Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-07 / 32. szám

Tisztelt Szerkesztőség! . ' . , - ­Levelüket megkaptam; nagyon szépen megköszönöm. ' Igaz. nem volt részemre megnyugtató, de legalább vála- \ szóltak levelemre. Én írtam már a Társadalombiztosítási | Főigazgatóságra is, de még csak válaszra sem méltattak. Még egyszer nagyon köszönöm a válaszukat. Igaz, hogy ez idő alatt az újságot már lemondtam, mert ennyi j nyugdíjból nem Jutja újságra is. de ezek után újra meg­rendelem, mert úgy látom, a Somogyi Hírlap szerkesztő­sége megérdemli, hogy ezután is mindennap olvassam újságjukat. Tisztelettel Sifter Antalné Örtllos, Kossuth u. 33. Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Hírlap egyik számában megdöbbenve olvas­tam, hogy veszély fenyegeti a két éve működő kaposvári idöjárásjelzb állomás további működését. Azt hiszem, senkinek sem kell az általa közölt jelentőségét megma­gyarázni Sokan és sokat tettek azért, hogy hosszú idő után az ország egyik legnagyobb megyéjének székhelyé­ről is elindulhasson az adatjelentés. Abban az időben magam is szorgalmaztam a helyi időjárás-jelentés be­indítását. Ha azok az intézmények, gazdaságok stb., amelyek ajelentéseket eddig is felhasználták, valamint a megyei jogú város vezetése biztosít a költségvetésből annyit, amennyi elég az eddigi munka továbbviteléhez, akkor nem fenyegeti veszély az állomás működését. Ha városunk kénytelen lenne lemondani erről a közcé­lú, hasznos intézményről, szegényebbek lennénk egy fontos szolgáltatással. Tisztelettel Kaponya Ottó Kaposvár, Marx K. köz 7. Gábriel tempósan földre szállt A kaposvári Gábriel-Tempó taxi ismét meglepte utasait: a sláger szövegével ellentétben Gábrielt a földre szállították. Tették ezt azért, mert rájöttek: az utasnak kedvezni kell. így aztán a drágább telefonon ezentúl ingyen hívható a Gáb- riel-Tempo taxi száma, a 13-333. Ha valaki telefonon rendel kocsit, akkor a viteldíjból leszámítanak öt forintot, a tele­fonálás díját. Kibocsátottak taxibérleteket is: ezek 500 és 1000 forintos értékben kaphatók. Aki meg­veszi, az húsz százalékkal ke­vesebbet fizet érte a névértéké­nél: az ezerforintos csekkért mindössze nyolcszáz forintot. Tervezik még azt is, hogy az év második felében ismét elindít­ják sorsjegyjátékukat, amivel értékes nyereményekhez lehet jutni. Készpénzért is árusít a Merkúr A Merkúr csepeli telepén szerdán a korábbiakhoz képest megélénkült a forgalom: 90 au­tót adtak át — több mint kétszer annyit, mint az előző napokon. Nagyobb érdeklődés az ötajtós Lada Szamarák iránt van; ezek­ből a mostani szállítmánnyal 500 darab érkezett Budapestre. Ez a forgalom azonban még mindig nem közelíti meg a tava­lyit, amikor naponta 200, sok esetben 300 tulajdonos vette át gépkocsiját a telepen. Ezért a Merkúr csütörtöktől több gép­kocsitípust azonnal, készpén­zért értékesít. A Trabant limuzin 1/1-bői, a Wartburg Standardból, a Wart­burg Touristból, a Dacia TLE- ből, az UAZ-ból, a Volkswagen Golfból és a BMW 1 /6 l-ből típu­sonként néhány száz darabos a készlet. — Janikám... kicsit nagyra sikerült, de majd megszokod... Három súlyos sérülés Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett kedden délután Kaposváron a Volán menetrendszerű autóbuszával Péter Zoltán 33 éves buszvezető; járműve megcsú­szott és nekiütközött egy, a megállóban álló Volán-busznak. A vét­len busz utasa, Sípos Judit kaposvári tanár súlyos sérülést szenve­dett. Az anyagi kár a két járműben 190 000 forint. Ugyanezen a délutánon Kaposváron Papp Mihály kaposszerda- helyi lakatos nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a Sefag személygépkocsiját, megcsúszott és a menetirány szerinti bal ol­dalon elütötte a gyalogosan közlekedő Deák Mónika kaposvári tanulót. A leány súlyosan megsérült. Járművével Kaposszerdahelyen megcsúszott Vida László hely­beli lakos, és nekiütközött egy vele szemben szabályosan közleke­dő tehergépkocsinak. Vida súlyos sérülést szenvedett. Krónika 10 éve hunyt el St. Lous-ban Csapó Árpád (1918—1981) orvos, szülész- professzor. Pályáját Szegeden kezdte, ma|d a budapesti nöl klinikára került. Egy Időben Szent-Györgyl Albert munka­társa volt, s ez a kapcsolat egész munkásságát meghatá­rozta. Később elhagyta Ma­gyarországot, az Egyesült Álla­mokban telepedett le, s halála előtt a St. Louis-I Washington Egyetem szüiészprofesszora- ként dolgozott. 1946-ban ö izo­lálta először a méhizomzatból az összehúzódásért felelős fehérjét, az aktomiozint. Ez­után a méhműködés „kvantita­tív élettartamának” kidolgozá­sán munkálkodott. Híres „pro- geszteron-blokk” elmélete; de kísérletekkel is igazolta, hogy a terhes méhizomzat-összehú- zódásának gátlásában a pro- geszteron hormonnak van döntő szerepe. 1975-ben tette közzé nevezetes „hinta”-elmé- letét; megállapította, hogy a méhizomzatot összehúzódás­ra serkentő prosztaglandinok- nak és a gátló hatású progesz- teronnak az arányától függ a méhizom működése. A szülés­kor az addigi egyensúly fel­bomlik, és ez okozza a ritmu- sos méhizom-összehúzódást. Keresztyén vagyok Keresztyén vagyok címmel hét héten át tartó előadás-soro­zat kezdődik a református egy­ház kaposvári gyülekezeti há­zában. Ma este tartják az első előadást, majd minden csütör­tök este egy-egy vallás lelkésze vall életéről, hitéről, szolgálatá­ról és egyházáról. A jövő héten a református egyház mutatko­zik be, utána a római katolikus, majd az evangélikus, a baptista illetve metodista. A hetedik csütörtök estén fórumot tarta­nak. Egyesül a Sky és a BSB Két angol műholdas televí­ziós vállalkozás, a Sky Televi­sion és a British Satellite Broad­casting a veszteségek csök­kentése érdekében egyesül. Az új vállalkozás a R'upert Mur- doch kezében levő News Inter- nacional, valamint a BSB alapí­tóinak tulajdonában lesz. — Betörtek a kőkúti boltba. Az ismeretlen tettesek mintegy 20 ezer forint értékű árut vittek el. — 3,5 szeles ágynemű-garnitúra érkezett 790 Ft-os áron, valamint fehér póló 220 Ft-ért az Ezermes­ter boltba, Kaposvár, Fő u. 26. (6854) FEBRUÁR A nap 7.05 órakor kél, éa 16.52 órakor nyugszik; a hold 1.45 órakor kél, éa 10.13 órakor nyugszik. Sokfelé hófúvás Többnyire erősen felhős lesz az ég; sokfelé várható havazás. Az északkeleti szél megerősödik, he- _ lysnként viharossá fokozódik. Csütörtök Hófúvásra Is számítani kell. A leg­, magasabb nappali hőmérséklet TOdOr, ma mínusz 1 és mínusz 6 fok kő­RÓmeO zött alakul. A tiszta Kaposváré Megjelent a Városszépítés Szerény kiadásban megje­lent a Városszépítés első szá­ma. A Kaposvári Városszépítő Egyesület tájékoztatójában Görgesits Károly titkár tollából olvashatunk terveikről, ame­lyeknek megvalósítását a de­cember 15-én megválasztott új vezetőség szavatolja. „A Vá- rosszépító Egyesület tisztában van e városban elfoglalt helyé­vel, súlyával. Mi nem is akarunk mást, csak azt, hogy tisztább legyen Kaposvár, méltó élette­ret adjon az itt élőknek” — írták az első oldalon. Általános iskolásoknak szóló képes rejtvény és üzenetcsokor színesíti a fénymásolt példá­nyokat, s megtalálhatjuk az egyesület vezetőségének teljes névsorát is. A szerkesztő felhív­ja minden kaposvári polcjár fi­gyelmét arra a múltkereso gyűj­tőmunkára, amellyel a somogyi megyeszékhely eddig rejtett emlékeit kutatják fel. Az előke­rült dokumentumokat kiállítá­son mutatják be az érdeklődők­nek. A Városszépítés amolyan körlevél, ami tükrözi ugyan az egyesület tevékenységét, de kivitelében hagy maga után némi kívánnivalót. Ez minden bizonnyal az anyagiaknak tud­ható be; ám reméljük: ajövőben mutatósabb, gazdagabb kiad­vány kerül majd a kaposvári lokálpatrióták kezébe. L.S. Deresedő radiátorok Szabó Györgyné kétség­beesve telefonált Kaposvárról, a Honvéd utca 7-ből szerkesz­tőségünkbe. Elmondta: hiába fizetik az egyre dráguló fűtési díjat, dideregnek a gyerekei, mert lakásuk hőmérséklete sokszor a 18 fokot is alig éri el. Az IKV-nál Halas Ernővel beszéltünk. Megtudtuk: minden bejelentett hibát igyekeznek kijavítani, de egyes lakások kedvezőtlen adottságain nem lehet segíteni. — Vannak lakások, amelyek hiába kapják meg a megfelelő hőmennyiséget — mondta —, fekvésük, rossz nyílászáróik, szigetelésük miatt nem tudnak kellően fölmelegedni. Az 1966- os rendelet minden lakásban húszfokos hőmérsékletet ír elő. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez sok vagy kevés, de egy biztos: az ehhez szükséges hőt az IKV bizonyíthatóan kiadja. N. L. A Kapos Tévé mai műsorából Tudósítás az önkormányzati testület keddi üléséről. — Itt a far­sang, állt a bál. Képes beszámoló a múlt heti rendezvényekről. — Rémes prémes ügyek. — Mennyit fizetünk egészségünkért? Ri­port a kórházi gyógyszerellátásról. — Takáts Gyula 80 éves. Az adás 18 órakor kezdődik és az IKV-s antennarendszer 04-es csa­tornáján fogható. Ezt a műsort szombaton délelőtt 10 órakor újra láthatják a nézők. Elhunyt a tranzisztor feltalálója, John Bardeen. A kétszeres fizikai Nobel-díjas amerikai tudós pár napja halt meg, 82 éves korában. A felvétel két éve készült — Megalakult a Kórusok és Zenekarok Országos Szövet­ségének kaposvári egyesülete. Az elnök Zákányi Zsolt Liszt-dí­jas karnagy, a titkár dr. Kere- kesné Pytel Anna lett. Az új egyesületnek minden zenesze­rető ember tagja lehet. Sió Tv Ma este 20.00 órától Mese.—Játék a könnyű­zene jegyében. — Humor­morzsák. — Vico-film: Fél­tékenység. í ~ ^ Most érkezett szárazon töltött „Varta” akkumulátor a Kaposvár, Ady E. utcai járműboltba 44 Aó-s 55 Aó-s 60 Aó-s 5800 Ft 6850 Ft 7600 Ft ^tomoQyker^ Dtte. Telefon: (82)21-723 (109560) J--------------------------------1 j Tarka | i sorok I Miért nem válik el? Kovácsné mindig szidja a férjét Kissné előtt. Az kezdi már megsokallni. — Nem értem... Ha ennyire gyűlöli, miért nem ! válik el tőle? — Majd ha megőrül­tem! Hogy kellemessé tegyem az életét?... Indok — Kedves lányom, miért vágsz napok óta olyan keserű képet? — Mert a férjem eluta­zik egy hónapra. — És ezért kell ilyen sanyarú képet vágni? — Igen... Különben nem utazik el. Kocahorgász A horgász a folyóparton áll. Arra megy egy kisfiú i és megkérdi: — Mivel horgászol? — Kukaccal. — De hiszen a horog végén egy alma van... — De benne van a ku- % kac! Üzlet Egymás mellett legel egy teve és egy tehén. A teve megszólal: — Figyelj ide, komám, nyissunk ketten egy tej­bárt! — Remek ötlet — vá­laszolja a tehén —, de hogy képzeld el? — Rendkívül egyszerű: te adod a tejet, én a bár­széket. Varázserő A mérkőzés befejezése után az újságíró ezzel a kérdéssel fordul az egyik ökölvívóhoz: — Hisz ön az amulettek varázserejében? — Hiszek. Különben nem tennék a kesztyűm­be szerencsepatkót. Groteszk Egy eszpresszóba be­tér egy férfi, vállán egy majommal. — Hol a csudában sze­rezte ezt a förtelmes bes­tiát?— kérdi a mixer. — Lottón nyertem — hangzik a majom válasza. ___________________________I S OMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom