Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-06 / 55. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. március 6., szerda A Belügyminisztérium közleménye A belügyminiszter a 63/1990. (X. 4.) számú kormányrendelet 1. paragrafusában foglalt felha- talmazas alapján kinevezte a megyei (fővárosi) vagyonátadó bizottságok vezetőit és vezető­helyetteseit. A bizottságok fel­adata a törvényben meghatáro­zott vagyoni kör önkormányzati tulajdonba való átadása, az önkormányzati tulajdon egyes tárgyainak használatba adásá­val kapcsolatos vita eldöntése, illetve az önkormányzatokat megillető vagyon forgalmának az engedélyezése. A vagyonátadó bizottságok vezetőiként az alábbi szemé­lyek kaptak megbízást: dr. Sza­kács István (Budapest), dr. Novotni Zoltán (BAZ m.), Ko­vács Mihály (Békés m.), a veze­tői megbízatásra a megyei köz­gyűlés döntését követően kerül sor (Bács-Kiskun m.), dr. Czo- boly István (Baranya m.), dr. Szalay Gyula (Győr-Moson- Sopron m.), dr. Völgyi Sándor (Fejér m.), dr. Günther Béla (Csongrád m.), dr. Renn Osz­kár (Heves m.), dr. Csabai Éva (Hajdú-Bihar m.), dr. Tóth Áron­ná (Jász-Nagykun-Szolnok m.), dr. Mikolasek Sándor (Komárom-Esztergom m.), dr. Várkonyi József (Nógrád m.), Kuncz Béla (Pest m.), dr. Baka József (Somogy m.), dr. Bartha Sándor (Szabolcs-Szatmár- Bereg m.), dr. Kutas Sándor (Tolna m.), dr. Tóth József (Vas m.), dr. Fias Zoltán (Veszprém m.), dr. Ágh Pál (Zala m.). GYORSLISTA Nyereményjegyzék a március 4-én megtartott hatos lottó tárgynyere- mény-sorsolásáról, amelyen a februári szelvények vettek részt. Az alábbiakban a pécsi körzet nyertes számait közöljük. 48511126E 48524299 E 48550645 F 48563818F 48576991 F 48590164F 48603337 D 48616510F 48629683 D 48642856 D 48656029 D 48682375 E 48695548 F 48708721 F 48735067 F 48748240 F 48761413 F 48800932 F 48814105E 48827278 E 48840451 F 48853624 E 48866797 D 48879970 E 48893143D 55005415E 55018588D 55044934 O 55058107F 55110799D 55137145E 55150318 E 55163491 F 55242529 F 55282048 E 55295221E 55361086D 55374259 C 55387432 C 55400605 E 55426951 E 55492816E 55545508 D 55558681 E 55585027 D 55624546 F Bárki által végezhető ügynöki-üzletkötői munkára (nem főállásban) szokatlanul magas jutalékért munkatársakat keresünk. Megbeszélés és jelentkezés: március 9-én, szombaton 17 órakor Kaposváron a Kapos Szálloda éttermé­ben (Ady Endre u. 2.) március 10-én, vasárnap 17 órakor Siófokon Morva sörözőben (Szabadság tér 1.) (109796) Elveszett a Karád—Koppányvöl- gye Általános Fogyasztá­si és Értékesítő Szövetke­zet 21. sz. vegyesbolt 7285 Törökkoppány— Szorosad OKHB 391-10147 feliratú bélyegző. Használata 1991. március 5-től ÉRVÉNYTELEN! (109833) Traffipax­menetrend A traffipax sebességmérő gépkocsik tervezett telepítési helyei március 19-ig Somogy megyében: 6- án: Kaposvár, Kadarkút, Homokszentgyörgy, Barcs, Szigetvár, Pusztaszemes, Kő­röshegy, Somogybabod, B.lelle. 7- én: Juta, Somogyjád, Len­gyeltóti, Fonyód, Boglárlelle, • Fonyód, B.keresztúr, B.szentgyörgy, Kéthely, Marca­li. 8- án: Kaposvár, Kiskorpád, Vése, Iharosberény, Csurgó, Nagyatád, Segesd, Böhönye, Kaposvár, Siófok, Kiüti, B.földvár, Zamárdi. 9- én: Kaposvár, Mernye, Ka­posvár, Bőszénfa, B.lelle, B.szemes, B.földvár, Siófok. 10- én: Kaposvár, Böhönye, Kaposvár, Nagyberki, Siófok, Kiüti, B.lelle, B.földvár. 11- én: Kaposvár, Simonfa, Szigetvár, Kaposvár, Fonyód, B.keresztúr, Kéthely, Marcali. 12- én: Kaposvár, Juta, So­mogyjád, Kaposvár, Kadarkút, Mike, Ságvár, Siófok, B.földvár. 13- án: Kaposvár, Kiskorpád, Juta, Toponár, Kaposfüred, B.földvár, Zamárdi, Andocs, Siófok. 14- én: Kaposvár, Mernye, S.babod, Kaposvár, Zamárdi, Siófok, B.lelle, Siófok. 15- én: Siófok, Zamárdi, Pusztaszemes, B.földvár. 16- án: Kaposvár, Somogy­jád, Lengyeltóti, Fonyód, B.lelle, B.lelle, Zamárdi, Siófok, B.földvár. 17- én: Kiskorpád, Kaposvár, Nagyberki, Szentbalázs, S.babod, B.lelle, B.földvár, Za­márdi. 18- án: Kaposvár, Böhönye, Kaposvár, Baté, Siófok, Kiüti, B.földvár, B.lelle. 19- én: Kaposvár, Bárdudvar­nok, Homokszentgyörgy, Barcs, Szigetvár, Fonyod, B.keresztúr, B.szentgyörgy, Kéthely, Marcali. A Balaton Fűszért értesíti tisztelt vásárlóit, hogy március 6-tól április 6-ig tavaszi nagytakarítást szolgáló termékek körében diszkontértékesítést szervez mérsékelt árakon a szántódi Oázis Üzletházban Nyitva: hétfőtől péntekig 8.30 órától 17 óráig, szombaton 8.30 órától 13 óráig, vasárnap zárva. Ajánljuk magunkat! SOMOGY ÉS ZALA MEGYE ÉLÉSKAMRÁJA (109821) j I Építőanyag-kereskedé- | sünk idei ajánlata: J —fűrészelt gerendák nagy választékban | — 25 és 50 mm-es fenyőfő részárúk J —tetőlécek I — hajópadló, lambéria | —SOFA nyílászárók, garázskapuk ! —kiskunhalasi, zalaapáti nyílászárók | —tetőfedő palák ■ —békéscsabai, tatai, bátaszéki cserepek ■ —téglák, betontermékek ■ —bitumen, fehércement, cement. ■ Cím: Ádánd, Berzsenyi u. • Nyitva: hétfőtől péntekig, | 8—16 óráig. \ ■ Érdeklődni: (84)13-345 : ' (109559) * r : S A Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyáregysége felajánlja szabad kapacitását folya­matosan az alábbi technológiákban: — horganyzás (függesztett és tömegáru) — réz—nikkel—króm, kettős nikkel-króm — keménykróm — alumíniumkromátozás és -eloxálás — acélharnítás — ón-olmozás 60140. — kemény fényes ezüstözés és — kémiai nikkelezés Garantált minőség, igény esetén dokumentált rétegva­stagság. Címünk: 7632 Pécs, Szilva u. 1—3. Telefon: (72)26-488 Telex: 12-283 Telefax: 12-743 (120521) Nagyszabású kedvezményes^ nőnapi • / virág­vásár a Kilián György Városi Művelődési Központban március 7—8—9-én, a szombathelyi Kertész Tsz termékeiből. Nyitva tartás: naponta 9—17 óráig 1 (149421>ü ( " Vállalkozók, figyelem! A szőlősgyöröki Béke Mgtsz bérbe adja állattartótelepét, amely Szó'ló'skislak és Szó'lősgyörök között található. Víz, villany van. Érdeklődni Tóth László elnökhelyettesnél lehet: Szó'lősgyörök, Kossuth tér 2. Telefon: 16 V (138786) orgonák tangóharmonikák dobszerelés klarinét erősítők 10,15,30 W-os műsoros magnókazetták \ Az Elektrika Szaküzlet újabb ajánlata! 3 900—48 000 Ft-ig 7 500—23 500 Ft-ig 33 000—36 900 Ft-ig 17 500 Ft 6 500—9 500 Ft-ig 180—390 Ft-ig széles választékban! Kaposvár, Kossuth tér 5. Telefon: (82)21-635 Árengedményes akció a Balaton Fűszért Fortuna üzletházában, Boglárlellén egész héten tejhét! Keresse föl üzletházunkat, ahol kedvező áron vásárolhat a Somogy Megyei Tejipari Vállalat termékeiből. Mindennap 16—17 óra között kóstoló! Olcsó, minőségi áruk. — Ajánljuk magunkat! Ismét Önnek nyílik a MARGARÉTA CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLAT tavaszi—nyári katalógusa, így teljesülhet minden vásárló álma Díjmentes kiadványunk megrendelhető levélben vagy levelezőlapon CÍM: MARGARÉTA CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLAT 1300 BUDAPEST, POSTAFIÓK 130

Next

/
Oldalképek
Tartalom