Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-09 / 106. szám

Júniustól havonta egyszer a Cseri parkban Megszűnik a kaposvári lengyel piac Az önkormányzat veszi át a veszteséges fürdőt Május harmincadikéval fel­számolják a lengyel piacot Ka­posváron — érrel kedden késő este döntött a véres közgyű­lése­A használteikk-kereske- désre havonta egyszer a cseri kirakodóvásáron adnak osak lehetőséget- Amíg az ott terve­zett bevásárlóeentrym létesí­tésére vállalkozó akad, addig ideiglenes fizetőparkolót létesí­tenek a helyén. A közgyűlés egyébként sza­bályozta, hogy az új beruházá­sokhoz a beruházónak parko­lót is létesíteni kell. Ez vonat­kozik minden megkezdett 40 négyzetméter után. Ha erre nincs lehetősége, akkor — személygépkocsik esetén 30 ezer, tehergépko­csik és buszok esetén 88 ezer forintot — kell befizetnie a vál­lalkozónak egy külön számlán vezetett parkolási alapba- izt a pénzt parkolók létesítésére használnák majd fel- A közgyűlés döntött arról is, hogy az intézmények felújítá­sára ebben az évben 46 millió forintot költenek pályázat útján, A DRV kijelentette; évente 25 millió forint vesztesége van a fürdő miatt, ezért be kívánják zárni és javasolták az önkor­mányzatnak, hogy vegye át azt. A közgyűlés július 1 -jétől lát lehetőséget arra, hogy a megyei jogú város átvegye a fürdőt. Addig tisztázni kell, hogy a veszteséget melyik fél milyen arányban vállalja. T.K. Hárommillió fogadó az Ausztria Lottón A magyar fogadók az Auszt­ria Lottó első évében hárommil­lió alkalommal fogadtak és 370 ezren összesen 30,9 millió schillig értékben nyertek. A magyar állam a forgalomból csaknem 15 millió Schilling ér­tékű adóbevételhez jutott. Krónika 100 éve született Pécsett Ratkóczy Nándor (1891- 1977) radiológus, orvos, egye­temi tanár. A budapesti egyete­men tanult, 1914-ben szerzett orvosi oklevelet, Kát évig aya- kernekeskedett a Korányi-kli­nika rontgenlahoratóriumában, majd a II, e;. központi egyetemi rontgenmtezetben volt tanárse­géd. Ezt követően a III- ez- belkli­nika röntgenosztályát vezette, 1956-62 között az Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézet igazgatója volt- Tanított is; 1925-ben lett egyetemi magán­tanár, s a budapesti egyetem röntgentanszékén adott elő — haláléig. Főként a gyomor és a nyombei funkcionális röntgen- vizsgálatával, valamint sugár- védelmi kérdésekkel foglalko­zott. ö is kutatta a rák röntgen­terápiáját, de kiterjedt a fi­gyelme a röntgensugárzás foko­zására is. Mintegy hetven tudo­mányos közleményt Irt. Legna­gyobb munkája a „Röntgenolo- gia", a „Radiológia”, a „Belgyó­gyászati röntgendiagnosztika", valamint „A magyar röntgenolo- yia bibliographiája". Nagy tekintélyű, nemzetközi­leg elismert tudós volt; elnöke a Röntgen-szakcsoportnak, tisz­teletbeli örökös elnöke a Magyar Radiológus Társaságnak. Tagja volt több külföldi tudományos szervezetnek is. Az ápolónők nemzetközi napján Ünnepségek Kaposváron és Nagyatádon Az ápolónők nemzetközi napja volt szerdán. Egészségügyi dolgozóké, akik megfeszített, ámde szerényen fizetett hivatást választottak maguknak. Hivatást, amelyet becsülettel teljesítenek és ezt akkor érezzük át igazán, amikor betegként az ágyat nyomjuk. Mert különben sokszor elfe­ledkezünk arról, hogy az orvosi gyógyító munka az ápolással és a gondozással együtt teljes és hatékony. Meg aztán a kórházban töl­tött napok, hetek, vagy hónapok alatti közérze­tünket is alaposan befolyásolja az ápolás mi­nősége. Május nyolcadika—az angol Florence Nigh- tingale emlékére — az ápolás, az ápolónők vi­lágnapja. Ilyenkor a kórházak ünnepelnek, és felidézik az egészségügyi világszervezet gon­dolatát: „az ápolás tudomány és művészet, amely magába foglalja a humanizmust is”. E sorokat idézte Németh Istvánné ápolási igaz­gató a nagyatádi kórházi ünnepségen, ennek jegyében ünnepeltek a kaposvári megyei kór­házban — és nyilván máshol — is. Persze nemcsak köszöntő volt ez a nap. Az ápolásügy szakemberei tudományos ta­nácskozásokat is tartottak bizonyítva, hogy az emberséges ápolás és a szakma magas szintű művelése elválasztahatatlan egymástól. V.Zs. MÁJUS a Csütörtök Gergely A nap 5.16 órakor kéi, és 20.05 órakor nyugazlk; a hold 2.40 órakor kél, éa 14.38 órakor nyugazlk. Változékony idő Marad a hűvös, szeles idő. Lassan keleten is psökken a felhőzet és eláll az eső- A fronthatást először hideg, majd melegedés váltja föl, A hőmérséklet ma délután 13-18 fok körül alakul, EGYÜTT A CSALÁD Ezúttal azj -es programon jelentkezik 1991. május 11 -ón a Pé­csi Stúdió zenés, szórakoztató szombati magazinja. A 13.05-től 14 óráig tartó, a megszokottól rövidebb, de a korábbiakhoz ha­sonló program csak átmeneti jelleggel változik, remélve, hogy a jövőben állandó helyre kerülhet. Felelős szerkesztő Füzes János, gyártásvezető Kiszely Attila, rendező Bucsky Csilla. A Philips cég támogatásával újjászületett tegnap délutánra a Nemzetőrsori játszótér. A gyerekközönséget dr. Rudnay Já­nos, a Philips ügyvezető igazgatója köszöntötte, aki maga is Kaposváron született. A város nevében Szita Károly alpol­gármester mondott köszönetét a cégnek segítségükért. Az országban tíz ilyen játszótér készült már el. A Krénusz János Általános Iskola 6. A osztálya vállalta a tér rendbentartását. Mielőtt a „siserehad” birtokába vette a hintát, csúszdát, az ügyvezető igazgatóval közösen facsemetét is ültettek... (Fotó: Kovács) Tisztelt Szerkesztőség! 1991. április 11-i keltezéssel az Állami Biztosító érte­sítette az édesapámat, hogy a Kaposvár, József A. u. 2. sz. alatti lakásomban gondatlanságom miatt kárt okoz­tam Szabó Ildikó alattam levő lakásában. A biztosító küldött egy 4346forintról szóló csekket is, melyet — ha nem rendelkezem biztosítással — adjak fel a részükre, ugyanis ekkora kárt térítettek meg Szabó Ildikónak. El kell mondanom, hogy a leázás nem az én gondat lanságomból történt, mert távollétemben a gázboyler- hez vezető ólomcső megrepedt, és ez okozta a leázást. Az épület egyébként 1988-ban épült a Rózsa Ferenc Lakásépítő Szövetkezet bonyolításában. Érthetetlen, hogy egy ólomcső négy év alatt tönkremenjen. (Ezt egyébként saját költségemen kicseréltettem.) Kérdésem: kit terhel az anyagi felelősség? Gondolom, hogy a kivitelezőt. Szeretném, ha az illetékesek érdemi választ adnának.l Tisztelettel: Balogné Szárszói Gabriella Kaposvár, József A. u. 2. — Téves megállapítás szerepelt a TVG vagy BVG című, lapunk má­jus 4-1 számában megjelent inter­júban. Horváth Gyula gyáregység- vezető nyilatkozatának azt a mon­datát, hogy „Gyáregységünkben az alapítás óta folyamatos vagyon­vesztés következett be.” a követ­kezőképpen módosította: „Gyá­regységünkben az elmúlt években a beruházások összege nem érte el az értékcsökkenés nagyságát." MEGNYÍLT“ E q Panoráma N vendéglő Y Boglárlelle, f Köztársaság u. 19. L ZENE-TÁNC I Nyitva: 11—24 óráig (1343811) — Siófokon a Keresz­ténydemokrata Néppárt Somogy megyei szerve­zete május 10-én 6 órakor a Városháza nagytermében alapszervezeti alakuló gyű­lést tart. Szeretettel várunk minden demokratikusan gondolkodó keresztény vi­lágnézetű polgárt. (X) — Május 10-én 16 órától Nagyatádon a Rózsafabot Kisvendéglőben szaktaná­csadással egybekötött pénztárgép- és termékbe­mutatót rendez a Liberális Polgári Szövetség nagy­atádi szervezete az Univert Kft-vel közösen. (X) A Sió Televízió mai műsora A Kapós Tv mai műsora Műsorkezdés 20 óra Helyi információk. — Mese. — Párizsban jártunk. Utifilm. - Játék. — Ütközetben eltűnt II. Színes, szinkronizált amerikai film Chuck Norissal a fősze­repben. Mindent egy helyen, munka­idő után is. — Földiekkel játszó égi tünemény. — Piszkos, drága vizünk a terítéken. — A Táncsicsos gimnazisták újabb sikerei. — Társadalombiztosí­tás a nyugdíjasok szolgálatá­Dotáció tenyészsertesekre Az Agrárpiaci Rendtartást gálati eredmény eléri az MSZ Koordináló Bizottság és a kor­mány jóváhagyása alapján a hitelesen törzskönyvezett te­nyészetekkel rendelkező gaz­daságok az év végéig húsze­zer tenyészállat után (10000 kan, 10000 kocasüldő) forgal­mazási támogatást kaphatnak. Tenyészkanok esetében a do­táció nagysága a tenyészérték- től függ. A teljesítmény index alapján az összeg kétezer és tizenhá­romezer forint között mozog­hat. Háromezer forint támoga­tás fizethető a tenyész- koca-süldő után akkor, ha az üzemi sajátteljesítmény-vizs­6805/85. számú szabványban előirt paramétereket és az egyed zárolt származási lappal rendelkezik. Minden értékesítésnél a Me­zőgazdasági Minősítő Intézet területi főfelügyelője hitelesíti a származási lapokat és a vásár­lásijegyzőkönyveket. Az igazo­lás alapján, önadózás formá­jában április elsejétől igényel­hető a dotáció a területileg ille­tékes adóelszámolási irodától. A támogatást dotációként kell kérni az adófelügyelőségen 'beszerezhető igénylőlapon, és egyéb bevételként kell elszá­molni. r — — — — — — — — i j Autópiac I utánfutó- I [ kölcsönzés Siófok, Aradi u. 3. Telefon: | (84)10-245 (!40i 03) | bán. Este 21 órakor újra jelent­kezik a házimozi. A mai műsort szombaton délelőtt 10 órakor megismétli a Kapos Tv. Az adás az IKV-s antennarendszer 04-es csa­tornáján fogható. — A Kilián György Városi Műve­lődési Központ Intenzív német nyelvtanfolyamot Indft, 45 órában. A résztvevők a nyári vendéglátás­hoz, vendégjáráshoz kapnak nyelv- ismeretet. Jelentkezni: 1991. május 13-ig lehet az Intézmény informá­ciós szolgálatánál. Telefon: 20-637, 19-722. Részvételi díj: 2.500 forint. — Gyógynövények és alkalma­zásuk alapfokú tanfolyam Indul má­jus 15-töl 7 alkalommal, vizsgával. Érdeklődni a 84/10-849-es telefo­non, vagy Siófok, Wesselényi u. 19. Bloform szaküzlet. — Jelentkezzen babisitter és házvezetőnői tanfolyamra! Okleve­let adunk, külföldi munkavállalási lehetőséggel. Jelentkezés: Ju­hászné Grabányi Brigitta, So- mogyvár, Kossuth u. 114. Telefon: 105. — VIRÁGVÁSÁR A PIACON! Má­jus 10-én a Szombathelyi Kertész Tsz kedvezményes vására Kapos­váron. — CM és MÁGUS NÉMET-MA­GYAR UTAZÁSI IRODA, Boglár­lelle, Úszó u. 2, telefon: 50-286, önálló házakat, vállalati üdülőket keres Balatonszemestöl Balaton- fenyvesig nyaraltatás céljából, bi­zományosi értékesítésre. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1991. május 9-én és 10-én naponta 7-töl 15,30 óráig a Dimitrov u. mindkét oldalán a Fő u.-Bajcsy-Zsilinszky u. között, a Bajcsy-Zs. u. déli oldalán az Engels utcától a Virág utcáig, valamint a Virág u. páratlan oldalán a Fő utcá­tól a Bajcsy-Zsilinszky utcáig áramszünet lesz.-------­T arka sorok Megette Két ifjú férj beszél: — Mit ebédeltél vasárnap? — Linzertertát tar- tármártással. = Megőrültél? — Dehogyis,,, Sajnos a felesegem két lapot fordított a szakácskönyvben. Didereg A feleség didereg a paplan alatt. — Édesem — szól kedvesen a férjéhez —, amikor kislány voltam és fáztam, édesanyám mindig a karjaiba vett... A férj nem érti a célzást. —Na és? Most kel­jek fel az éjszaka kel­lős közepén és hív­jam ide az édesa­nyádat...? Megtiltotta Mondja, asszo­nyom, szeretkezés közben szokott be­szélgetni a férjével? — kérdi az ideggyó­gyász a betegtől. — Hogy gondol ilyet, doktor úr? A fér­jem egyszer s min­denkorra megtiltotta, hogy felhívjam az irodájában... Megrémült A férj néhány órá­val a szülés után meglátogatja felesé­gét a kórházban. — Sokat szenved­tél, drágám? — kérdi mély együttérzéssel. — Semmi az egész. Egy óra alatt túl voltam mindenen; még össze is varrtak — mondja dicse­kedve az asszonyka. Aztán a férje rémült arcát látva, hozzáte­szi: — Ne ijedj meg, nem egészen... SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Sprmper-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő DR.KERCZA IMRE Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDANY H.LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a. Telefon :11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hirlapelő- fizetési és lapellátsi irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom