Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1991. március 23., szombat FÉL A FALU Telekiben most minden csendes Veszélyes bűnözők kerültek kézre Tavaszias délután, csend. A külső-somogyi kis falu, Teleki mintha most aludná ki a sok éjszakai izgalmat, álmatlanságot. Jakab Lajos, a háromtagú képviselő-testület korelnöke szívélyes mozdulattal tárja ki előttünk az ajtót. — Kérüljenek beljebb! — Fél-e még a falu? — Sokan félnek — feleli. — Sok a magára maradt öreg. Nemrég levelet írt dr. Szabó István siófoki rendőrkapitánynak, s abban feltárta a kis Árpád-kori település gondját, baját, rettegését az utóbbi időben ugyancsak nekiszabadult bűnözőktől. Különösen a február 23-ra virradó éjszaka emléke kísért: akkor ugyanis két házba törtek be, s az egyik lakás magányos tulajdonosát (egy 73 éves asszonyt) összeverték és megerőszakolták. Másnap a rendőrség nagy erővel nyomozott, intézkedett, majd — mintha mi sem történt volna — a következő éjjel ismét betörtek egy házba. „Az emberek nem mernek a lakásból kimozdulni. Még a kertbe sem mennek ki. Lefekvés előtt fejszét, dorongot tesznek maguk mellé, az idős nénikék pedig felöltözve, ülve alszanak. Tisztelettel kérjük a kapitány urat, fordítson külön gondot Teleki községre. Segítse megvédeni a szorgalmas emberek munkáját, életét...” Betörtek a polgármesteri hivatalba, a postára, az orvosi rendelőbe, valamint az ABC- be. A polgármesternő — feltehetőleg szintén félelmében — lemondott tisztségéről, ezért áprilisban ismét választás lesz a községben. — Mi történt azóta? — A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői kézre kerültek — mondja dr. Szabó István siófoki rendőrkapitány, akivel a korelnököt meglátogattuk — Csimszi István és Lakatos Sándor helybeli, Peller György szigetfalvi lakos, valamint a szintén teleki Tóth Sándor (akinek 19 betörés van a rovásán) már a rendőrség „vendégszeDr. Szabó István rendőrkapitány retetét élvezi”. Az utóbbi időben sokszor razziáztunk a faluban; lehet, hogy már meg is untak bennünket... — Nem hiszem, hogy valaki most kinézi magukat innét — jegyzi meg Jakab Lajos. — Örülünk, ha rendőrt látunk. — Mióta ilyen félelmetes hely ez a kis falu? — Tavaly nyáron már előfordult néhány bűntény, de az idei tél rettenetes volt — mondja a korelnök. — Régebben egy-két lopás történt csak, semmi más. A falu őslakossága meglehetősen elöregedett, és az üres házakat cigánycsaládok kapták meg olcsó pénzért a 60-as években. Közülük sokan nem dolgoznak, isznak és a családi pótlékból élnek. Ugyanakkor 19 idős házaspár és 20 egyedülálló özvegyasszony lakik a faluban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden bajnak a cigányok az okai, hiszen köztük is vannak rendes, dolgozó emberek, akiket a világért sem szeretnék megsérteni. A kapitány úr által említett négy bűnöző közül az egyik, Tóth Sándor például nem cigány. Nemrég tartottunk egy falugyűlést, erre olyan sokan jöttek el, mint még eddig soha. Árról volt szó, hogy nekünk is tennünk kell valamit a falu békéjéért, s elhatároztuk, hogy önvédelmi csoportot alakítunk. Jelentkeztek vagy harmincán, köztük négyen cigány férfiak. Megjegyzem: ők „rühellik” legjobban, hogy olyan sok baj van a cigány lakossággal. — A tettesek között nemcsak telekiek vannak. — Az utóbbi időben sokan jöttek ide „rokonlátogatóba” Gamásról, Lengyeltótiból, Szi- getfalváról, és más helyekről. Bűnözők, akik itt, úgy tetszik, kevésbé tartottak a leleplezéstől, mint otthon. S bűnözőközpont lett ebből a szelíd faluból. — Sajnos, ez az igazság — mondja dr. Szabó István. — A siófoki rendőrkapitánysághoz 53 olyan település tartozik, amely nem közvetlenül a parton van. (A Balaton-parti bűnözés egy másik téma lehetne). Ezek közül körülbelül 15-20 helyen vannak hasonló problémák, s gyakori az idős, egyedülálló emberek sérelmére elkövetett bűntény. A teleki azonban szélsőséges eset... Örülünk annak, hogy önvédelmi csoportot alakít a lakosság, ehhez mi is örömmel adunk segítséget, ám ettől függetlenül — mivel a rend fenntartása a mi feladatunk, kötelességünk— mindent megteszünk avégett, hogy Telekiben ismét békességben, félelem nélkül éljenek az emberek. (Szapudi) Izzó indulatok után Megbékélés Somogyszilban Az előzmények. Volt egy rendkívüli közgyűlés a somogy- szili termelőszövetkezetben január utolsó napjaiban. Százhúsz szövetkezeti tag hiteles aláírásával igényelte, hogy a szövetkezeti demokrácia legfőbb fórumán mérettessenek meg a vezetők. A közgyűlés első harmadában aztán olyan határozat született, hogy a témáról zárt ülésen kívánnak szót váltani a szövetkezet tagjai, így az alkalmazottaknak, az újságíróknak és a fotóriporternek is el kellett hagynia a termet. „A ki- és elküldött újságíró ilyen esetben nem zárja le magában az ügyet — azzal együtt, hogy a kapott tájékoztatásért (ez a közgyűlés után telefonon történt) köszönettel tartozik. Bizonyos, hogy a somogyszili közgyűlés ennél több tanulsággal járhat. Hát majd visszatérünk...” . Az eseményről szóló riportot akkor ezekkel a mondatokkal zártam. Ha csendesül a vihar Az egyéb okok mellett volt abban szándékosság, hogy visszatérési ígéretemet csak jó néhány hét után teljesítettem. A vízbe dobott kő hullámokat vet, felkavarja az iszapot, idő kell ahhoz, míg láthatóvá válik, milyen is az a víz. Hasonlattal élve valami ilyesmi szándék vezetett — jóllehet a riport után telefonokat és üzeneteket kaptam, hogy hallgassam meg a „másik” felet is. Csakhogy én nem tudtam, ki az „egyik” fél és ki a „másik”. Abban a riportban csupán azt írtam meg, amit ott és addig tapasztaltam, amíg jelen lehettem. Mindezt mint a történésekhez tartozó tényt említem. És leginkább az áll távol tőlem, hogy ezzel csendesülő háborgásokat szítsak, akár egy szalmaszálat is keresztbe tegyek a megbékélés csörgedező patakján. Mert úgy vélem — és remélem —, Somogyszilban ma már ez a jellemző. Azon a rendkívüli közgyűlésen — igaz, szinte borotvaélen táncoló arányban — megerősítették tisztségükben a vezetőket. Nyári László elnökkel és Farkas László főkönyvelővel beszélgetek. — Alapos ok.nem, de több összetevő válthatta ki a bizalmatlansági kezdeményezést. A szövetkezet gazdálkodása ugyanis hosszú idő óta stabil, a tavalyi, nehéz évet is 15 millió forint nyereséggel zártuk, tudtunk fizetni tizenharmadik havi fizetést és prémiumot. Vagyis vezetői hibából eredő, lényeges gazdálkodási gond nincs nálunk. — Akkor valamiféle kapcsolatbeli, emberi problémáknál kell keresni a „gyökereket”? „Sértődött emberek” — Sokáig papoltunk a gazdasági szervezet racionalizálásáról. Most szavak nélkül erre kényszerít az élet. Novemberben a vezetőségi ülésen azt a feladatot kaptuk, hogy a lehetőség szerint korszerűsítsünk. Úgymond: dödögnek az emberek, hogy sokan dolgoznak az irodán. — A decemberi vezetőségi ülésen előterjesztettük, hogy milyen területeken látunk lehetőséget, feladatok összevonásával létszámleépítésre. Érintette ez elsősorban Varga Lász- lóné pénztárost és Somogyi Győzőné telefonközpontost, de más részfoglalkoztatású dolgozót is. — Volt egy másik téma is. Dr. Székely Attila állatorvosunkat az igali szövetkezet megkereste, hogy mellékfoglalkozásban lássa el náluk is az állatorvosi teendőket. A vezetőség úgy határozott, hogy a költségek megosztása miatt az állatorvos ne mellékfoglalkozásban, hanem közös foglalkoztatásban lássa el ezeket a tennivalókat. — Mi történt az érintett emberekkel? — Somogyi Győzőné végül is maradt telefonközpontosnak. Varga Lászlóné az önkormányzatnál dolgozik, az állatorvos pedig a vezetőségi határozat ellenére mellékfoglalkozásban látja el az igali szövetkezet állat- tenyésztésével kapcsolatos feladatokat. — Hozzá kell tenni: egy faluban mindenkinek van rokona, ismerőse, barátja. Egy sértődött emberhez — mint a vasreszelék a mágneshez — több is csatlakozik. Persze más okkal. Kifogásolták, hogy sokat autózunk, keveset vagyunk az emberek között, nem kellő a tájékoztatás. —Sok igazság van ebben. És ezt nekünk okulásul szolgáló tanulságként le kell vonni. — Van ennek a dolognak egy más vetülete is. Tény, hogy hét szakvezető úgy jár ki ide; de közülük három szili születésű, itt élnek a szülei. És hogy miért nem itt élnek? Mert annak idején mindent elkövettek a szülők, hogy „innen el!” Jól tudjuk, nem egyedi jelenség ez. Lehet ezeket az embereket kényszeríteni arra, ha másutt otthont teremtettek, hogy most jöjjenek visz- sza?! Inkább örülni kell annak, hogy így — ha ingázóként is — ragaszkodnak a falujukhoz. Legyen béke! Talán kicsit dióhéjban összefoglalva ezek az elégedetlenségek, sértődöttségek vezettek az aláírásgyűjtéshez, a rendkívüli közgyűléshez. S nem elhanyagolható még egy motívum. A három első számú vezető között sem volt teljes a harmónia. A „harmadik számú” vezető, akivel betegsége miatt nem tudtam beszélni, Ősz Nándor. Hosszú évek óta ellátja a fő- agronómusi tisztet, megyeszer- te elismert szakember, és köz- megbecsülésnek örvend a községben. Az aláírók többsége őt akarta elnöknek. Utalnom kell erre a körülményre, hiszen a viharos napok fényeihez ez is hozzátartozik. Dr. Székely Attilától kérdem: — Hogy érzi magát? Milyen mosta hangulat? — Nyugalom van. Szeretném, ha az is lenne. Engem egyelőre békén hagynak. — Az elnök és a főkönyvelő kifogásolja, hogy ön nem tartja be a vezetőség határozatát. — Nem, mert hibás jogszabályra hivatkoznak. Semmi szabálytalan vagy törvénysértő nincs abban, hogy Igáiban mellékfoglalkoztatásban látom el a munkát. Egyébként is: nem értem, ha közös foglalkoztatásban végzem ugyanezt, akkor mennyivel különb szinten és módon láthatnám el feladatomat? (A vezetők állították: az állatorvos hibátlanul teljesíti kötelességeit.) — Akkor miért lett „ügy” ebből? — Mert ügyet akartak csinálni! Ezért volt téma ez a vezetőségi ülésen, később a falugyűlésen is. — Rosszul érzi magát? — Nem. Tisztában vagyok a helyzetemmel; a munkámat tisztességgel végzem. Békét és nyugalmat szeretnék! Ám ha folytatódnak a dolgok, a legmagasabb szintig is hajlandó vagyok elmenni az igazamért. Ehhez az igazsághoz hozzátartozik, hogy dr. Székely Attilának, aki 1986 óta dolgozik a somogyszili szövetkezetben, tizenháromezer-hatszáz (!) forint bruttó fizetése van. És esetenként helyben elvégezve életmentő műtéteket, százezreket takarít meg a szövetkezetnek. Összegzés helyett A somogyszili visszatérésem utolsó „állomása” volt Varga László. A vezetők úgy beszéltek róla, hogy rendkívül értékes, a közösség számára igen fontos villanyszerelő szakember. Az aláírásgyűjtést ő kezdeményezte. Ma az önkormányzatnál dolgozó, volt tsz-pénztáros az ő felesége. Otthonában találtam meg; az események idegileg igencsak megrázták. — Sok mindenen mentünk keresztül. Sok volt a megrázkódtatás! Én most már semmi mást nem kívánok, mint azt, hogy legyen béke. Ha ír rólunk, azt feltétlenül írja meg: Varga László azt üzeni, legyen béke! Sok hozzátennivalóm ehhez nincs. Vörös Márta
