Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-09 / 58. szám

1991. március 9., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Győrben folytatja a Siófoki Bányász 14 MÉRKŐZÉS, 156 EDZÉS A CSAPAT MÖGÖTT E héten lezárult a munkának egy újabb szakasza a Siófoki Bányásznál is. Az NB l-es csa­pat ma Győrben már a bajnoki pontokért hadakozik. Január 3- tól százötvenhat edzést tartot­tak és tizennégy előkészületi mérkőzést vívtak. Huszonhá­rom labdarúgó vett részt ebben az intenzív munkában. Miként telt el a több mint két hónap, hogyan sikerült e felkészülés és mindenekelőtt mit várhat a so­mogyi labdarúgó-közvélemény egyetlen első osztályú csapatá­tól? A legilletékesebbel, Varga István vezető edzővel ültünk le beszélgetni. „Vegyes” felkészülés Bár a felkészülés egy megha­tározott hányadát ezzel a jelző­vel illetik, mi nem véletlenül tet­tük idézőjelbe. Varga István ugyanis jelen esetben ezt a jel­zőt minősítésnek szánta. Azt érti alatta, hogy sikerülhetett volna jobban is a felkészülésük. Hogy ne hagyjunk nyitva a kér­dést, magyarázattal is szolgált a szakvezető. Szerinte erőnléti­leg kifogástalan állapotba kerül­tek a játékosok, de ezzel koránt­sem volt egyenértékű a techni­kai és a taktikai képzés. Pedig évek óta éppen ez utóbbi kettő­nek a felgyorsítása miatt utazott a Bányász a jugoszláv tenger­parti edzőtáborozásra. Az idén is ott voltak ugyan, de balsze­rencséjükre régen tapasztalt hideg fogadta őket. Csontke­ménnyé fagyott talajon kellett gyakorlatozniuk, így a kívánt szintet nem tudták elérni. De nemcsak az időjárás szólt bele a munkába. Mint ismeretes, Czigány és Marozsán a váloga­tottal Indiában túrázott, az utób­bi röviddel később Dél-Ameri- kát is megjárta, így több mint egy hónapot nem dolgozhatott együtt a többiekkel. Zare, aki Aczél helyén kulcsposzton áll majd a csapatban, sérülten uta­zott a tengerparti alapozásra, s kénytelen volt két hetet kihagy­ni. Hosszabb ideje Páli és Kirch- mayer is kidőlt a sorból; Páli je­lenleg is még csak a futóedzé­seknél tart, talán két hét múlva kapcsolódhat be a közös mun­kába. Szprecsak játékengedé­lye sem rendeződött ez ideig, újabban pedig egy makacs de­réksérülés is akadályozza a munkában — olyannyira, hogy tegnap a sportkórházba vitték vizsgálatra. Nos, ezek után ért­hető Varga István óvatossága, hiszen elképzelésébe nemcsak a fagyos talaj „szólt” bele. — Még szerencse, hogy a többiekkel maradéktalanul el tudtuk végezni az erőnléti mun­kát, s a február közepi, buda­pesti ellenőrző vizsgálat meg­nyugtató eredménnyel zárult. Fizikálisán nagyon jó mérési eredmények születtek — mon­dotta a vezető edző. Új elgondolások Szóba került, hogy Aczél ki­válásával újra kell gondolni a csapatjátékot. — Nem a csapatjáték újra­gondolásáról van szó, hanem az új helyzethez és lehetőség­hez való alkalmazkodásról. Nyugodtan kijelenthetem — mondta az edző —, hogy Zare képességeit és tudását tekintve ma a hazai mezőny egyik leg­jobb középhátvédje, akit csa­pattársai is elismernek. Ráadá­sul gyors labdarúgó, így lehető­ség van a hátsó alakzatban já­tékunk módosítására. A labda visszaszerzésében és a kapu előtti tér kibővítésében terve­zünk változást. Sokat gyakorol­tuk a helyzetek értékesítését is, de ebben keveset léphetünk előre, mert Magyaron kívül, aki egyébként maga is gyakran je­leskedik a helyzetek kihagyá­sában, jelenleg nincs épkézláb, harcba dobható támadónk. így kénytelen leszek Mekszet elöl szerepeltetni, pedig ő a közép­pályán képes a legjobb teljesít­ményre. Sajnos, nemrég bal- szerencsés sérülést szenve­dett, és most még a győri sze­replése is kétséges. Szeren­csére a felkészülés során Gö­rög nagyon jó benyomást tett rám, így könnyen lehet, hogy Győrben pályára lép. Varsányi is élt a neki kínált lehetőségek­kel a felkészülési időszakban, ő is a középpályán szerepet kap­hat, Mit hoz a tavasz? Sokan irigyelhetik a mezőny­ből a siófokiakat, mondván: je­lenlegi hetedik helyük meg­nyugvást ad s a jó idegeknek fontos szerepük van a kiélezett tavaszi sorozatban. — Én korántsem örülök any- nyira ennek a nyugodtságnak — vette át ismét a szót Varga István, és meg is indokolta kije­lentését. — Meg kell néznünk, hogy kik vannak mögöttünk. Ha valaki, én jól ismerem az Újpestet, és kijelentem: velük szemben a négypontos előny nem jelent életbiztosítást. Olyan együtte­sek, mint a Győr, a Videoton, az MTK-VM vagy a Vasas, bármi­kor képesek talpra állni és mind­járt nem olyan szép a menyasz- szony. Én azt nehezményezem a csapatnál, hogy a kisebb csa­patok ellen sohasem olyan mo­tivált, mint a nagyokkal szem­ben. Ha ugyanaz a tűz és lelke­sedés hajtaná őket valamennyi találkozón, el tudnám képzelni, hogy a jelenleginél is jobb he­lyen végezzünk. No, persze tel­jes csapattal képzelem el ezt, azaz akkor, ha a keretből hiány­talanul válogathatnék. Mi várható Győrben? — A bajnoki főpróbát a diós­győri kupamérkőzésen tartotta a csapat. Továbbjutást várt, és ez nem sikerült. Elégedetlen ezért? — Igen, bár kétségtelen, hogy egy jó DVTK-tól kaptunk ki, de inkább úgy mondanám, hogy önmagukat vertük meg. Kihagytunk holtbiztos helyzete­ket, sőt döntő pillanatban bünte­tőt is hibáztunk, tehát csak ilyen eredmény született. Ettől füg­getlenül magával a csapatjáték­kal elégedett voltam. — Ez valamiféle reményekre jogosíthat föl bennünket ma Győrben? — Mindenképpen. Mi a pontszerzés reményében uta­zunk a Rába partjára, attól füg­getlenül, hogy tudjuk, milyen fontos a hazaiaknak a győze­lem. Ráadásul egy átszervezett ellenféllel találkozunk, és új edző is ül a kispadjukon, töb­ben bizonyára neki is szeretné­nek bizonyítani. Ettől függetle­nül: esélyünk van a pontszer­zésre. — Beszélgetésünk zárása­ként kíván-e még valamit el­mondani? — Szurkolóink türelmét és megértését kérem. Higgyék el, nemcsak udvariasságból mon­dom: a szurkoló a tizenkettedik, nem egyszer pedig a tizenegye­dik játékos a csapatban. Maga­tartása, állásfoglalása sok min­dent meghatároz és befolyásol a mérkőzés során. Kérem, hogy erről ne feledkezzenek meg, és akkor Siófokon ismét sok öröm­ben lesz részük; újabb szép tavaszt tudhatnak majd maguk mögött. Jutási Róbert A Siófoki Bányász várható ösz- szeállítása ma Győrben: Bíró — Keszeg, Zare, Olajos, Görög — Marozsán, Czigány, Zsadányi, Her- czeg — Ozsváth, Magyar. A kispa- don foglal helyet: Horváth Gy., Var­sányi, Buzsáki. Változás! A Magyar Rádió szomba­ti futballközvetítési prog­ramja némleg módosult. Eszerint az NB l-es bajnoki labdarúgó-találkozókról a Petöfi-adón a Körkapcso­lást nem 17.55 órától hall­hatják a sportbarátok, ha­nem 17.33 és 18.28 között; ekkor kaphatnak híreket más sportágak eseményei­ről is. Röplabda NB I Féllábbal már a legjobb négy között Kapos Volán—Malév 3- 7 (—13, 9,5,2) Stefik leütése talál utat a Malév sánca mellett Kaposvár, városi sportcsar­nok, 500 néző. V.: Simái, Hor­váth. Kapos Volán: Pásztor, Luk- sys, Stefik, Kántor, Czotter, Mészáros. Csere: Radó. Edző: Janus Zagorski. Malév: Róka, Balázs, Berek, Dalacu, Kovács, Miklós. Csere: Pálmai, Czunyi, Barbócz, Bo- tyánszki. Edző: Brázda Hugó. A férfiröplabda NB I elit cso­portjában is megkezdődött teg­nap a rájátszás. A Kapos Volán a legjobb négy közé jutásért a Malév csapatát fogadta hazai pályán, és — a vártnál talán szorosabb mérkőzésen—sike­rült megszereznie a győzelmet. A játszmák alakulása: 1. játszma: 0-9,4-9,6-11, 9-12,10-13,13-13,13-15. 2. játszma: 3-0, 9-1, 10-3, 13-5,15-9. 3. játszma: 5-0,7-1,7-4,10-5, 15-5. 4. játszma: 3-1, 7-1, 11 -2, 15-2. Nagyon roszul kezdett a Ka­pos Volán: sokáig nem akart összeállni a kaposvári csapat játéka, és csak 9-0-ás Malév- vezetést követően tudta meg­szerezni legelső pontját. Ezu­tán valamit ugyan faragott hát­rányából a kaposvári együttes, de 12-6-os vendégvezetéssel Zagorski edzőnek a második idejét is ki kellett kérnie. Óriási hajrába kezdett a Volán, és föl­zárkózott 13-12-re. Sőt, egyen­lítenie is sikerült. A befejezés azonban a vendég Maiévnek sikerült jobban. Jól kezdett a má­sodik szettben a ka­posvári gárda: előbb 3-0-ra, majd 9-1-re húzott el. Továbbra is a haza­iak maradtak fölényben, és bár a vendégeknek sike­rült 13-5-ről 14-9-re felzárkózniuk, nem forgott veszélyben a Kapos Volán szettgyőzelme. Jól kezdődött a harmadik játékrész is. Remek sánc­munka, pontos tá­madásbefejezések és máris 5-0 a hazaiaknak. A továbbiakban sem igen válto­zott a játék képe, és a Kapos Volán fölényesen győzött eb­ben a szettben. A játszmagyő­zelmet jelentő 15. pont után jo­gosan zúgott a vastaps a néző­téren. A negyedikszettben aztán ott folytatták a kaposvári játéko­sok, ahol az előzőben abba­hagyták. Ekkor már érezhetően feladták a Malév játékosai; a hazai együttes szinte tetszés szerint érte el pontjait, és köny- nyedén nyert. Nehezen lendült csak játékba a Kapos Volán csapata: ennek Kovács Tibor felvétele eredménye az első elvesztett szett. Fokozatosan talált magá­ra a hazai együttes, és az utolsó két szettben már egyértelművé vált a fölénye. A kaposvári mérkőzés visz- szavágójára most vasárnap ke­rül sor Budapesten. Ha ott is győz a Kapos Volán, a legjobb négy között folytathatja. Ha vi­szont a fővárosi együttes nyer, úgy a mindent eldöntő harmadik találkozóra kedden 17 órakor Kaposváron a városi sportcsar­nokban kerül sor. A péntek esti összecsapáson Kántor, Luksys és Czotter, illetve Dalacu játszott jól. Fenyő Gábor FEDETT PÁLYÁS MAGYAR TENISZBAJNOKSÁG GÁLOSFÁN Harmath Agnes az egyetlen somogyi továbbjutó Péntek reggel folytatódtak a küzdelmek a gálosfai tenisz­centrumban. Az előző napi mér­kőzések elhúzódtak, több csak lapzártakor ért véget. Nem kí­sérte szerencse az ekkor pályá­ra lépő két somogyi teniszezőt: Galgóczi az építős Nagytól ka­pott ki 6:2,6:3-ra, majd a máso­dik kaposvári, Baranyai szen­vedett vereséget a pécsi Szűcs­től. Nem volt jó estéjük a kiemel­teknek sem; közülük négyen már búcsút mondtak a versenynek. Kerekest (BSE) az amerikai Orange Bowl ifjúsági versenyen jól szerepelt Sávolt Attila ütötte ki, a volt kaposvári Makrai (Építők) pedig sérülése miatt kénytelen volt idő előtt fel­adni. Zsitva legyőzője Bán, a múlt évi ifjúsági bajnok, míg Nagy Gyulát (Dunai Kőolaj) klubtársa, Bujtás búcsúztatta. Az utóbbi a következő meccsét is sikerrel vette, és már a leg­jobb nyolc között érezheti ma­gát. A hölgyek tegnap késő este kezdték, ma reggel pedig foly­tatták a versenyt. A kaposvári Harmath Ágnes játékot sem engedett nyíregyházi ellenfelé­nek, 6:0, 6:0-ra győzött. Több somogyi versenyzőnek azon­ban nem sikerült továbbjutni raj­ta kívül. A siófoki Molnár Gab­riellát a balszerencsés sorsolás a kiemelt SchmidtGrétávalhoz­ta össze, s hiába küzdött jól, három játszmában alulmaradt, 6:2, 4:6, 6:3 arányban. Kiesett Szarka Krisztina, Szarka Ber­nadett és Bődy Tímea is. A nők második fordulója dél­után kezdődött. A nyolc közé el­sőként az első helyen kiemelt Földényi Annamária került, 6:1, 6:0-ra verve a spartacusos Csapót. A legjobb tizenhat között az egyetlen somogyi, Harmath Ági a következő fordulóban Földé­nyi Dianával találkozik, a már említett Földényi Annamária testvérével, aki az első forduló­ban az ötödik kiemelt Báthoryt győzte le. A továbbjutás óriási bravúr lenne a lapzárta után sorra kerülő találkozón. A késői órákban még a férfiak is pályára lépnek a nyolcaddön- tő mérkőzésein. Holnap kerül sor nagyeddöntőkre és az elő­döntőkre, 8 órától. A finálék vasárnap 10 órakor kezdődnek. Kele János Kosárlabda NB I Sok(k) volt a debreceni út Deko SE—KaposcukorSE 712-78 (52-43) Fonyódiaké a kupa Zalaegerszegen ven­dégszerepeit a Göcsej- kupán a Fonyódi Petőfi NB ll-es női kézilabdac­sapata. Az erős mezőny­ben vívott négy mérkő­zés közül hármat meg­nyertek a fonyódiak, s ezzel elhódították a ku­pát. Csütörtökön este Debrecen­ben lépett pályára a Kaposcu- kor SE kosárlabda-csapata. Mint az eredményből kitűnik: a kaposvári kosarasoknak sok(k) volt a debreceni találkozó. Mi is történt valójában? Már nem sokkal azután meg­történt a baj, hogy a kaposvári kosarasok elindultak Debre­cenbe. Dombóvár közelében ugyanis a játékosokat szállító autóbusz összeütközött egy Zsigulival; szerencsére nem történt személyi sérülés. A megpróbáltatásoknak azonban még nem volt vége: Szolnokon a Tisza-hídon egy rakományát vesztett, farönköt szállító teher­autó tartotta fel több mint egy óra hosszat a somogyi együt­test. így mintegy tízórás(!) uta­zás után szinte az autóbuszból léptek rögtön pályára a kapos­vári kosarasok; még így is csak félórás késéssel kezdődhetett el a mérkőzés. A Debrecenből kapott infor­mációk szerint az első játék­részben még úgy-ahogy tudta tartani magát a Kaposcukor. A második félidőben azonban a hosszú utazástól elfáradt ka­posvári játékosok már nem bír­ták fölvenni a debreceniek dik­tálta tempót. Ez a magyarázata a nagy különbségű vereség­nek. A Kaposcukor legjobb do­bói: Monok (27/9) és Bognár (18) voltak. Mivel a nagy rivális Csepel is kikapott Sopronban, így a Kaposcukor — debreceni veresége ellenére is — meg­őrizte első helyét. Az utolsó for­dulóban egyébként pont a Cse­pelt verő Soproni KC lesz a ka­posvári együttes ellenfele, így minden bizonnyal érdekes, vál­tozatos mérkőzésnek lesznek szemtanúi vasárnap a kapos­vári városi sportcsarnokba kilá­togató nézők. Az állás: 9. Kaposcukor 9 4 1171-1162 22 10. Csepel 9 4 1287-1201 22 11. AR Építők 7 6 1183-1094 20 12. Deko 7 6 1081-1097 20 13. Szeged 6 7 1169-1153 19 14. Sopron 6 7 1129-1124 19 15. Dombóvár 5 8 1120-1114 18 16. MAFC-W. 3 10 1058-1157 16 A március 10-i, utolsó forduló párosí­tása: Csepel—Deko SE, Kaposcukor— Sopron, Dombóvár—Alba Regia Épí­tők, Szeged—MAFC-Wawel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom