Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-12 / 60. szám
Gyászjelentés Fájdalomtól megtört szlwel tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, PROITY ISTVANNE sz. Jobbágy Ilona buzsáki lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 1991. márciusi 3-án 10 órakor lesz a buzsáki temetőben. Engesztelő szentmise 9 órakor. Gyászolják: leánya, veje, menye, unokái és dédunokái * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédikénk, SZALAI ISTVÁN volt Kereszt utcai, majd Buzsáki u. 2/c alatti lakos 80. évében hirtelen elhunyt. Temetése március 18-án délután 15.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolják szerető gyermekei, menyei, unokái, unokaveje, dédunokái és a rokonság * * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, ARANY ISTVÁN volt böhönyei lakos, hosszú szenvedés után, 69 éves korában elhunyt. Temetése március 13-án 15 órakor lesz a böhönyei temetőben. A gyászoló család Az Isten irgalmasságában, akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy életem hűséges párja, feleségem és legdrágább édesanya. DR. KISS LAJOSNÉ Bartus Irma türelemmel viselt betegség után, március 10-én 41 éves korában elhunyt. A gyászszertartás és temetés az evangélikus egyház szertartása szerint, március 13- án 15 órakor lesz a hévizi temetőben. Dr. Kiss Lajos, Kiss Lóránt és a hévizi Állami Gyógyfürdőkórház igazgatósága. Táviratcím: Hévíz, dr. Korányi u. 1. * * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAJNA FERENCNÉ volt nagybajomi lakos, életének 67. éveben váratlanul elhunyt. Temetése március 13-án, szerdán délelőtt 11 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Á gyászoló Ángyán és Rajna család Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, MAJLÁTH SÁNDOR (Szögi) volt nagybajomi lakos, március 9-én hosszú szenvedés után, súlyos betegségben, 78 éves korában elhunyt. Temetése ma, március 12-én 11 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Gyászoló felesége EXPRESSZ LENGYELTÓTIBAN a Majtényi u. 26. sz.alatti 360 n-ölön fekvő háromszobás, központi fütéses családi ház eladó. Érdeklődni Öreglakon, a Baráti-hegyi boltban. (138648) FONYÓDON a Badacsony u. 4. sz. alatt négyszobás, telefonos, gázos családi ház nagy melléképülettel eladó. Érdeklődni a (84)60-724-es telefonon. Horváth György. (138873) RÁBA-MAN három oldalra billenthető platóval, friss műszakival sürgősen eladó. Telefon: (84)12-457. (138887) DF-es rendszámú Trabant 2700 km- rel eladó. Berzence, Május 1. u. 19. (138810) HATÉVES, 4x4-es dízel zárt ARO ga ranciális motorral eladó. Érdeklődni Sag vár, Dózsa u. 5. (138801) KŐRÖSHEGYI presszóba sürgősen felveszek fiatal lányalkalmazottat. Érdeklődni: Kőröshegy, Petőfi u. 58. (Tünde presszó.) (138909) ELADÓ 260 nr sötétszürke osztrák rombuszpala 40x44-es, 60 000 Ft-ért. Érdeklődni lehet: Szili Ferenc, Látrány, Rákóczi u. 1.(138874) ELADÓ gumis kerekű lovas kocsi, újszerű Simson segédmotor. Berzence, AranyJ.u. 6.(138811) INGATLAN ELADÓ Kaposváron a Dobó István u. 24. számú családi ház. Érdeklődni a (82)13-777-e? telefonon. (7807) DOMBÓVÁRON a Népköztársaság u. 6. sz. alatt 53 m2-es földszinti, kétszoba- összkomfortos lakás ideális környezetben eladó. Érdeklődni levélben: Révfalvi Zsigmond vagy szombat—vasárnap személyesen. (7806) ELADÓ Fonyódligeten a parttól 15 percre egy 100 n-öles telek, rajta egyedi tervezésű, 40 m2-es faház manzárdbeépítéssel. Érdeklődni a 06(1 )1871 -806- os telefonon Gaál, 8-tól 16 óráig. (9215/F) KAPÓSVÁRON családi házak 700 000-től 4 000 000-ig széles választékban eladók. Érdeklődjön! Lenin 14. (82)16-015, munkanapokon. (7707/a) ELCSERÉLNÉM kétszoba-konyhás, előszobás családi házamat barcsi egy- szoba-konyhás házra. Érdeklődni: Ho- mokszentgyörgy, Táncsics u. 6. (138739) KÉTHELYEN a Béke u. 22. sz. alatt szoba-konyhás házrész 500 n-öles kerttel eladó. Érdeklődni: Béke u. 13. (138751) BARCSON 80 m2-es, háromszobás, gázfűtéses családi ház eladó vagy nagyobbra cserélhető. Érdeklődni: Barcs, Csokonai u. 2. (138743) Mély gyászunkban tudatjuk, hogy szeretett feleségem, testvérem, édesanyánk, anyósunk, szeretett nagymamánk, PAPGYULÁNÉ Bernáth Margit szerető szíve 62 éves korában, hosszú szenvedés után megszűnt dobogni. Temetése március 13-án, de. 10 órakor lesz a szentbalázsi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család HÁROMSZOBÁS családi ház nagy telekkel, termő málnással eladó. Irányár: 1 550 000 Ft. Cím: Marcali-Bize, Bizei út 23.(138747) KAPOSVÁR, Sallai u. 3. sz. alatt 3 szobás lakás garázzsal eladó, sürgős. Kránicz. (481527) SIÓFOKTÓL 10 km-re Ságváron szőlő pincével, présházzal eladó. Érdeklődni a 06(84)13-613-as telefonon. (138723/a) SIÓFOKON a Bláthy Ottó u. 8. sz. alatt kétszobás, 60 négyzetméteres lakás eladó a II. emeleten, 37 000 Ft/m2. Érdeklődni a 06(84)13-613-as telefonon, Gálos. (138723) TÁRSASHÁZBAN háromszobás, telefonos lakás kiadó. Érdeklődni: Siófok, Kossuth u. 59., este. (138728) ELADÓ Ordacsehiben a Balatontól 3 km-re 2800 n-öles zártkert egyben vagy négy telekként, kőzmüvesítve. Érdeklődni: Király Béla, 8693 Lengyeltóti, Ifjúság u. 28.(109798), KAPOSVÁRON kétszobás, 52 m2-es, erkélyes, egyedi gázfűtésű lakás téglaépületben eladó. Irányár: 1 560 000 Ft. Hegyi u. 1/A mgfszt. 3. (7498/a) MARCALI-BORONKÁN a Napsugár u. 8. sz. családi ház melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Boronkai u. 6. (481461) ELADÓ Szentjakabon 245 négyszögöles kert-gyümölcsös, buszmegállótól 2 perc. Érdeklődni: Kaposvár, Hegyi u. 3/b 3/2. (481450) INGATLANCSERE: elcserélném Kaposvár környéki kisebb kertes parasztházamat egy kaposvári, tanácsi, belvárosi, 10 évesnél idősebb főbérleti lakásért értékegyeztetéssel. Ajánlatokat a 481459. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (481459) , KETTŐSZOBÁS, összkomfortos öröklakás eladó. Érdeklődni: 10-660-as kaposvári telefonon, egész nap. (7640) ELADÓ Fonyódon félkész lakóház. Székely, Kaposvár, Kisfaludy u. 41/A. Telefon: (82)11 -621. (481328) KAPOSVÁR belterületén 250 négyszögöl zártkert faházzal olcsón eladó. Gépkocsira is elcserélném. Érdeklődni: Kaposvár, 48-as ifjúság u. 60. 1/3. Borbély, 16 óra után. (481545) MÁSFÉL szobás lakás eladó Kaposvár, Füredi u. 7. IV. em„ Horváth. Érdeklődni lehet 16—18 óráig. (7714) JÁRMŰ 11 éves Trabant hibás motorral eladó. Megtekinthető hétköznap 17 óra után. Kaposvár, Kanizsai u. 22., Kiss. (7771) 1500-as Lancia Prisma személygépkocsi igényesnek eladó. Érdeklődni a (82)21-723 telefonon lehet munkaidőben. Hétvégén (82)11-919 és a (82) 71-217. (7573) ELADÓ ötéves, piros Lada2107-esés ötajtós, 1300-as, fehér Lada Samara 1500 km-rel. Érdeklődni: Barcs, Damjanich u. 18. Csálig. (138740) IFA szippantó eladó. Görgeteg, Kossuth u. 10. (138741) KM-es Trabant eladó. Érdeklődni: Marcali, Radnóti u. 17., 17 óra után. (138750) HÁRÓMNEGYED éves, garázsban tartott, piros, 10,3-as ARO személygépkocsi eladó. Kéthely, Magyari u. 11. (138748) NÉGYÜTEMŰ Trabant kevés kilométerrel eladó. Balatonújlak, Kossuth u. 14. (138753) HUNGÁfl<A a«z»067n5Hr DACIA kis tehergépkocsi zárt felépítménnyel, kétéves, keveset használt eladó. Érdeklődni esténként a (84)40-178- as telefonon. (138724) NISA tehergépkocsi friss műszakival eladó. Telefon: (84)12-075. (138731) PIROS, 2107-es Lada, 2 éves, reális áron eladó. Érdeklődni 16 óra után Kéthely, Balajon u. 38. (7495) FELÚJÍTOTT IFA W50 rövid platós, 6 tonnás, pótkocsival eladó. Műszaki vizsga novemberig. Ára 400 000 Ft. Érdeklődni (82)21-509 telefonon. (7489) LKT 8-as traktor eladó. Molnár, Dombóvár, Rozmaring tér 9. (481508) ÁLLÁS HÁROMSZÁLAS ipari interlockkal rendelkező bedolgozót keresünk Siófok környékéről. Érdeklődni a (84)13-778- as, a 33-041 -e? telefonon. (138727) VENDÉGLÁTÓS üzlettársat keresek, ottlakással, üzletvezetéssel, német nyelvtudással, 5 évre. Telefon: (84) 60-441.(7500) KUTÁSÁST, kúttisztítást vállalok gépesített felszereléssel. Nébli József, Ka- posmérő, Dózsa Gy. u. 86. Telefon: (82)14-726 vagy 13-300 66-os mellék. (7126) AGILIS, számítástechnikai érdeklődésű üzletszerzőket keres megbízható kft. a forgalom 5 százalékáért. Telefon: 06(1)115-2516.9-től 16 óráig. (8911) EGYÉB SZEMBETEGEK kezelését, gondozását, szemüvegrendelést vállal dr. Farkas Sándorné dr. Pintér Erzsébet. Cim: Siófok, Vajda J. u. 16. Rendelés időpontja: hétfő, szerda, péntek 15-től 18 óráig. (138722) ÉSKUVŐI ruhák kölcsönzése új külföldi modellekből szolid árakon. Fonyód, Sándor u. 38. Telefon: 61-202 szombaton is délig. (138453) IMPORT bálás ruhák árusítása március 13-án, szerdán Balatonéi lén, a Béke kultúrházban. 9 órától 15 óráig. (481512) MINDEN szerdán, csütörtökön holland extra bálabontás. Nagyatád, Szabadság u. 12. Bála-butik. (481611) GYERMEKRUHA-SZABÁSMINTÁK varrásleírással eladók illetve megrendelhetők. Cím: Kaposvár, Füredi út 41. IV/15. Telefon: 16-007, Varga. (7695) FÉLIG függesztett, háromfejes IH eke és 80-as MTZ motorblokk eladó. Tóth Gyula, Somogysárd, Fő u. 62/a. (7686) TETÖFÓLIA 250 m2 tavalyi áron eladó. Farkas Gyula, Kapoly-Madaras. •tí 38735) PANNÓNIA-MOTOROS kerti traktor pótkocsival eladó. Zala, Kossuth u. 23., Czinkán. (138738) KAPOSVÁRON, belvárosban kétszobás, telefonos lakás iroda céljára kiadó. Érdeklődni a 17-046-os telefonon az esti órákban.(7539) ZENEKAR alkalmi utcai fúvószenét, lakodalmas tánczenét, báli nosztalgiazenét vállal. Telefon: Kaposvár, 17-852. (7527) NAGYON szép, berendezett lakókocsi fekvőhelyekkel, főzési lehetőséggel, étkezővel — büfékocsinak is átalakítható — eladó. Megtekinthető, Nagybajom, Fő u. 94. (7484) MÁSFEL éves Orion színes tv eladó. Érdeklődni lehet 16 óra után Gál Károly, Kaposvár, Kynffy u. 16. (7460) REKLAMARÓN! Redőny, reluxa, szúnyogháló, térelválasztó fal, harmonikaajtó. Telefon: 06(74)40-492 vagy 06(74)13-263. (162276) CSERÉPPIPÁT venne gyűjtő. Telefon: 160-1986. Levél: „Pipa 127381" jeligére a Budapest, Ferenciek téri hirdetőbe. (8827) ELADÓ piros vetőburgonya. Nagykorpád, Petőfi u. 48. (7486) SPC kukorica-vetögép eladó. Várda, Meggyes u. 71., Kalora Sándor. (481532) LUC-, ezüst-, duglasz-, normanfe- nyők és feketeribiszke-tövek eladók. Hegyhátsál, Föu.40. (190615) UJ KUTAK ásását, régi kutak felújítását,emésztőgödrök ásását vállalom. Tóth Imre, Kaposvár, Szigligeti u. 9. (481601) ÁLLAT BÁBOLNAI Tetra-H és húshibrid napos- és előnevelt csirke, napos- és előnevelt kacsa, naposliba kapható kedvező áron: Majláth, Gadács, Fő u. 37. (7410/a) PARTNER HÁZASSÁGKÖZVETÍTÉST társ- és partnerkeresést teljes diszkrécióval vállalunk. Válaszborítékért tájékoztatjuk. „ÁMOR" Társkereső Szolgálat, Kaposvár, 7.7407 Pf. 36. (7297) ALBÉRLET KAPOSVÁRON a Hegyi utcában szoba-konyhás házrész külön bejárattal albérletbe kiadó. Érdeklődni: 20-649 telefonszámon. (481533) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az OVIT felvesz fiatal erősáramú technikusokat alállomási munkakörbe. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Kaposvár, Mező Imre u. 119/a. (149443) A Nagybajomi ÁFÉSZ méhész szakcsoportja műlép-üzemvezetöt keres. Jelentkezni lehet: a szakcsoport elnökénél Nagybajom, Zrínyi u. 22.(109831) Siófoki étterembe keresek gyakorlott szakácsot, németül beszélő felszolgálót és pultost. Telefon: (84) 13-630.(138670) Szezonális siófoki étterembe keresek szakképzett szakácsot, pultost, kézilányokat, fözöasszonyt és felszolgálókat. Jelentkezni a (84)13-130- as telefonon. (138705) í, A kaposvári Ezermesterbolt tavaszi és húsvéti AJÁNLATA: — férfi-, női, gyermekpólók — gyermek- és felnőttszabadidőruhák — fehérneműk, gyermekpizsamák —játékok (társasjátékok 30—40 százalékos engedménnyel) — kempingáruk. , Ismét érkezett ADIDAS melegítő 50 százalékos engedménnyel. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk: a bolt dolgozói Kaposvár, Fő u. 26. (109852) V" — Csak nálunk nem változtak az árak. Padlószőnyegek és ebédlőszőnyegek nagy választékát régi áron kínáljuk közületeknekés magánszemélyeknek. Mától ismét óriási engedménnyel árusítjuk a háromméter alatti padlószőnyegeket. Faltól Falig Szőnyegház Kaposvár, Damjanich u. 1/1. (7448)---------------------------------------^ É PBER Építők Építőipari Fővállalkozó Kft. villanyszerelőket vesz fel. Fizetés: teljesítménybérben, jelentkezés: személyesen, ÉPBER Építők Kft. Kaposvár, Arany J. u. 97. (sportcsarnok mellett) Telefon: (82)19-010. (481551) _______________________ É pítkezők, figyelem ! Megnyílt Szántód-Révnél, a Móricz Zsigmond u. 95. sz. alatt az Építkezők boltja. Víz- és fűtésszerelési anyagok, cső, fitting, PVC-cső, csaptelep stb. Sóder, homok, cement, mész stb. Telefon: (84)31-139 (138599) Dunántúli Regionális Vízmüvek Anyagosztály DRV Vállalunk: anyagbeszerzést, bérfuvarozást, külkereskedelmi lebonyolítást. Forgalmazunk: Építési- és vízvezetékszerelési anyagokat, Gépjárműalkatrészeket, szerszámokat (Mannesmann, Würth) Érdeklődni balatonszéplak alsói központi telepünkön, valamint a (84)13-122 telefonon, illetve a 22-4000 telexszámon lehet. (109809) MAI MŰSOR Kaposvár, Szivárvány du. 3 és 5: VÉGTELEN TÖRTÉNET 2. (EGY ÚJ FEJEZET) (mb, am), 7: DICK TRACY (mb,am). Apollóf6ésf8: MICSODA NŐ (mb, am). Művészmozi f6: A MISSZIÓ (mb,ang). Barcs7: ÉLVE VAGY HALVA (mb, am) Marcali 7: LEGÉNYBÚCSÚ (mb, am, 16). TELEVÍZIÓ Budapest 1 7.58: Műsorismertetés. 8.05: A múlt tanúi. 8.20: Koussewitzky: fisz-moll versenymű. 9.00: Parlamenti Napló. 16.53: Műsorismertetés. 7.10: Nas ekran. 7.40: Szám-adás. 8.00: Új Reflektor Magazin. 8.45: Az utódok reménysége. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: A klinika. 20.55: Stúdió '91.21.55: Parlamenti Napló. 22.25: Mario Kolozsvárott. 23.00: Híradós. 23.15: BBC-híradó. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.45: Dominó. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 18.48: Tv2. 19.00: Ismét átugrani a pocsolyát. Csehszlovák film. 20.30: Útmutató. 21.00: Híradó 2.21.30: Nulladik tipusú találkozások. 22.05: „Életem egy folytatásos rémregény...' 23.00: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.30: Iskolatévé. 10.30: Tizenegy év és egy nap. 12.05: Sport. 13.00: Hírek. 13.10: Rólunk van szó. 13.40: Tudományos magazin. 14.20: Santa Fétől nyugatra. 14.45: Az angyal visszatér. 15.35: Játék is kell. 16.20: Tanácsok gyerekeknek. 16.30: Minitárlat. 17.05: Degrassi Junior High. 17.30: Pályaválasztási tanácsadó. 18.00: Rólunk van szó. 18.30: Falcon Crest. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Sivatagi csodák. 21.07: Dallas. 21.50: Oldalpillantások. 22.00. Paradicsomfasor. 23.45: Hunter. 0.30: Hírek. Osztrák Tv 2 16.50: Művészlexikon. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Jog az élethez. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Igen vagy nem. 21.07: Külföldi tudósítások. 22.00: Híradó. 22.25: Klub-2. Jugoszláv Tv 1 9.50: Tévénaptár. 10.00: Tanuljunk nyelveket. 11.00: Hírek. 11.05: Nyári szabadságon. 13.30: Premier. 15.05: Gyermekmagazin. 15.35: Hírek. 16.30: Magyar híradó. 18.20: Bűvös számok, betűk. 19.45: Delta. 19.30: Tévénapló 2. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Kék álom. 22.10: Tévénapló 3. 22.30: Hírek. 22.35: Zene szárnyán. 0.45: Hírek. Jugoszláv Tv 2 19.30: Tévéhíradó. 20.05: Ha kedd, akkor... 21.05: Ellesett pillanat. 22.05: A függöny felgördül. 23.20: Kulturális csatorna. 0.10: Határtalan álom. 0.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggelt krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott perceink. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Országok, tájak népzenéje. 11.33: Zsákutcák hősei. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világújság. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Maróz László: A hadifogság. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Vesszőparipám. 16.25: Kenguru. 17.05: Útjaink. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Kutasföldi dallamok és moldvai csángó népdalok. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Kiszorítósdi. 20.35: Kettősök Johann Strauss operettjeiből. 21.05: A zongora poétája. 21.45: Versarchívumunkból. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 23.45: Régi híres énekesek műsorából. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben: magyar énekesek és együttesek. 9.03: Társalgó. 10.00: Operettkedvelőknek. 11.03: Mit üzen a Rádió? 11.33: A Magyar Rádió gyermek- kórusa énekel. 11.43: Óvodások műsora. 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ami belefér... 15.00: Hírek. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. 17.50: A-B/CD. 18.10: Tárcsázz! 19.00: Hírek. 19.03: Talpalá- való. 19.30: Popregiszter. 20.00: Más-világ. 21.00: Hírek. 21.03: Zazie a metrón. 21.21: Nóta-só. 22.20: Miért nem kedvelem? 23.03: Sporthíradó. 23.10: A Dire Straits együttes összes felvétele. 0.15— 4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Csaj- kovszkij-művek. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Sarkadi Imre: Farkaskaland. 10.50: Monteverdi: A könyörtelenek bálja. 11.35: Bach: c-moll szólószvit. 12.00: Hírek. 12.05: Bécsi klasszikus muzsika. 13.00: Nyugat—keleti átjáró. 14.06: Interart Fesztivál, 1990. 14.30: Mahler: IX. szimfónia. 16.05: Beatrice di Tenda. 17.05: Lemezmúzeum. 17.28: Az MR énekkara énekel. 18.00: V materins- kom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Prágai Tavasz, 1990. 20.39: Hangkon- zerv. 20.59: Operahármasok. 21.27: Otto Klemperer vezényel. 22.29: Dzsesszarchívum. 24.00: Hírek. 0.10— 2.00: Évszázadok muzsikája. PÉCSI RÁDIÓ 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig a Dél- Dunántúlon. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: A Pécsi Stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05—19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 11.30: Eurobic. 12.00: Kézilabda. 13.00: Jégkorong. 14.00: Északi sí-vb. 15.00: Négyes bob-vb. 15.30: Mükorcso- lya-vb. 16.30: Kosárlabda. 17.30: Sí/Lab- darúgás. 18.30: Atlétika. 19.30: Euro- sport-hírek. 20.30: Műkorcsolya-vb. 21.30: Pankráció. 22.30: Műkorcsolya- vb. 1.00: Eurosport-hírek. 1.30: Angol túrakocsi-bajnokság. Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultrasport. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Ultrasport. 0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. PRO 7 6.15: Szerelem, hazugság... 7.00: Rascal, a mosómedve. 7.25: Flipper. 7.50: Richmond Hill. 8.35: A nagy völgy. 9.25: Harry O. 10.20: Család minden mennyiségben. 10.45: Murphy Brown. 11.15: „Colt" a biztonság kedvéért. 12.00: Varázslat a lakosztályban. 13.40: A nagy völgy. 14.35: Rascal, a mosómedve. 15.00: Charlie Brown. 15.25: Hírek. 15.35: Flipper. 16.00: Tarzan. 16.55: Család minden mennyiségben. 17.20: Alice. 17.55: Gyémántok. 18.50: Charlie Brown. 19.20: „Colt” a biztonság kedvéért. 20.15: Szervusz, ellenség! 22.10: Öltések. 23.45: Kobra, Ön folytassa! 0.35: Hírek. 0.45: FBI. 1.35: Eszményi férj. 3.05: Fejvadászok. 3.30: Hőhullám. 4.55: Nakia. 5.40: Pártfogók. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Bingo. 10.35: Riadó. 12.20: Szerencsekerék. 13.00: Telebör- ze. 14.00: Szomszédok. 14.25: Közkórház. 15.10: Police Academy. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Bonanza. 16.45: Matt Houston. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Mr. Belvedere. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: MacGyver. 21.00: A Lucifer-terv. 22.40: Hírek. 22.55: Tévétükör. 23.25: Az igazság Rosemarie-ról. 1.05: MacGyver. 1.55: Műsorismertetés. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.05: Rendőrségi beszámoló. 9.30: Nem hallgatok tovább. 11.00: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: M ügyosztály. 13.00: Holmes és Yoyo. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: A Spring- field-sztori. 14.55: A vad Rózsa. 15.38: Nettó. 15.50: Mini Playback Show. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünkl 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Kameruni házunk. 22.05: Robbanékony. 23.00: L. A. Law. 23.55: Hírek. 0.05: Macska a forró bádogtetön. Építőanyag- kereskedésünk 1991. évi ajánlata — fűrészelt gerendák nagy választékban — 25 és 50 mm-es fenyő fűrészáruk — tetölécek — hajópadló, lambéria — SOFA nyílászárók, garázskapuk — kiskunhalasi, zala- apáti nyílászárók — tetőfedő palák — b.csabai, tatai, bátaszéki cserepek — téglák, betontermékek — bitumen, fehércement, cement. Cím: Adánd, Berzsenyi u. Nyitva: hétfőtől péntekig 8—16-ig. Érdeklődni: (84)13-345 (109559) ■Azonnali munkakezdéssel ■ hideg-meleg burkolást j a ács-, kőműves-, m m festőmunkák ■ ■ kivitelezését ■ ■VÁLLALOM, ■ ■ 10 %-os árkedvezmény! ■ “ Hideg István " a építési vállalkozó, B ■ Szentlászló, Petőfi u. 15. ■ ■ (7518) ■ Árengedményes akció! E—7-es VB. gerenda (minden méretű) 15 %-kal olcsóbban amíg a készlet tart. Szükség esetén fuvart is biztosítok. Várom vásárlóimat: Barcsák Kft. Kaposvár, Kanizsai u. 54—58. Tüskevári sorompónál (481513) RELUXA A E Többféle minőségben, D extra kivitelben is, jl rövid határidőre, “ elérhető áron, N díjtalan helyszíni v felmérés, árajánlat Siófok (84)32-555 0 (109166) — Mézga Bála Kft., | Kaposvár Importból származó bálás ruhák árusítása I nagy választékban március 13-án 9—17 óráig a helyőrségi klubban Nagyatád, Aradi út. ^ (7688)