Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-13 / 61. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991 . március 13., szerda Szép téli emlék Szeptember elején azt ígér­tem az unokámnak, ha a bizo­nyítványa jeles vagy ennél is jobb lesz, a télen elviszem va­lami szép helyre. Andris meghozta első bizo­nyítványát, kitűnő lett, sőt két tantárgyból külön dicséretet is kapott. Mi az unokám eredmé­nyének örültünk, ő meg a végre megérkezett hónak... Február 8-án felhívott egy hegyvidéki vadásztársaság vadászmestere, aki jól ismeri fotós szenvedélyemet. — Ha csodálatosan szép havas képekat akarsz fényké­pezni, azonnal gyere, mert ná­lunk roskadoznak a fák a hótol. Ilyen szépet még nem láttál! Nálunk szép számmal van muf­lon, vaddisznó és szarvas is. Azért hívlak most, mert a lelö- vési tervünket teljesítettük: a szalonkák megérkezéséig nem vadászunk a területen, nyugodtan lehet fényképezni, a vadjaink érzik, hogy nem zak­latjuk őket. — Megyek, de viszem az unokámat is — búcsúztam el barátomtól, s hamarosan ro­bogtunk is a városból kifelé. Igáiig esett az eső: a dombte­tőn már havas volt a táj. Onnan hóesésben haladtunk baráto- mék házáig. Alkonyodott, mi­kor a terepjáró kocsival kiér­ÓVODÁSSAROK Napocskák Ha jól megnézitek nyolc fél Napocskát láttok a rajzon, de mind­egyik máshova néz, más érzés sugárzik az arcáról. Hogy teljes legyen a Nap, ti rajzoljátok meg a Napocskák arcá­nak másik felét! A fogfájós kismókus tünk a vadászházhoz. Andris és a barátom hasonló korú unokája „örök barátságot” kö­tött. Sokáig beszélgettek, reg­gel aztán álmosan, de mind a ketten kijöttek velem a valóban csodálatosan szép, havas er­dőbe. Sűrűn kattantak a fény­képezőgépeim, mert minden kanyar után szebbnél szebb képeket tárt elénk a téli erdő. A vastag fehér szőnyeg el­nyelte lépéseinket, hangtala­nuljártunk az ösvényeken. Páf­ránnyal sűrűn benőtt erdő­részben vaddisznó ballagott felénk. Filmre került a fehér ha­bot rágó vadkan. Nem kellett fára mászni előle: hangos „buf- fanással" menekült a sűrű bok­rok közé. Meredek domboldalon bo­torkáltunk a cserkészúton, mi­kor muflonokat pillantottunk meg. Szerencsémre nem vet­tek észre, mert a gyerekeket fi­gyelték. akik lemaradtak tőlem, így sikerült lefényképezni őket. Egy ideig mozdulatlanul álltak, aztán lassan elkocogtak. másnap még szebb területre vitt bennünket a barátom. Itt is láttunk muflonokat, vaddisznó­kat, és egy csapat szarvasbikát is megleptünk az etető környé­kén. Barátom meg hullott agancsokaNátott meg a hóban. Szabályos tizenkettes agancs mindkét szára volt, melyet a barátom talált. Mérlegre tettük: ha a koponyasúlyt hozzáadjuk, az ezüst érmes szintet is eléri. — Jövőre vagy azután ara­nyérmes lesz! — jelentette ki Andris határozottan — mert a leválási felület azt mutatja, hogy hét-nyolc évesnél nem idősebb. Barátom csodálkozott And­ris szakszerű megállapításán. Én meg később arra figyeltem föl, hogy a barátom unokája, Péter milyen érdeklődéssel hallgatta Andris előadását a szarvas korának meghatáro­zásáról. — Lehet, hogy híres vadász­szakemberek lesznek az uno­káink? Ahogy ezek beszélget­nek, erre lehet következtetni — mondta a barátom. — Bár úgy lenne!—feleltem, mert az unokám két évvel fiata- labban hallgatott szarvasbő- gést, mint én annak idején. Két felejthetetlen napot töl­töttünk a hóval borított hegyvi­déki erdőben, melyhez hason­lót egy író „Gyémántország”- nak nevezett. Azóta a hó elolvadt, enyhébb lett a szél. A múlt nap újra az erdőben jártunk: az unokám mélyet lélegzett, aztán meg­szólalt: — Papi, én olyan jó illatot ér­zek, mintha már tavasz lenne. — Reméljük, Andriskám rö­videsen megjön! S vele együtt a szalonkák is... Tóth Ferenc Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy icike—picike mókuska. Egyszer az erdőben ment, mendegélt, s hirtelen borzasztóan fájni kezdett az egyik foga. Leült és potyogtak a könnyei a fájdalomtól, amikor szembe jött vele barátja, Füles nyuszi. — De jó, hogy látlak nyu­szika! Nagyon fáj a fogam. Nem tudod merre lakik Gólya doktor bácsi? — Nem, de gyere segítek megkeresni. Együtt keresgélték. Egyszer csak egy házon táblát látnak: Dr. Gólya Elemér fogorvos Bementek. A doktor bácsi megnézte a mókuska fogát, csóválni kezdte a fejét. — Bizony, bizony, elhanya­goltad a rendszeres fogmo­sást! Nincs mit tenni, ki kell húzzam a kilyukadt fogadat! Olyan rossz, hogy már betömni nem lehet! Megijedt a kis mókus, félt a húzástól, de tudta, hogy lyukas foggal nem lehet mogyorót rágcsálni. Akkor Gólya doktor hosszú csőrével egy-kettőre kihúzta a bűnös fogat. Mó­kuska megfogadta, ezentúl rendszeresen ápolja, mossa fogait, hogy soha többé ne kell­jen a foghúzástól szenvednie. Be is tartotta. Máig is jó fo­gakkal ugrándozik ágról ágra, pedig azóta biztosan öreg mó­kus lett belőle. Komám- asszony hol az olló? Akár hiszitek, akár nem, gye­rekek, tanyán nőttem én fel. Tudjátok-e gyerekek, mi a ta­nya? A tanya néhány épület, amelyben sok-sok állat és ke­vés ember él. Ez sem egészen így van, mert túlnyomórészt a szabadban folyik az élet. Ha a Riska tehén elrontotta a gyom­rát, vagy a Ráró köhög az istál­lóban, mindenki lehorgasztott fejjel jár a tanyán s várja az ál­latorvost, hogy meggyógyítsa őket. A Riska tehén meg a Ráró inkább a felnőttek ügye volt, nekünk meg, gyerekeknek, a Marci holló volt a megkülön­böztetett kedvenünk. Sándor bácsi, az öreg béres, igaz hi­tére mondta, hogy Marci holló már százhúsz éves. Marci egyébként sem volt amolyan közönséges holló. így például megmondta az időt előre, csak érteni kellett a nyelvén. Lenn sétált a nagy udvarban, csak azt kellett nézni, búsan lógatja— e a fejét, vagy vidáman a ma­gasba emeli. Ravasz nyelven beszélt Marci holló, az már bizonyos. Mert lássátok, hogy ha Marci lekonyult fejjel járt-kelt az ud­varon, akkor bizonyosra lehe­tett venni, hogy aznap szép idő lesz. De ha felvágta a csőrét, akkor senki sem merészkedett messze a tanyától, mert bizto­san jött az égiháború. De nemcsak mi gyerekek szerettük Marci hollót, ő is sze­retett bennünket. Ha játszot­tunk az udvaron, mindig ott csetlett-botlott közöttünk, akárhányszor fontos szerepe volt játékainkban. Mi folyton változtattuk szerepeinket, em­lékszem, én hol kisbéres vol­tam, hol kisbíró, hol meg éppen tündérkirály; Marci holló mindig ő saját maga volt, őt nem mer­tük megtenni senki másnak. Hogyisne! Én akkor ötéves vol­tam, ő meg százhúsz. Nagyon tiszteltük őt, egy kicsit mintha a dédapánk lett volna. Én azután bekerültem a vá­rosba, iskolába. Eleinte még hazajártam a szünidőkben, de azután szüleim is eladták a ta­nyát, ők is beköltöztek a vá­rosba, hogy gimnáziumba jár­hassak. De most egyszer, hosszú idő után, nen tudtam ellenállni a vágynak, hogy újra lássam a tanyát: a régi épületeket lebon­tották, más házak, más állatok, más emberek, más világ volt ott. De a köröskörül átépített udvaron bánatosan és meg­őszülve, ott csüggesztette fejét a földnek Marci holló. Mély megindulás fogott el. Egyetlen vigasztalásom az volt, hogy egészen bizonyosan szép időben teszem meg az utat visszafelé a városba. Mert hiszen Marci holló leko­nyult fejjel járt-kelt az udvaron. Törő István: Tavaszi határban Csupa sárga pihés pitypang a rét hatalmas asztalán, kondenzcsíkok az égen, duzzadt rügyek az ág csúcsán megáradt patak rohan, simogatja a partokat, a nap meleg sugarától felszáradnak a földutak, rigófütty messze hangzik, s a pacsirtáknak éneke, fűzfasípot faragok néked, s dalodat eljátszom vele, nyúl baktat át mezőn, kíséri tarka szarka, a búbosbanka a kontyát, hej, de magasan tartja! Bontakozik a tavasz, szíve­sen vagytok kinn az udvaron, a parkban. Ezt a játékot ott játsz- hatjátok, ahol több fa van. Minden játékos egy fának támaszkodik, egy gyereknek nincs fája - ezért ő indul az olló keresésére. Odamegy egy kiszemelt gyerekhez és azt kérdezi tőle: — „Komámasszony! Hol az olló” — A megkérdezett elküldi a legtávolabbi fához, komám- asszonyt mondva. Amíg a kérdező újabb fához indul, a háta mögött megindul a helycsere. Ha a kérdező gye­rek ügyes, ő is igyekezzen el­foglalni egy üres helyet. Ebben az esetben az lesz a kérdező, il­letve keresi az ollót, aki fa nél­kül maradt. CSIGAVONAL Az ábra mértani középpontjából kiindulva, csigavonalban ol­vassátok össze a betűket! Ha helyes útvonalon haladtok végig, Petőfi Sándor egyik verséből kaptok részletet. Hogyan szól ez az idézet? G B 0 R S Z / A * E / A T M A-J M M H H A 4 I D 0 D L 0 N H I D A / A N T A H R K A L 0 T A A L 0 H A L A V

Next

/
Oldalképek
Tartalom