Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-13 / 109. szám

sport CDADT sport SPORT űTUIU sport SPORT iKí SPORT SPORT CDADT SPORT SPORT űiUIu sport SPORT IKrt SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT IS SPORT SPORT SPORT CDADT sport dlUlU SPORT SPORTIG SPORT SOMOGYI HÍRLAP II. évfolyam, 109. szám Ara: 7,90 Ft KÖZÉLETI NAPILAP-sc­L*J 1991. május 13.,"hétf?T Antall József: „A koalíciót szétverni csak belülről lehet(ne)’ A kormánypártok dunántúli értekezlete Siófokon „A súrlódások még természetesek” — mondta a somogyi küldött A kormánykoalíció párt­jai rendeztek tanácskozást szombaton Siófokon; a dunántúli megyék küldöt­tei hallgatták, majd vitatták meg Antall József minisz­terelnöknek, a Magyar Demokrata Fórum elnöké­nek, Nagy Ferenc József­nek, a Független Kisgaz­dapárt elnökének, vala­mint Varga Lászlónak, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettesé­nek előadását a koalíció eddigi tevékenységéről, lehetőségeiről, a megerő­sítéssel kapcsolatos fel­adatokról. Elsőnek Varga László szólt pártja küldetéséről, a keresz­tény életforma hagyományai­ról, társadalmi jelentőségéről; állításait történelmi példákkal bizonyította. Históriai tapaszta­latok alapján óva intette azokat, akik különböző csodákban, pél­dául a minden gondot megoldó GYŐZTEK A LOKÁLPATRIÓTÁK Válik Fenyves Fonyódtól A két évvel ezelőtti ered­ménytelen szavazás után teg­nap ismét az urnákhoz járultak a balatonfenyvesi lakosok és villatulajdonosok. Ezernél alig több aláíró indítványozta ismét, hogy váljon külön Fonyódtól a település. A 7. számú szavazó­körzetben 823 helyi lakos neve került föl a listára, közülük a késő délutáni órákban is csu­pán mintegy háromszázan ad­ták le voksukat; a 6-os számú­ban, ahol 741 állandó lakos neve szerepelt a listán, siető­sebben szavaztak. Itt már fél ötkor azt jelenthette a szava­zatszedő bizottság — nem hi­vatalosan —, hogy a körzetnek több mint a fele leadta szavaza­tát. Az állandó lakosok 50 száza­lékának plusz ecjy főnek a sza­vazatára számítottak, akik a válást kezdeményezték és azt továbbra is óhajtják. Ebből a részvételi arányból 60 százalék igen szükségeltetik ahhoz, hogy az eredményes szavazás mellett a kívánság is teljesüljön. A szavazóhelyiségekben többen panaszolták, hogy a vil­latulajdonosok közül miért csak azok szavazhatnak, akiknek a nevén van az épület, a család­tag voksa miért nem számít. Hangulatkeltésre is futotta s tévhit is akadt: sokan úgy gon­dolják, talán még ma is, hogy azért ragaszkodott Fonyód Fenyveshez, mert nem akarta elveszíteni városi rangját. Eh­hez ennek a szavazásnak sem­mi köze nem volt. Fonyód így is, úgy is város. Este 18 órakor bontottak ur­nát a két szavazókörzetben, a szavazatok összeszámlálása az esti órákban fejeződött be. A választási bizottság által még jóvá nem hagyott eredmény szerint 813-an adták le a szava­zatukat a szükséges 783-mal szemben. Az egyik szavazó­körzetben igennel szavazott a helyi lakosság 90 százaléka, a másikban lapzártakor még nem fejeződött be a szavazatok ösz- szeszámlálása, de bizonyára elég igen született a váláshoz. (Horányi) „Bármennyire fájdalmas is” Kiépül a piacgazdaság „Forró drót” Küszöbön a megállapodás Bush amerikai elnök és Gorbacsov szovjet államfő továbbra is a szovjet—ameri­kai kapcsolatok javításának híve—derült ki a két államférfi szombati telefonbeszélgeté­séből, amelynek során megvi­tatták a szovjet—amerikai kapcsolatok legfontosabb kérdéseit. A hagyományos fegyverzetről szóló megálla­podással összefüggésben Bush és Gorbacsov kifejezés­re juttatta reményét, hogy a napokban Washingtonba láto­gató szovjet küldöttség tár­gyalásain sikerül elfogadható megoldást találni. A tisztázat­lanul maradt kérdések már nem okoznak nehézséget. „A kormánynak nagy szük­sége lenne az önök munkájára, mert ma kulcsügy a marketing­ügy” — szögezte le Szegeden Kupa Mihály pénzügyminiszter azon a plenáris ülésen, amely a háromnapos országos marke­tingkonferencia záróprogramja volt. A Tisza Szálló nagytermé­ben tartott előadáson a pénz­ügyminiszter kifejtette: a mar­ketingszakma végre megint olyan mesterség, amely műkö­dőképes, és kiteljesedéséhez jó feltételek vannak a gazda­ságban bekövetkezett pozitív változások eredményeként. A kormánynak az az eltökélt és határozott szándéka — hang­súlyozta —, hogy végigmegy a megkezdett úton, és kiépíti a piacgazdaságot, bármilyen fáj­dalmas is. Ebben lehet és lesz nagy szerepe a piaci megjele­néssel foglalkozó szakembe­reknek. Az előadáson elhang­zott: betegeskedik Magyaror­szágon a törvényalkotás, holott a gazdaság működőképessé­géhez az alapokat kell megte­remtenie a kormánynak. Nagy probléma, hogy ma mindenki csak az anyagi javak előál­lításával törődik, a humán tőke- befektetések rovására. A ne­hézségek és hibák ellenére azonban Moszkvától Washing­tonig nagyon kedvező Magyar- ország megítélése, így jó törté­nelmi esély van a „kiugrásra". Ennek feltétele a kormányzat határozottabb és hatékonyabb működése. KISGAZDA NAGYGYŰLÉSE „Híd a posványfölött” A Független Kisgazdapárt nem a mérleg nyelve a kor­mánykoalícióban, hanem híd a 40 évig dagasztott magyar pos- vány fölött, olyan híd, amelyen eljuthatnak egymáshoz mind­azok, akik a magyar társadalom felemelkedéséért kívánnak munkálkodni — ezt Cseh Sán­dor, a Független Kisgazdapárt országos alelnöke mondta azon a nagygyűlésen, amelyet vasárnap rendeztek Nyír- adonyban. A szónök élesen el­ítélte és visszautasította Fodor Gábor fideszes országgyűlési képviselő napokban tett kijelen­tését, miszerint javasolni kelle­ne Antall József miniszterel­nöknek, hogy a Független Kis­gazdapártot hagyja ki a kor­mánykoalícióból. A nyíradonyi nagygyűlésre több megyéből érkeztek a szó­nokok és a résztvevők, hogy kifejezzék szolidaritásukat két helyi gazdálkodóval, akinek 7 holdnyi kikéit vetését tárcsázta ki az Uj Élet Termelőszövetke­zet. Mindegyik szónok a meg­békélésre hívott fel, de utalt arra, hogy a társadalmi béké­hez kevés az egyik oldal jóindu­lata. Kávássy Sándor ország- gyűlési képviselő a nagygyűlé­sen kijelentette: ütött a cselek­vés órája, itt az ideje, hogy amit 1956-ban elkezdtünk, végre be is fejezzük. Szerinte Magyar- ország ma nem parasztbarát politikát él át, s felháborító: „senki sem értékeli, hogy ezt az országot évszázadokon ke­resztül a mezőgazdaság tartot­ta el. „Pedig — mint mondta — Magyarország felemelkedése egyenlő a mezőgazdaság fel- emelkedésével.” Letűnik Gorbacsov csillaga? A Szovjetuniót jól ismerő német szakértő, Wolfgang Leonhard professzor szerint Mihail Gorbacsov hamarosan eltűnik a politikai színpadról. A szovjet reformfolyamat új re­ménységét Borisz Jelcinnek hívják. Gorbacsov előbb főtit­kári posztjától, majd az államfői méltóságtól válik meg. Elballagtak a diákok A helyenkénti záport virágesö váltotta föl szombaton délelőtt. Me- gyeszerte ezen a napon búcsúztak az alma matertől a gimnazisták, szakközépiskolások és szakmunkástanulók. Az egész napos családi ünnepet ma az érettségi írásbeli vizsga követi, majd a felvételi vizsgá­ra készülnek a továbbtanulni szándékozók, míg mások az első munka­hely megszerzése reményében talpalnak. írásunk a 4. oldalon. Felvé­telünk a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskolában ké- j szült. Fotó: Lang Budapest után Kaposváron Bemutatkozással egybekötött programismertetést tart ma Bu­dapesten a spanyol Sonnenfeld cég. A cég a mezőgazdasági vál­lalkozók tanulmányi szervezeté­nek kiépítésében kíván közremű­ködni. A Sonnenfeld elnöke és vezető munkatársai holnap a Pannon egyetem kaposvári karát keresik fel, ahol a három dél-du­nántúli megye agrárgazdaságai­nak vezetőivel folytatnak esz­mecserét. Antall ma lép Izrael földjére Ma lép először magyar mi­niszterelnök Izrael állam földjé­re. Antall József háromnapos hivatalos látogatása kiemelke­dő állomása annak a folyamat­nak, amelynek során szorosab­bá váltak a két ország kapcsola­tai. A magyar kormányfő és a kísérete az izraeli politikai élet számos kiemelkedő vezetőjé­vel találkozik. „Nyitott égbolt” Bukarestben aláírták a ma­gyar—román „nyitott égbolt” szerződést, az első ilyen jellegű megállapodást Európában. A két ország fegyvertelen repülő­gépei évente négy alkalommal berepülhetnek a másik ország légterébe, a háromórás úton in­formációkat gyűjthetnek a szer­ződésben meghatározott mó­don. Kairói találkozó Besszmertnih szovjet külügy­miniszter Hoszni Mubarak egyiptom i elnökkel folytatott tár­gyalását követően utalt rá: a közel-keleti helyzet tragikussá válhat, ha nem sikerül haladást elérni a tervezett békekonferen­cián. Ma Kairóban Mubarak el­nökkel és James Baker ameri­kai külügyminiszterrel találko­zik. Landsbergis elégedetlen A litván parlamenti elnök az­zal vádolta a Nyugatot, hogy az — félve Gorbacsov elnök hely­zetének további gyengülésétől — semmit nem tesz a balti álla­mok függetlenségéért. Ki­ábrándítónak nevezte George Bush amerikai elnök és a balti vezetők találkozóját. nyugati segítségben bíznak, a magyarság elsősorban a maga erejére támaszkodhat. Pártjáról szólva megemlítette, hogy a kereszténység a politikát föl­emeli, a politika viszont lehúzza a kereszténységet, ennek elle­nére az 1947-es koalíció egyik legnagyobb pártjának jelen kell lenni a politikai életben, mégpe­dig a koalíciót erősítő tagként. Felhívta a figyelmet a munkás­ság képviseletére, s óvott a mostanihoz hasonló történelmi helyzetekben mindig tömege­sen felbukkanó akarnokoktól, karrieristáktól, szavával szólva: napra-forgóktól. Elmondta még, hogy néhány napja Brüsz- szelben vett részt a nyugat-eu­rópai néppártok értekezletén, ahol megemlékeztek a má­sodszor eltemetett Mindszenty bíborosról is. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom