Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-29 / 74. szám
Krónika Már Kaposváron is van gyorsfotó-szolgálat. A Fotó-X társaság, első lépésként nyitotta meg üzletét, ahol egy óra alatt kapja kézhez képeit a megrendelő (Fotó: Kovács) — Kisvárdán május 30. és június 4. között tartják a III. Magyar Nemzeti Kisebbségi Színházi Fesztivált, a szomszédos országok magyar nemzetiségi színházainak hazai seregszemléjét. Vargha Balázs kitüntetése A Magyar Köztársaság elnöke Vargha Balázs kritikusnak, irodalomtörténésznek irodalmi munkássága elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Fekete György helyettes államtitkár csütörtökön adta át. — Pünkösdhétfő munkaszüneti nap lesz. A kormány tegnapi ülésén úgy döntött, hogy az egyházi ünnepek közül a pünkösdhétfőt javasolja az Országgyűlésnek munkaszüneti nappá nyilvánítani. — Csökkent a termelőszövetkezeteknek adott állami dotáció 1990-ben. Míg 1989-ben 104 millió forintot kaptak a gazdaságok, tavaly mar csak 25 millió 177 ezer forintot. 100 éve hunyt el Párizsban Georges Seurat (1859—1891) francia festő. 1859. december 2-án született a francia fővárosban. Az École des Beaux-Arts növendéke volt, huszonévesen már jelentős képeket festett, első nagy müve, a „Fürdőzés” 1883—84-ben készült. Technikáját tudományos színelméletekre alapozta, keveretlen apró színfoltok egymás mellé helyezésével törekedett a természetes szlnhatás illúziójának felkeltésére. Legismertebb — s életművét tekintve is legjelentősebb—ilyen képe a „Vasárnap délután a Grande Jatté szigetén”. A képre — amely az impresszionisták 1886-os kiállításán óriási botrányt kavart — kis pontokban rakta fel a színeket, amelyek azután az emberi szem recehártyáján egyesülnek. A palettán történő keverés helyett tehát az optikai keverés módszerét alkalmazta. Mivel művészetében fontos szerepet játszott a vertikális és horizontális meghatározottság, valamint az aranymetszés, így a szerkezetes irányok előfutárának is tekinthető. Későbbi alkotásai sok tekintetben előkészítették az expresszionizmust, a fauvizmust és a kubizmust, sőt némiképp a konstruktivisták is elődjüket tisztelték személyében. MÁRCIUS Péntek Auguszta A nap 5.31 órakor kél, és 18.08 órakor nyugszik; a hold 17.35 órakor kél, és 4.43 órakor nyugszik. Hideg lesz Országszerte erősen felhős illetve borult idő lesz, ismétlődő esővel, néhol még havasesövel, havazással. Az északi északkeleti szél időnként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 4 fok között, kora délután 3 és 8 fok között alakul. Kell a meleg kabát - és az esernyő IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS ÁPRILIS 6-IG Változékony, hűvös idő várható a húsvéti ünnepek alatt. Az időszak első felében felhős lesz az ég, Somogy megye területén is kialakulhat jelentős mennyiségű csapadék. Vasárnaptól csökken a felhőzet mennyisége, és több órás napsütés is valószínű. Flajnalban eleinte plusz 1, plusz 4 fok közötti hőmérsékleti minimumok várhatók, majd a felhőzet csökkenésével fagypont alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála. Napközben eleinte plusz 4, plusz 9 fok között alakul a hőmérséklet csúcsértéke, majd a több napsütés hatására 10 fok körüli értékekre is számíthatunk. A jövő hét elejétől újra megnövekszik a felhőzet, esők záporesők kialakulása valószínű. A hőmérséklet lassan emelkedni fog. A hajnali fagyok megszűnnek, plusz 2, plusz 6 fok közötti hőmérsékleti minimumok alakulnak ki. A kora délutáni órákban a hét közepétől már 10-15 fokig emelkedik a hőmérséklet. Elismerés a segítőknek Vezet a durva szabályszegés Tegnap a Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ülésén Borbola Mihály rendőralezredes bejelentette, hogy a testület átszervezés előtt áll. Ma még azonban nem tudni, ki veszi át feladatkörét. Sinkovics Ferenc rendőrszázados, a MKBT titkára a múlt évet értékelve rámutatott: megvalósították feladataikat. Az erőfeszítések ellenére tovább nőtt a durva szabályszegés, a megye útjain 106-an veszítették életüket. Továbbra is a gyorshajtás, az elsőbbségi jog meg nem adása, az ittas vezetés idézte elő a legtöbb balesetet. Az idén tovább folytatják a harcot a gyorshajtás, az ittas vezetés ellen, és összefogva az iskolákkal, a szülőkkel gondot fordítanak a gyermekbalesetek megelőzésére. A költségvetésről tájékoztató Csömör Miklós- né elmondta, céljaik megvalósításához egyre nehezebb anyagi fedezetet biztosítani. Csak az OKBT-től kapott támogatás látszik biztosnak. A tanács tagjai javaslataikkal egészítették ki az ez évi programot. Az MKBT a biztonságos közlekedésért kifejtett munkáért elismerésben részesítette dr. Magyar Miklóst, Kovács Évát, Fábián Zitát (Kaposvár), Dömötör Lászlót (Barcs), Hangyái Jánost (Pécsi Rádió) és Szegedi Nándort a Somogyi Hírlap főmunkatársát. — 55-en tettek sikeres vizsgát a marcali kertbarát kör tagjai közül a feltételes forgalmú növényvédő szerek ismeretéből. Köztudomású, hogy ezeket a növényvédő szereket már csak a sikeres vizsgabizonyítványt megszerzetteknek szolgálhatják ki a kereskedések. —A szakma kiváló tanulója verseny országos döntője kezdődött tegnap Kaposváron a Rippl-Rónai József Közlekedési Szakközépiskola 503. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Az épületvillamossági szerelő szakma ifjú művelői kétnapos rendezvényen mérik össze tudásukat. CSÚCS Nagycsütörtök délelőtt fél tizenegy. Hideg, apró szemű eső kopog az esernyőkön, fázósak az emberek, fröcskölődők az autók. A megszokottnál kicsit talán nagyobb a forgalom, hiszen megkezdődött az iskolai szünet, nem beszélve arról, hogy végül is ünnep közeledik. Bevásárlás, ajándékvásárlás a csokinyúltól a leveszöldségig. Boltról boltra jártam tegnap én is. Az ünnepi forgatagban nem akadtam el sehol. Csupán a kaposvári Kossuth téri gyógyszer- tárban. Itt, a sorban állóktól az ajtót alig tudtam kinyitni, majd becsukni magam után. A fehér köpenyes gyógyszereszek felfokozott tempójú mozdulatokkal, a fáradtságtól kissé sápadt arccal igyekeztek elérni azt, hogy minél kevesebb ideig köhögjünk egymásra. Am az ajtó újra és újra nyílt. Tegnap, nagycsütörtökön, Kaposváron talán ez volt az egyetlen üzlet, ahol sorok álltak. Sajnálatos csúcsforgalom. —sa— juL Ezt ki kell használni...! Aki ma nálunk vásárol — POLAROID szemüveget — SHARP zsebszámológépet — CASIO menedzserkalkulátort 10% kedvezményt kap! mC 13 micnocfnrtn SZÁmÍta's ES IROOATECHNIKAi 7400 KAPOSVÁR ADY E U 1 TELEFON II FAX 11 447 (112182) A Somogy Megyei Településtisztasági és Kertészeti Vállalat értesíti tisztelt Ügyfeleit, hogy a lakossági és közületi szennyvízszivatás díját április 1 -jétől átlagosan 30—35 Vokal emeli. (149658) ÉTKEZZEN NÁLUNK! ELŐFIZETÉSES EBÉD 58 FORINTÉRT! Béke söröző Kaposvár, Füredi út 24. (7491) — Értesítjük az utazóközönséget, hogy Ivóvízvezeték építése miatt április 2-tof meghatározatlan ideig a Fö (Május 1.) utcai (Szikvizüzem) autóbusz-megálló helyett a Hársfa utcában állnak meg a helyi és helyközi járatok autóbuszai. DRV Somogy Megyei Üzemigazgatósága, Kaposvár. A Strabag-Hungária Építő Kft. Kaposvári Területi Igazgatósága kiárusítja felesleges víz-, fűtés- és villanyszerelési anyagait Az anyagok tárolási helye, ahol a vásárlás készpénzért lebonyolítható: kapós- vár—császárréti telepünk. Érdeklődni lehet telefonon is a (82)10-320-as számon. Börzehét: április 2—5-ig. (8467) Dr. Németh Béla hódmezővásárhelyi tanár, festő képeiből nyílt kiállítás Nagyatádon a TIT-nél. A kiállítást április másodikáig tekinthetik meg az érdeklődök (Gyertyás László felvételei) Kiskereskedők, viszonteladók, figyelem! A HUNICOR KFT. március 30-án és 31 -én 9 órai kezdettel egész napos importáru-bemutatót tart a leilei vasútállomásnál, a Korona sörözőben. Bemutatunk különleges játékárukat, elektronikai cikkeket, ajándéktárgyakat, legújabb nyári divatárukat, sport- és kondicionáló gépeket. Megrendelőinket tombolával várjuk. (110039); Tarka sorok Ki-ki a maga mesterségét Az orvos találkozik a szabóval. — Mi újság?—kérdi az orvos. — Otthon mindenki egészséges? — Köszönöm kérdését, igen... És önöknél mi újság? Minden nadrág szépen ki van vasalva? — felel kérdéssel a szabó. Diagnózis — Asszonyom, szokása a férjének, hogy hangosan beszél, ha egyedül van? — Jaj, én azt nem tudom... Még sohasem voltam vele, amikor egyedül volt. E heti aforizmánk Az élet egyre gyorsabban rohan; csupán fizetéstől fizetésig telik egyformán. Bizonyítvány — Csakhogy itt vagy végre, fiacskám — örvendezik az anya. — Mutasd, milyen bizonyítványt kaptál... — Nincs nálam—feleli sajnálkozva a lurkó. — Kölcsönadtam Petinek. — De minek kell az neki? — Ijesztgetni akarja a szüleit... Örülnének — Tudod mennyire nincs kedvem elmenni a sógorékhoz? — mondja a férj a feleségének. — Nekem sincs. De ha elképzelem, hogy örülnének, ha nem mennénk ii el... Átképezni nem kell — Ha polgármester leszel, alkalmazni tudod a fiamat a városházán? — Természetesen... De mihez ért a fiú? — Az égvilágon semmihez. — Hát ez remek. Akkor nem kell átképezni! SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő; DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap- előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.