Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-28 / 50. szám
1991. február 28., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Visszalépett a Dombóvári Vasas Megfogyatkozott az NB III Dráva-csoport mezőnye Keserű szájízzel és nem kis szomorúsággal állapíthatjuk meg, hogy szinte nincs olyan nap, amelyiken az ország valamelyik szegletében ne szűnne meg egy (kis)csapat, egyesület. Az egyre súlyosbodó gazdasági nehézségek mind több csapat sorsát pecsételik meg. Talán még két hete sincs annak, hogy beszámoltunk a Somogy megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában szereplő Ka- polyi Honvéd kényszerű (visz- szajlépéséről. A múlt héten a két taszári csapat, az első osztályú Taszári Honvéd és a másodosztályban szereplő Taszári Tsz SE egyesüléséről írtunk. Azaz a megyei II. osztály délicsoportjában is megüresedett egy hely: 14 helyett már csak 13 együttes kezdi a tavaszi szezont... Most egy újabb visszalépésről kell hírt adnunk. Bár ezúttal nem somogyi csapatról van szó, mégis „testközelből” érinti megyénk együtteseit. Az NB III Dráva-csoportjában szereplő nagy múltú Dombóvári Vasas adta fel a kilátástalannak tűnő küzdelmet. Az okot talán le. sem kellene írni: a nyomasztó pénzhiány... A dombóváriak— akármennyire is szerettek volna — nem tudnak nekivágni a tavaszi pontvadászatnak. 16 csapatról tehát 15-re csökkent a Dráva-csoport mezőnye, s bár még el sem kezdődött az idei küzdelemsorozat második felvonása, máris újból megindult mindenhol a számolgatás. Igazán csak az az öt csapat örülhet e kényszerű lépésnek, amelyek az ősszel döntetlenre végeztek a Dombóvári Vasassal. Nevezetesen a Pécsi VSK- ról, a Siklósról a Somberekről, a Kaposvári Honvédről és a Csurgóról van szó. (A többi tíz találkozón egyaránt vereséget szenvedett a dombóvári együtDózsa helyett Flott SC Tanfolyamok és élsport egy helyen 1991. február 15-től a Belügyminisztérium, illetve az Országos Rendőr-főkapitányság megvonta a támogatást az eddig felügyelete alá tartozó Dózsa Sportegyesületektől. A Kaposvári Dózsa SE ezzel működésképtelenné vált volna, ha igen gyorsan nem sikerült volna egy olyan támogatóra találnia, amely biztos anyagi hátteret tud neki biztosítani. Szerencsére találtak ilyet: a Flott Kft.-t, s így biztosítani tudják a folyamatos edzéseket és a versenyeken való részvételt. Mindezt tegnapelőtt rendkívüli közgyűlésen mondták el a tagoknak, akik a rövid tájékoztató után megszavazták a bizalmat az új egyesületnek, annak vezetőinek, vagyis egy vadonatúj klubnak. Az új egyesületnek új ügyvezető elnöke van kedd óta. Mészáros József lemondása után a kft. ügyvezető igazgatóját választotta meg a közgyűlés. Kása Jánost a Flott Önvédelmi Sportklub elnökét a döntés hátteréről és a jövőről kérdeztük. — Már régen tervbe vettük, hogy cégünk alakít egy sportklubot; ez arra lett volna hivatva, hogy a dolgozóink sportolási igényeit szervezett keretbe foglalja. Ugyanakkor anyagilag támogatni kívántuk a Dózsa SE-t is. Most, hogy az egyesület megszűnt, úgy láttuk, a két tervünket egyszerre megvalósíthatjuk, ha átvesszük az egyesületet. Elképzeléseink szerencsésen találkoztak a Dózsa vezetőinek terveivel, így gyorsan megegyezésre jutottunk. — Hogy sikerült a tárgyalás a rendőrséggel az edzőcsarnok ügyében? — A részleteket pontosan még nem dolgoztuk ki, de már megegyeztünk. Úgy érzem, hogy mindig egy kicsit magukénak érzik az egyesületet, így könnyen közös nevezőre jutottunk. Béreljük majd a csarnok nekünk szükséges helyiségeit és létesítményeit, de mivel vállaltuk, hogy felújítjuk az egészet, annak költségeit beszámítják a bérleti díjba. Az előzetes számítások szerint az idén nagyrészt el tudjuk végezni a felújítási munkákat; ezek 8 millió forintba kerülnek majd. — Milyen szakosztályok működnek ezután a klubnál? — Nem kívánjuk egyik működő szakosztályt sem megszüntetni, sőt azt szeretnénk, ha a sportolók száma megduplázódna, hiszen ehhez minden adva lesz. Az ökölvívás, a cselgáncs és a karate mellett két távol-keleti önvédelmi sport oktatása folyik a klubnál. Elsődleges célunk, hogy minél több fiatal ismerje és szeresse meg ezeket a sportágakat, ugyanakkor legyen meg az esélyük a tehetségeseknek, hogy ugyánitt élsportoló váljon belőlük. V. o. Balogh Tamás ezüstérme Birkózás Tegnapi számunkban már hírt adtunk arról, hogy a fővárosban első alkalommal megrendezett Müller Ferdinánd nemzetközi diák „A” kategóriás kötöttfogású birkózó emlékversenyen a két kaposvári sportoló, HerczegAttiláés Lan- dek Szabolcs hogy szerepelt. Most egy újabb, de ezúttal marcali sikerről kell beszámolnunk. Balogh Tamás, a Marcali VSE versenyzője a 35 kg-os súlycsoportban — ahol összesen 18-an indultak — egészen a döntőig verekedte magát. Itt már azonban megadásra késztették, s így végül ezüstérmet szerzett a marcaliak fiatal tehetséges birkózója. A Müller Ferdinánd emlékverseny ezüstérmese: a marcali Balogh Tamás tes). így ez az öt csapat tulajdonképpen egy ponttal gazdagodott. Különösen a pécsi vasutascsapat „pontszerzése” fájó a Rákóczi-híveknek, hiszen így pontszámban nemhogy csak utolérték, de jobb gólarányukkal még ráadásul le is szorították a képzeletbeli dobogóról a nagy terveket szövögető kaposvári együttest. Egyébként a Siklós és a Kaposvári Honvéd újabb egy pontjával még szorosabbá vált az amúgy is tömör élmezőny. Ugyanakkor örülhetnek is a Rákócziért szorítok, hiszen a nagy rivális, a Paksi SE 8-2-re páholta el annak idején a Dombóvári, s így most bizony alaposan megcsappant a jó gólkülönbsége. (A Rákóczi csak mínusz három góllal lett szegényebb.) Viszont másik két somogyi csapatunknál, a Marcalinál és a Kaposvári Építőknél minden bizonnyal nem ültek örömünnepet a Dombóvári Vasas visszalépésének hírét hallva. Az ősszel a Marcali 6-1 arányban győzött, s most a pozitív gólkülönbsége negatívvá változott. Még rosszabb a helyzet az Építőknél: a kaposvári csapat amúgy is gyatra gólkülönbsége még jelentősen tovább növekedett, mert nekik a 7-1 -es győzelmük tűnt el. — Fenyő — A módosított táblázat 1. Paksi SE 14 9 2 3 29-12 20 2. Boly 14 8 2 4 27-1718 3. Pécsi VSK 14 6 5 3 18- 9 17 4. Rákóczi FC 14 7 3 4 20-14 17 5. Siklós 14 6 5 3 17-11 17 6. K. Honvéd 14 6 5 3 18-14 17 7. MÁV NTE 14 5 5 4 20-15 15 8. Somberek 14 6 3 5 24-23 15 9. Barcs 14 3 8 3 13-14 14 10. Mázaszászvár 14 5 2 7 15-1712 11. Marcali 14 4 3 7 17-19 11 12. Csurgó 14 4 3 7 11-24 11 13. Boglárlelle 14 4 1 9 11-20 9 14. K. Építők 14 3 3 8 8-26 9 15. Kisdorog 14 3 2 9 17-30 8 Dombóvár VISSZALÉPETT Úszás Jó rajt az ORV első fordulójában Pécs volt a színhelye az idei Olimpiai Reménységek Versenye legelső fordulójának. Az erőpróbán Baranya, Tolna és Somogy megye különböző egyesületeinek úszószakosztályai vettek részt. Somogyot a KASI úszói képviselték — nem kis sikerrel. A kaposvári fiatalok összesen 10 első, ugyanennyi második és 7 harmadik helyezést könyvelhettek el a pécsi Hullámfürdő 50 méteres medencéjében. A kaposvári érmesek: Delfin, fiúk. 50 m mell: 1. Kárpáti Kálmán 42,98; 2. Dombói Gábor 46,3. 100 m pillangó: ... 3. Magyar Sándor 1:43,1.200 m vegyes: 1. Kárpáti Kálmán 3:04,7. 800 m gyors: 1. Sziget István 10:57,3. 4x100 m gyorsváltó: 1. KASI (Magyar Sándor, Dombói Gábor, Kárpáti Kálmán, Szigeti István) 5:11,6. Úttörők, leányok. 50 m mell: 1. Cserényi Katalin 41,1.200 m vegyes: ... 2. Cserényi Katalin 2:58,8. Fiúk. 50 m mell: 1. Kappéter Béla 37,4. 100 m pillangó: 1. Csendes Norbert 1:15,44. 200 m hát:... 2. Beck Márton 2:45,4. 200 m vegyes: ... 2. Kappéter Béla 2:56,3. 800 m gyors: ...3. Kristóf Róbert 11:26,5.4x100 m gyorsváltó: ... 2. KASI (Kristóf Róbert, Kappéter Béla, Csendes Norbert, Beck Márton) 4:50,8. Gyermekek, leányok. 50 m mell:... 2. Takács Katalin 39,7. 50 m pillangó: ... 3. Wilhelm Judit 37,7.100 m pillangó:... 2. Kiss Rita 1:29,4.200 m vegyes: 1. Takács Katalin 2:47,9.800 m gyors: ... 3. Wilhelm Judit 11:30,6.4x100 m gyorsváltó:... 3. KASI (Kiss Rita, Magyar, Wilhelm Judit, Takács Katalin) 5:26,1. Fiúk. 50 m mell:... 2. Budavári Zsolt 35,7. 50 m pillangó: 1. Szemző András 31,0.100 m pillangó: ... 2. Budavári Zsolt 1:13,4. 200 m hát:... 3. Hosszú Iván 2:45,2. 200 m vegyes: 1. Szemző András 2:26,3.1500 m gyors: ... 2. Fábián Szabolcs 21:36,6.4x100 gyorsváltó:... 3. KASI (Hosszú Iván, Szemző András, Budavári Zsolt, Fábián Szabolcs) 4:35,4. Rázsits Géza a városi-körzeti egyéni sakkbajnok Marcaliban véget ért a Polgármesteri Hivatal által rendezett Marcali város és körzete 1991. évi egyéni sakkbajnoksága. A selejtezőket — ahol ösz- szesen 15 felnőtt versenyző indult — 7 fordulós svájci rendszerben bonyolították le. A döntőbe a legjobb nyolc került, ahol körmérkőzésekkel döntötték el a végső helyezések sorsát. Egészen az utolsó fordulóig izgalmas, szoros és teljesen nyílt volt a bajnokság, amelyet vé- gülis a nemrég megyei „B" csoportos bajnokságot nyert mesztegnyői Rázsits Géza nyert meg 5,5 ponttal, megelőzve az 5 pontot szerzett marcali Palotás Károlyt. A harmadik helyen a szintén mesztegnyői Rázsits Vince végzett. Az ifjúságiak mezőnyében heten indultak, és a körmérkőzéses verseny itt is „vendég”, azaz pontosabban fonyódi sikereket hozott, hiszen a győztes Berta Tamás mögött a második és a harmadik helyet is klubtársai szerezték meg Molnár Roland, illetve Berta Zsolt személyében. Haller Imre nemzetközi női kézilabdatorna Három siófoki győzelem Siófok adott otthont a Haller Imre nemzetközi női kézilabdatorna negyedik fordulójának. A Balaton-parti városban összesen kilenc találkozóra került sor. A házigazdák csapata háromszor mérkőzött, s mindegyiken sikerült diadalmaskodnia. Először a Veszprémet verték 16-14-re, majd a csehszlovák Zlatná következett (19-12), végül pedig a komáromiakat győzték le 20-15 arányban. A siófoki együttes így összesen eddig 14 pontot gyűjtött, és a nyolc csapatot számláló mezőnyben felzárkózott a második helyre. Kosárlabda NB I Kaposcukor győzelem a fővárosban Kaposcukor SE—MAFC-Wawel 88-83 (42-43) Budapest, 100 néző. V.: Bacsfay, Vasvári. Kaposcukor SE: Michalik (10), Nagy L (25/12), Nagy I. (11/6), Bognár (13), Gosztonyi (7). Csere: Monok (16), Vojvo- da (6), Kovács N. Edző: Magyar András. MAFC-Wawel: Simon (4), Lesti (29/6), Armaghani (24), Gergely (6), Kárpáti (4). Csere: Kapustin (7/3), Horváth (6), Dobos (1). A kaposváriak szemszögéből meglehetősen rosszul kezdődött a találkozó, hiszen a mérkőzés elején 9-3-ra elhúzott a rájátszásban eddig még nyeretlen fővárosi együttes, és biztosnak tűnő 6-8 pontos előnyét egészen a félidő közepéig tartani tudta. Majd a Kaposcukor elsősorban hárompontos kosarakkal megkezdte a felzárkózást, és a játékrész végére kiegyenlítetté tette a játékot. A második félidőben remekül kezdett a kaposvári együttes, és szinte pillanatok alatt 52-45- re fordított. A 30. perc környékén elég volt egy Kaposcukor- rövidzárlat, és máris a hazaiaknál volt az előny (64-61). Azonban fokozatosan ismét átvette a játék irányítását a kaposvári csapat, és a hajrában sikerült kilencpontos előnyre szert tennie. A MAFC mindent egy lapra feltéve támadott és védekezett, ami néha egészen a durvaságig fajult. A találkozó utolsó két percében a Kaposcukor a szinte hiba nélkül értékesített büntetőivel biztosan nyerte az összecsapást. A küzdelmes fővárosi mérkőzésen ha nehezen is, de sikerült megszereznie a kaposvári együttesnek a két bajnoki pontot. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot a most szombaton Kaposváron sorra kerülő Székesfehérvári Alba Regia elleni találkozóra. A Kaposcukor csapatából Nagy L. és Monok játéka emelkedett az átlag fölé, míg a MAFCrWawel együtteséből Lesti és az iráni vendégjátékos Armaghani nyújtott jó teljesítményt. ■ Szabó Gábor A tudósító halála Vasárnap még minden a megszokott szerint történt. Reggel az elsők között érkezett, s a folyosón már messziről lobogtatta írását. Meg sem várta, hogy kézbe vegyem, máris belekezdett mondókájába. Részletesen mesélte el az előző napi vesztes mérkőzést. A vereség ellenére feltűnően jókedvű volt és bőbeszédű. Szokása szerint érdeklődött az egyéb sport- eredmények után, aztán kezet fogtunk és távozott. Egy perc múlva azonban visszasietett és az ajtón már be sem lépve kérte, hogy a másnapi lapban azért ne nagyon húzzam le a csapatát. „Kösz”, mondta és még megígérte, hogy hétfőn délelőtt felhív telefonon. Elviharzott. Még hallottam, amint hangos jajszóval becsukódik mögötte a lépcsőházi kapu. Akkor még nem sejtettem, hogy utoljára. Másnap már hiába vártam hívását. Helyette a szomorú hír érkezett: munkahelyén hétfőn reggel váratlanul rosszul lett, s hiába volt a gyors orvosi segítség... Székelyi János, a Kaposmé- rői Spartacus ügyvezető elnöke, az NB l-es tekecsapat edzője, meghalt. Nagyon nehéz és fájdalmas leírni ezt a szót. Nemcsak a már gyermekkorunkban is meglevő barátság miatt. Olyan sportembert veszített el a megye, akinek elévülhetetlenek az érdemei: a sporttörténeti eseményben, hogy Somogybán első ízben köszönthettünk első osztályú csapatot egy kisebb településen. Egyik alapítója volt a mérői szövetkezeti csapatnak, sokáig versenyzője, az utóbbi években pedig — nincs rá jobb szó — a mindenese. Lapunknak is több mint egy évtizeden át volt tudósítója. Második családjaként kezelt csapatától egy vesztes mérkőzéssel búcsúzott. Akkor még nem tudta, hogy negyvennyolc órával később őt is legyőzi a halál. J. R. Farsangi teremkupa Fonyódon A Marcali Városi Labdarúgó Szövetség a hét végén Fonyódon rendezte meg a már hagyományosnak számító Farsangi teremkupát a körzeti bajnokságban szereplő csapatai ré— Helyesbítés. Hétfői lapunkban a Somogy legjobb sportolóiról szóló összeállításunkban félreértésre adhat okot, hogy az utánpótlás csapatoknál második helyen végzett triatlon csapat tagjainak neve után Siófok is szerepelt. A Korona Média SC természetesen kaposvári. Igaz, hogy a csapat egyik tagja, Polgár Nándor siófoki, de ő is a Korona Média SC igazolt versenyzője. szére. A csapatokat két hármas csoportba sorolták, és a csoportokon belül körmérkőzéseket játszottak. A döntőbe végül a mesztegnyői és a böhönyei együttes került. A rendes játékidőben döntetlen született. Következhettek a hétméteres rúgások, amelyben a böhönyei- ek bizonyultak jobbnak, s így egy évig ők őrizhetik a vándorkupát. A Farsangi teremkupa zárását követőpen több különdíj is gazdára talált. A legjobb mezőnyjátékosnak Guricza Zoltánt (Mesztegnyő), a legjobb kapusnak pedig BojtorZoltánt (Böhönye) választották meg, míg a torna gólkirálya Prá- vics Józsefi Böhönye) lett.