Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
.1991. március 15., péntek SOMOGYI HÍRLAP — KITÜNTETETTEK 7 HELYEY HELYE A színészriportoknak, nyilatkozatoknak mindig nagy az olvasói keletje — feltehetően a kulisszamögöttiség hagyományos pikantériája okán. Még akkor is, ha az olykor előbukkanó magasröptűség vagy a túlzott szerénység alkalmi szerep- játszásra, pózra enged következtetni. (Nemcsak a színészetben van ez így...) Helyey Lászlótól most nem ilyenfajta konvenciók vagy „veszélyek” miatt nem kértünk nyilatkozatot. Nemrég ugyanis — amikor SZOT-díjat kapott — nyilatkozott lapunknak. Mostani kitüntetése térmészetesen újra alkalmat kínálna erre, csakhát éppen az alkalmiság kényel- metlenítené szinte kötelezővé. Könnyű mégis túlesni a külsődleges dilemmán, mert a hír hallatán — hogy ismét hivatalos elismerésben részesül — a színész tisztelője megnyugtató jóérzéssel töltődik el. Összecsengeni véli ugyanis a rangjelző gesztust a mindennapival; az aktív, a kivajúdott, a megdolgozott, a végigharcolt és az ösz- szetéveszthetetlen jelenléttel ama „világot jelentő deszkákon”! Bizonyításul illő lenne látványos leltárt készíteni fontos főszerepekről — ám a „Helyey módra” feltartott ujj éppen az említett nyilatkozatból int felénk: „ Miért fontos, hogy főszerep?... Azt gondolom, hogy minden szerep fontos, minden szerep valamiképpen főszerep" — hangzik a magasröptűnek vagy álszerénynek aligha minősíthető „ars poetica”. (Somogyi Hírlap, 1990. május 26., szombat). Mondhatni: a kaposvári színházi műhely szellemiségébe illő vagy azt idéző teória ez. Amely csak addig „tételes” amíg elhangzik, amíg nem vetjük össze a műhely valóságával, a „fővé” formált epizódszerepek kimunkáltságával, az együttes produkciókban is hangsúlyt hordozó egyediség, eredetiség igényével. Helyey Lászlónak, helyet kereső pályafutása során több színház világában való megmártózás és újramerítkezés után—ez végül is kijutott. Úgy tetszik Helyey helyére lelt. Mit tud igazán? Alapvetően, sőt „fundamentálisan” a színészmesterséget — rezignált riadalomra és megkapaszkodásra egyaránt okot adó élettapasztalattal, emberséggel; sokarcúvá gazdagító eszköztárral, a műgond szorgalmas, kitartó tiszteletével, amely a színrelépését mindig színen létté emeli. Ez mindenekelőtt a szerepek kihívása, amely nem enged „helyeys” skatulyákat kikényel- mesedni, de enged, egyéni, eredeti megoldásokat. Úgy, ahogy legutóbb a Hegedűs a háztetőn Tevjéje vagy a Sirály Dorn doktora két külön világot teremtve, mégis egyazon He- lyeyből kelt önálló életre! ■ Vagyis: Helyey László igen jó színész és igen jó, hogy szerdától Jászai-díjas is. T. T. Tervek és évek A naggyá lett kislány Jászai-díjat kapott az egykori kaposvári diáklány. Kerekes Éváról van szó, aki — minden bizonnyal — az ország egyik legfiatalabb kitüntetettje. Volt tanárát dr. Klujber Lászlót kértük arra, idézze fel a tehetséges tanítvány kezdő lépéseit. — Az a kép van előttem, amikor Csibe — mert szinte mindenki így hívta őt—, az Ez a ház bontásra vár című Tennessee Williams-öarab egyik próbáján kifakadt: „Laci bácsi, én ezt nem csinálom további". Ter- mészetesen csinálta, hiszen fantasztikus tehetséggel van megáldva. Ebben erősített meg többek közt Ascher Tamás is, aki a csurgói diákszínjátszó fesztiválon A helység kalapá- csá-ban látta Csibét az amazon természetű Márta szerepében. Harmadikos volt a Táncsicsban, amikor kiváló színészegyéniségek közé kerülve játszhatott a Liliomban. És közben a Táncsics Diákszínpadtól sem szakadt el. A helység kala- pácsá-bán, a Két szerető szívben és az Ez a ház bontásra vár Kerekes Éva Bemard Shaw Pygmalion című darabjában című darabban alakított legnagyobbat. Thália kaposvári templomának légköre, a színpadközelség még jobban érlelte tudását; nem csoda, hogy elsőre felvettek a Színház- ?s Filmművészeti Főiskolára. És ekkortól még inkább a reflektorok fényében élt. — Láttam színpadon, filmen és a televízió képernyőjén — Légy jó mindhalaiig, Margaré- tás dal, Pygmalion— és mindig ugyanazt állapítottam meg: szaporodhatnak ugyan az évei, s gyarapodhat a testsúlya is, de ő ugyanaz marad. Hallatlan tisztaság, remek beleélő képesség, igényesség és szakmai alázat jellemző rá... Őbenne ez a csoda. És az a ragyogó szempár, amelyet először akkor láttam, amikor testvérével — nyolcadikosként — bejött hozzám, hogy meghallgassam versmondását. A Jászai-díjnak vele együtt örülök. Ez csak egy kezdeti állomás, Csibe halmozza majd a sikereket. Picurka, törékeny teremtés ugyan, aki a színpadon hirtelen naggyá lesz... (Lőrincz) Lőrincz Ferenc, a Kaposterv vezető tervezője több évtizedes tevékenység eredményeként könyvelheti el az építészszakma legrangosabb elismerését, az Ybl-díjat. „Öreg róka" a szakmában — sütik rá sokan, hiszen 1964 óta a tervezőasztal mellett keresi kenyerét. Műszaki rajzolóként kezdte, majd elvégezte a műszaki egyetemet. Városrendezp szakmérnök lett, s a Magyar Építőművész Szövetség mesteriskolája is a háta mögött van. Dolgozott a Somogytervnél; 1976—80 között városi főépítész volt. Ekkor ötlötte ki a városközpont rekonstrukcióját, s álmodta meg az azóta Kaposvár ékszerdobozaként emlegetett sétálóutca tervét. Számos más elképzeléssel párhuzamosan. Műteremvezetőként visz- szakerülve a Somogytervhez kitűnő építészekből álló csapattal próbálta megvalósítani terveit. Közel egy évig dolgoztak az új gimnázium tervein, s a környezetbe ágyazott, organikus temető rajzai is két évig készültek. Egyik álom sem vált valóra. Ezek — úgy tűnik —, elvesztegetett évek voltak, hiszen az építész munkájának tényleges eredménye a megépült ház, és nem a rajz... Ennek ellenére Lőrincz Ferenc optimista, és megállás nélkül dolgozik a Kapostervnél. A családiház-tervezés a fő profilja. Azt vallja: képtelen „államosított építészettel” foglalkozni. Mivel a magánépítkezés eléggé lejáratott „műfaj” lett az elmúlt időben, szinte minden energiáját a családi házak tervezésére fordítja. Sok kaposvári, fonyódi, balatonszárszói, marcali, nagyatádi épület készült Lőrincz-ter- vek alapján. Az év lakóháza pályázaton kétszer országos, háromszor megyei díjat kapott terveiért. Fontosnak tartja, hogy a településeken is legyen főépítész, aki szakmai és nem hatósági érdekeket képvisel. Ő Balatonszárszót választotta. Kaposváron a Tanácsház utcában egy foghíjbeépítés folyik a tervei alapján, s a szárszói strandot, a leilei Malév-üdülőt is az ő neve fémjelzi. Immár Ybl- díjasként. L.S. Az életmű a cél Takáts Gyula első három kötete Kaposváron illetve Pécsett jelent meg. A negyediket 1941- ben a Bolyai Akadémia adta ki abból a különleges alkalomból, hogy a Babits vezette kuratórium Baumgarten-díjjal jutalmazta a fiatal költőt. A kitüntetésekkel méltatás is jár. Hogy miért kaphatta Takáts a Baum- garten-díjat, azt a Nyugat kritikájából tudjuk meg, amit Családfa helyett című kötetéről közölt. „Más költőknél a táj csak színezi a verset, a szülőföld emléke csak alapréteg, a helyi színek egyetemesebb élménybe futnak össze. Takáts Gyula verseskönyve azonban lírai napló, újjongó vagy elégikus beszámoló egy zárt vidék mindennapos fölfedezéséről, érzelmes leltározás dombokról és erdőkről, a somogyi tavaszróls a zselici kanászról.’’ A nyolcvanéves költőt otthonában kerestük föl abból az alkalomból, hogy ma veszi át a Parlamentben a Kossuth-díjat. — A Nyugat idézett méltatásánál érdekesebbnek tartom Weöres Sándor, Jékely Zoltán és Vas István írását. Weöresét és Jékelyét az Új írás februári száma idézi is. — Ki volt Baumgarten, a díj alapítója, és milyen rangot jelentett a nevével fémjelzett elismerés? — Baumgarten Ferenc Ferdi- nánd gazdag bútorgyáros volt Budapesten. Egy alkalommal együtt nyaralt vagy telelt Babitsosai. A költő elmondta neki, hogy nincsen olyan díj, amellyel a modern magyar költészetet tudnák jutalmazni. Baumgarten a díjra vagyonának jelentős részét áldozta azzal a szándékkal, hogy kizárólag esztétikai és humánus alapon megítélve értékes alkotásoknak, alkotóknak adják. A Sas utcai Baumgarten- könyvtárban került sor a díjak átadására. Babits ott volt éppúgy, mint Vass Lóránt, Schöpflin Aladár, a kuratórium tagjai. A díjat először 1928-ban, utoljára 1947-ben adták át. — Kik kapták? —A magyar irodalom legjobb költői, írói. Móricz Zsigmond, Erdélyi József, Kassák Lajos, Weöres Sándor, Cs. Szabó László, Vas István, akikre emlékszem. Évdíj és segély címen lehetett fölvenni egy bankban. A határainkon túl élők is részesülhettek benne, így kapta meg többek között Tamási Áron is. A díj vagy segély összege egy jó közepes fizetés egyévi összegét tette ki. Abban az időben a Baumgarten-díjon kívül legfeljebb a Kisfaludy Társaság illetve a Petőfi Társaság elismerésére számíthattak az írók, a költők. Ezek a társaságok azonban a konzervatív szellemiséget képviselték. A díjakat is tárFotó: Kovács Tibor saságuk tagjai között osztották ki. — 1947-ben megszűnt a Baumgarten-díj. Akiit addig megkapták, később nem emlegették. Miért? — Miután Rákosiék átvették a hatalmat, már nem volt divat, hogy megemlítsék. Elhallgatták, noha nem volt értelme, mert ha ők az újonnan alapított Kos- suth-díjban akartak valakit részesíteni az írók, költők közül, akkor az egykori Baumgarten- díjasok közül vették ki a legjelentősebbeket. Mások, tekintettel arra, hogy elsősorban nem az esztétikai érték volt a mérce, hanem a szocialista realizmus, ezért kapták meg a Kossuth-díjat. Nagyon örültem Kapoli Antal Kossuth-díjának, mert ő művészember volt, mint pásztor faragó is. 1960. Az első József Attila- díjat a tizenharmadik megjelent kötet után vette át Takáts Gyula. Erről így emlékezik: — Az 1949 utáni hétévi hallgatást követően — bár állandóan alkottam, s ez a költészetnek a lényege — annyi kötetem jelent meg, hogy valószínűleg észrevették: még nem kaptam semmit. A hallgatás évei alatt és előtt megjelent egy válogatott gyűjteményem, valószínű, hogy erre kaptam a József Atti- la-díjat, de csak a másodikfoko- zatot. Fekete Istvánnal, édesapám kedves tanítványával együtt vettük át. 1956 után voltunk. A magyar irodalomban is érzékelhető volt a tisztulási folyamat. Az összes folyóiratban publikáltam már. —Mi a véleménye a díjakról? —Az, hogy valakit d íjjal tü ntet ki a vezető szellemi vagy politikai réteg, szerintem elismerést jelent. Ilyenkor önmagát is értékeli talán egy kicsit az író. Nagyon jó a díj, de a legmagasabb cél az ember előtt: az életmű. — És a legmagasabb elismerésnek mi tekinthető? — Az írót ez csak a halála után érheti. A költő célja nem más, mint az életmű létrehozása. — Március 15-én költői munkássága elismeréseként Kos- suth-díjjal tüntetik ki. És erről a díjról mi a véleménye? — Már többször is fölterjesztettek Kossuth-díjra, de csak most kaptam meg. — Mi kellett ehhez? Politikai, társadalmi változás? — Bizonyos mértékig, azt hiszem politikai változás, amit kifejezett már az 1989. évi Kos- suth-díj odaítélése is. Ekkor kapta meg Jékely Zoltán, Kodo- lányi János, Sinka István. Tehát fordulatnak kellett bekövetkeznie, hogy ők is — ha haláluk után is — megkaphassák az elmaradt Kossuth-díjat. Kitűnő írók voltak ők azelőtt is. Szerencse, hogy én megérhettem. (Horányi)