Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-14 / 137. szám

1991. június 14., péntek SOMOGYI HÍRLAP (Fotó: Lang Róbert) hetne: mert a kenyerüket féltik. Félek, hogy az amúgy sem jel­legzetesen minőségorintált magyar színházművészet még tovább züllik. — Megoldás? — Azt gondolom, hogy en­nek elébe kellene menni a szakmának — szerintem van is itt némi egyetértés a vezetés­ben — és meg kellene próbálni olyan színjátszóformákat, le­hetőségéket találni, amelyek érvényesek és húsz év múlva is azok lesznek. — Ön sokáig a Vígszínház­nál volt, majd a 80-as években kicsit eltűnt... — Igen. A „Vígben” töltött éveim — azt hiszem legalábbis — sikeresek voltak, aztán a 80-as évek derekán elkezdett nyomasztóvá válni egyfajta in­gerszegénység. Igazából nem találtam meg azt, hogy miről beszéljek. Vacakabb volt a helyzetem, mintha olyan szín­házban lehettem volna, ahol bátrabban elrugaszkodhatok a standard állapotoktól. Ezt a Vígszínházban nem nagyon lehetett megtenni. Az én sze­mélyes drámám az volt, hogy benn kellett maradnom egy tradicionális színház konven­ciórendszerében, átmenetileg évekre elvesztve képességeim zömét. — Nehéz idők voltak ezek? — Megrázóan. Az ember csak önmaga ellen fordulha­tott. Miközben zuhantam le­felé, éreztem a szakma rokon- szenvét. Ez segített felállni. Balassa Tamás Kapóstól a Donig Megjelent Papp Árpád és Szili Ferenc Kapóstól a Donig című történelmi tárgyú könyve. A kaposvári szerzőpáros a magyar bakák honi tragédiáját írja le a kötetben. Delegáció a Szejke-fesztiválra Három tagú kulturális dele­gáció utazott tegnap Barcsról a székelyudvarhelyi Szejke- fesztiválra. Barcs testvérvá­rosában, a háromnapos folklór­fesztiválon Fejér Ferenc a kul­turális bizottság elnöke, Kuzma László a bizottság tagja és Pongrácz Zoltán tanár vesz részt. Támogatás fiataloknak A megyei önkormányzati hi­vatal 80 ezer forinttal támogatja a nagyatádi, megyei tehetség- gondozó képzőművészeti tá­bort, amely június 17-én várja a fiatalokat. Tanácskozás a szalmonelláról A szalmonellózisról tartottak tanácskozást tegnap a kapos­vári kórház fertőző és belgyó­gyászati osztályának orvosai. Az orvosi előadásokat köve­tően dr. Baron Ferenc a köjál főorvosa ismertette a baktéri­umkutatás tapasztalatait. A tanácsnok tervei Nagyatád képviselőtestülete Kovács Gézát bízta meg a kul­turális, művészeti és tájékozta­tási ügyek tanácsnoki teendői­nek ellátásával. Terveiről kér­deztük. — Azt szeretnénk, ha a Hild-érmes településen, egyre több vendéget vonzva, mie­lőbb megteremtődnének az üdülési feltételek. Ezért az ön- kormányzatnak úgy vélem —, az ilyen tevékenységek fej­lesztésére irányuló vállalkozá­sokat célszerű adókedvez­ménnyel, ösztönző pályadíjak­kal támogatni. Azt javasoltam a városa­tyáknak, hogy írjunk ki pályáza­tot az elhagyott honvédségi lő­tér, gyakorlótér hasznosítá­sára. A táj birtokbavétele is szá­mos lehetőséget sejtet, ám „használatára” még tanítani kell az embereket. Az évenként megrendezendő nemzetközi triatlont hepening-szerű nép­ünnepéllyé lehetne tenni. No és a feszített víztükrű strand szórakoztató rendezvényei is sokakat vonzanak. Nem be­szélve a szoborpark, a mű- vészszimpoziumok, a zarán­dokutak, a gyógyturizmus és a vadászat vendégcsalogató erejéről. A minap voltam Budapesten, ahol arról tárgyaltunk, miként kapcsolódhatnánk be a világ- kiállítás programsorozatába. — Az iskolák, a művelődési központ, a városi könyvtár műj ködtetése nem okoz gondot? — Úgy érzem, gazdag ha­gyományokkal rendelkezünk, amelyeket mindenképpen meg kell őriznünk. Az azonban tény: óriási erőfeszítések révén ma­radhatnak csak talpon az okta­tási és közművelődési intéz­mények, egyesületek. Műkö­désüket ma már célként kell megfogalmaznunk. — A város kulturális ügyeibe miként szólhat bele a város­lakó? — Számos ötlettel megke­restek már bennünket. Leg­utóbb például egy gimnazista csoport vetette fel: szívesen rendbe tennék a zsidótemetőt, ami formálisan kegyeleti park­nak van minősítve. De gon­doznák a város egykori, neves személyeinek sírhelyét is. Olyanokét, mint Sinkovits Má­ria Aquinta magyartanárnőét vagy Somssich Eszter iskolaa­lapítóét. Ezeknek a kezdemé­nyezéseknek nagy a jelentő­sége, ezért kapta meg minden párt, egyesület a levelemet, amelyben hétfőn délután 3 órára a művelődési központba kultúrális fórumra hívom az ér­deklődőket. L. S. »< Jótékonysági est Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról) Furmann Imre, az MDF alel- nöke melléjük állt, mint ahogy az MDF szakértői kollégiumá­nak fogyatékosság ügyi szak­mai bizottsága is. Megszületett egy vándorkiállítás, amely teg­nap Sopront, Pécset, Nagyka­nizsát követően Kaposvárra is eljutott. A városi művelődési köz­pontban a Bárczi Gusztáv utcai iskola értelmi fogyatékos diák­jai és a siketek intézetének ta­nulói színes műsorral fogadták vendégeiket. Bizonyságául annak, ha a pedagógus tenni akar a gyerekeiért, akkor „cso­dákat” lehet művelni. Legin­kább a Bárczi utcaiak Kip- ling-feldolgozásánál érezhet­tük ezt. Tanárok és diákok együtt léptek színpadra. — Miért vállalta föl ennek a mozgalomnak a támogatását? — kérdeztük Furmann Imrét. — Úgy gondolom, minden ember hordoz magában érté­keket, amelyeket megfelelő kö­rülmények között a felszínre lehet hozni. Elegendő ezt a kiál­lítást megnézni. Bara Margit színművésznő díszvendég volt Kaposváron. — 1976-ban az engem ért sérelmekért örök hallgatást fo­gad- tam, aztán egy évvel eze­lőtt ismét megszólaltam, mert úgy gondoltam, hogy fontos mondandóm van. Mindig érzé­keny ember voltam, ezért is ér­tem meg ezeket a gyerekeket. — Kell nekik a támasz — ál­lítja a férj Gyarmati Dezső is, aki a sportpályákat váltotta föl a parlament széksoraival. — A parlamentnek, a kormánynak ma nagyon sok fontos teendője van. Vannak olyan területek, .amelyek a periféiára szorul­nak, de ezekkel is foglalkozni kell, ha másképpen nem, akkor társadalmi összefogással. Szabados Péter, Kaposvár polgármestere nyitotta meg a hétszáz munkából álló kiállítást Garaí Gábor szép versének so­raival, amelyek arra figyelmez­tetnek bennünket, valameny- nyiünknek tennünk kell az ele­settekért. Este jótékonysági koncertet tartottak a kaposvári református templomban a me­gyeszékhely együtteseinek részvételével. Ennek bevételét a rászorulók megsegítésére ajánlották föl a rendezők. Nagy Jenő Ha egy színházi találkozóra egy rendezőnek több,—mond­juk három — produkcója is el­jut, az bizonyos, hogy jelent va­lamit. Még abban az esetben is, ha a darabokat ugyanazon személy válogatja, természe­tesen ugyanazon ízlés alapján. Valló Péterrel, a Radnóti Színház rendezőjével történt meg ez a cseppet sem kelle­metlen eset. 0 tehát minden kétséget kizáróan sikeres em­ber. Többek között erről is be­szélgettünk, kérésére — mivel az egész napot a stúdiószín­házban töltötte — kint a sza­badban. — Jelent-e Önnek valamit a siker? — Hazudnék, ha azt monda­nám, hogy nem jelent semmit. Azonban maga az a tény, hogy három rendezésem is jelen volt a találkozón az elsősorban annyit mutat: Koltai Tamásnak tetszettek az én idei munkáim. A Radnóti Színházban mi meg­lehetősen koncepcionáltan és nagyon álgondoltan megpró­bálunk valamiféle színházat létrehozni és úgy tűnik, hogy ennek lassan be is érik a gyü­mölcse. — Miként látja a magyar színház jövőjét? — Én a magyar színház jövő­jét nagyon bizonytalannak talá­lom, mint — azt gondolom — mindenki, aki eltöltött éveket ezen a pályán. Szinte tudato­san úgy válogattam idén a föl­kínált munkák közül, hogy kü­lönféle utakat próbáljak meg ki­jelölni: merre lehet majd to­vábbmenni, ha itt igazi baj lesz. Itt nemcsak a gazdasági ter­mészetű bajokra gondolok, bár ezek is alapvetőek. — Önt idegesítik ezek a dol­gok? — Rettenetesen. Meg is mondom, hogy miért. Egyrészt a pályának nagyon jelentős erőit elvonja ez az állandó hisz­téria, ami a színházcsinálás kö­rül van. Másrészt csökkenni fog a pályán dolgozók a lélek- száma és ez a színházban pont olyan nyomasztó, mint a bá­nyászoknál . Azért kicsit dráma­ibb a helyzet nálunk, mert a színházat csak ehhez értő em­berek csinálják. Attól félek, hogy sokan létbizonytalan­ságba kerülnek, s ilyenkor mindenfélét el lehet velük kö­vetni, amit egyébként nem le­Heidelberg-Mannheim zenés követei Barcson is nagy sikerük volt A barcsi gimnázium kollégi­umának auláját betölti a zene­szó. A Heidelberg-Mannhemi Állami Zeneművészeti Főis­kola növehdékei készülnek az esti, katolikus templombeli fel­lépésre. Vezetőjük és karmes­terük, Gerald Kegelmann pro­fesszor szokásos délutáni pi­henőjét szakítja meg kedvün­kért. Társául szegődik a be­szélgetésben Ernst Müller, Sinsheim (Barcs testvérvá­rosa) polgármestere és az együttes ügyvezető igazgatója Stich Engelbert. Körülöttük, baráti közvetlenségben, diák­jaik hallgatják érdeklődéssel az eszmecserét. — Több meghívásnak tet­tünk már eleget, szinte egész Európát bejártuk és eljutottunk Kanadába is — mondta Ke­gelmann professzor. — Leg­utóbb Spanyolországban és Portugáliában vendégszere­peltünk. Most tárgyalunk egy amerikai és egy novoszibirszki fellépésről. A sinsheimi pol­gármester, Ernst Müller aján­lotta fel a magyarországi sze­replés lehetőségét. A most megrendezett barcsi kultúrális napok jó lehetőséget biztosítot­tak a bemutatkozásra. Kedden a pécsi székesegyházban lép­tünk fel. Óriási élmény volt. A hangverseny végén az embe­rek nem álltak fel, csak tapsol­tak, tapsoltak... Kegelmann professzor 1975 óta tanár a főiskolán, és 1986 óta rektora az intézménynek. A Németországban működő 21 zenei felsőoktatási intézmé­nyen belül a hegedű- és a fúvó­sok képzésével tűntek ki. 30 tagú kamarazenekaruk, ope­rakórusuk és 4 szólistájuk re­pertoárján egyházi és világi művek egyaránt szerepelnek. Megyénkben eddig Fonyódon és Siófokon tapsolhatott a kö­zönség a kiváló együttesnek, amely nem kevesebbre vállal­kozott, mint hogy Bach, Hacdn, Mendelssohn-Bartholdy és Brahms művei mellett bemu­tassa Mozart remekét, a Re- quiemet. Stich Engelbert ügyvezető igazgatótól megtudtam: évi 12 millió forintos költségvetéssel működtetik az intézményt. Ba- den-Württenberg tartomány biztosítja számukra ezt az ösz- szeget és a magyarországi fel­lépésüket is ők, valamint Sins­heim városa támogatta. Szép gesztusként fellépési díjukat felajánlották a barcsi kultúrális napok rendezvénysorozatá­nak támogatására. Hogy miért ez a bizalom é s kedvesség, mellyel megtisz­telnek bennünket, arra így vá­laszol Kegelmann professzor: — Soha nem tudjuk elfelej­teni azt, amit a magyarok tettek értünk. Nagyon becsüljük és tiszteljük önöket, örülünk, hogy megismerhettük az országu­kat. Jóleső érzéssel hallgattuk Kaller Gesche, a kórus szerve­zőjének véleményét, miszerint olyan példás szervezést ta­pasztaltak vendégszereplésü­Gerald Kegelmann (Fotó: Gyertyás László) kön, amilyennek ritkán talál­koztak. (Lám a hosszú éves hátrány, miként válhat erény- nyél?) A társművészetek megisme­résének élménye ragadta ma­gával Herrmann GregorcseWis- tát. A Vasarelly-múzeum, a pé­csi székesegyház és a Mátyás templom szépsége mély nyo­mot hagyott a fiatalemberben. Lassan megtelik az aula fia­talokkal. Japán, koreai, és ki tudja még hányféle náció kül­dötte szorongatja hangszerét, dúdolgatja szólamát. Készü­lődnek a próbára. A templom­ban találkozunk ismét velük. Felcsendülnek az első dalla­mok és Mozart csodálatos ze­néje búcsúztat bennünket Hei­delberg-Mannheim zenés kö­vetőitől. Várnai Ágnes Arcok a színház világából Valló Péter vallomása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom