Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-19 / 141. szám

1991. június 19., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 Drégely vára nemzeti örökség Nemzeti örökséggé nyilvání­tották Drégely várának romját. A Szondi György várkapitány által védett erőd bástya- és falmaradványainak konzervá­lásán másfél éve dolgoznak, s nemsokára megkezdik a régé­szeti feltárásokat is. Ekotéka Harminckét kiadó több mint 50 féle kiadványát forgalmazza a Verzál Kft, s Ekotéka néven Budapesten megnyitotta szak­könyvesboltját. Itt egy helyen megvásárolható az összes magyar és idegen nyelvű jog­szabály folyóirat. Soros-alapítvány Jugoszáviában Belgrádban Bozidar Maren- dics fejlesztésügyi miniszter és Soros György aláírta a So­ros-alapítvány létrehozásáról szóló szerződést. Félmillió dol­lár kezdő-tőkével az alapítvány a jugoszláviai tudományos te­vékenységet és szakember- képzést hivatott elősegíteni. Felújított templom Ennek a puritán szép­ségű, több mint 200 éves csokonyavisontai reformá­tus templomnak az átépí­téséhez és felújításához 1830-ban Széchényi Ist­ván gróf adott kölcsön 4000 arany forintot. Most ismét szükség lenne egy önzet­len mecénásra, mert az ősi kálvinista egyházközség Császárbíró Zoltán hely­beli református lelkész ve­zetésével felúj ította a temp­lomot, de körülbelül 50 ezer forint hiányzik még a befe­jezéshez. A jelenleg 104 lelket számoló gyülekezet feie 60 év fölötti, nyugdíjas. Az ő kétkezi munkájuknak kö­szönhető jórészt, hogy si­került rendbe tenni a temp­lombelsőt, gondos munká­val restaurálták az alapot és a berndezést. A míves padsorok restaurálása és a templom homlokzatának rendbetétele ' azonban meghaladta erejüket. (Várnai) Fotó: Gyertyás László Nemzetközi alapítvány támogatásával új típusú képzés Fiatal kaposvári munkanélküliek reménye Szeptembertől új típusú képzés kezdődik Kaposváron a munkanélküli fiatalok szá­mára az európai Hope (Re­mény) alapítvány támogatásá­val. Ez a nemzetközi alapítvány a munkanélküli fiatalok támo­gatására jött létre, s célja ifjú­sági foglalkoztatási projectek létrehozása Európa országai­ban. Magyarországon a Nyitott Tér alapítvány és a Munkaügyi Minisztérium támogatásával öt helyen: Budapesten, Békés­csabán, Szombathelyen, Zá­honyban és Kaposváron indít különböző irányú képzést, il­letve átképzést. Maksay Klára, projectvezető elmondta: Ka­posváron fiatal lányok speciális képzése folyik majd, ennek mind tematikájában, mind módszereiben több érdekes­ség is lesz. Például, hogy csak az oktatók fele lesz pedagó­gus, a többiek sikeres vállalko­zók, ami nemcsak arra jó, hogy gyakorlatias ismereteket kap­janak a leányzók, hanem a ké­sőbbiekben hasznosítható kapcsolatokra is szert tegye­nek. A tantárgyak sem nevez­hetők hagyományosaknak, hi­szen az önbizalom növelésén, a modern technika alapfokú al­kalmazásán, az idegen nyelv tanulásán, idegenforgalmi-tu­risztikai ismeretek elsajátítá­sán, a tradicionális és modern női szerepkörök összekapcso­lásán, illetve mindezek gyakor­lati alkalmazásán kívül például öltözködni, bridzselni is tanul­nak a hallgatók. A tanfolyam során a szerve­zők igyekeznek bekapcsolódni a város és a megye kisvállalko­zásaiba is, különös tekintettel az idegenforgalomra. A hallga­tók bizonyítványosztás előtt még egy nyugat-európai uta­záson is részt vesznek, az ide­gen nyelv gyakorlása érdeké­ben. A tanfolyam legjobbjai anyagi segítséget kapnak egy vállalkozáshoz. A felvételi vizsgára július kö­zepén kerül sor. N. L. Nemzetközi AIDS-konferencia Nyolcezer résztvevővel ta­nácskozik Firenzében a 7. nemzetközi AIDS-konferencia. Ezen a tudományos kutatók és egészségügyi szakemberek cserélik ki tapasztalataikat — a betegség megelőzéséről és a felvilágosító munkáról. Egy Alma Mater kilenc évtizede Vannak pillanatok, amikor az ember visszatekint. Hossza­san éviekéi itt-ott megkopott emlékei között, s szívesen időz el egy-egy kellemes képnél. Netán egy kellemetlennél, hi­szen ilyenkor nem ez a fontos. Lényeg az emlékezés, s hogy felidézzük magunkban egy­mást, esetleg meglelve egy­másban önmagunkat. Ez történt meg a minap ve­lem is, amikor — különös örömmel — kézbe vettem az Iskolánk története című kiad­ványt, mely egykori Alma Mate­rem, a kaposvári Tóth Lajos Ál­talános Iskola majd kilenc évti­zedét (1904-1990) dolgozza fel. Mindazok, akik kissé bor­sosára— 200 Ft—ellenére ta­lálkoznak majd e könyvvel, bi­zonyára hasonló érzésekkel fognak eltelni. S hogy mivel találkozhatnak benne az olvasók? „Nem titkolt célunk e könyv kiadásával — írja bevezetőjé­ben dr. Horváth Sándorné, az iskola igazgatója —, hogy számot adjunk az elmúlt évti­zedekről... továbbra is legye­nek gyümölcsöző kapcsolatok az intézmény tanulói, tanárai, a kedves szülők és városunk ve­zetői között.” E kiragadott gon­dolatot akár jelmondatként is kezelhetjük; Dr. Kerekesné Pytel Anna ennek jegyében gyűjtötte és szerkesztette a ki­adványt. Korabeli okiratok tanúsága szerint, melyek levéltárakban, iskolai gyűjteményben őrzik városunk múltját és emlékeit, ez az iskola a város első, 1886-ig egyetlen elemi népis­kolájának jogutódja. Minderről bővebb információkat a törté­neti áttekintés (1715-1990) nyújt számunkra, ahol többek között olvashatjuk az iskola eddigi 13 féle elnevezését is. További érdekességekkel szolgál a könyv a tanulóifjúsági statisztikákról és az iskolai élet jellegzetes változásairól. Ta­lálhatunk egy 1861-es tanter­vet is, dr. Hoss József A kapos­vári plébánia története című művéből. Az egyik fejezet az iskola oktató munkájának mai eredményeiről ad metszetet. A gyűjtőmunka kiterjedt az egykori és a jelenleg itt tanító pedagógusokra, igazgatókra, de még a diákokra is. Találkoz- hat tehát nevével — netán fényképével — az, aki valaha e nagymúltú Alma Mater padjai­ban végezte általános iskolai tanulmányait. Betekintést kapunk a ha­gyományokkal és számos el­ismeréssel bíró énekkar érde­kes történetébe, a szintén jeles sikereket elkönyvelt néptáncs- csoport és fúvószenekar múlt­jába. Ennyit tartalmaz hát röviden e könyv — az írott szó korlátái azonban bennünk eltűnnek, s tovább írják iskolánk történe­tét... Balassa Tamás A HARGITA NÉPE JELENTETTE Meg­filmesítik Ábelt Erdélyi testvérlapunk, a Hargita Népe számolt be arról, hogy még a múlt év május vé­gén járták be a filmesek és pro­ducerek a megye több táját, Farkaslakát, Atyhát, Sikaszót, Csicsót, Zetelakát, hogy kivá­lasszák azokat a helyeket, ahol Tamási híres regénytrilógiájá­nak első részéhez, az Ábel a rengetegben megfilmesítésé­hez kiválasszák a legmegfele­lőbb színhelyeket. Farkasla­kán, és másutt is még gyer­mekszereplők keresésére is sor került. A stáb visszatért az idén is, hogy pontosítsa az el­képzeléseit a négyrészes tévé­filmhez. Mihályfalvi Sándor rendező, Nagy Sándor díszlet- tervező, Martosi Morócz Sán­dor gyártásvezető és Dinu Tá- nase, a Pro-Film stúdió igazga­tója múlt vasárnap írták alá a megállapodást a forgatás színhelyének kiválasztásáról. A megállapodás szerint a for­gatás augusztusban kezdődne meg, a művészeti tanácsadó Tompa Miklós. A forgatóköny­vet Kányási Sándor írta, s min­den bizonnyal szerepet kap Tö- rőcsik Mari, Miske László is. A román-magyar koprodukció­ban készülő tévéfilm további előkészületeiről, az Ábelt ját­szó gyerek színészről nyár vé­gén még részletesen beszá­molunk. Piroska és Mónika at óra húsz. A második utas is lecsoszog a lejtő aljában levő állomásépületig. Áz aluljá­róba vezető lépcső legfelső fokán megtorpan, gondolkodik, aztán nem lefelé, hanem oldalt, az állomás biszt­rójának terasza felé indul. Föllépdel három lépcsőn, s amíg a bejárati ajtó­hoz ér, farzsebéből előszedi pénz­tárcáját. Törzse közben megcsavarodik, vastag karja alig ér el a zsebéhez. Má­sik oldalán, hóna alatt aktatáskáját szorítja. Amikor elkészül, lép kettőt, aj­tót nyit, és alakja elmosódva tűnik el a tejszínű belső fényben. Az egymásba torkoló utcák, az ál­lomás tömbje, a sínek és peronok csendje újra teljes: mozdulatlan tava­szi reggel van. Még öt percig. Vagy addig sem. Amint az ember ott bent felhajtja fél­deci konyakját, s újra kilép a teraszra, rögtön ráköszönnek. Odakapja fejét, viszaköszön, és közben látja, valaki áll a sínek mellett is. Alighanem koráb­ban jöhetett nála. Hogy hogy nem vette észre, tűnődik, aztán körbepil­lant. A lejtős utcán egyre nagyobb folt­ként alakok közelednek. Mind ismerő­sek: évek óta tódulnak így reggelente a „félheteshez”, ki hamarabb, ki ké­sőbb; s ha néha hiányoznak is pár napra, utána megjönnek valameny- nyien. Van akinek a nevét sem tudja, de ahogy melléérnek köszönnek sor­ban és ő is visszaköszön. A lépcsős lejáró elejénél egyre töb­ben gyűlnek össze. Mikor a hangos- bemondóban bejelentik a vonatot, megindulnak. Az utolsók „civilek”, nincs bérletük, alkalmi utasok: a pénz­tártól sietnek. A peron benépesül, vál­lalati és üdülői munkások, néhány hi­vatali alkalmazott és a diákok cso­portja külön-külön áll és topog, várja a mindössze három kocsiból álló vona­tot. Az első és a második utas felméri a peron népét. Igen, ma is ugyanazok, mindenki itt van. Kivéve valakit, sejlik fel az elsőben. Valaki azért hiányzik. Igaz, már régóta. Valahogy eltűnt. Akár a Piroska. Ő Mónika volt, így egyszerűen a nevében, ám annál nagyszerűbben és úgyszólván felejt­hetetlenül a megjelenésében, a maga fenséges valóságában. Piroska az egy vonat volt, amelyet a kutya sem sajnál. . Nagyon rázós, kemény és zajos cseh förmedvény, amitől isten ment­sen meg minden utast. Érte nem kár. Mónikáért viszont annál inkább. Pi­roskával ellentétben ő a reggeli uta­zás, a vasút fénye volt, úgyszólván csak érte, vagyis a látványért is érde­mes volt kimenni a félhetesre. Persze azért lassan elfelejtik. Idő­sebb és fiatalabb férfiak most mást néznek, újabb, lassan megszokott csinos alakokat, majd befut a vonat, s felszállnak, tovatűnnek mind, egyikük az elúszó szemesi állomást Móniká­val látva a párás és csalóka vonatab­lakon át... Szóládi József

Next

/
Oldalképek
Tartalom