésztés klasszi­kus elemeit láttam benne, ha­nem a technikai újat, a me­nedzsmentszemléletet, mely alapfeltétele versenyképessé válásunknak — összegezte megnyitóját a miniszter. John Paterson, a Hunzag Kft. ügyvezető igazgatója a magyar mezőgazdaság számára aján­lott költségtakarékos új-zélandi tartástechnoló­giákról tartott előadást. Kifej­tette, hogy köz­gazdaságilag eredményes, .környezet- barát technoló­giákat ajánla­nak, melyek jól illeszthetők a szántóföldi kul­túrákhoz és a gyengébb tala- jadottságok- hoz is. Az állatte­nyésztési ka­ron folyó alkal­mazott kutatá­sok közül dr. Horn Péter akadémikus, az egyetem rektora a gyepre alapozott gímszarvas-tenyésztési, dr. Stefler József egyetemi tanár pedig a lóhústermelési eredmé­nyeket ismertette. Pethes Klára és Thuróczy Zoltán a Hunzag költségtakarékos tartástechno­lógiai eredményeit hazai ta­pasztalatok alapján mutatta be. A mintegy 150 dunántúli szakember a kaposvári kar tan- és kísérleti üzemében a gyakor­latban ismerkedett az ismerte­tett technológiákkal. A legelőre Fotó: Gyertyás László alapozott tehenészetet dr. Wolf Gyula, a juhtartást dr. Lengyel Attila, a húshasznú szarvas- marha- és húslótartást Herczog Emil mutatta be. (Mészáros) Gyula, a leváltott gyáregység­vezető a fegyelmi határozat megváltoztatásáért fellebbe­zett a vállalat munkaügyi döntő- bizottságához. A fellebbezés­ben az áll, hogy afegyelmi hatá­rozat nem rögzíti: milyen kije­lentései valósítanak meg fe­gyelmi vétséget, általánosítá­sokkal pedig fegyelmit megha­tározni nem lehet. A vállalatigazgatónak állító­lag az a véleménye, hogy az önállósodást csak a tabi veze­tők akarják, azok akik ezt a tö­rekvést aláírásukkal is megerő­sítették. A tegnapi tanácskozá­son ismét megpróbálták rábírni arra a tabiakat, hogy vonják vissza önállósodási kérelmü­ket, és a vállalaton belül kft. for­májában dolgozzank tovább. A BVG tabi gyáregységének ügye tegnap sem jutott előbbre. (Krutek) Öt nyelven énekeltek A hollandiai Delft város szim­fonikus zenekarának meghívásá­ra egyhetes hangversenysoroza­ton vett részt a kaposvári Mun­kácsy gimnázium kórusa. Kilenc nagy sikerű föllépésükön jórészt magyar műveket szólaltattak meg. Szereplésükről rádió- és té­véfelvétel is készült. OPEC­kompromisszum Bécsben Az OPEC a harmadik ne­gyedévben is fenntartja kőolaj­kitermelésének egy évvel eze­lőtt megállapított felső határát, a napi 22,3 millió hordó mennyi­ségét, s továbbra is a 21 dollá­ros hordónkénti ár elérését te­kinti üzletpolitikai céljának. Ez a kompromisszumos megállapo­dás jött létre a Kőolajexportáló Országok Szervezetének Bécsben tartott egynapos érte­kezletén. Jó üzlet Kuvait Jó üzlet az amerikaiaknak je­len lenni a háború után újjépülő Kuvaitban, amit mi sem bizo­nyít jobban, mint az, hogy az ország felszabadulása óta az Egyesült Államok vállalatai 1,5 milliárd dolláros forgalmat bo­nyolítottak le itt — közölte az amerikai kereskedelmi minisz­térium Kuvaitvárosban tartóz­kodó illetékese. Felhívás Budapestért „Meg kellene kérdezni Antall miniszterelnököt, hogy 15 millió magyar miniszterelnökének tartja-e magát, vagy csupán 13 millióénak”—vetette fel az ötle­tet szerdán Székely Gábor, a kétmilliós főváros főpolgármes­ter-helyettese. Budapest veze­tői felhívást bocsátottak ki, melyben — kormányzati segít­ség híján—a város összeomlá­sának veszélyére figyelmeztet­nek. A város működéséhez szükséges összegek ugyanis nem állnak rendelkezésre. Sikeres könyvhét Sikeresnek minősítették az idei könyvhetet a szakemberek, hozzátéve: a könyvek magas ára megfontoltabb válogatásra késztette a vásárlót. A 62. könyvünnep főrendezője, a Ma­gyar Könyvkiadók és Könyvter­jesztők Egyesülése értékelése alapján a legkeresettebb szer­zők voltak: Simon Wiesenthal, Esterházy Péter, Elias Canetti, Petri György, Márai Sándor, Milan Kundera, Faludy György, Nádas Péter. Sikeres volt An­gyal István saját kezű vallomá­sa Eörsi István előszavával. BaiQTOn FüszóH Mi a színvonalból nem engedünk, de az árakból igen! Nagyszerű bevásárlási lehetőség diszkón táruházunkban (Kaposvár, Raktár u. 2.) Olcsóbbnál is olcsóbb árak Bőséges áruválaszték élelmiszerből és háztartási vegyi árukból Nyitva: hétfőtől péntekig 9—18 óráig szombaton 7.30—12.30 Tisztelettel várjuk és ajánljuk magunkat! (113083)

Next

/
Oldalképek
Tartalom