Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-02 / 52. szám

1991. március 2., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 A FŐSZEREPBEN: MARILYN MONROE Az urak a szőkéket szeretik Ma este a tévében Eredeti címe: Gentleman Prefer Blondes. Az amerikai filmet Howard Hawks rendezte Marilyn Monroe-val a főszerep­ben, 1953-ban. Marilyn soha nem volt szebb, se vonzóbb, olyan vadítóan ágybavaló, mint abban az időben —, állítja Nor­man Mailer, a művésznő élet­rajzírója. Mint aki szerelemben fürdik reggel és este. Vagy a filmsikerek látszanak meg rajta, vagy Di Maggio—második fér­je, a volt baseballsztár — sze­relme gyújtotta föl, ezt a titkot sohasem árulta el. Mindeneset­re soha nem volt olyan friss és gyors, mint a Di Maggióval töl­tött években. Viharos szerelem lehetett, 1954 januárjában ösz- szeházasodtak és októberben már el is váltak. „Az urak a sző­kéket szeretik” című filmjében soha olyan magabiztosan nem táncolt, kész musicalsztár, he­tyke, ráadásul kitűnően énekel. A musical előzőleg 740 elő­adásban ment egyfolytában a Broadway-n a Ziegfeld színház­ban, Carol Channinggal a fő­szerepben. Oly tökéletesen, hogy el sem lehetett képzelni másmilyennek a figurát. És mégis, Monroe addigi pályafu­tásának csúcsa lett ez a szere­pe. A film nézése közben az embernek az az érzése támad, hogy titokban talán Marilyn ren­dezte. Egy jókedvűen tomboló szexis leányzó, aki élvezi a fil­met, a filmezést és közben tör­ténelmet csinál, új fejezetet nyit a fimmusical történetében. Az előző filmjével, a Niagarával és a következővel, a ,,Hogyan házasodik egy milliomos''-sál, 1953-ban bruttó 25 millió dollárt hozott a Fox filmgyárnak, töb­bet, mint bármelyik sztártársa a gyárban. Mégis, míg Monroe 1000 dollárt sem kap hetente, ugyanakkor Jane Rüssel, aki­vel együtt játszik, ezzel a filmjé­vel 100 000 dollárt keres. Méltó partnerét, Jane Russelt 1943- ban fedezte fel a milliomos Howard Hughes, — akit a világ, mint a Földünket rekordidő alatt körülrepülő hőst, a 30-as évek­ben ismert meg — a The Outlaw című filmjével lőtte föl a sztárok csillagos égboltjára. Magas, fekete, dús keblű szexbomba, a Marilynnél öt évvel idősebb szí­nésznő. Ebben a filmjükben Marilyn és Jane tökéletes össz­hangban játszik, és ha hinni le­het a korabeli híradásoknak, a kulisszák mögött is megértették egymást, ami bizony a filmsztá­rok esetében ritkaság. A Televízió ma este 20.05- kor mutatja be „Az urak a sző­kéket szeretik" című amerikai filmet. Szerafin Zoltán Színház és ön­kormányzat Remélem, hogy a példa ez esetben nem ragadós. Mármint a veszprémi ön- kormányzat színházigaz­gató-választásának mód­szere. Ott az önkormány­zat — a színházi szakma véleményének semmibe­vételével — döntött. Az új kinevezés következmé­nyeit egyelőre csak sejthet­jük, de az eddigi jelek nem a Kapás Dezső vezetése alatt magához tért társulat művészi munkájának ran­gos folytatását ígérik. A veszprémi önkormányzat lelke rajta: miként számol el a színház közönségével és a színházi szakmával. Ez ugyanis—mivel a döntését vállalnia kell — elkerülhe­tetlen. A kérdés viszont máig megválaszolatlan, miszerint: a színházi szak­emberek és fórumaik mél­tán neves képviselőinek szava miért nem jutott el e demokratikusnak emlege­tett önkormányzathoz? Büszke egy testületi dilet­tantizmus ez. Miért jutott eszembe? Mert folynak az országban a színházi költségvetési vi­ták és a színigazgatói választások. Veszprémen okulva nem szabadna elfe­lejteni: ha előteremthető, a kultúrára semmilyen pénz nem sok. A másik; ha az önkormányzatoknak dön­teniük kell szakmai kérdé­sekben, hallgattassák meg a szakma, ez esetben a színházi emberek vélemé­nye is. Veszprémben ez nem volt evidens. Máshol — így Kaposváron is — ta­lán az lesz. Varga Zsolt A természet hangjai Koncert és kiállítás Nagyatádon Egy szerencsés találkozás szem- és fültanúi lehettünk szerdán este Nagyatádon. A művelődési központ kiállító- és színháztermében két muzsikus találkozott a közönséggel. Eb­ben még nem is volna semmi figyelemre méltó. Ami mégis egyedivé és varázslatossá tette ezt a találkozót, az a két zene- pedagógus-pódiummüvész lel­ki azonosságából fakadt, amely megtermékenyítette művésze­tüket is. Kenedi Tibor a zeneiskola igazgatója zongora-, mía Kis Al­bert klarinétjátékával bizonyí­totta mindezt. Kenedi Tibor 22 éve él Nagy­atádon és igazgatja a zeneisko­lát, szervezi az oly népszerű nyári, zenei táborokat, hang­versenyeket. Munkásságának eredményességét bizonyította az a népes, apró gyerekekből és fiatal felnőttekből álló közön­ség is, mely már azóta és itt vált zenekedvelő, értő publikummá. Ám Kenedi Tibor nemcsak a ze­neművészet avatott képviselő­je. A természet szépségét foto­gráfiákon megörökítő ember művészi színvonalra emelte azt, ami másnak csak hobby. Somogy, Zala, Veszprém me­gye erdős, lankás vidéke, az utszéli pocsolya vagy a szöges­dróttal keresztbe font kerítés éppen úgy megjelenik míves kidolgozású képein, mint egy „haldokló”, göcsörtös faág, vagy egy szépséges madárfej. A termeszetet tónusossá va­rázsoló fénynek különleges szerepe van ezeken a fotókon. A szűrt, a visszaverődő, vagy az élesen hasító fénycsóva minden képének egyedi hangu­latot kölcsönöz. S ahogy a ro­mantika szélsőséges tónusai uralják képeit, ugyanúgy csen­dül fel zongorajátékában az érzelmek gazdag skálája. Ke­nedi Tibor, a Liszt Ferenc zon­goraverseny hajdani második helyezettje nem kevesebbet vállalt, minthogy feláldozta művészi ambícióit a felnövekvő nemzedék zenei nevelése ér­dekében. Ám a pódium vonz. A tehetséget nem rázhatja le magáról úgy az ember, mint kutya a vizet. Kenedi Tibor érett, érzelemgazdag zongorajátéká­val bizonyította: élő még a „ka­lodába" zárt tehetség. Chopin 3 „nem táncra való...", meditáló, szomorkás hangvételű mazur- kájának interpretálása annak ellenére hódította meg a közön­séget, hogy nem az úgyneve­zett sikerdarabok közül való. A melankólia sosem népszerű a hallgatóság körében, ám az átélt játék, a precíz technikai kidolgozás sikert aratott a Cho­pin mazurkánál éppúgy, mint a századelő olasz mesterének Busoninak Bach korálátiratá- nál, Szkrjabin cisz-moll etűdjé­nél vagy Chopin Desz-dúr nochtürnjénél. A muzsikus igazi énjét azon­ban Chopin Asz-dúr polonézé- nek, temperamentumos, vir­tuóz az érzelmi kolorizmust hűen tükröző interpretálása mutatta meg. A közönség vas­tapssal honorálta játékát. Egy szalonzenekari átirattal bú­csúztunk Kenedi Tibor zongo­rajátékától. Élvezettel hallgat­tuk a saját átiratában felcsendü­lő Sinding norvég zeneszerző Tavaszi zsongáséimű darabját, és közben felidéződtek azok a fotográfiák is, melyek a termé­szet csodálatos „hangjait” képi formába ötvözték. És ugyanezt éreztük a három éve Nagyvá­radról Nagyatádra települt Kiss Albert klarinétjátékában is. A jasi zenekonzervatóriumban végzett klarinét és fuvolatanár­Kiss Albert alkotása nak ez volt az első hazai kon­certje és akárcsak társának, neki is kiállításra kerültek a fa­gyökerekből kimunkált alkotá­sai. A merész formát követő, ágas-bogas természeti kép­ződmények sajátos hangulatot varázsoltak a kiállítóterembe, és méltó kiegészítői voltak a képek által nyújtott látványnak. Az, hogy Weber dallamai csen­dültek fel a klarinéton, eze kután már teljesen természetesnek tűnt, hisz a német zeneszerző is a természet imádói közé tarto­zott. Vasile Jianu XX. századi román zeneszerzőnek a ma­gyar népzene által is megihle­tett Prelüd és Rigoudon című műve értő tolmácsolása hidat varázsolt a két nép lelki barátsá­gához. A jórészt ismeretlen Cavallini mester Capriccio-já- nak tolmácsolása pedig teret engedett az előadó virtuóz játé­kának. Ám az igazi, kiteljese­dett együttmuzsikálást mégis egy — ismételten felcsendülő Weber-mű, az Esz-dúr klarinét­verseny közvetítette. A kísérő Kenedi Tibor zongorajátéka és Kiss Albert klarinétszólója szép zenei élménnyel ajándékozta meg a kisváros hálás közönsé- 9et- Várnai Ágnes Senki Földjén KÁLVÁRIÁÉ NEK Utassy József: A vers megtalálja azt, aki keresi Költő vendége volt Kaposvár­nak. Több mint másfél évtized után a Berzsenyi társaság meg­hívására látogatott a somogyi megyeszékhelyre Utassy Jó­zsef. A Megyei Könyvtárban rendezett szerzői est kapcsán beszélgettünk a József Attila- díjas költővel, műfordítóval. — Az ózdi születésű fiú volt OTP-tisztviselő, művészeti előadó, segédmunkás, könyv­Fotó: Lang Róbert táros, nevelőtanár. 1972 óta áll igazolványában: szellemi sza­badfoglalkozású. Meglehető­sen regényes életút... — En inkább tragikusnak nevezném, mert beletorkollott egy olyan másfél évtizedbe, amelyre magam sem számítot­tam. Kitéve mindenféle álláso­knak, amelyre ráment az ideg­rendszerem... 1972 augusztu­sában döntöttem végleg arról, hogy most már az eszemből kell megélnem, mert ha ebből nem tudom megkeresni a kenyere­met, akkor akár fel is akasztha­tom magamat. Az elhatározást egy hosszú tapogatózás követ­te, s egyre inkább a szabaddá vált huszonnégy óra minél értel­mesebb beosztására töreked­tem. Amikor rádöbbentem, hogy így is megélhetek, jött egy összeomlás. Ekkor jelent meg a Pokolból jövet című kötetem. 1986-tól sikerült megírni a be­tegségemet is. A kötet címe Kálváriaének, amelyet a Szép- irodalmi Könyvkiadó fog megje­lentetni. —Az előbbi beosztások szin­te valamennyije a közművelő­dés területeihez kötődik. Most, ebben az ínséges időszakban, amikora televízió beszüntette a „Hónap verseiét, s a ,,Vers mindenkinek" című műsort, amikor a líra egyre inkább peri­fériára kerül, milyen bíztatást adhat egy költő? — A versek egyáltalán nem kerültek perifériára. Én leg­utóbb akkor döbbentem meg, amikor Kodolányi János egy szárszói tanácskozáson el­mondta panaszát. Ilyenkor az ember azt hiszi, a vers kerül pánikhelyzetbe, pedig erről szó sincs. Arról igen, hogy egyes rétegek elpártolnak az iroda­lomtól; vállalkozásba kezdenek vagy építkeznek, s ekkor ked­vesebb olvasója van a versnek. De én nem nagyon szeretem ezeket az elpártolókat, és nem is hiányolom őket, mert Petőfi­nek sem volt korában annyi ol­vasója, mint ahogy azt az egész ország zengte. A vers mindig megtalálja azt, aki keresi. Tehat keresni is kell, meg rátalálni is. Az írónak, h'ogy meglelje az ol­vasóját, és az olvasónak is, hogy ráakadjon az íróra. —Ezt szolgálják a személyes találkozók... — Nagyon szívesen teszek eleget a meghívásoknak; körül­belül ezer író-olvasó találkozón vettem már részt az országban. Azt hiszem egyedül Békés megyében nem fordultam meg még e célból. Mindig élmény, mégha tizenkétezredszer is kérdezik meg, hogyan születik a vers, s mi volt az első költemé­nye az embernek. Ezt a beszél­getést utána lehet úgy alakítani, amelyben már én is jól érzem magam. Sok élményhez jutot­tam, s rengeteg barátra leltem. — Milyen gyakran ül le az íróasztalhoz? — Rendszeres munkáról nem beszélhetek, mert ahhoz, hogy az ember egyetlen árva sort is papírra vessen, elsősor­ban ihletre van szükség. Addig, amíg nincs ihletem, eltelhet néhány hónap, de-tíz év is. Volt már erre is, arra is példa. Kere- sek-kutatok, fürkészem maga­mat, mert kibe marjak, ha nem magamba. Van egy kis füze­tem, amire ráírtam, hogy: Cse­meték, s időnként felütöm. Eb­ben pár soros jegyzetek találha­tók, amelyek sokszor kisegítet­tek már az ihletszegény idők­ben. — Hogyan vélekedik, ma Magyarországon milyen az iro­dalmárlét? — Az írónak, a költőnek a léte egyáltalán nem különbözik az átlagos állampolgárétól. Ugya­núgy adózunk mi is, mint bárki más. Úgy vélem, az állam kép­telen 10 fillér érték előállítására. Akkor kinek kell megfizetni az adóságot? Nekünk. Kinek kell megtermelni az értéket? Ne­künk. És ebbe én is beleértem magamat, hiszen az én versem is érték. Mi is ugyanúgy értéket állítunk elő, mint a fizikai mun­kások, vagy más szellemi dol­gozók... A közérzetem tehát a nullával egyenlő. Nem érzem jól maga­Ritmusa van a krumpliföldnek! Sormetszetei fehér zsákok. Hazajöttem! Itthon is jöttment: Senki Földjén örök Napszámos! Nincs életed, Édesanyám, nincs. Már jegenyésedik magányod. Égig növekszel hajladozva. Rádfehérednek mind a zsákok. Fényes kapád ha én fogom föl: dombon a napot kettévágom. Zörögj, zörögj csak sárga csontú halál a kukoricásból! mát. Tudom azt, hogy bújtatott milliomosok vannak az ország­ban. Nem kell mást csinálnunk, mint megnézni a nagy bankbe­téteket. Ezeknek az embere­knek természetesen könnyeb­ben megy a soruk, mint nekünk. — Az elégedetlenség és a háborgás minden bizonnyal további terveket rejteget. Mi­lyen művekre készül? — írni, szerkeszteni és fordí­tani szeretnék a jövőben is. Nagy László inspirálására fo­glalkozom bolgár versek átülte­tésével. Huszonegy bolgár líri­kus mindegyikétől huszonegy verset választok és fordítok magyarra, amelyekből két kötet telne meg... Lőrincz Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom