Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-30 / 75. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. március 30., szombat Puskin megkeresztelése Emléktáblát helyeztek el a moszkvai Bogojavlenszkij szé­kesegyház, a moszkvai pátriár­ka templomának falán, ame­lyen ez olvasható: Ebben a templomban keresztelték meg 1799. június 8-án Alekszandr Szergejevics Puskint. Majdnem ürkarambol A Mir szovjet űrállomás mind­össze 12 méterrel kerülte el az összeütközést a Progressz-M- 7 teherűrhajóval. Amennyiben bekövetkezik ez a „találkozó” bizonyára tragikusan végződik az űrállomáson dolgozó két asztronauta számára — jelen­tette be a szovjet televízió. Magyar atom A magyar atomenergia, a nukleáris módszerek szakérte­lemmel, felelősséggel és ellen­őrzött módon való alkalmazását igyekszik elősegíteni a Nukleá­ris Társaság. Ezt a januárban bejegyzett szervezet elnöksé­ge tegnap Budapesten sajtótá­jékoztatón jelentette be, s vá­zolta céljait, tevékenységi terü­letét. Halálos ütközés Király Bélát Amerikában autóbaleset érte (Folytatás az 1. oldalról) Az ütközés következtében Király Bélának elrepedt egy bordája és enyhe agyrázkódást szenvedett. Megrongálódott gépkocsiját autómentő szállí­totta el a helyszínről. Tegnap délben telefonon beszéltünk a képviselővel, aki már kedélyesebb hangulatban mesélte el a történteket. — Egy kis pihenőre, de mégis dolgozni tértem vissza az Egye­sült Államokba — mondta. — Sajnos a múlt héten megtörtént ez a sajnálatos baleset. Csütör­tökön újra voltam orvosnál. Nem vagyok ágyban fekvő be­teg, de hat hetet pihennem kell. A bordarepedés miatt a levegő­vételnél egy kicsit szúr az olda­lam, és hát egy gyenge agyráz­kódást is „szereztem”. Vasár­nap újra megvizsgál majd az egyik magyar orvosbarátom. A körülményekhez képest jól ér­zem magam, tehát nem szen­vedtem súlyos sérüléseket. A kényszerű pihenőt is mun­kával töltöm: a magyar forrada­lom hiteles történetét taglaló könyvek kiadásán dolgozom, s az Atlanti Kiadónál is van mit tennem. Ha letelik a „szilen- cium”, hazamegyek és bekap­csolódom a magyar parlament munkájába is. (Lengyel) KEDDTŐL ÚJABB ÁREMELÉSEK Drága füstünk Sajnos nem áprilisi ugratás, hogy jelentősen emelkedik a dohány ára. Értesülésünk sze­rint keddtől már 45 forint lesz egy csomag Helikon, a hosszú változata pedig 53 forint. Egy csomag Sopianae-ért 37-et kell adni, és 23,40-et a Symphonia- ért. Csak a Hunnia lesz 30 forint alatt, a Fecskéért 31-et, a Ro­máncért már 32-őt kell fizetni. A Marlboro 100-as csak öt forint­tal marad 100 alatt. Egy doboz hazai gyártású Multifilter 55 fo­rintba kerül. A pipások is pipák lehetnek: a Magyar pipadohány keddtől 18 forintba kerül. Maga­sabb lesz a szivar ára is. A mosóporok ára 15 százalé­kos arányban emelkedik kedd­től, s felajzó lesz a kávé a maga áremelkedésével. (mészáros) ítélet a marcali gyilkosság ügyében Iskolába, boltba csak éjszaka mentek Csütörtökön hajnalban Mar­cali belterületén dr. Varga Jó­zsef 38 éves orvos személy- gépkocsijával elütötte az úttes­ten áthaladó Bogyó László 35 éves marcali lakatost. Az ütkö­zés következtében a gyalogos a belső forgalmi sávban haladó Laki János által vezetett sze­mélygépkocsi elé esett, s a helyszínen életét vesztette. A felelősség megállapítása folyik. Szaddám üzenete Bushnak Szaddam Húszéin iraki elnök titkos üzenetet küldött George Bushnak, amelyben rámutatott: Amerika szempontjából kívá­natosabb egy stabil, általa ve­zetett Irak, mint egy felbomló ország. Az üzenetet Turgut Özal, török elnök adta át a kö­zelmúlt washingtoni látogatá­sán. (Folytatás az 1. oldalról) A környéken lakók április 22- én szerezhettek először tudo­mást a héttagú rokoni, baráti társaság működéséről. 22-én, páran a banda tagjai közül elha­tározták,, hogy meglátogatják a Marcali ÁFÉSZ egyik boltját. A baj ott kezdődött, hogy zárás után és a tetőn át mentek az üzletbe, ahonnét — mindezek ellenére—jókora csomagokkal távoztak. Főként italt és do­hányárut vittek magukkal, min­tegy hétezer forint értékben. Másik alkalommal egy iskolá­ban néztek szét tüzetesen, s onnét biztonságosabbnak ítélt helyre „menekitettek” egy tele­víziót. Áz idő múlott és az ápri­lisban zsákmányolt ital is fogy­hatott már, talán ezért bandu­koltak el egy berzsenyhegyi pincéhez, hogy pár liter bort vi- - gyenek magukkal. Ezt követően, augusztus 6- án délután követték el legsúlyo­sabb, legszörnyűbb tettüket. Az első rendű vádlott Bogdán György, annak testvére Bogdán Sándor és társuk Orsós Sándor délután egy kocsmában italoz­tak. Orsós Sándor lakása felé menet meglátták a mintegy húsz méterrel előttük haladó gyenge testalkatú férfit, Gál Ist­vánt. Mellé értek, ököllel több­ször arcul csapták, melynek ha­tására áldozatuk hanyatt esett és olyan szerencsétlenül vágta fejét az útpadkába, hogy az éle­tét vesztette. Ezt követően le­húzták az úttestről, elvették pénztárcáját, melyben ezer­négyszáz forint volt, valamint lecsatolták a halottról a karórá­ját is. A háromtagú banda a nap hátralevő részében tovább ita­lozott, majd ismét „bevásárolni” ment. Útjuk eredményes volt: negyvenezer forint értékű zsák­mánnyal tértek.haza. A rend­őrök ezt követően hamar a nyo­mukba értek. A hét vádlott ügyében tegnap mondott ítéletet a bíróság. A banda tagjainak legtöbbje már nem először állt bíróság előtt. Közülük az első rendű vádlott Bogdán Györgyöt csoportos rablás, halált okozó testi sértés, nagyobb dologi erőszakkal járó betörés bűntettében találta bű­nösnek a bíróság, s ezért hétévi fegyházbüntetést szabott ki, ki­lenc évre pedig eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Bogdán Sándor másodrendű és Orsós Sándor harmadrendű vádlottat csoportos rablás, halált okozó testi sértés, nagyobb dologi erőszakkal járó betörés és bűnszövetségben elkövetett kétrendbeli lopás elkövetésé­ben találta bűnösnek, ezért mindkettejüknek 8 évi fogház­ban letöltendő szabadságvesz­tést szabott ki, valamint 10 évre eltiltotta őket a közügyek gya­korlásától. A többi vádlottat lo­pások bűntettében találta bű­nösnek a bíróság, s ezt 6 hó­naptól egy évig terjedő börtön- büntetéssel „jutalmazta”. B. Zs. Bibó István gyermekei jelenlétében Göncz Árpád felavatta a Nagy Imre- kormány egykori államminiszteréröl elnevezett általános iskolát — a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Ör községben. Ezt kővetően Mátészalka vendége volt, ahol ellátogatott a magyar—olasz érdekeltségű Tre Esse Euromili Bútorgyártó Részvénytársaság üzemébe. A köztársasági elnök nyilatkozatában támogatásáról biztosította a Fidesz hatpárti egyeztetést javasló kezdeményezését ANTALL JÓZSEF AZ EGYEZTETÉSRŐL (Folytatás az 1. oldalról) olyan elgondolást, amely arra irányulna, hogy országgyűlési döntéseket helyettesítő testület jöjjön létre. — Milyen alapvető kérdések­kel foglalkozna a Fidesz által javasolt fórum, amelynek létre­hozását a három kormánypárt vezetői kedvezően fogadták? — Külpolitikai, biztonságpoli­tikai, alkotmányjogi, alapvető fontosságú gazdaságpolitikai kérdésekről van szó — mondta Antall József.—Olyan szociális kérdésekben is meg kell egyez­ni, amelyekkel kapcsolatban pártpolitikától függetlenül szük­ség van népszerűtlen intézke­dések meghozatalára. Az átala­kulás, a piacgazdaságra való áttérés stratégiai szempontjai ezek. A továbbiakban hangsúlyoz­ta: — Megítélésem szerint a kor­mánynak és a koalíciónak nem kell attól tartania, hogy a közvé­lemény a népszerűtlen intézke­déseket a kormány nyakába varrja, az eredményeket pedig az ellenzéki politikai pártok sa­ját eredményüknek tüntetik fel. Gazdasági kérdésekben pél­dául eleve az szolgál a tárgya­lás alapjául, hogy a tárgyaló- partnerek fő vonalaiban fogad­ják el a kormány akcióprogram­jában megfogalmazott elgon­dolásokat — mondta Antall Jó­zsef. Majd kifejtette: Akkor sem kell aggódni, hogy az ellenzék e fórumon kényszerítené rá ki­sebbségi véleményét a kor­mányra és a koalícióra, mintegy háttérbe szorítva a parlamenti többséget. Viszont segíthet a megbeszéléssorozat abban, hogy uralkodóvá váljon politikai életünkben az önmérséklet, az elkerülhetetlen lépéseket ne használják ki egymással szem­ben a pártok. — Hangsúlyozta: — itt nem lehet szó semmiféle olyan paktumról, amelyet a pár­tok megválasztott vezető testü­letéinek illetve parlamenti frak­cióinak kikerülésével kötnének. A továbbiakban utalt a részt­vevők körére: a pártokat irányí­tó testületek és a frakciók veze­tői képviselnék, felhatalmazás alapján. S minden olyan kér­désben, amelyben mandátu­muk a döntésre nem terjedne ki, csak feltételesen fogadhatnák el a megállapodást. —Mikor kezdődne és meddig tartana a tárgyalássorozat? — A résztvevőket én hívom össze, mégpedig akkor, ha a politikai pártok vezető testületéi állást foglaltak a javaslat mel­lett. Az első ülésen dönteni kell arról, hogy milyen témaköröket s milyen sorrendben tűzünk napirendre. Az érdemi tárgya­lást pedig csak akkor lehet megkezdeni, ha az Országgyű­lés összeült, a frakciók megkez­dik munkájukat. Értesítjük tisztelt vendégeinket, hogy a kaposvári termálfürdő március 31-én zárva lesz, április 1 -jén nyitva tart. DRV Somogy Megyei Üzemigazgatósága Kaposvár (149659) r . ■ \ SZOLID ARAK! FINOM ÍZEK! HANGULATOS ZENE! (8646) j-------------------------------------------------------1 A Somogy Megyei Településtisztasági és Kertészeti Vállalat értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy a lakossági és közületi szennyvízszivatás díját 1991. április 1-jétől átlagosan 30—35%-kal emeli <i 49658) Értesítjük a tisztelt vendégeinket, hogy az igali és a csokonyavisontai termálfürdő 1991. március 31-én és április 1-jén nyitva tart. DRV Somogy Megyei Üzemigazgatósága (149663) } ■ ........ —? AKCIÓ a Pannon-Wolf Építőipari Kft. Kanizsai úti csempeboltjában Eredeti olasz fürdőszoba-berendezések: mosdó, WC, bide, öntöttvas fürdőkád, zuhanyboksz, zuhanytálca, piperegarnitúra és csaptelepek nagy színválasztékban kaphatók április 30-ig, 15 százalék engedménnyel. Most vásároljon, megéri! (8537/a)- - /) Biztonságot kínálunk Önnek! A legkorszerűbb vezetékes és vezeték nélküli riasztóberendezések, autóriasztók. Video-, komputeralkatrészek, japán IC-k, félvezetők, akkumulátorok Koax kábel 23 Ft + áfa Csomagküldés, nagykereskedelem VIDEO—M Kft. ____ V ideoszerviz és -alkatrészbolt Kaposvár, Kossuth L. u. 15. Telefon: (82)16-163 fes |f (8514) Kanizsa Sörgyár Kft. megnyitja diszkontáruházát április 2-án (kedd) Kaposvár, Fő u. 50. sz. alatt (Május 1. u.) Termékeinket nagykereskedelmi áron értékesítjük. Várjuk kedves vásárlóinkat! (112136) Szőlősgazdák Kereskedelmi Rt. (8630 Boglárlelie, Árpád u. 47.) pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: — pénzügyi és számviteli főiskolai vagy közgazdasági egyetemi végzettség — legalább 3 éves szakmai és vezetői gyakorlat — jó szervező-, együttműködési és kezdeményezőkészség a társaság dinamikus fejlődését biztosító új tevékenységek bevezetéséhez, alaptevékenység bővítéséhez — 45 évesnél fiatalabb életkor — kereskedelmi és számítástechnikai ismeret előnyben Az állás április 15-től betölthető. Nagy önállóságot kívánó munkát és jó anyagi feltételeket biztosítunk. A pályázatot — részletesebb önéletrajzzal — április 10-ig kérjük a társaság fenti címére beküldeni. A Gazda Rt. igazgatósága (112167)

Next

/
Oldalképek
Tartalom