Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)

1991-04-25 / 95. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991. április 25.,-csütörtök Menekülés és álcázás A természet rendje, hogy az állatok egyik fele a másik állat testéből él, tehát ragadozó. Szervezete alkalmas arra, hogy a zsákmányállatot már messziről észrevegye — jó a látása, hallása, szaglása, ké­pes gyorsan megközelíteni ál­dozatát, jó futó, ugró stb. A zsákmányállatok szervezete viszont ahhoz alkalmazkodott, hogy gyorsan elmenekülhes­senek a támadók elől, illetve jól elbújjanak, elrejtőzzenek. A gyors menekülésre képte­len állatok zöme agresszív vi­selkedésmóddal vagy az álcá­zás különböző formáival menti meg az életét. Nagyon érdekes védekezésforma a szín- és alakutánzás is, amelynek az ál­latvilágban számos változata van. Ilyen például az, ha az állat a növényt vagy annak valamely részét utánozza. A sáskák egyik családja testalakjával megtévesztésig utánozza a növények szárát (botsáska), egy másik családja a növények leveléhez hasonlít (levél­sáska). A bölömbikát például nagyon ritkán lehet látni, mert az oltalmat adó nádat nappal csak kivételesen hagyja el. Amint úgy érzi, hogy felfedez­ték, mereven megdermed, mint egy karó (képünk). Barna csíkos teste ebben a helyzet­ben felismerhetetlenné teszi a szárak között. KITALALOS KARIKA Karikázd be azokat az állatokat, amelyek vízben vagy vízközeiben élnek. Óvodássarok Színezzétek ki a ponttal jelölt részeket. Egy karikatúra jelenik majd meg a képen, amelynek ez a szövege: „Már elnézést uram, de nem vasalná ki a nadrágomat?” A KINCSKERESŐ KECSKE Egyszer Jakab, a ritka sza- kállú kecske kinézte az udvar egyik pontját, és elkezdett a pa­tájával kapirgálni. Meglátja a kutya és megszólítja: — Miért püfölöd a földet, Ja­kab? — Nem püfölöm én, hanem ások. Valami azt súgja nekem, hogy itt lapul a kincs. — Te még azt sem tudod, hogyan keirásni! Vonulj csak hátrább, majd én megmuta­tom! — nagy hévvel nekiállt ásni a kutya, de bizony hamar belevásott a körme. Kemény volt a föld, a kecske meg még alaposabban ledöngölte a pa­tájával. Elunta a kutya. — Aztán, minek neked a kincs? — Hát új ködmönt csinálta­tok. Képzeld, hogyan feszítek majd benne! A kutya megcsóválta a fejét —„ micsoda balga teremtnény” —, de heccből bíztatta a kecs­két. — Csak ássad szaporán, egykomám! Nekem van még egy kis ugatnivalóm, majd visszajövök és segítek! Jakab csak püfölte a földet. Csupa verejték volt a homloka, de tovább folytatta anélkül, hogy egy csepp földet is kiásott volna. A nagy lármára előjöttek más állatok is, és úgy ellátták tanáccsal Jakabot, hogy már minden körme fájt a kapirgálás- tól. Persze közben eloldalog- tak mellőle, és a háta mögött jókat kuncogtak: „Ostoba kecske, csacsibb a legna­gyobb szamárnál is”. Ekkor előkerült a cica. Látva Jakab erőlködését, azt taná­csolta neki: kérjen segítséget Vakond Vincétől, akinek jóféle ásója van. Jött is Vakond Vince nemsokára, mert már idegesí­tette az órák óta tartó dübör­gés. — Mi az, mi történt? Égsza- kadás-földindulás van? — kö­nyökölt ki a földkupac tetejére. — Dehogyis! - nyugtatta meg a cirmos. — Jakabnak látomá­sai vannak, hogy kincset rejt az udvar. Ásni akar,—de így sike­redett a tudománya. A vakond elgondolkodott. — Kincs! Hm! Sok-sok évet megértém, néhányszor feltúr- káltam az udvart, de kincsre nem emlékszem! A kecske közben kimerültén üldögélt, és szomorúan mekegett. A cica és a vakond odament hozzá: — Nagy fába vágtad a fej­széd, Jakab! De sebaj! Feltur­kálom én a környéket, hátha megtaláljuk a kincsedet! - biz­tatta a vakond. A cica leheveredett a kecske mellé, Vakond Vince meg neki­látott a munkának. Közben visszaérkezett a kutya is. — Ki mozgatja itt a földet? - kiabálta már messziről. — Vakond Vince keresi a kincset, amelyet Jakab meg­álmodott. — Mondjátok meg neki, hogy keresse már meg az én jó kis velőscsontomat is, melyet a múlt héten elástam, de nem tu­dom, hova. — Ezzel elszaladt a sövény mögé ugatni. Egyszer csak abbamaradt az ásás, prüszkölve jött elő Va­kond Vince. — Ilyet még nem értem! Olyan kemény tárgynak ütköz­tem, hogy kicsorbult az ásóm. A kecske izgatottan ugrott föl. — Biztosan megtaláltad a kincses ládikómat! — Lehet, hogy megtaláltam, de nem tudok tovább ásni. Meg kell éleznem az ásómat. Közben visszatért a kutya is: — Bízzátok csak rám, majd én megélezem! A kutya elrohant, az állatok egy idő után elunták a várako­zást és egyenként eloldalog- tak. Csak a kecske maradt ott és azóta is várakozik. Ha a kutya visszahozta volna a vakond ásóját, az én mesém is tovább tartott volna. Törő István Játék a szabadban Mit csinálsz héja? A gyerekek fogják meg egy­más vállát és jól kapaszkodja­nak össze. A legnagyobb, a le gerősebb gyermek álljon elől. kitárt, óvó karokkal. Ő a tyúka- nyó. Vele szemben áll a héja és úgy csinál a kezével, lábával, mintha ásna. A tyúkanyó sze­repét vállaló gyermek kérdezi tőle: — Mit csinálsz héja? — Lyukat ások. — Minek a lyuk? — Csirkét forrázni. — Kiéből? — Tiédből! — Anya vagyok, nem adom! — Héja vagyok, elkapom! E párbeszéd elmondása után a kijelölt „héjagyerek” a csirkék után kapkod. A tyúka­nyó kitárt karokkal védi csirkéit, mindig a héja felé fordulva. A kiscsirkék sora tyúkanyó moz­gásából adódóan futásban van, hol erre, hol arra szalad­nak, csapódnak. Akit a sor vé­gén elkap a ragadozó, az át­megy a héja oldalára. A játékot addig kell játszani, míg egyetlen gyermek marad a tyúkanyó mögött. Szószaporítás Mind a tizenkét szó elejére és végére írjatok egy-egy betűt úgy, hogy újabb értelmes szavakat nyerjetek, íme egy példa: Arany = Baranya. Mókaságok Felkérjük a társaságot, mondják meg, hányadik na­pon tudnának egy öt méter magas fa tetejére feljutni, ha naponta három métert másznak fölfelé, de ugyan­azon nap éjjelén mindig visszacsúsznak két métert. Rövid számolás után ta­lán kivétel nélkül mindenki azt fogja erre mondani, hogy az ötödik napon érnek a fa tetejére, mert hiszen na­ponta csak egy métert ha­ladnak. Ez azonban téve­dés! Már a harmadik napon feljuthatnak a fa tetejére. Az első és második napon ugyanis hat métert másznak fölfelé, de négyet vissza­csúsznak, tehát a második méter végén állnak. Ezután, a harmadik napon, másznak három métert, s fenn vannak a fa tetején, és így már nem csúsznak vissza semmit. Kenyeret keresni Három csöppnyi gyermek: Zoli, Judit, Panna, Az udvaron sétál A fejét lehajtva. Mennek libasorban Egymás mögött, csöndben. Lábuk alatt a sok Kis kavics megcsörren. Mennek körbe-körbe, Pici lábuk toppan. Megkérdi Anyuci: Mit kerestek ottan? Megszólal Judit, Az ötéves fruska: Kenyeret keresünk, Úgy, mint az Apuska... Szarka Zoltán tanuló Krecsmáry László: Mese Jött egyszer egy vándor — mesélgette Sándor — s oly nagy volt a botja: kilenc ember hozta! Hát még ám a zsebe! — Tíz gyerek fért bele, s bújócskázott benne, akinek volt kedve. Tarisznyája is volt, benne kenyér friss volt — húsz éve sült éppen, hideg kemencében. Köpenyén a gombok szóltak, mint a gongok, s jó, hogy úgy is szóltak, hisz — rajzolva voltak. És e furcsa vándor —mondta tovább Sándor- oly keveset evett, mint egy pólyásgyerek: kávéból egy vödörrel, teából egy csöbörrel, laskából egy fazékkal, s kilencvenkét marékkal. Ilyen volt a vándor, így mesélte Sándor...

Next

/
Oldalképek
Tartalom