Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-30 / 99. szám
CO A Marcali ÁFÉSZ MARCALI a vidék ellátásáért 1946 novemberében 20 taggal és 43 üzletrésszel szerveződött meg a Marcali és Vidéke ÁFÉSZ jogelődje. Mamártalán hihetetlennek tűnik, de annak idején egy üzletrész névértéke 5 forint volt. Majd az alapító tagoknak köszönhetően a szövetkezet vagyona egyre i nkább gyarapodott, s a későbbiekben a részjegyek névértéke tíz forintra emelkedett. Az elmúlt évtizedekben a bővülő kereskedelmi, vendéglátó-ipari, termelési és felvásárlási tevékenység mellett a taglétszámunk is növekedett. Csaknem 4300 tagunk van. Vagyonnevesítés E rövid történeti ismertetőt Papp Sándor, a Marcali és Vidéke ÁFÉSZ elnöke mondta a szövetkezetről, ahol 12 éve dolgozik. A szövetkezeti tagság — véleménye szerint — fölértékelődött. A cél az, hogy tagjaik közelebb kerüljenek a szövetkezethez, jobban ismerjék az áfész életét, s tudatosodjon bennük a tulajdonosi érzés. — Ezt szolgálta a vagyonnevesítés, amelyhez a megyében elsőként fogtak hozzá a múlt évben. Melyik variáció mellett voksoltak? — Minden szövetkezeti tag —funkcióra és beosztásra való tekintet nélkül, függetlenül a tagsági viszony időtartamától, valamint az alaprészjegy ősz- szegétől — egységesen hatezer forint névértékű üzletrészben részesülhet. Elsőként a szövetkezeti vagyon közel 21 százalékának nevesítését hajtottuk végre, mintegy 26 millió forint értékben. Ingyenes üzletrészhez jutottak azok a tagjaink, akik 1988. december 31-ig, illetve azóta is folyamatosan tagjaink. 1990. július 1-jétől a belépő /£ IIHI \ Kedves Vásárló! fWS. \ A Somogy Megyei Gabona forgalmi és Malomipari Vállalat értesíti Önt, hogy Kaposváron élelmiszerdiszkontáruházát nyit! Cím: Kaposvár, Kanizsai u. 56. (volt keverőüzem). Nyitás: 1991. május 2. Nyitva tartás: kedd—péntek 9—18-ig, szombat 8—12-ig, vasárnap, hétfő szünnap. Rendkívüli árengedmény! Vállalatunk termékei termelői áron! Kínálatunk: 1 kg-os finomliszt (BL—55) 16,50 Ft 5 kg-os finomliszt (BL—55) 81,00 Ft Koppány 4 tojásos rövid metélt 76,10 Ft/kg Koppány 4 tojásos sajtolt tarhonya 70,70 Ft/kg Koppány 4 tojásos kiskocka 70,70 Ft/kg Koppány 4 tojásos bordás rövid cső 76,10 Ft/kg egyéb tésztaféleségeink és malomipari termékeink. 8—10%-kal a fogyasztói ár alatt kínálunk mosóporokat, dohányárukat, rizst, cukrot, étolajat, konzerveket és üdítőitalokat! Keresse a megye egész területén a Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat diszkontáruházait, amelyeket újra szíves figyelmébe ajánlunk: Marcali, Széchenyi tér 20. Siófok, Ipartelep Siófok (volt malom) Barcs, Vásárcsarnok ^TX Nagyatád, Gyár út 23. Kadarkút, Kossuth u. 13. Tab (malomépület) Buzsák Mesztegnyő Illll %\ tagok részesedését feltételhez kötöttük; az alaprészjegy ösz- szegét 1000 forintra emeltük, és az üzletrészre való jogosultságot egyéves tagságnak kell megelőznie. Mivel a szövetkezeti üzletrész örökölhető, átruházható és eladható értékpapír, így testületünk korlátozta a felső határt. Lehetséges, hogy ezek a kezdeti lépések kritizálhatok, ám maga a cél — a tagság tulajdonosi mivoltának erősítése — nem vitatható. Tagjaink érdekeltekké válnak a szövetkezet hatékony, nyereséges működésében. A későbbiekben szeretnénk bevezetni a dolgozói üzletrészt, de addig is várjuk az új szövetkezeti törvényt. Évente egymiliiárd forint — Szívesen hallanánk a Marcali és Vidéke ÁFÉSZ profiljáról! — Szövetkezetünk marcali székhellyel, 16 településen 40 ezer vásárló igényeit elégíti ki. Fő tevékenységünk a kiskereskedelem. Ebből a forgalmunk 10 százalékkal meghaladta az előző évit. Évente csaknem egymilliárdos az árbevételünk. A kereskedelmi hálózat fokozatosan fejlődik. A kisvárosi igényeket maximálisan ki tudjuk elégíteni. A Balaton közelsége miatt talán a hat éve üzemelő, 1500 négyzetméter alapterületű ABC-áruház a legnépszerűbb üzletük. Ez a kedvenc bevásárlóhelyük az ide érkező turistáknak is. Az áruellátás átlagon felüli, s az árak a környékhez képest itt a legalacsonyabbak. Az áfész-elnöktől megtudom: a múlt esztendőben különböző kereskedelmi akciókat, termékbemutatókat, kóstolókat, kedvezményes vásárokat szerveztek. így több mint 7 millió forint engedményt adtak áruikból. Karácsony előtt sorsolást tartottak a vevők között. 100 ezer forintnyi nyeremény talált gazdára. Az úgynevezett tagi vásárok a társközségekben is közkedveltek. — Milyen a konkurencia ? — Szakértelmünk valamint tőkénk révén felvehettük a harcot. Egyre inkább teret hódít a konkurencia a városban, de a kistelepülésekre ez nem jellemző. Ott továbbra is nekünk kell biztosítanunk az alapvető fogyasztási cikkeket. Kulturált vendéglátás — Ebben az évben milyen tervek várnak megvalósításra? — Tavaly értékesítettük a Baglas éttermet. A kapott ösz- szeget kiegészítettük, és egy új üzletközpont építéséhez fogtunk hozzá. A régi áfész-iroda helyén, a Rákóczi úton egy A marcali ABC A Rákóczi úti étterem, panzió családias étterem, panzió és négy butik fogadja majd a vendégeket. A panzióban 5 lakosztály lesz. Színvonalas, kulturált vendéglátást szeretnénk meghonosítani. Az egységeket vállalkozásba adják. Tegnap kulcsrakész lett az étterem és az egyik butik. Várhatóan május végén fogyaszthatunk el itt egy ízletes vacsorát. Legalább százan beférnek ide. Júliusban pedig megnyílik a panzió és a három butik is. — Hogyan látja a szövetkezeti tagok közérzetét? — A szövetkezés után szerencsére nagy az érdeklődés. A tulajdonosok megvannak, akik velem együtt bíznak abban, hogy a társulásoknak a jövőben is nagy szerepük lesz a vidék áruellátásában. Dolgozóink a múlt évben 15 havi bért kaptak. A bérszínvonallal Somogy 16 áfésze között az ötödik helyen vagyunk. Nagy gondot fordítunk tagjaink segélyezésére, s jótékonysági célra — sportkör, kórház, öregek otthona, művelődési ház — is költünk. (X) T?ANZ<C? KFT Mintabolt: Somogy Áruház (volt fényképészüzlet) Női extra, uj (ruhák, szoknyák, blúzok, pulóverek, nadrágok, blézerek) 1991-ben a női divatot mi a legolcsóbban garantáljuk, ÍOO millió forintos készletből válogathat! Magyarországon elsőnek: NSZK-beli, legújabb konfekcióárukból egységáron ■l vásárolhat. iili Nagykereskedelmi központ: Kaposvár Dr. Kovács Sebestyén Gy. u. 5. Tel.: (82)19-500, 20-400 JT?ANZ<C? KFT (149688)