Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-29 / 98. szám
Színjátszó diákok bemutatója Kaposváron Felnőtten szóló gyermekhangok Gyermekzsivalytól volt hangos szombat délelőtt a kaposvári helyőrségi művelődési otthon nagyterme. Három kaposvári és nyolc vidéki gyermekszínjátszó csoport mérte össze tudását, hogy eldőljön: ki képviseli a május 4-i döntőn megyénket. A többórás „megmérettetésen” egy-egy 25-35 perces darabot mutathattak be a gyerekek. Produkcióikat három tagú zsűri minősítette. Dr. Klujber László a kaposvár megyei jogú város kulturális igazgatója, a zsűri elnöke elmondta: dicséretes, hogy a senki által nem támogatott gyermekszínjátszást önerőből ennyien támogatták. Elszomorító azonban, hogy sem a darabválasztás, sem az előadásmód nem alkalmazkodott a gyermeki világhoz. Felnőtteknek írott darabokat, fel- nőttes előadásban látott a közönség. A szép magyar beszéd is hagyott némi kívánnivalót maga után. Kivétel volt ez alól a drámapedagógiai eszközökkel színre állított UjDéva vára című oratórikus mű, melyet a Csurgói Eötvös József Általános Iskola színjátszó fakultációjának diákjai adtak elő Móka János rendezésében. A zsűri hosszas értékelés után továbbjutásra javasolta a kaposvári Zrínyi Általános Iskola irodalombarát csoportját, Hornung Józsefnél a csurgói Eötvös József Általános Iskola színjátszó fakultációját, Móka János: a taszári színjátszó csoportot Mihályfalvi Gabriella vezetésével. Ugyancsak itt döntöttek arról is, hogy az előző héten, Balatonszárszón megtartott területi versenyből melyik négy iskola jutott be a siófoki megyei döntőbe. (Várnai) Krónika AUSTRIA Lonö A 17. heti nyerőszámok a következők: 2,6,9,10,31,38, pótszám: 5 ÁPRILIS 29\ Hétfő Az e heti Joker szám a következő: 277 378 Péter A nap 5.32 órakor kél, és 19.52 órakor nyugszik; a hold 21.03 órakor kél, és 5.14 órakor nyugszik. Záporok, zivatarok A nappali órákban többször erősen megnövekszik a gomolyfel- hözet, és záporok, zivatarok alakulnak ki. Egy-egy heves zivatarban jelentős mennyiségű eső, jégeső is lehet. A változó irányú szél csak zivatarok idején erősödik meg. Helyenként köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható. — Útlezárás. A Strabag Hungária Építő Kft. a 67-es út Iszák utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszát aszfaltozás miatt május 7-től 15-ig a forgalom elől elzárja. — Kittenberg Kálmán születésének 110 évfordulójáról emlékeztek pénteken este Kaposváron a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének és a Kittenberg Kálmán Bérkilövő Vadásztársaságnak a tagjai. Beugrás Ha lenne zenei fair-play díj akkor azt Pauker Zoltán, a Nagyatádi Egyes Számú Általános Iskola zenetanára mindenképpen kiérdemelné. A hétvégén ugyanis Nagyatádon tartották az immár hagyományos dél-somogyi dalostalálkozót, amelynek házigazdája a kettes számú iskola illetve az önkormányzat volt. Bendurné Fekete Erzsébet irányításával készült a vendéglátók kórusa, de hirtelen megbetegedett, s így kétségessé vált a diákok szereplése. PaukerZoltán ezért kereste fel a szomszédos iskolát, s ajánlotta fel segítségét. A meghirdetett program így válhatott teljessé. Elismerésre méltó a beugrás, már csak azért is, mert Pauker Zoltán dr. VargánéZag Ágotával együtt a saját iskolájuk kórusát is vezényelte. N.J. Forgalomkorlátozás Megyénkben az országos közúthálózaton a következő forgalomkorlátozás lesz április 29—május 4. között. Súly- és sebességkorlátozást vezettek be a 7. sz. buda- pest—letenyei úton Fonyódon. Itt a négysávos út kétsávosra szűkül, az ideiglenes hídon 40 tonnás összsúlykorlátozással. Sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a haladást Boglárlellén. A 67. sz. szigetvár—boglárlellei úton fakitermelést végeznek, a 68. sz. úton Marcaliban lassítósávot építenek. Sebességkorlátozást vezettek be a 61. sz. úton kerékpárútépítés, a 76. sz. út egy szakaszán a burkolat romlása miatt kell lassabban haladniuk a gép- járművezetőknek. Burkolatjelet festenek Kaposvár—Siófok területén a 7. sz. főút Zamárdi— Fonyód közötti szakaszán. A Schubert férfikórus Kaposváron Sárgulás a PATE-n LOVAS HUSZÁROK VEZETTÉK A MENETET A Rajna melletti Ingelheimből érkezik városunkba a német Schubert kórus. A 31 tagú férfikar a tanítóképző főiskola vendégeként ad hangversenyt kedden este fél hétkor a Liszt Fe renc Zeneiskolában. A Francia országban és Angliában is si kerrel szereplő kórust Franz Jürgen-Dieter vezényli. Meghatott ünnepélyesség, díszes felvonulás, vidámság. Ez jellemezte az idei sárgulást is Kaposváron. A Pannon Agrártudományi Egyetem 73 végzős hallgatója vett búcsút, amúgy mezőgazdász módra alma méterétől és a várostól szombaton délelőtt. A reggeli órákban, az utolsó évfolyamgyűlés előtt, a sárgulási menet diákjai felavatták azt a kopjafa által jelölt emlékhelyet, melyet az intézményben oktató elhunyt tanárok tiszteletére állítottak, majd megkoszorúzták Guba Sándor néhai Éjszaka — kivilágítatlan gépkocsival Áthajtott az úton fekvő emberen... Figyelmetlenül tolatott egy kivilágítatlan személygépkocsival szombaton éjszaka Balatonszabadi határában, az alma-hegyi mezőgazdasági terület szolgalmi útján a 17 éves F. G. M. kötcsei szakmunkástanuló — akinek még gépjárművezetői engedélye sincs —, és keresztülhajtott az úton fekvő 20 éves, balatonszemesi Marton Zsolton. A szerencsétlen fiatalember súlyosan megsérült. Könnyebb sérülés történt ugyanaznap Kaposváron az Arany János utcában: Rosta János56 éves nyugdíjas (helybeli lakos) át akart menni — körültekintés nélkül — az úttesten, a kijelölt gyalogátkelőhely közelében, és mikor lelépett a járdáról, egy motorkerékpár elütötte. Rosta János köny- nyebben megsérült. rektor mellszobrát. Az auditóriumban Dr. Holló István oktatási dékánhelyettes búcsúztatta a végzősöket. A Tudományos Diákköri Konferencián jól szereplő diákoknak dr. Dér Ferenc egyetemi docens nyújtotta át az elismeréseket. Az évfolyamfelelős, dr. Perényi Miklós egyetemi docens búcsúztatója után indult el a sárgulási menet, élén a nyolc lovas huszárral, hogy a város lakóinak is tudtára adja: ismét beérett a többéves „termés”, útnak indulnak az ifjú mezőgazdászok. — A DEDASZ Kaposvári Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Kaposváron a felsorolt helyeken villamos berendezéseket épített: a Cseri dűlőben a 18868/11, 18877/1 telkek között kisfeszültségű hálózatot, a Maros u. déli oldala és körtönyei zártkertek között kisfeszültségű vezetéket, a Csordahegyi zártkertben kisfeszültségű vezetéket, a Szigetvári u. célgazdaság mellett 20 kV-os vezetéket, a Tokaj utcában közvilágítási hálózatot. Az elkészült hálózatokat 1991. május 3-án feszültség alá helyezzük. A feszültség alatt lévő vezetők érintése, a csupasz vezetékek 2 m-en belüli megközelítése TILOS és ÉLETVESZÉLYES! (112620) — Kirándulás Isztambulba 4190 forintért május 9-1,16-i indulással STEFAN TRAVEL 06(84)50-752-es telefon. (112618) A Sió Tv ma esti műsora Műsorkezdés: 21 óra Helyi információk. — Összefoglaló a helyhatósági ülésről. — Rendőrségi hírek. — Milyen viharjelzés lesz idén a Balatonon?— Adófórum. Bongó Az április havi bongósorsolás kihúzott nyerőszáma: 4017790 Az április havi nyeretlen bongósorsjegyek között 1 darab Mitsubishi Lancer 1,5 GLI típusú személygépkocsi került kisorsolásra. A nyertes sorsjegy száma: 2102282. Pontrekord pontyokkal Tokajban tartották a hét végén a somogyi horgászegyesületek vezetőinek tavaszi halfogóversenyét. Harminckét versenyző csalizta horgait. A Mohosz megyeijntézőbi- zottsága és a Sefag Üzemi HE rendezte sikeres vetélkedőn a Deseda Horgászegyesület kéttagú csapata szerezte meg az első helyet 25 050 ponttal, a másodikat a Kaposmérői, a har(Fotó: Gyertyás László) madikat a Balatonlellei HE. Egyéniben Nagy László, a Deseda HE titkára lett az első (19 350 ponttal); a második Fábos Tibor (Kaposmérő), a harmadik Magyarosi Béla (Marcali). A Deseda Horgászegyesület most nyerte el harmadszor — végleg — a kupát. Biztosan tudja? ...hogyan kell egyéni vagy társas vállalkozást (pl. külföldi partnerrel) létrehozni, jogainak hatékonyan érvényt szerezni, szerződéseit szakszerűen megszövegezni? Ha nem, egy összegű és átalánydíjas szolgáltatásaival szíves rendelkezésére áll jog- tanácsosi munkaközösségünk. 8600 Siófok, Fő u. 27. Telefon: (84) 13-414 Fax: (84)11-150 (112509) VÁÉVBRAMAC tetőcserép 4 színben, házhoz szállítva a régi áron rendelhető 1991. május 31-ig BARCSÁK KFT., Kaposvár, Berzsenyi u. 12. (Zalakerámia mintabolt) (9341) IMPORT RÚZSOKAT most rendkívül széles színválasztékban kínál a Lilla ajándékbolt! Most érkezett Markins 49-es és 51-es rúzs is! Kaposvár, Fő u. 1. (112567/b) — Utazzon velünk a bőr- és farmerpiacra Tarvisióba május 2-án éjjel. Részvételi díj: 900 Ft + 5 DEM. Jelentkezni: Panzió Tours, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. I. em. Telefon: (82)10-044, munkanapokon. (8401) MEZGA-BALA Kft., Kaposvár Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban április 30-án 9—17 óráig a kulturális központban, Siófok, Fő tér 2. (9597) — Tarka sorok \ * *» 3' ■ ' ' MONDÁSOK „A szeretetnek ugyanúgy megvan az ideje, ! mint a gyűlöletnek. Tegnap gyűlölet volt, ma gyűlölet van, holnap gyű- ; (ölet lesz. Aztán valami más következik. (Egy izraeli rabbi) * * * „Az amerikai képviselők mind lajhárok. Én arra sem fogadnám fel őket, hogy a füvet lekaszálják a kertemben.” (Minnesotai törvényhozó) *** „Felhívom a képviselők figyelmét, hogy az olyan kifejezések, mint a gazember, a hülye, a seggnyaló, nem valók a parlamenti vitába. Ezeket inkább a folyosón mondják egymásnak." (Borisz Jelcin) Kutyatermészet — A feleségemnek kutya természete van. — Miért? — Este hazamegyek. Rálehelek a kutyámra, és meg se nyikkan. Rálehelek a feleségemre, és reggelig morog... Hirdetés Elcserélném ujjatlan ingemet egy új ingatlanért. Precíz ember Bíró a vádlotthoz: — Miért ölte meg a szomszédos szobában alvó öreg nénit, mielőtt a kazettát felfeszítette? —Azért, mivel a kazettán ez a felirat állt: „Csak a halálom után nyitható ki.” Titok — Miért mondtad a barátaimnak, hogy én egy hülye fráter vagyok — mondja Kropacsek dühösen Éehérnek. — Bocsánat — válaszolja Fehér—, nem tudtam, hogy ez titok. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS M Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Föu. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap- előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII , Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.