Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-04 / 78. szám
1991. április 4., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 MI A BIBLIA? Az utóbbi években felébredt az érdeklődés a Biblia iránt. Az új katolikus és protestáns kiadások lehetővé teszik olvasását, de valódi megértéséhez bizonyos fogalmak tisztázása, s a könyv keletkezésének, céljának legalább nagyobb vonalakban vázolt ismerete szükséges. Nézzük hát, valójában mi is ez a könyv? Istentől sugalmazott írás A köznapi szóhasználat szerint a Biblia egyetlen könyv. Ilyen értelemben szoktunk róla beszélni vagy rá hivatkozni. A valóságban azonban nem a szó mai értelmében vett könyv, hanem neve eredeti jelentésének megfelelően könyvek — mégpedig különböző korú és különböző szerzőktől származó írások — gyűjteménye. Maga a Biblia elnevezés közvetlenül a latin nyelvből került a modern nyelvekbe. A latin a görög „bibiion” szó .(könyvtekercs, könyv) többes számú alak (biblia=könyvek) vette át, s csak a XIII. századtól kezdték egyes számban, „a könyv” értelemben használni. Ez utóbbi jelentéssel vette át szóhasználatunk a Biblia nevet. Könnyebb eligazodáshoz segít, ha megismerjük a Bibliában található írások körét és csoportosítását. Tudnunk kell, hogy a zsidó és keresztény Biblia terjedelme nem azonos, s a szent könyveknek két nagy körét különböztetjük meg. A zsidók szent könyvei az Izrael népének adott isteni tanítást tartalmazzák, s a kereszténység előtti időben, Izrael népének körében, vallási közösségében keletkeztek. A kereszténység a zsidóság Bibliáját szent és Istentől sugalmazott írásoknak tartja, a keresztények között kezdettől fogva nagy tekintélye volt, s az ősegyház többször hivatkozott rá, mint „Istentől sugalmazott írásra” (2 Tim 3,16), vagy egyszerűen az „írásra” vagy „írásokra” (Lk 4,21; 24,27 stb). Emellett azonban a kereszténység hasonló isteni tekintélyt tulajdonít az ősegyházban nagyjából a Krisztus után 50 és 100 között keletkezett írásoknak, amelyek Jézus életéről és tanításáról, az ősegyház kialakulásáról tanúskodnak, vagy az egyházaknak adott apostoli tanítást tartalmazzák. Ennek megfelelően a kereszténység a Biblia könyveit két nagy részre osztja: Ószövetségre (Ótestamentumra), amely a zsidóság Bibliáját öleli fel és az apostoli hagyományt tartalmazó Újszövetségre (Ujtestamentumra). Az ószövetségi Biblia Ha kezünkbe vesszük a Bibliát, az Ő- és Újszövetség könyveinek keretében az írások további csoportosítását találjuk, amelynek ismeretében már következtethetünk természetükre vagy tartalmukra. Az Ószövetséget tekintve a zsidó és keresztény Biblia beosztása eltér. A héber Bibliában a könyvek három csoportja a következő: Törvény, Próféták, írások. Az első csoportba tartoznak azok az írások, amelyeknek a hagyomány szerint Mózes a szerzője, a világ és az ember teremtését, Izrael ősatyáinak, a pátriárkáknak és Izrael kezdeteinek történetét beszélik el. A második csoportba sorolják a prófétákat; első részében történelmi elbeszéléseket, második részében a tényleges prófétai hagyományt tartalmazó könyveket találjuk. A harmadik csoporthoz, az írásokhoz tartozó művek közös nevezőjét nehezen állapíthatjuk meg különböző karakterük miatt. Egy csoportba sorolásukat az előző gyűjtemények lezártsága indokolja. A keresztények az Ószövetség ókori görög fordítását véve alapul más beosztást követnek: történeti, tanító és prófétai könyvek sorrendjében. A történeti könyvek a világ teremtésétől és az emberiség kezdeteiből kiindulva Izrael népének történetét ismertetik meg. Az egyes könyvek természetesen különbözőképpen, sajátosságaiknak megíelelően tükrözik a hosszú történeti út egyes szakaszait. A második csoportba a tanító jellegű könyvek, míg a prófétai hagyományt tartalmazó könyvek az utolsó csoportba kerültek. Az Újszövetség Az Újszövetséget a Jézus életéről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról szóló négy evangélium nyitja meg (Máté, Márk, Lukács, János). Ezeket követi az Apostolok cselekedetei, az egyház keletkezésének és a római birodalom területén való elterjedésének elbeszélésével. Ezután két nagyobb gyűjtemény következik: Pál apostol levelei a különböző egyházközségekhez és az ún. katolikus levelek, ezekegy-egy nagyobb terület keresztény híveihez intézett apostoli írások. Ezek a levelek alkalomszerűen Jordaens: A négy evangélista. 1620 körül. Párizs, Louvre tárgyalnak felmerülő gyakorlati (erkölcsi, egyházszervezeti) kérdéseket, vagy a hit dolgaiban felelnek aktuális problémákra. Ebben a témában hosszabb, összefoglaló fejtegetéseket is találunk köztük, melyek ,,körlevél”-szerű célt szolgáltak. Az Újszövetséget a Jelenések könyve zárja le, jelképes látomásokban jelezve az egyház küzdelmes sorsát a történelemben és végső győzelmét Krisztus második eljövetelével a történelem végén. Az elmondottakkal csak külsőleg írtuk le a Bibliát, de lényegét még nem ragadtuk meg. Az eredeteben, jellegében, szándékában korában és szerzőiben oly szerteágazó gyűjteményt közös nevezőre hozva összekapcsolja, ugyanakkor megkülönbözteti minden más emberi műalkotástól, hogy isteni sugalmazásra íródott. Ezeket a könyveket azzal a meggyőződéssel gyűjtötték össze, hogy szerzőiket Isten indította írásra, sugalmazta őket, mert bennük saját magáról, az ember céljáról, életviteléről, a hit lényegéről akart közölni valamit az emberiséggel. Ezért úgy is mondhatjuk: a Biblia Isten szava. Igaz, hogy a Biblia könyvei egyúttal az egyetemes emberi kultúra legkiemelkedőbb alkotásai közé is tartoznak, de valódi értéküket csak akkor ismerhetjük meg, ha figyelünk az embernek szóló vallási és erkölcsi üzenetükre. (Folytatjuk) Rózsa Huba a budapesti róm. kát. hittudományi egyetem professzora Ismerjük meg o Bibliát YEHUDIMENUHIN: ÉLETRECEPTEK „A könyv nem arról szól, amit addig megtanultam, hanem arról, amit nap nap után tanulok és újra felfedezek. "A világhírű hegedűművész sajátos művészi-pedagógusi receptkönyve a Gondolat Kiadónál jelenik meg. Ebből közlünk részleteket. Soha nem nyúlok alkoholhoz Esztétikailag nincs gyönyörűbb tárgy a hegedűnél, és kedves házi teendőim közé tartozik, hogy néhány hetenként kifényesítem és új húrokkal látom el. Hangja elragadó, különösen ha valaki — mint én is — hangfogóval gyakorol. A hang ilyenkor halk, édes és lágy. Nagy, nehéz fém éhangfogót használok, és ez szerintem roppant pihentető, mert lehetővé teszi, hogy úgy koncentráljak a játék legtöbb aspektusára, hogy közben ne kelljen folyamatosan a teljes hangra figyelnem. A teljes hangra a dobogón figyelek: sokéves gyakorlás után ez már magától megy. Számomra az a legfontosabb, hogy tudjam, hogyan szólaltassam meg a hangokat — nem a koncerthangot —, és hogyan tegyem őket a magam szamára és a magam kedvére minden szempontból kifogástalanná, olyanná, hogy már csak az átélés végső dimenziója hiányozzék belőlük. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ha egyedül vagyunk, ne játsszunk teljes átéléssel, ne fárasszuk magunkat, mert ebből végül valami olyasmi lesz, mintha állandóan közönségnek játszanánk. A gyakorlás a muzsikusra és hangszerére tartozik, nem szánjuk idegen füleknek és szemeknek. A hegedülés, természetesen, tapintás kérdése is. Érzéki dolog. Az ujjakra éppen úgy hat, mint a fülre. A hegedű a tapintás rendkívül finom tárgya: rezgő húrjai élnek, s az uj- jaknak rendkívül pontosan, érzékenyen és kiegyensúlyozottan kell játszaniuk rajtuk. Ha a külvilág nem tör rám gyakran, amint szállodai szobámban dolgozom, néha én keresem a kapcsolatot vele. Ötletszerűen fölhívom az egyik gyerekemet vagy barátomat. A telefon köt össze az élettel. Vannak emberek, akik ötletszerűen vásárolnak — azt hiszem, én ötletszerűen telefonálok. Telefonbeszélgetéseim egyfajta intellektuális, elvont barátságot nyújtanak nekem, afféle távolsági barátságot. Ezzel szemben a hegedű egy eleven lény közvetlen társaságát nyújtja. A világban normálisan érvényes szerepek mintha fölcserélőcinének a turné során. Az emberek távoliaknak tűnnek, és csak beszélgetés útján teremthetünk kapcsolatot velük, míg a hegedű érzékelhetően velünk van. Egészen döbbenetes, mit érhetünk el egy ilyen szállodai elzártság során. Sokszor előfordult, amikor új műre vagy új műsorra készültem, hogy a teljes elmélyülésnek ezt a módját választottam. Emlékszem, egyszer egy zürichi koncertre felújítottam Sosztakovics Hegedűversenyét. Három napom volt a felkészülésre, amelyet egy bécsi szállodában töltöttem, és éjjel-nappal dolgoztam. Tulajdonképpen nem számított, nappal van-e vagy éjszaka. Akkor aludtam, amikor szükségét éreztem. Amint fölébredtem és megfelelő állapotba kerültem, gyakoroltam, amíg csak bírtam. Amikor elfáradtam, lefeküdtem aludni, nem törődtem azzal, mi van körülöttem. Ez meglehetősen aszketikus életmódnak tűnhet, de engem mind érzelmileg, mind intellektuálisan kielégít. Nincs magányérzetem, ellenkezőleg, a látszólagos elszigeteltségnek ezen korszakait szépséges zene tölti meg, és az a kimondhatatlan öröm, Mindig beszerzem magamnak azokat az élelmiszereket, amelyeket szeretek. így aztán nemcsak azt ehetem, amit akarok, hanem, amennyire lehetséges, önellátó is vagyok. Ahol tudom, megvásárolom az alapvető dolgokat: korpát, búzacsírát, sok gyümölcsöt és joghurtot. Nagyvárosokban ez nem gond. Ott egyre több, az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszert árusító bolt nyílik, és jó kenyér is kapható. Azt a fajta kenyeret szeretem, amelyet búzából, rozsból és árpából sütnek, és mazsolával, dióval vagy babcsírával ízesítenek. Az ember megtanulja, melyik városban milyen az élelmiszer-választék. New Yorkban például mindig jók a tejtermékek, a kecsketej, a joghurt és a sajt, frissek a zöldségek és amelyet az eszményi tökéletesség keresése és ennek során önmagunk megméretése nyújt. Ezzel a munkamódszerrel naponta új finomságokat, új lehetőségeket fedezünk fel, s elnyerjük a könnyedség végtelen jutalmát. Ami a hegedülést illeti, szüntelenül fölfedezek eddig még ismeretlen, rendkívül fontos és vonzó területeket. Természetesen az embernek ennie is kell. Valami azért szól amellett is, hogy egyedül eszünk. Mert bár nélkülözzük a kellemes társaságot, a magányos étkezések sohasem zavarják a munkát. Semmi sem ösztönöz bennünket arra, hogy időt vesztegessünk a napot megszakító két-három étkezésre. a saláták. Természetesen a szállodai szobámba is fölrendelhetek ennivalót. Időről időre kísértésbe jövök, és rendelek egy adag halat, salátát, burgonyát vagy valami zöldségfélét, esetleg levest. De soha-soha nem nyúlok alkoholhoz, cukorhoz, fehér kenyérhez vagy édességhez. Manapság a kagylófelékkel is vigyáznunk kell. Pár hetenként esetleg rendelek egy sült homárt, de még szeretett amerikai kagylóimra is megtanultam gyanakvással nézni, s az osztrigákban és a rákokban sem bízhatom már. Természetesen gondosan elkerülöm azokat az apró csemegéket, amelyek a szobámban találhatók: a háromszögletű csomagolt sajtokat, amelyekben talán minden van, csak sajt nincs, az üveg bort, az előEgészséges táplálkozás re csomagolt élelmiszereket, amelyek tele vannak vegyszerekkel és rákkeltő anyagokkal. Tulajdonképpen, ahogy jártam Amerikát, egyre inkább meggyőződöm arról, hogy ez egy öngyilkos társadalom. A kis rózsaszín dobozba csomagolt szacharinon felirat állt: „Ez a termék veszélyeztetheti egészségét, mert a szacharin kísérleti állatokon bizonyítottan rákot okozott.” Bár, meg kell mondanom, furcsa, hogy az emberek látszólag élnek és virulnak ezektől a kétes kotyvalékoktól. Vagy legalábbis az őket ellátó iparágak virulnak. Néha eltűnődöm azon, vajon felhagynak-e egyszer ezzel a magatartással, vagy talán az utolsó élő nemzedék szörnyűséges tombolása ez, azé a nemzedéké, amely tudja, hogy semmire sem kell többé tekintettel lennie? Mozgásrecep tek A nyak lazítása A hegedűsök körében ez a gyakorlat is jól ismert, de attól még jó. A hegedülés legfőbb előfeltétele, hogy a nyak teljesen szabad legyen. Tartsuk a nyakunkat lazán, és a fejet hajtsuk előre. Valami olyasmit kell éreznünk, mintha előreesne a fejünk — de erőltetni nem szabad. Úgy mozgassuk a testünket, hogy amennyiben a nyakat lazan tartjuk, a fej kénytelen legyen mozogni. Most döntsük a fejünket oldalra, és végezzünk fej- körzést előbb az egyik, majd a másik irányba. Mindig lassan és lazán mozogjunk. Elég mindkét irányban háromszor elvégezni a gyakorlatot. Tanuljunk meg járni Egy hegedűs számára kulcskérdés, hogy tudjon helyesen állni — kiegyenlítetten, helyes fejtartással. Mégis ezeket a látszólag egyszerű dolgokat gyakran nemigen értik. A harmóniát és az egyensúlyt az egymással összefüggésben működő testrészek teremtik meg, és a következő gyakorlatok segítenek ebben, hogy ezt az összefüggést megértsük. Kezdjük kényelmesen szétvetett lábbal, a lábakra egyenletesen elosztott testsúllyal. Most lassan helyezzük a súlyt a bal lábra, azután a jobbra. Most kísérletezzünk a fej mozgásával, és nézzük meg, milyen hatással van ez egész testhelyzetünkre. A fejnek jelentős súlya van. Döntsük a testet kissé hátra, vállunkat tartsuk lazán hátrafelé. Érezzük, hogy a fejünk hátrafelé húz. Most dőljünk kissé előre, helyezzük a testsúlyt a bal lábunkra. Fejünket tartsuk egyenesen, állunkat szegjük le. Kezdjük érzékelni a test és a fej által alkotott tengelyt. Ez a lényeges dolog: hogy képesek legyünk megerezni, mikor lesz egyensúlyban a test tengelye. Ténylegesen kiegyensúlyozott helyzetből bármely irányba mozdulhatunk, de a test alaphelyzete — mint ahogy a hegedűé és a vonóé is — tengelyesen kiegyensúlyozott kell hogy maradjon. (Folytatjuk)
