Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-18 / 64. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. március 18., hétfő Az első szovjet népszavazás (Folytatás az 1. oldalról) Az oroszországi szavazók­nak állást kell foglalniuk arról is, hogy támogatják-e a köztársa­sági elnöki rendszer bevezeté­sét. A moszkvai városi tanács emellett választ vár a polgárok­tól arra a kérdésre is, hogy egyetértenek-e a szovjet fővá­ros polgármesterének közvet­len megválasztásával. Moszk­vában a délelőtti órákban szem­mel láthatóan még igen mérsé­kelt volt a részvétel több szava­zókörzetben. Jellemző módon főleg az idős és középkorú emberek adták le eddig szava­zataikat. A moszkvai rádió dél­előtt azt jelentette, hogy az első, nem végleges távol-keleti és szibériai adatok alapján 70—80 százalékosra tehető a részvé­teli arány. A szovjet fővárosban délelőtt tíz órakor adta le szavazatát Borisz Jelcin, akit hívei a szava­zóhelyiség előtt üdvrivalgással fogadtak, s aki már korábban bejelentette: a népszavazástól függően jelölteti magát az oroszországi elnöki tisztségre. Bensőséges rendezvények, előadás a nemzettudatról Siófokon is számos bensősé­ges ünnepséget, rendezvényt tartottak március 15-e tisztele­tére. A művelődési ház előtt Molnár Árpád polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a pártok képviselői megkoszo­rúzták a 48-as emlékművet. Este fáklyás fel von u láson em lé- keztek az 1848—49-es forrada­lom és szabadságharc hőseire. Szombaton este a Fogas étte­remben a siófoki Dalkör tartotta hagyományos estjét, három dalos társ Archemberg István, Kaszner Rudolf és Toldi József tiszteletére, akik fél évszázada tagjai a kórusnak. A Sió menti művelődési körök a hagyományokat folytatva ké­szültek az 1848—49-es forra­dalom és szabadságharc méltó megünneplésére. Ádándon a Berzsenyi Dániel Közművelődési Egyesület nép­főiskoláján a község művelődé­si házában Fekete Gyula író, a nemzettudatról és hazaszere­tetről vallott nézeteit osztotta meg hallgatóságával, Siómaro­son a Kossuth Kör székházá­ban pedig Csurka István or­szággyűlési képviselő tartott megemlékezést. Az ünnepség résztvevői ezután a világon el­sőként felavatott Kossuth-szo- borhoz vonultak fáklyás menet­tel, és elhelyezték a megemlé­kezés koszorúit, virágait. Sz. A. Végső pihenőhelye Baja Mészáros Lázár hazaérkezett Nagy hazafiaknak kijáró ke­gyeleti ünnepséggel, katonai tiszteletadással búcsúztatták pénteken, Baján Mészáros Lá­zárnak, az első felelős magyar kormány hadügyminiszterének földi maradványait. A szülővá­ros polgárainak, és a Mészáros Lázár nevét viselő bajai katonai alakulatnak a kezdeményezé­sére hazaérkezett egykori mi­niszter koporsója előtt ezrek rótták le kegyeletüket. A városi központjában lévő Déry-kertben rendezett gyász­ünnepségen a kormány nevé­ben Für Lajos honvédelmi mi­niszter mondott búcsúbeszé­det. Kivételesen nagy nemze­dék, kivételesen nagy alakja­ként jellemezte Mészáros Lá­zárt. A Déry-kerti gyászünnepség befejezéseként Dankó László kalocsai érsek celebrálásában a katolikus egyház gyászszer­tartása szerint vettek búcsút a jelenlévők Mészáros Lázár volt hadügyminisztertől. A nemzeti színű lepellel letakart koporsót ágyútalpra helyezték, és átvit­ték a Rókus-temetőbe. A gyászmenet megindulásával egy időben megszólaltak a vá­rosi templomok harangjai. Gyászzene és dobpergés kí­sérte Mészáros Lázár utolsó útját. Kérdőjelek Baker moszkvai útja után A két nagyhatalom együttműködése a világpolitikában és a le­szerelésben bizonytalan, rendkívül kényes hónapok következnek az amerikai—szovjet viszonyban. Erre enged következtetni James Baker külügyminiszter moszkvai tárgyalásainak kimenetele. A hadászati támadórakétákat csökkentő START-szerződés fő kérdései változatlanul megoldatlanok, és a felek még mindig az el­lenőrzés kérdésein vitatkoznak. A genfi szakértői tárgyalásokon ugyan megszülettek az ajánlá­sok — de a kormányszintű döntést Moszkva halogatja. Ugyanez a helyzet az európai hagyományos haderőket csök­kentő, novemberben Párizsban aláírt megállapodással. A szovjet fél korszerű harckocsik, lövegek ezreit szállította európai területé­ről Ázsiába, kivonta azokat a csökkentés alól. A lépés bizalmi vál­ságot okozott. KEDVEZMENYES CUKORVÁSÁR A kAPOSCUKOR RT. RAKTÁRÁRUHÁZÁBAN 50 kg-os normál kristálycukor 39 Ft 1 kg-os normál kristálycukor 40 Ft porcukor 46 Ft Balaton mokkacukor 54 Ft KAPOSCUKOR RT. RAKTÁRÁRUHÁZ, Kaposvár, Zalka M. u. 41. A CUKORVÁSÁRRA VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Keddtől péntekig: 10.30 órától 17.00 óráig. Szombaton: 6.30 órától 13.00 óráig. (109930) Húsvéti vásár engedménnyel! Kaposváron a Fő utcai volt sportszerboltban! gyermekkerékpárok 2000 Ft helyett 1600 Ft 2500 Ft helyett 2000 Ft dömper 1800 Ft helyett 1400 Ft gokartok 20 százalékos engedménnyel, gépkocsi-üléshuzatok 25 százalékos engedménnyel, gépkocsi-gyöngyüléshuzat 1750 Ft helyett 1000 Ft táskavarrógépek 2000 illetve 2500 Ft-tal olcsóbban videokazetták. 320 Ft helyett 250 Ft gépkocsiköpenyek 20 százalékos engedménnyel! Amíg a készlet tart! Nyitva tartás: 9—16 óráig Kaposvár, Fő u. 6. (109941) Idényjellegű nyilvános WC-inket üzemeltetésre bérbe adjuk! Idényjellegű fizetőparko­lóinkat — Zamárdiban a Kiss E. u.-ban — üzemelte­tésre bérbe adjuk! Zamárdi szabadstrandján levő öltözőkabinjaink falfelületét reklámozás céljára felajánljuk! A GAMESZ Zamárdi Kertészetét hasznosítás céljából bérbe adjuk! Jelentkezési határidő (mind a négy esetben) április 15. Jelentkezés írásban: GAMESZ, Zamárdi, Szabadság tér 4. (109935) Közöljük, hogy Heinrich von Kleist Két szomszédvár, avagy a Schroffenstein család című darabját ebben az évadban technikai okok miatt NEM MUTATJUK BE, így a március 15-, 16-, 22- és 23-ára HIRDETETT ELŐADÁSOK ELMARADNAK. Csiky Gergely Színház igazgatósága, Kaposvár ____________(109944)_____________ S OMOGY ÉS ZALA MEGYE ÉLÉSKAMRÁJA ÚJBÓL NYITVA a Balaton Füszért diszkontáruháza v Szántódon az OÁZIS üzletházban élelmiszer, festék és kence, vegyi, háztartási, kozmetikai és egyéb árucikkek nagy választékban! Nyitva: hétfőtől péntekig 8.30—17 óráig, szombaton 8.30—13 óráig Ajánljuk magunkat!--------------------------------------WW--------------, B PinTOn Fűszert "Sír ‘ élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat • Kaposvár ---------------------------' ________ _____________________(109922/b)______________________________ / / / AZ ISMERT MINŐSÉG MÁRKASZERVIZ, GARANCIA, ALKATRÉSZELLÁTÁS, LÍZING Topreklám FORD EUROSERVICE H 1103-Budapest, Gergely u 83 Telefon:127 4053 Telefax:127-4052 Telex: 20-2553 Minőségben nincs kompromisszum!

Next

/
Oldalképek
Tartalom