Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-15 / 138. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. június 15., szombat Mesélő múzeum A születéstől az iskoláig — ezt a címet adták kiállításuknak a megyei múzeum történeti osztályának munkatársai. A Kaposváron rendezett, többszáz darabos kiállítás az idei pedagógus napra készült. A bemutatott tárgyak egy részét magánszemélyektől kapták, a más részük a múzeum tulajdona. A nem túl tágas terem egyik felében egy kisiskolái osztályt rendeztek be, a másik fele a kisdedóvás történetét villantja föl. A tájékoztatóból kitűnik: 1871 -ben hozták létre a somogyi megyeszékhely első óvóiskoláját, a Zárda utca Kontrássy utca felé való leágazásában, — vagyis szerkesztőségünk környékén. Bábafelszerelés, bábaoklevél, 100 esztendős gyermekpólya, kising és főkötő — mind mind a múltat idézi. Rengeteg régi tárgy kapott helyet, köztük olyan matuzsálemek, mint a kő kockajáték és a biliztető kisszék. Számos baba incselkedik velünk, gyermek- festmények hívják fel magukra a figyelmet. Az egykori babaszobák rejtett kincsein kívül mai játékokkal és rajzokkal is találkozhatunk, A múzeum munkatársai ugyanis felkértek néhány óvodás, illetve alsó tagozatos osztályt, készítsenek ajándékot óvónőjüknek, tanítójuknak. A több tucat pedagógusnapi meglepetést tették közszemlére. A kuriózumokkal teli kiállítás telitalálat! Értékes darabjai közé tartoznak az eredeti fényképek. Langsfeld-, Szatmári-, ■ Szalay- és Farkas-fotográfiák népesítik be a termet, ahova belépődíj helyett — tovább gazdagítva az érdekes kiállítást —, egy-egy rajzzal, megunt játékkal térhetnek be a gyerekek. (Lőrincz) Fotó: Gyertyás László--------------------------, ; A SZÜLETÉSTŐL AZ ISKOLÁIG Bora néni kacsái f*\>ra néni, a szomszédasszo- b^nyunk, jól megtermett asz- L/szonyság volt. Egyszer kihallgattam a felnőttek beszélgetését. Pista bácsi, a fuvaros azt mondta rá; olyan, akár egy muraközi ló. Józsi bácsi, az öccse meg azt felelte, hogy egyesben is elhúzná a hármas ekét. Egyszer meg is kérdeztem tőle, szokott-e szántani, de azt válaszolta, hogy nem. Minek is szántana, hiszen az férfi munka, neki meg szülésznő a tanult mestersége. Ez igaz, mert nagyanyám mondta, hogy engem is ő segített a világra. Volt néhány hold földjük, de miután meghalt a férje a háborúban, kiadta felesbe. Kacsát, libát, tyúkot tartott az udvarban, meg gyöngytyúkokat fenn a fán. És mindig nagyokat tudott nevetni. Ha úgy igazán belejött a kacagásba, még a térdét is csapkodta. Azon is nevetett, amikor nagyapám körbemérte a collostokkal és azt mondta neki: — Nem csoda, hogy senki se akar feleségül venni, Bora, hiszen neked kétszer annyi szövet kell egy szoknyához, mint a feleségemnek egy egész ruhához. Én megígértem neki, hogy feleségül veszem, de azon is csak nevetett. Azt viszont megengedte, hogy a tyúkólban összeszedjem a tojásokat, meg fölmásszak a gyöngytyúkokhoz a nagy eperfa tetejére. Volt is hadd-el hadd, amikor megráztam az ágat alattuk. Vijjogva szálltak át a fa másik felére. En meg csak úgy tömtem magamba az édes, fekete eperszemeket. Egy nap látom ám, hogy a kacsák föleszik a fa alól a lehullott epret, aztán egy kis idő elmúltával dü- löngeni kezdenek, meg a kacsaúsztatóban is úgy hápognak, bukdácsolnak. Megijedtem, hogy valami rossz fát tettem a tűzre, beszaladtam hozzá a konyhába. — Bora néni, jöjjön gyorsan, nagy baj történt a kacsákkal! — Mi baj lehet, no, vőlegényem? — fölkapott az ölébe és megcsókolta az arcomat. — Én nem tudom, de gyorsan tessék jönni! Amikor meglátta őket, hatalmasat kacagott. — Nincs ezeknek semmi bajuk, csak berúgtak az epertől. Any- nyi baj legyen, legalább jobban nő a májuk. No várj csak, mindjárt csinálunk egy jó viccet!—Ezzel bement a kamrába, kihozott egy üveg pálinkát és beletöltötte az Hatóba. Aztán kukoricát szórt le a kötényéből és odahívogatta még a gyöngytyúkokat is. Leültünk a farakásra és vártunk. Ő már előre mosolygott és az utcán sietőket is megállította, mondván, hogy érdemes várni egy kicsit, mert rögtön kezdődik az ingyencirkusz. Először az öreg kakas húzott egy nagyot az itatóból. Fölegyenesedett, körüljártatta a szemét a tyúkjain, megrázta a taraját és kacsázva elindult a szemétdomb felé. Háromszor nekirugaszkodott, mire sikerült följutnia. Ott aztán rekedt hangon kukorékolt egyet és lebukfencezett a domb tövébe. Hamarosan ott kapálóztak mellette a tyúkok is égnek emelt lábbal. Bora néni a térdét csapkodta nevettében és a kerítésnél ácsorgó, nevetgélő férfiakra mutatott. — Ilyenek vagytok ti is esténként a kocsmában. Bábeli zűrzavar lett az udvarban. A tyúkok beleugráltak a kacsaúsztatóba, a kacsák fel akartak mászni a fára, a gyöngytyúkok pedig széde- legve hullottak le a fa tetejéről. Egyedül a kutyát nem engedte lefetyelni a pálinkából. — Eredj onnét, BetyárI Ha te is berúgsz, nem lesz aki rendet teremtsen köztük. — Aztán hozzám fordult. — Látod, vőlegényem, ilyenek a férfiak is mind, ha berúgnak. A csirke úszni akar, a kacsa fára mászni... Mind megbolondul. — Nevetett, nevetett, de mintha ez a kacagás már nem jött volna úgy a szíve mélyéről, mint máskor. A minap egy alföldi tanyán jártam. Nagy eperfa állt az udvar közepén és gyöngytyúkok ültek az ágán. Majdnem úgy, mint hajdan a szomszéd- asszonyunknál. Észembe jutott a beváltatlan ígéretem. Régen felnőttem már, de Bora nénit soha nem vettem feleségül. Pedig megkerestem a szoknyára való szövet árát is. T. Ágoston László
