Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-25 / 146. szám

Muzsikálj, muzsikálj, muzsikálj... 65 éve született Klagenfurtban Ingeborg Bach- mann (1926-1973) osztrák köl- tönő. Innsbruckban, Grazban és Becsben járt egyetemre, s végül Heldeggerröl írt remek értekezé­séveik az osztrák fővárosban szerzett doktorátust 1950-ben. Ezután néhány évig az Osztrák Rádió müsorszerkesztöje volt, de dolgozott a bécsi rádiónál és a müncheni televíziónál is, s több folyóirat állandó munkatár­saként is tevékenykedett. Sokat utazott, hosszabb időt töltött Olaszországban, Franciaor­szágban és Angliában. 1953-ban „Az órákra osztott idő” című ver­seskötetével nagy sikert aratott, megnyerte vele a nyugatnémet „Gruppe 47” díját, s több más ki­tüntetést is kapott érte. A kötet sikerét követően csak az írás­nak, s csak az írásból élt. 1957 óta kisebb megszakításokkal — 1960-ban például előadássoro­zat tartására hívták meg a frank­furti egyetemre — Münchenben élt. Nagyon népszerű A harmin­cadik év című elbeszéléskötete, s remek hangjátékokat írt, leg­ismertebb közülük A tücsök és A manhattani Jóisten. Ö volt az ál­landó szövegírója Hans Werner Henze kitűnő német zeneszer­zőnek. AUSTRIA LOTTÓ Az e heti nyerőszámok: 7, 8,18, 21,26, 36 A pótszám: 24 A Jóker-szám: 540 044 Tanács koztak agyógypedagógusok A Magyar Gyógypedagógu­sok Egyesületének három na­pos országos szakmai konfe­renciáját tartották Zalaeger­szegen. A minden évben sorra kerülő tudományos tanácsko­záson ezúttal is több somogyi gyógypedagógus tartott előa­dást, illetve vezetett plenáris üléseket. A számos társadalmi szervezet és szakmai szövet­ség által támogatott konferen­cia — amelynek fővédnöke dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium poli­tikai államtitkára volt — ezúttal a gyermeki jogok biztosításá­nak lehetőségeit vitatta meg. Az immár I9. alkalommal meg­rendezett fórumon Somogyból Ottófyné Kiszely Ildikó fonyódi gyógypedagógus, Gaál Ti- borné kaposvári hivatásos pártfogó, Mihalovics Jenő, a Siketek Általános Iskolájának igazgatója és dr. Orbán István GYIVI igazgató, a Magyar Gyermek és Ifjúságvédelmi Kamara elnöke számolt be a megyei tapasztalatokról, to­vábbá tartottak tudományos előadásokat a gyógypedagó­gia speciális feladatairól. V. Zs. Fudzsiji Aki, aki a Triumph International cég alkalmazottja megnyomja a melltartó kapcsát és máris gyönyörű Mozart-dal- lamok csendülnek fel. Az egy-egy alkalommal mintegy 50 má­sodpercig zenélő melltartót a jubileumi Mozart-évre fejlesztette ki a fehérnemű modelljeiről ismert nemzetközi cég. A távlatok óriásiak! Visszavan még a mesemondó kombiné és a furulyázó alsónadrág... Zenélő melltartó Sör­es zene­fesztivál Sör-és zenefesztivált tarta­nak június utolsó hétvégéjén a balatonmáriafürdői stran­don, ahol hatalmas sörsátrat állítanak föl. A péntek estétől hajnalig tartó diszkóban a Zoo Cirkusz artistái szóra­koztatják a vendégeket. Szombaton tartják a IX. Bala- tonkeresztúri Fúvószenekari Találkozót, amelyen részt vesz a Benkó Dixieland Band is. A mulatságon a barcsi Ba-Rock zenekar szolgál­tatja a talpalávalót. Vasár­nap folytatódik a zenés viga­dalom amelynek vendége lesz az ygyancsak barcsi Ri- verside Band. Expresszáron vánszorogva Soha nem készül olyan menetrend, ame­lyik minden utazónak tetszeni fog—mond­ják a közlekedési szakemberek. Időnként egyet is lehet érteni velük. De... Csak két példát ragadjunk ki! Budapestről mosta­nában jobb nem utazni hivatalos ügyben Nagyatádra. Legalábbis nem vonattal. Mert csak a Baranya-Zselic expresszel indulha­tunk délnek. Miközben Dombóváron 16, Kaposváron 25 percet kell vesztegelnünk. De ez semmi ahhoz a 43 perchez képest, ami Somogyszobon vár ránk, a 8 percnyire levő Nagyatádtól. A MAV-menetrend másik gyöngyszeme is Nagyatádhoz kötődik. Somogyszobról munkanapon 23 óra 54 perckor érkezik az utolsó személyvonat Nagyatádra. Ott szel­lemvonat lesz belőle! Ugyanis utasok nél­kül megy vissza Somogyszobra. Utast nem vihet, mert nincs benn a menetrendben. Ugyanez a vonat reggel visszatér Somogy­szobról, de közben kimarad az a Nagyatád­ról induló hajnali vonat, amelyik a vasuta­sokat is munkába viszi. Két dolog lehetsé­ges: a reggel munkába álló vasutas vagy már este elmegy dolgozni, vagy késik a munkahelyéről. Az utas meg bosszankod­hat a gyorsvonati áron kapott személyvo- nati jegyével. N. J.­Kaposvári kft. AZONNAL FÖLVESZ gépkocsivezetőket E vizsgával rendelkezők előnyben. Továbbá fölvesz egy targoncavezetőt villás targoncára, egy gépkocsirakodót. A jelentkezéseket a 113276. számra a kaposvári kiadóba kér- jük'eadni. Boglárlellén svájci kilós ruha vására a Béke Művelődési Házban (Kossuth Lajos u. 2.) június 26-án, szerdán 9-től 18 óráig. Extra minőség, csak egy napig! (499334) — A Kaposvári Domus Áruházba 5 méteres padlószönyeg háromféle színben 10 százalékos árenged­ménnyel érkezett. Intarizás szek­rénysor, valamint Nevada, Venedig román étkező 5000 forint enged­ménnyel, 450 db háncsüléses szék reklámáron érkezett. 113335 — Dr. Seffer István értesíti ked­ves pácienesit, hogy plasztikai se­bészeti magánrendelése szabad­ság miatt július 1-jétöl július 15-ig szünetel. 1024 — MA-HOLNAP Hand Guss az Edoszban. 113140/e. iiiii ' ií ....ii iiiiiiiiiiiiiii—ni — um K rónika JÚNIUS Kedd Vilmos A nap 4.48 órakor kél, és 20.46 órakor nyugszik; a hold 19.47 órakor kél, és 3.02 órakor nyugszik. Mérséklődik a kánikula Mérséklődik a nagy meleg. Az erősen megnövekvő fel­hőzetből éjszaka záporok, zi­vatarok, napközben elszór­tan kisebb eső várható. Az északira forduló szél többfelé megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 24 és 28 fok között alakul. SZEKSZÁRDI MŰVÉSZ ZAMÁRDIBAN Kiállítás a Família Hotelban Szívem szerint való Cseh Gábor komoly figyelmezte­tése: önző érdekből pusztítja környezetét az ember, s ennek következtében maga is értékte­lenebbé, lelki értelemben fo­gyatékossá válik. Az 1941 -ben született szekszárdi művész gazdag tájélményeivel, at­moszférateremtő képességé­vel protestál a modern vanda­lizmus ellen, amely úgy rombol értékeket, hogy közben úgy véli, épít. Meggyőző kompozí­ciókkal, a rusztikus és a sima felületek drámai váltakoztatá- sával döbbenti rá nézőjét s tu­datosítja benne: ha természe­tes és emberi léptékű épített környezetét elveszíti, mindent elveszített. Képei láttán sajgó szívvel gondolunk a gyerekkor megbízható évszakaira, üde rétjeire, egészséges fáira, hal­ban gazdag fglyóira s nitrátta- lan kútjaira. És sokáig foglal: koztat bennünket az élmény. Cseh Gábor hűséges egy vi­déki városhoz, ahol művészeti igazgatóként dolgozik egy mű­velődési házban, s a 60-as évektől 68 önálló kiállítása volt szerte az országban. A grafikát is nagy kedvvel, s tehetséggel műveli (biztos rajztudása fest­ményein, figurális kompozí­cióin is „tetten érhető”), sok rajza jelent meg a sajtóban. Somogyhoz is van köze, ugyanis Kaposváron végezte a tanítóképzőt 1963-ban. Ezúttal a Balaton-parton, Zamárdiban, a nemrég nyitott Família Hotel­ben rendeztek kiállítást művei­ből. Sz. A. Műsorváltozás a Tv2-n Kedden és szerdán változás lesz a Tv2 műsorában a Par­lamenti napló eltolódása miatt. Ma 6-9 óra között sugározzák a NAP-kelte és a Reggeli infor­mációs magazin adását. A 16.10-kor kezdődő műsortól változatlan a program. Holnap 6 és 9 óra között lesz a NAP-kelte és a Reggeli infor­mációs magazin, s 10 és 13 órakor lesz a Parlamenti napló. Péter János kiállítása Péter János AFIAP-díjas fo­tós képeiből nyilt kiállítás teg­nap délután Kaposváron a La- tinca művelődési központ és a Somogyi Fotóklub szervezé­sében a művelődési központ színháztermének elő­csarnokában. Az Ecce homo című tárlatot lapunk munka­társa, Lőrincz Sándor újságíró nyitotta meg. Két súlyos sérülés Nem adta meg az elsőbbsé­get személygépkocsijával Rigó Rudolf 18 éves kaposhomoki alkalmazott vasárnap kora reggel Taszár és Baté között egy, a védett úton haladó sze­mélygépkocsinak, és összeüt­köztek. Rigó Rudolf súlyosan megsérült, két utasa (Sárközi József és Horváth Brigitta), il­letve a vétlen gépkocsi veze­tője, László István 52 éves dombóvári lakos könnyebb sé­rülésekkel megúszta a balese­tet. Figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját Semperger Jánosné kaposvári besegítő családtag, vasárnap délután Kaposvár és Magyaratád kö­zött, s egy előzés befejeztével a jobb oldali árokba hajtott. Utasa, Orosházi Istvánná ka­posvári nyugdíjas súlyosan megsérült. Tisztelt Szerkesztőség! A Mozgássérültek Pető András Nevelőintézet moz­gássérült gyermekei és konduktorai szeretnének kö­szönetét mondani az igali polgármesternőnek, a fürdő igazgatójának és a kollégium valamennyi dolgozójának önzetlen és áldozatos munkájukért, mellyel megszer­veztek számunkra egy 1 hetes, nagy élményt nyújtó nyaralást. Tisztelettel: Varjasi Rezsöné Koordinációs osztályvezető I I I I I I I I I Karaván Kft. Kaposvár, Mező u. 118. Telefon: (82)12-341 350/20-as cement 470 Ft/q. Kerítésdrót 1,00 m-es . 120Ft/fm, 1,25 m-es 130Ft/fm, 1,50 m-es 160Ft/fm. PB-gázpalackok cseréje éjjel-nappal! Szénre és tűzifára megrendelést felveszünk közületektől és magánszemélyektől is. (1 ^ 3286) L J Tarka sorok Fecsegés A legutóbbi Bon­gó-műsorban Rita Pavone volt a sztár. Tök unalmas volt, még a lábát sem törte el. ❖ Most kezdődik a szociáldemokrácia évszázada. Nekünk már késő. ❖ Gorbacsov 250 milliárd dollárt kér a Nyugattól. Ha netán megkapja, nem is kéne kivonulniuk. ❖ Tízéves az AIDS. A fiam is, de ő bu­kásra áll. ❖ Lemondott az al­bán kormány. Mert Fatos Nano el­cseszte. * * Pesthidegkút el akar válni a II. kerü­lettől. A polgármester nem tudja kielégíteni. * Marad a CCCP, de más jelentéssel. Mi­felénk mindig egyet jelentett: Cinkotai Ci­gány Cintányérba Pisái. * Karinthy Cini Zász­lórendet kapott. Az apja csak agydaga­natot. * Kupa a Figaróban nyilatkozott. Miután megvágta a sevillai borbélyt. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Sprinper-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő DR.KERCZA IMRE Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY FI.LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon:11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Fő u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hirlapelö- fizetési és lapellátási irodánál (FIELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, va­lamint átutalással a FIELÍR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom