Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-02 / 100. szám
1991. május 2., -csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT A bibliai történetszemlélet A Biblia könyvei kiemelkedő helyet foglalnak el az ókori Kelet történetírásában. Egyiptomban és Mezopotámiában is találunk évkönyveket, feljegyzéseket politikai eseményekről, de hiányzik egy-egy állam évszázadokat átfogó folyamatos történelmének megörökítése. Az Ószövetség ún. történeti könyveit egymás után helyezve végig követhetjük Izrael történelmét az időszámításunkat megelőző évszázadokig. A történetírás jellegzetességei A történeti könyvek közt két nagy egységet találunk. Időrendben első a Józsue, Bírák, Sámuel 1-2. és Királyok 1-2. könyve, egyetlen történeti mű részei (szaknyelven: deutero- nomisztikus történeti mű). Összességükben 700 év eseményeit beszélik el, attól kezdve, hogy Izrael törzsei Kánaán elfoglalására készülnek, egészen a babiloni fogságig (1250-586). A mü szerzői a tetemes forrásanyagot egységes szemlélet alapján időrendbe, tematikus folyamatosságba rendezték. Hasonló jellegű, nagyobb lélegzetű munka a későbbi Krónikák 1-2., Ezdrás és Ne- hemiás könyve (szaknyelven: krónikás történeti mű). Ez szintén Izrael történetét beszéli el, a hangsúlyt azonban a babiloni fogság után (538) ajudai zsidó közösség helyreállítására és megszervezésére helyezi, kiemelve Ezdrás és Nehemiás szervező munkáját. A felsorolt művekből és a történeti hagyomány más, jelentős ószövetségi könyveiből, mint Mózes öt könyve, képet kapunk a bibliai történetszemlélet és történetírás jellegzetességeiről. A bibliai történetszemlélet gyökere a hit. Az ószövetségi ember meggyőződése, hogy a történelemben az üdvözítő Isten tevékenységével találkozik, s ebből a nézőpontból értheti meg az események mélyebb összefüggéseit és indítékait. Események a hit fényében _____________ E z a magyarázata annak, hogy az izraelita oly nagy érdeklődéssel fordul a történelem felé. Meggyőződése, hogy Jahve, Izrael Istene a történelem ura és irányítója, melynek hátterében isteni terv húzódik meg, s az események sodra az üdvösség tervének beteljesedése felé tart. Ennek ellenére az ember nem tehetetlen bábu Isten kezében, sőt, felelősség- teljes cselekvő. Az isteni közreműködés nem zárja ki, hogy a történelem az ember tevékenységének eredménye legyen. A bibliai történetírás egyetemes szemléletű, mindig tekintettel van a nemzetekre. Nemcsak azért, mert Izrael sorsa összefonódott az ókori Kelet más népeivel (Assziri, Babilon stb.), hanem hitéből következően. Jahve, Izrael Istene egyúttal a nemzetek egyetlen Ura. Ők is Jahve alkotásai, s ezért egy nagy közösséget alkotnak, amelynek Izrael is része (Tér 10. f.). Bár Isten népének választotta Izraelt, gondot visel a többi népre is, s Izrael válasz- tottságával összefüggésben ők is eljutnak az üdvösségre, Jahve megváltására (Ám 9,7; Iz 2,2 köv. stb.). így jelenik meg az ókorban először az egyetemes történelem eszméje. Élmény és igazmondás Az elmondottakból következik, hogy az Ószövetség történetírása vallásos. Az események értelmét és összefüggését a hit fényében keresi, amely a rendelkezésre álló történeti forrásanyag válogatásában és elrendezésében is érvényesül. Szempontja más, mint a szokásos történetírásé. A múltat nem politikai vagy gazdasági sikerek és sikertelenségek szempontjából mérlegeli, ezért gyakran átsiklik a politikai történetírás számára fontos részleteken. Mindez nem jelenti azt, hogy a bibliai történetírásnak nincs históriai értéke. Hitelességét biztosítja forrásainak eredete és sokrétűsége. Anyagát jelentős részben, mindenekelőtt az állam alapítását megelőző időszak és a királyság kezdeteinek emlékét, a népi hagyó-' mány adja, de később is megmarad ennek meghatározó szerepe. Ebből ered lebilincselő elbeszélőjellege, de hitelessége is. Népi eredete miatt elkerüli az ókori Kelet udvari, „arisztokratikus” történetírásának gyengéit. A valóságot írja le, árnyoldalaival együtt úgy, ahogy a nép látja és megéli. Nem hallgatja el a nagy emberek hibáit, nem dicséri őket egyoldalúan (lásd: Dávid történetét vagy udvarának leírását Sámuel 1. könyvében). Minden forrást felhasználva A történelmet nem szűkíti le a királyok tetteire, a nagy állami eseményekre, hanem helyet kap benne az izraelita nép is. Kritikája viszont őt sem kíméli. Természetesen felhasznál írott forrásokat is, királyi évkönyveket, hivatalos feljegyzéseket Raffaello: Salamon ítélete. 1800 körül. Róma, Vatikán. stb., kifejezett hivatkozással vagy a Biblia szövegéből közvetve kielemezhetően (pl. Izrael királyainak könyve, Salamon története stb.). Említésre méltó még a bibliai forráshasználat is. A modern történetírás a forrásokat kritikusan egybeveti és értékeli, kiválasztva a hitelt érdemlőt. Az ószövetségi történetíró ezzel szemben egy-egy eseményt a lehető legtöbb szempontból akar bemutatni, ezért minden elérhető forrást - még az egy másnak ellentmondani látszókat is - felhasznál és értékelésüket az olvasóra hagyja. Ha valaki az Ószövetség könyveit olvasni kezdi, hogy megismerje a bibliai történelem egy-egy szakaszát, nem fog csalódni. Az elbeszélés élményszerűsége, az igazmondás tisztessége meggyőzően tanúskodik a kor politikai és vallási arculatáról, erkölcsi felfogásáról. (Folytatjuk) Rózsa Huba a budapesti rém. kát. hittudományi egyetem professzora YEHUDI MENU HIN: ÉLETRECEPTEK A legcsodálatosabb történet A zenész egyik kiváltsága éppen az, hogy használni tudja az agyát akkor is, amikor mások nem, vagy amikor mások azt hiszik, hogy nem gondol semmire, mert nem beszél. Az ember könnyedén eltölthet órákat azzal, hogy gondolatban zeneműveket idéz fel, mintha olvasná a kottát. Szerintem ez csodálatos menedék, és a világ egyik legjobb szellemi tornája. Klasszikus példa A fentiekre Doráti Antal édesanyjának esete. Ez az egyik legcsodálatosabb történet, amit csak ismerek. A háború vége felé, annyi más budapesti zsidóhoz hasonlóan, elvitték, hogy aztán koncentrációs táborba kerüljön. Többekkel együtt beterelték egy nyomorúságos budapesti házba. A jó szerencse úgy hozta, hogy a németek hamarosan kapituláltak, így aztán ebben az esetben a nácik végül is már nem tudták véghezvinni a legrosz- szabbat. De azért jó néhány napot el kellett töltenie abban a házban, ahol más asszonyok megtébolyodtak. A Tettenetes lelki és fizikai szorongás közepette ő meg tudta őrizni ép elméjét, mert kotta nélkül tudta Beethoven összes vonósnégyesét. Tudta külön az egyes szólamokat is, úgyhogy gondolatban eljátsz- hatta a hegedűk, a brácsa és a cselló szólamát, és abból, hogy rendszeresen ezzel foglalkozott, erőt és vigasztt merített. Telítve volt a zenével, és azokban az iszonyú napokban azért őrizte meg a józan eszét, mert valóban nagy és nemes zenét tudott fölidézni gondolatban. A szólistát gyötrő feszültségek között meg kell említenem a kimerültséget, amely gyakrabban jelent fizikai, mint szellemi fáradtságot. A magam tapasztalatából tudom, hogy a fiatal muzsikusok között az egyik leggyakoribb állapot a fizikai kimerültség. A gyerekeknek sok alvásra van szükségük. Apám rendkívüli odaadással törődött velem a turnéimon, és heti egy koncertnél többe sohasem egyezett bele. Ennek ellenére, késő kamaszkoromból emlékszem olyan időszakokra, amikor bizonyos alkalmakkor nem tudtam any- nyit aludni, amennyit a fejlődő szervezet megkíván. Egyszer az is megtörtént, hogy egy bostoni koncerten, amelyet Kous- sevitzky vezényelt, állva elaludtam Beethoven Hegedű- versenyének II. tétele közben. Más alkalommal úgy éreztem, hogy a fellépés puszta ténye több annál, amit fizikailag el tudok viselni. Emlékszem, az ilyen koncertek végére rettenetesen elfáradtam, annál is inkább, mert akkoriban még nem voltam tudatában annak, milyen fizikai előkészület szükségeltetik ahhoz, hogy fölkészüljünk egy nagy mű nyilvános előadására. Ezzel ma már nagyon is tisztában vagyok. Most értettem meg, hogy akkoriban nem tudtam jól kikapcsolódni. Ami azt illeti, bár nagyon jól hegedültem (ezt bizonyítják a korai lemezeim), még mindig nem tudtam, hogyan kell hegedülni. így mindig csak kívántam és reméltem, hogy sikerül elérnem valamit, de volt, amikor a kimerültségem közbeszólt. Az ifjú előadó tele van izgalommal, spontaneitással és romantikus érzésekkel. Ilyen az ifúság, és ilyennek is kell lennie. De az effajta meg- fontolatlanság olysamikre buzdítja az embert, amik nem föltétlenül egy koncert legjobb előkészületei. Ahogy múlt az idő, érdeklődni kezdtem a jóga és más gyakorlatok iránt, amelyek segíthetnek abban, hogy kifejlesszem a belső nyugalom érzetét. A szólisták, ahogy idősödnek, megtalálják a módját annak, hogy fékezzék magukat és megőrizzék energiáikat — vagy összeroppannak a feszültség súlya alatt. Mozgásreceptek Amikor gyakorolunk, gyakran igen hasznos, ha pianissi- móban kezdjük, és ahogy bemelegszünk, fokozatosan növeljük a hangerőt. Ha jó formában vagyunk és jól játszunk, ezeket a bemelegítő gyakorlatokat fél órán át folytathatjuk. Próbáljunk meg például fenntartani bizonyos lágy, finom érzetet a kezünkben, csuklónkban és ujjainkban. Aztán próbáljuk megjavítani a keringést azáltal, hogy ujjhegyünk nyomását fokozzuk, majd lazítjuk. Mind a bal, mind pedig a jobb kezünk ujjhegyeivel gyakoroljunk váltakozó és ritmikus nyomást a fogólapra és a vonóra. Mozgassuk ujjainkat a húrokon, mind magasan, mind mélyen, és különböző kombinációkban a vonón is. Ez újfajta érzékelést tár fel a hegedűs számára, aki eddig az ujjait megbonthatatlan tömegnek vagy mind egyformának képzelte, és egymáshoz való viszonyukban megmutatja minden ujjnak az értékét. Nyomjuk le határozottan ujjhegyeinket különböző kombinációkban. Pár másodpercig tartsuk lenyomva. Engedjük fel őket. Ne feledjük azt sem, hogy minden alkalommal, amikorföl- felé húzzuk a vonót, hagyjuk az ujjakat eltávolodni egymástól, és lazítsuk a csuklónkat. A lefelé húzás passzív, laza ízületekkel és ujjakkal kezdődik—a legfontosabb a mutatóujj és a hüvelykujj. Ezekkel a bemelegítő gyakorlatokkal kapcsoljuk össze a szabályos légzést, és az sem árt, ha kilégzés közben hangot adunk ki. A különböző testrészekről a legfontosabbat talán akkor tudjuk meg, amikor megértjük a kulcscsont és a váll eltérő szerepét. A kulcscsont a hegedű megtámasztására szolgál. Ál- lunkat húzzuk be a nyak felé, de ne szorítsuk le vele a hegedűt - közben pedig a váll szabadon alkalmazkodik a kar lendületéhez és helyzetváltoztatásához. Hasznos bemeleg ítő gyakorlat, ha a vonóval széles ívű kört írunk le a levegőben. Az ívhossz akkora legyen, mint a húrok fölött elhúzzott vonó hossza. Végezzük el a gyakorlatot az óramutató járásával megegyező irányban, és így a vonó fölfelé vezető mozdulat túlhangsúlyozott változatát kapjuk. Ha az óramutató járásával ellentétesen végezzük a gyakorlatot, mintha lefelé vezetnénk a vonót. Ne feledjük, nagy köröket kell leírni. És a vonót tartó karunk legyen mozgásban. Azt tapasztaljuk majd, hogy karunk kitárul, mellkasunk láthatóan kitágul, amint a húrt alig érintve lefelé vezetjük a vonót. A jobb kart tartsuk mozgásban addig, amíg jól a hátunk mögé nem ér. Ennek az lesz az eredménye, hogy a mellkas fölszabadul, frissnek érezzük magunkat, ellentétben azokkal, akik — mint ez oly gyakori - görnyedt testtartásban szorongatják a hegedűt. A széles mozdulatokat végezhetjük különböző ritmusban és kombinációkban, két, három vagy négy húron, különböző sebességgel, attól kezdve, hogy fel- vagy lefelé vezetjük a vonót. Amikor gyakorolunk a hegedűn, soha ne feledjük: élő entitással van dolgunk. Ez a legfontosabb alapelv. Bizonyos szempontból igaz az, hogy semmit sem mi magunk csinálunk, csupán egy élő erőt irányítunk. El kell engednünk magunkat, és harmóniában, összhangban kell lennünk a hangszerrel, eggyé kell válnunk vele. Hogyan játsszunk? Ne feledjük azt az általános elvet sem, hogy a testnek minden része részt vesz a játékban. Minden lépésünket válaszlépés követi. Lehetséges, hogy bizonyos testrészek, amelyek távol vannak a hegedűtől, mint például a lábujj vagy a sarok, csak nagyon kis mértékben kapcsolódnak a fő mozdulathoz, és látszólag semmi közük sincsen az ujjak- nak a fogólapon végzett munkájához. De ha csak egy távoli testrész leheletfinom rebbenéséről van is szó, az mégiscsak mozdulat, és alapvetően fontos szerepe van abban, hogy az előadó összehangban legyen a hangszerével. En az egységes egész érzetét keresem, azt, hogy nyitott legyek minden rezdülésre, hogy befogadjak mindent, hogy higgyek a mozgásban — segítsem, engedelmeskedjen, fogadjam el. Szándékosan érintek itt lelki dolgokat, mert úgy gondolom, hogy az érzelmek, és a gondolatok és a jellem mind együttesen keresik azt a tökéletes mozgást. Hinnünk kell a mozgás folyamatosságában — hinnünk kell abban, hogy a mozgás előrevisz bennünket, ha nem dolgozunk ellene, ha gyakorlással tökéletesíthetjük ívét és dinamikáját.
