Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-02 / 100. szám

Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halottunk, KOSZTOLÁNCZI JÁNOS temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik HUSZKA IMRÉT utolsó útjára kísérték, részvétüket nyilvánították. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, barátok­nak és a falu népének, amiért sze­retett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, VOGRONICS JÓZSEF temetésén részt vettek, gyászunk­ban fájdalmunkat virágaikkal, rész­vétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerősök­nek, a KAPOSKER, a Zselic Áru­ház vezetőinek, dolgozóinak, akik KECZELI JÁNOS temetésén részt vettek és virágaik­kal, részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik GYÖRMÁRTON FERENCNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, jó barátoknak, munkatársaknak, mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, FARKAS LAJOS temetésén részt vettek, koszorúik­kal, virágaikkal fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen felesé­gem, édesanyám, FARKASSÁNDORNÉ temetésén részt vettek, fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje, leánya és unokái INGATLAN BALATONI üdülőtelek sürgősen eladó Balatonszárszó és Balatonszemes kö­zött. Érdeklődni hétfőtől csütörtökig 84/ 13-122/258-as telefonon, levélcím: Sü­megi Sándor, Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 87. (8600) (139959) SIÓFOK-KILITIN, a halastónál 460 n- öl bekerített telek (víz, villany van) meg­osztva is eladó. Érdeklődni egész nap: Simon, Siófok-Kiliti, Jegenye sor 89. (139962) BÁLVÁNYOS felsőhegyen 1100 n-öl, szőlő, gyümölcsös telepítésére alkalmas terület eladó. Érdeklődni: Bálványos, Pe­tőfi u. 62. (139965) SIÓFOK, Aranyparton, a Balatontól 100 méterre 78 m2-es + garázsos, köz­ponti fütéses. bővíthető, lakásnak is al­kalmas nyaraló 198 n-öl területtel kész­pénzért eladó. Érdeklődni a 06/84/ 12- 060-as telefonon reggel 9-ig, este 18 órától 21 óráig. (139967) SIÓFOKON kétszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses lakás téglaépületben eladó. Cím: Bajcsy-Zsilinszky u. 63— 71/B,Gellény. (139969) BALATONFENYVESEN 140 n-öles telek 28 m2-es gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni hétvégeken: Nagy, Balaton- fenyves, Nimród u. 30. (9622) ELADÓ a Nagyatád, Munkás u. 6. szám alatti 2 családi ház azonnal beköl­tözhetően. Érdeklődni a helyszínen, egész nap. (139865) CSOKONYAVISONTÁN kétszobás, fürdőszobás családi ház 600 n-öl telek­kel, ipari árammal eladó. Néphadsereg u. 25. (9637) BALATONFÖLDVÁRON a Felszaba­dulás u. 32. sz. alatti családi ház két csa­lád részére, családi okból, sürgősen el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (139859) BERZENCE (Somogy megye), Va­daskert u. 13. szám alatt négyszobás, komfortos, két család részére is alkal­mas családi ház 590 n-öl telekkel, mellék- épületekkel méltányos áron eladó. Ér­deklődni 16 óra után a helyszínen, vagy a 93/13-371 -es telefonszámon. (112569) TELEK gyümölcsössel, romos házzal, 1050 n-öl. eladó. Várda, Fő u. 83. Érdek­lődni a helyszínen, szombatonként 12— 16 óráig. (9235) SOMOGYSZOBON a helyi önkor­mányzat eladja az Ady u. 4. szám alatti épületét (1494 m2 telekkel), mely kis rá­fordítással lakássá alakítható. Érdeklőd­ni a polgármesternél hivatali időben lehet. (112558) BALATONFENYVESEN ikervillarész kedvező áron eladó. Érdeklődni napköz- ■ ben: 93 13-106, egész nap: Nagykani­zsa, Munkás u. 14/C II/5, Horváth. (112541) KAPOSKERESZTÚRON, a József Attila u. 14. sz. alatt családi ház mellék- épülettel, 400 n-öles területen eladó. Ér­deklődni: Kelemen Lászlóné, Nagyberki, Kossuth u. 47., 16 óra után. (9604) KAPOSVÁR belvárosában 79 m2-es, utcai, kétszobás, egyedi gázfűtéses, te­lefonos házrész kertes udvarral, pincé­vel, garázzsal, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni dr. Sárközy Eszter ügyvédnél a 12-400-as telefonon. (9590) KAPOSVÁR belvárosában 110 m2-es, kertes, utcai házrész eladó. Érdeklődni a 13- 977-es telefonon. (9587) KIS ház központi fűtéssel, garázzsal, 300 n-öles területlel eladó. Ára: 700 000 Ftkp.-ben. Érdeklődni 10 órától 16 óráig: Kaposvár, Kecelhegyi út 95. (9586) KAPOSVÁR, Búzavirág utcai, kétszo­bás lakásomat hasonlóra elcserélném. Érdeklődni a 12-371-es telefonon. (9596/b) IGALFÜRDŐN 240 n-öles telkek el­adók. Igái, Vörös Hadsereg útja 130. (9567) SIOFOK-KILITIBEN 224 n-öles telek két önálló összkomfortos, telefonos csa­ládi házzal eladó. Tetőtér 60%-ban kész. Ikergarázs és gazdasági épület van. Ér­deklődni: 82/14-082. (9559) MÁSFÉL szobás. II. emeleti öröklakás eladó. Érdeklődni: Kaposvár, 48-as ifjú­ság útja 72. Fodor, 17 óra után. (9561) BALATONKILITIN, Siófok határában 200 n-öl zártkert eladó. Víz, gáz, villany megoldható. Érdeklődni munkaidőben a 87/44-302-es telefonon, Pintér. (112545) SIÓFOKON 78 m2-es (2,8 M Ft) lakás sürsőgen eladó. Telefon: 84/12-805. (133934) SIÓFOKON a Rózsa Ferenc u. 33. sz. alatt kétszobás családi ház eladó. (139930) BALATONBOGLÁRON kertes csalá­di ház eladó. Érdeklődés: Fonyódi út 34. (139929) SZÉKESFEHÉRVÁRI, telefonos, te­hermentes öröklakás hasonlóra vagy tanácsira cserélhető Fonyódon és Bog- lárlellén. Érdeklődni: Kiss József, Orda­csehi, Kossuth u. 40. (139928) ELADNÁM vagy elcserélném nagybe- rényí hatszobás, félkész házamat. Min­den megoldás érdekel. Telefon: 84/ 13-669.(139943) 56 m2-es, kétszobás, összkomfortos, gázos lakás megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Marcali, Mikszáth u. 8/B 111/12, Péter István. (139911) LELLEI vízparti társasüdülőben két­szobás lakrész eladó. Telefon: 72/ 12-519. (539504) KÉT és fél szobás, erkélyes, telefo­nos, tehermentes, OTP-s, kaposvári la­kás eladó. Érdeklődni este 18 óra után a 82-19-764-es telefonon. (9533) HENCSÉN családi ház eladó. Érdek­lődni egész nap a Kossuth u. 78. sz. alatt. (9527) KERTES családi ház eladó. Kapos­vár, Buzsáki u. 31. Irányár: 2 300 000 Ft. (482177) KAPOSVÁR belvárosában első eme­leti, új lakás telefonnal közületnek kiadó. Telefon: 82/19-309. (482118) BALATONMÁRIÁN 720 m2-es, víz­parthoz közeli, közművesített, építésre alkalmas telek eladó kis épülettél. Ma­gyar, Balatonkeresztúr, Kossuth Lajos u. 53.84/76-151.(482160) KAPOSMÉRŐ, Berzsenyi u. 30. sz. 3. szobás lakás melléképülettel és 600 négyszögöl telek építőanyaggal eladó. Kaposmérő, Rákóczi u. 21. Érdeklődni Kaposmérő, Berzsenyi u. 30. sz. alatt lehet. (482115) IGAL központjában 3 szobás, komfor­tos családi ház eladó. Vörös Hadsereg u. 50. sz. (482113) KAPOSVÁRON a kórház közelében földszinti, másfél szobás lakás eladó. Érdeklődni a 10-199-es telefonon. (482121) CSOKONYAVISONTAI szőlőhegyen, a fürdőhöz közel 300 négyszögöl, kordo- nos rizlingszilváni szőlő termő barack­fákkal, pincével, felszereléssel, lakható téglaépülettel, betegség miatt eladó. Ér­deklődni: Pezeli József, Kaposvár, Nagyszeben u. 36. sz. (482114) SOMOGYASZALÓBAN épülő utca­sorban 630 négyszögöles házhely eladó vagy üdülőtelekre cserélhető. Telefon: 82/12-452. (482125) TOPONARON, a Juhász Gyula utcá­ban kb. 600 négyszögöl telek eladó. Ér­deklődni: Fonyód, Kolozsvári u. 20.. Hor­váth vagy a 84/60-975 sz. telefonon. (482122) KAPÓSFÜREDEN építési telek sür­gősen eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Pécsi u. 165. (481139) ELADÓ a boglárlellei szőlőhegyen pince, szőlő, szántó lakható présházzal, használt szőlőkaró, oszlopok, bordás ballonok, műanyag hordók, 300 l-es sző­lőprés, 4—500 l-es boroshordók. Érdek­lődni: Siófok, Vasvári Pál u. 2., Feketéné. (482142) 2454 négyszögöl szőlő, gyümölcsös pincével és présházzal olcsón, sürgősen eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Schönherz Z. u. 82., Köváriék. (482144) GAZDÁLKODÁSRA, kertészkedésre alkalmas, közművesített szölö-gyümöl- csös fólia üvegházzal, fürdőszobás la­kóépülettel, pincével, teljes felszerelés­sel, gépesítéssel Somogytúrban eladó. Érdeklődni: Gaál, Kaposvár, Bartók B. u. 45/a. Telefon: 82/14-345. (482143) BÁLÁTONMÁRIA alsón 285 négy­szögöl telek 4x4-es présházzal eladó. Víz, villany van. Állomástól 5 percre. Tö- röcskén kis családi ház gazdasági épü­lettel, nagy telekkel sürgősen eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Pécsi u. 163. (482146) GYÖNYÖRŰ, panorámás, termő sző­lő (800 négyszögöles) eladó a boglárlellei Kis-hegyen. Érdeklődni: Fonyód, Kolozs­vári u. 20., a 84/60-975-ös telefonon. (482123) FONYÓDON telefonos családi ház üzlethelyiséggel eladó. Érdeklődni: 84/ 61-687.(482124) JÁRMŰ 1,6-os dízel Opel Kadett „D" adagoló eladó. Cím: Soltész László, Boglárlelle, Arany J.u. 24. (139854) ÖT HÓNAPOS, billenős, Turbó LIAZ 12,5 tonnás pótkocsival olcsón eladó. Ugyanott Skoda fixes PV16-os pótkocsi­val eladó. Érdeklődni: Rinyaszentkirály, Fő U. 49. (139858) KÉTÉVES TLX-es Dacia eladó. Juta, Nagy István u. 12. Érdeklődni 17 óra után. (9611) BMW 316 fehér, kissé sérült állapi­ban eladó vagy kisebbre cserélhető. Ér­deklődni: Mágocs 369-es telefonon. (9623) HÁROMÉVES ARO, csukott, 1994-ig müszakizott, benzines, eladó. Cserélhe­tő újszerű Trabant combira, kis Polskira. Fonó, Táncsics u. 5. (9626) CSEPEL 752-es, 9 tonnás, billenős tehergépkocsi, Rábaturbós motorral, fe­lezés váltóval valamint Rába nyerges kamion eladó. Keszthely, Gelencsér u. 4., szombat, vasárnap. (619934) BARKAS platós, 2 éves kis teherautó 18 000 km-rel eladó. Szakály, Tanács- köztársaság u. 116/36. Telefon: 88-185. (139952) TRABANT 6 éves, friss műszakival eladó, 66 000 Ft. Barcs, Somogyi Béla u. 105.(139954) DIESEL Renault 11-es karambolos személygépkocsi eladó. Jobb oldali ajtói sérültek, 2,5 éves, 73 000 km-t futott. Barcs, Gagarin u. 26. Telefon: 622, Ta­kács. (139957) ELADÓ Marcedes 200-300-ig típ. való, 4 fokozatú sebességváltó, 195/65 x 14 Pirelli P.6-OS köpeny, 3 db. Kaposvár, Táncsics M. u. 9. Telefon: 82/10-404. (9618) 10 éves, grafitmetall 520 BMW kifo­gástalan állapotban, extrákkal eladó. Ér­deklődni a 82/15-258-as telefonon. (9652) KILENCÉVES Wartburg friss műsza­kival olcsón eladó. Kadarkút, Fő u. 49. (9589) ÚJ Dacia TLE 2000 km-rel, alvázvé­delemmel, vonóhoroggal, új áron alul el­adó. Érdeklődni vasárnaptól csütörtökig: Kaposvár, Virág u. 43. (9595) MEGKÍMÉLT, garázsban tartott KM- es Trabant eladó. Kaposvár, Sopron u. 14., Molnár (9583) ZT rendszámú Polski 126 1993-ig ér­vényes műszakival eladó. Igái, Vörös Hadsereg útja 130. (9567/a) 5 éves kis Polski eladó. Mosdós, Rá­kóczi u. 14. (9568) TRABANT kétütemű, 17 000 km-rel eladó. Balatonmária-fürdő, Ady E. u. 49., Gyutai István. (9557) TAXI Volkswagen Golf dízel 300 000 Ft-ért, valamint Niklán 600 n-öles telek 300 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Fo­nyód, Ady u. 23. Telefon: 84/61-028. (139948) OPEL Kadett 1700-as dízel, négyaj­tós, eladó. Érdeklődni: Keszthely, Vásár­tér 19., Takács. (619874) POLSKI Fiat 126-os 27 000 km-rel első kézből eladó. Telefon: 84/12-612. (139939) KILENCÉVES 1,2 Zsiguli combi és hároméves Opel Corsa 1,2-es négyaj­tós, eladó. Marcali, Honvéd u. 8. (139909) NH-s Wartburg megkímélt állapotban eladó. Marcali, Kovács J.u. 23. (139910) KÉT és fél éves 1500-as Polski Fiat extrákkal olcsón eladó. 8700 Marcali, Szőlőhegyi út 17. (139915) TU-s Wartburg combi kétéves műsza­kival eladó. Marcali, Kovács J. u. 24/A. (139922) GD-s Dacia jó állapotban, friss műsza­kival eladó. Érdeklődni a 84/46-010-es telefonon. Este: Szólád, Kossuth u. 93.. Szabó István. (139901) MÁSFÉL éves Trabant combi 12 000 km-rel eladó. Somogyjád, Kossuth 23. (9544) NÉGY HÓNAPOS, piros kis Polski eladó. Telefon: 82/19-230. (9530) HOSSZÚ platós IFA érvényes műsza­kival alkatrészenként is eladó. Nagyatád, Jókai u. 1/Bfszt. 10., Kocsis. (139746) TZ 4K-14B traktor eladó. Mernye, Le­nin u. 41. (9510) TRABANT jó állapotban, jogosítvány hiányában eladó. Irányár: 30 000 Ft. Öreglak, Kis u. 23. (482179) ELADÓ 1 db HW 60/11 pótkocsi, 1 db EPL 8 pótkocsi, 1 db 80-as MTZ, 1 db Skoda MT-4, KCR 5000-rel daruval, eké­vel, 1 db R-16-os pótkocsi, 1 db T-174/2 rakodógép és 1 db 2107-es Lada szgk., 4 éves. Érdeklődni: Kaposmérő, Berzsenyi u. 30. sz. alatt. (482116) MTZ 50-es traktor egytengelyes pót­kocsival eladó. Érdeklődni: Lábod, Hosz- szúfalviu, 51. (482138) PLATÓS Zsuk 3 éves műszakival sür­gősen eladó. Kaposvár, Schönherz Z. u. 82. (482145) MAZDA 626 COUPE 1980-as, friss műszakival 180 ezerért eladó. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Füredi u. 51. 2/10, Babári. (482147) ÁLLÁS OTTHONÁBAN lehet a munkahelye! Somogy megye területén raktározási le­hetőséggel rendelkező, palackozott ita­lok forgalmazására alkalmas személye­ket keresünk. Cím: Nosztalgia Gmk, 7521 Kaposmérő, Kossuth u. 62. (9621) ÉPÍTÉSZTECHNIKUS állást keres fenntartási, tatarozási területen, főállás­ban vagy részmunkaidőben. Ajánlatokat a 9629. számra a kiadóba kér. (9629) BALATONFENYVESI és balatonlellei fagylaltozóba a nyári szezonra kiszolgá­lólányokat felveszek. Jelentkezni lehet levélben: Kovács Sándor, Kunszentmik- lós, Rákóczi u. 6. Telefon: 06/76/51-571. (9640) KOOPERÁTOROK, anyagbeszer­zők! Fémmegmunkáló kft. üzletkötőket keres másodállásban. Fizetés: jutalékos rendszerben. Telefon: 82/21-311, 21-381.(482134) NÉMET, dán érdekeltségű kft. keres fő- vagy mellékfoglalkozásban rend­szerszemléletű és lehetőleg integrációs tapasztalattal rendelkező baromfi-te­nyésztési és -takarmányozási területi szaktanácsadót, illetve managen. Fize­tésjutalékos rendszerben. Megfelelő for­galom esetén kiemelkedő jövedelem biz­tosított. Jelentkezés írásban, részletes önéletrajzzal. Címünk: Profitrade Kft., 1117 Budapest, Budafoki út 70. Informá­ciót adunk kivételes esetben a 1667-044/ 169-es telefonszámon. (112557) KISIPAROS esetenkénti foglalkozta­tásra elektroműszerészt keres. Ajánlato­kat „Lehet kezdő is 9582" jeligére a ka­posvári kiadóba kér. (9582) GÉPKOCSIVAL rendelkező értékesí­tési ügynökök, viszonteladók jelentkezé­sét várjuk márkás külföldi élelmiszerek, háztartási vegyi áruk és kozmetikai ter­mékek terjesztésére. Bérezés tiszta juta­lékos rendszerben, jelentkezés levélben vagy személyesen: UNITRADE Kft., 1124 Budapest, Ormódi u. 11. Telefon: 175-2467. Fax: 175-9641. (10461) SZAKÁCSNŐT balatonfenyvesi üzle­tembe felveszek, esetleg szállást biztosí­tok. Telefon: 82/16-318. (482110) IPARVÁLLALATOKNÁL eltöltött 20 éves anyagbeszerzési rutinnal és felső­fokú szakirányú végzettséggel rendelke­ző, budapesti helyismerettel és telefon­nal is bíró anyagbeszerző állást keres. Ajánlatokat a 482182. számra, „Agilis" jeligére a kaposvári hirdetőbe. (482182) EGYÉB OLCSÓN eladó használt, fekete-fehér 40x60-as fürdöszobaablak. PB-gázpa- lackról üzemelő vízmelegítő és fűtőtest. Cím: Boglárlelle, Úszóu. 12. (139855) TZK-4 főtengely, adagoló, kormány­mű, csapágyak eladók. Érdeklődni: Nagyatád, Mező u. 93. (139857) ELSŐ borjas tehén (kijáró), valamint jó állapotban lévő Trabant eladó. Somogy- vár, Új sor 38. (139853) BELVÁROSBAN 90 m2-es műhely bérbe adó vagy eladó. Érdeklődni: Nagy- né, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 5., du. 17— 19 óráig. (9617) ELADÓ hároméves IZS furgon gép­kocsi valamint 90x240 cm-es új Sofa te- leüveges erkélyajtó áron alul. Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 84. (139960) BALATONSZÁRSZÓI üzletsoron 26 m2-es divatáruüzlet bérbe adó. Telefon: 84/40-263, 16.30-tÓ! 18.30 Óráig. (139968). ELADÓ 1 db mini házi stúdió (music center), Videoton, 13 500 Ft. Érdeklődni egész nap: Nagyatád, Damjanich u. 20. (139864) HÁZASULANDÓ fiatalok! Új selyem menyasszonyi és koszorúslányi ruhák érkeztek szolid árakon. Keressétek fel igényeitekkel irodánkat. Marcali, Rákóczi u. 11. fszt. 5. Telefon: 11-622/79. (112575) DR. SZEMIOMAR általános orvos és gyermekgyógyász magánrendelését megkezdte: Barcs, rendelőintézet, du. 16—17 óráig. Lakáscím: Barcs, Bajcsy- Zsilinszky u. 76. 1/3., 17 óra után. (139958) VATTACUKORGÉP és ID frsz. Wart­burg olcsón eladó. Érdeklődni: Nagy, Keszthely, Bondor J. u. 2. Hét végén dél­előtt vagy este. (619939) MEG akarja csinálni a szerencséjét? Ha igen, írjon a következő címre: Heresz- nye 7587. Pf 1. Minimális befektetéssel egy vagyont kereshet. Minden levélre ingyenes tájékoztatót küldök. (1139953) RÁBA 15 vagy hasonló géphez pót­kocsi fékes, 52-es Robi kapálógép, sza­lagfűrész, kerékpár eladó. Fonó, Tán­csics u. 5. (9626/a) JAPÁN permetező 30 m-es slaggal eladó. Segesd, Rákóczi u. 12. (189861) SPEDITŐR kocsi eladó. Somogysárd, Kossuth u. 54. szám. (189862) SZŐLŐSGYÖRÖKBEN, 133. sz. alatt hársrönkök eladók. (9591) KAPOSVÁRON üzemelő amerikai- fánk-sütő eladó, esetleg bérbe vehető. Telefon: 82/17-127, este 19 óra után. (9576) MÉHEK eladók nagyboconádi kaptá- rakban. Zákány, Rózsa u. 12.. Kostyák. (9585) SOMOGYSZOBI önkormányzat fog­orvosi rendelőt kíván működtetni. A ren­delőhöz helyiséget biztosít, magán- prakszist gyakorló fogorvos jelentkezé­sét várja. Érdeklődni a helyi polgármes­ternél hivatali időben lehet. (112577) SAJÁT tulajdonunk bontásából szár­mazó redőnyös, üvegezett, különböző méretű ajtók, ablakok eladók. Kaposvár, Temesvár u. 16., Berta Józsefné. (482178) KB. 2 mázsa morzsolt kukorica eladó. Kaposvár, Töröcskei u. 8. (482117) DEKORATÍV, 22 leveles filodendron és 12 leveles datolyapálma eladó. Ka­posvár, Dankó P. u. 24/a. (482130) TŐKEBEFEKTETŐT keresek 100 ezertől 800 ezer forintig 5 hónapra, ma­gas kamattal vállalkozásom gépparkjá­nak bővítésére. Ajánlatot „Május 20-ig" jeligére a 482132. számra a hirdetőbe kérek. (4821332) BONTOTT lambériát és poliésztert + parkettát veszek. Ajánlatokat a 482135. számra a hirdetőbe kérek. (482135) ÁLLAT 100 db anyabírkámat bárányaival eladnám vagy traktort, munkagépet, IFA-t beszámítok. Molnár Tamás, Bálvá­nyos, Dózsa 5. (139951) GYŐZTES szülőktől doberman kö­lyökkutyák előjegyeztethetők. Dombó­vár, Hóvirág u. 23. (139945) 8 db birka eladó. Érdeklődni: Kánya, Fő u. 13., Pintér István. (139908) HÁZASSÁG HÁZASSÁGKÖZVETÍTÉS teljes diszkrécióval. Válaszborítékért tájékoz­tatjuk. ÁMOR Társkereső Szolgálat, Kaposvár 7.7407 Pf. 36. (9620) MAGAS, szőke, kék szemű fiú megis­merkedne csinos lánnyal 20—25 éves korig. (Csak kézzel írott, fényképes leve­lekre válaszolok!) Ajánlatokat a 482120. számra a hirdetőbe kérek. (482120) 38 éves, barna, középtermetű, csi­nosnak mondott fiatalasszony vagyok. Megismerkednék jóképű, nem italozó, munkahellyel rendelkező férfival 45 éves korig. Egy gyermek nem akadály. Fény­képes bemutatkozó levelet a nagyatádi takarékszövetkezetbe kérek „Nehéz egyedül" jeligére. (139851) ALBÉRLET KÜLÖN bejáratú albérlet kiadó. Ka­posvár, Rózsa Ferenc u. 8. (9578) SIÓFOKON dolgozó 6-8 fős csoport 5 km-es körzetben kisebb házat bérelne egész szezonra. Telefon: 06/1/ 133-2235.(139944) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Pultba eladót felveszünk. Autó szükséges. ÁFOR-presszó, Siófok, benzinkút. (139963) A megye területén önállóan dol­gozni tudó fiatal, agilis hirdetésszer­vezőket keres egy budapesti székhe­lyű reklámügynökség. Telefon: 201-6916. (112565) Az Észak-magyarországi Innová­ciós Centrum (Park) Rt. kaposvári képviselete pályázatot hirdet mene­dzserállás betöltésére. Az alkalmazás feltételei: egyetemi diploma mellett másoddiploma vagy legalább közép­fokú állami nyelvvizsga, legfeljebb 30 éves korhatár. Külkereskedelmi vég­zettséggel illetve gyakorlattal rendel­kezők előnyben! Jelentkezni a hirde­tés megjelenésétől számított 10 na­pon belül a képviselet-vezetőnél le­het. Kaposvár, Rákóczi tér 12/a III. emelet. Telefon: 82/13-632, 21-128, 21-138.(112540) Képesített könyvelőt azonnali belé­péssel meghatározott időre, bogiári munkahelyre felveszünk. Érdeklődni a 84/50-422-es telefonszámon. (112528) A Somogy megyei Aranyhomok Mgtsz, Homokszentgyörgy, farmer­gazdálkodásra alkalmas, közművesített majorokat földterülettel együtt ELAD vagy BÉRBE AD Bővebb felvilágosítást nyújt Huber József igazgatási osztályvezető, Homokszentgyörgy, Kossuth u. 2. Telefon: 13. Telex: 13-434 (112578) 30—40 m2-es üzlethelyiségbe kétéves, fekete színű BERENDEZÉS ELADÓ 2 db üveges pult és polcos rendszerű hátfal. Ára 60 000 Ft. Érdeklődni: Siófok, Aranypart kemping, ABC. (9558) J Használtruha­kereskedők, figyelem! Holland vegyes bála 110 kg-os valamint vegyes pólóbála 25 kg-os kiszerelésben kapható az alábbi címen: Torma István, Siófok-Kiliti, Jegenye sor 8/a Nyitva: 9-től 19 óráig, szombaton és vasárnap is. (139961) Asztalos szakmunkásokat illetve tmk-lakatost azonnal felveszünk Lakberendező Ipari Kisszövetkezet, Kaposvár, Berzsenyi u. 15. (autóparkoló mögött) (149689) I. osztályú KERÍTÉSDRÓTFONA T több méretben, termelői áron ELADÓ VISZONTELADÓKNAK 10% ENGEDMÉNY! Vásárolható: Keszthely, Felszabadulás u. 20. Nárai, Petőfi u. 20. Nagyatád, Szabadság u. 12. i (619855) Egy lehetőség, használja ki! Bramac tetőcserép alpesi 5 színben 40 Ft/db alpesi plusz két színben 44 Ft/db m hódfarkú 3 színben 22,50 Ft/db, helyszínre szállítva. Az árból 2% árengedmény áremelés előtt május 31 -ig befizethető. Bramac fagyálló padlólap 4 színben helyszínre szállítva (min. 14 m2) csak 531 Ft/m2 Kaposvár, XantusJ. u. 36. Telefon: 21-438, Törekes (9631) Siófok Város Polgármesteri Hivatala a nyári idényre IDEGENFORGALMI ADÓELLENŐRÖKET VESZ FEL Idegennyelv-tudással rendelkezők előnyben részesülnek. Bérezés jutalékos rendszerben. Jelentkezés személyesen 1991. május 15-ig a polgármesteri hivatal adócsoportjánál. (112574) Bőripari szabászkések, matricák készítése, rövid határidő Rácz Istvánná 7900 Szigetvár, Széchenyi u. 68/1 Telefon:70/11-226 . (9651) Diszkont élelmiszer­raktárüzletet nyitottam Telephely: Balatonkeresztúr, Új Élet u. 5. Várom kedves vásárlóimat (9504) A Boglárlelle és Vidéke ÁFÉSZ 3 éves időtartamra bérleti üzemelésbe kívánja adni a következő egységeit: 21. sz. büfé, 8630 Boglárlelle, szabad strand 5. sz. ABC, 8630 Boglárlelle, szabad strand Érdeklődni dr. Szabó Zoltán főkönyvelőnél Telefon: 84/50-863 idényjellegű idényjellegű (112579)

Next

/
Oldalképek
Tartalom