Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-28 / 50. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP 1991. február 28., csütörtök Uzsonnára zsíros kenyér Emelkednek az óvodák és az iskolák étkezési díjai A februári kormányrende­let értelmében az oktatási, egészségügyi és szociális intézményekben március el­sejétől megváltoznak az élel­mezési költségek. Ennek köz­vetlen oka az élelmiszerárak folyamatos emelkedése. A Magyar Közlönyben megje­lent rendelet csak a kalória­normákat írta elő, a költségek meghatározását az intéz­ményt fenntartó szervre bíz­ta. Ennek alapján, a napok­ban készülnek az előterjesz­tések a polgármesteri hivata­lokban az elfogadásra váró költségekről. A kaposvári helyzetről Ko­vács Veronika, a közgazdasági iroda csoportvezetője tájékoz­tatott. —A közgyűlés elfogadta a 25 százalékos emelési javaslatot. Ezek szerint az óvodai napközi díja 28-ról 35 forintra, az általá­nos iskolai 35-ről 44-re, a men­za pedig 23-ról 29 forintra emel­kedik március elsejétől. Tudjuk, hogy mindez érzékenyen érinti a szülőket, de 1990. január 8- ától a gyakori áremelkedések ellenére sem változtattuk a térí­tési díjakat. Aggodalommal jegyzem mecj: ha a miniszté­rium által előirt feltételeket ma­radéktalanul betartanánk — például azt, hogy három hét alatt nem ismétlődhet meg egy étel sem —, a 40 százalékos emelés is kevés lenne. Fizetési kedvezményeket kapnak a há­rom- és több gyerekes szülők. Rászorultsági alapon a térítési díj csökkenthető, de ebben az esetben ezt külön kell kérni a lakóhely szerinti illetékes ön- kormányzattól. — Az intézmények, óvodák, iskolák vezetői hogyan fogad­ták a bejelentést? — Még az emelés előtt ösz­szehívtuk az érintett vezetőket, kikértük a véleményüket. A 25 százalékos emelést reálisnak tartották. Volt olyan óvoda, ahol szóvá tették ugyan, miért cso­portnormát alkalmazunk, miért nem az intézményre bízzuk, mennyiből tud gazdálkodni. Lehet, hogy napi háromszori étkezést 35 forintnál keveseb­ből is ki lehet „gazdálkodni”, de félő, hogy emiatt többször lenne zsíros kenyér a gyerekek uzsonnája. A kaposvári Bartók általános iskola gazdasági vezetője, Élő Mária elmondta, hogy a maga­sabb térítési díjak miatt várha­tóan csökkenni fog a napközi­sek száma, és többen lesznek azok, akik a romló szociális helyzetük miatt segélyért for­dulnak majd az iskolához. Mivel az idei évtől az iskoláknak erre már nincsen kerete, a polgár- mesteri hivatalnak továbbítják majd a kérelmeket. Hasonlóan nyilatkoztak a to- ponári és a Tóth Lajos iskola vezetői is. A marcali polgármesteri hiva­tal is elkészítette az intézmé­nyek élelmezési árainak terve­zetét. Ennek alapján az általá­nos iskolában a napközi 40 fo­rint, a menza 26,20, az óvoda 35 forint lenne naponta. A testü­let a héten vitatja meg a terve­zetet. Siófokon is csak ezután dönt még az önkormányzat. Nagy István osztályvezető elmondta, hogy február 14-én jutott el hoz­zájuk a közlöny. A rövid idő miatt körültekintő előkészítésre alig maradt lehetőségük. A nyersanyagnorma kidolgozá­sát szakértőkre bízták. A terve­zett emelés mértéke 25 és 53 százalék közötti. (Hunyadkürti) (Fotóillusztráció: Lang Róbert) MÁRCIUS 1-JETOL A foglalkoztatás törvénye Nagyobb lehetőségeket teremt a munkanélküliség megelőzésében és a munkanélküliek ellátásában Az Országgyűlés február 12-i ülésen fogadta el — több mint 80 módosító indítvány után — a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényt. Ez a jogszabály március 1-jétől a munkaadókra és a munkavállalókra vonatko­zólag új jogokat és kötelezett­ségeket állapít meg. Az együttműködés feladata Kimondja: a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküli­ség hátrányos következménye- ineK enyhítése érdekében együtt kell működni a kormány­nak, a helyi önkormányzatok­nak és a munkaadók, munka- vállalók érdekképviseleti szer­veinek. Az eddigi kizárólagos kormányzati feleíősséget ezen a területen is felváltja a problé­mák érdekegyeztetesen alapu­ló megoldása. Ennek szellemé­ben Somogybán — az ország­ban elsőkent — már 1990 de­cemberében megalakult a me­gyei munkaügyi tanács. A tör­vény rögzíti az Országgyűlés, a kormány, a Munkaügyi Minisz­térium es a helyi önkormányza­tok, valamint a munkaadók és a munkavállalók feladatait. 1991. július 1-jétől a munka­adóknak 1,5 százalékos, a munkavállalóknak pedig 0,5 százalékos munkanélküli-járu­lékot kell fizetni a bruttó kereset után. Ez az összeg növeli a Munkanélküliek Szolidaritási Alapját. Ebből elsősorban a munkanélküli-ellátásokat (munkanélküli-járadék, elő­nyugdíj és a pályakezdők mun- kanelkúli-segélye) fedezik. A munkanélküli-járadék lép a korábbi munkanélküli-segély helyébe. (Ez a változás nem érinti azokat, akik jelenleg már munkanélküli-segelyt kapnak.) 1995. március 1-ig azonban a járulékfizetés időtartamának számításánál a munkanélkülivé válást megelőző négy év mun­kaviszonyban töltött idejét ve­szik figyelembe. Legkevesebb egyéves munkaviszonyra van szükség ahhoz, hogy a járadé­Bélyegsor Amerika virágairól A Magyar Posta Vállalat ma „Földrészek virágai (Amerika)” elnevezéssel ötcímletü (egy-egy 5,12 és 15 valamint két 7 forintos) bélyegsorozatot és egy 20 forint névértékű bélyegblokkot hoz for­galomba. Zombory Éva grafikus­művész tervezte a bélyegeket, és a Pénzjegynyomda a sorozatból 232 ezer fogazott és 2800 foga- zatlan példányt, a bélyegblokk­ból 164 ezer fogazott és 3000 fo- gazatlan példányt készített. LEVONJAK A SZÁMLÁBÓL 4000 forint hozzájárulás a hamvasztáshoz Kevesen tudják még, hogy az 1991. évi költségvetési törvény alapján négyezer forint egysze­ri hozzájárulásra jogosult az az állandó lakos, aki hamvasztás útján gondoskodik elhunyt hoz­zátartozója eltemettetéséről. Ennek az összegnek a kifizeté­séről az állandó lakóhely szerint illetékes önkormányzat gon­doskodik. A megyei jogú város eseté­ben ez nem olyan egyszerű, mint egy kisebb településében. Éppen ezért a kaposvári polgár- mesteri hivatal és a Somogy Megyei Temetkezési Vállalat megkereste a lehető legegy­szerűbb megoldást. Dr. Kéki Zoltán, Kaposvár jegyzője el­mondta: a közös megállapodás alapján a Somogy Megyei Te­metkezési Vállalat fizeti ki ezt az összeget március 1-jótői az ér­dekeltek részére. Amikor valaki hamvasztásos temetést igényel, ezt az össze­get leírják a számlájából. Ezzel a hozzájárulással kívánják ösz­tönözni az úgynevezett helykí- mólő temetkezés elterjeszté­sét. A törvény január 1 -jótői hatá­lyos, éppen ezért a négyezer forintos hozzájárulás azoknak az állandó lakosoknak is jár, akik ebben az évben rendeltek hamvasztásos temetést a hoz­zátartozójuknak. A polgármesteri hivatal tájé­kozódik arról, hogy kiknek kell kifizetni utólag ezt az összeget, de a hozzátartozók is jelezhetik igényüket. A városházán min­denkinek felhívják a figyelmét — már a haláleset bejelenté­sekor — a hozzájárulásra, és ugyanezt megteszi a temetke­zési vállalat is. A polgármesteri hivatal ha­marosan szórólapokat készített a kaposváriak jobb tájékoztatá­sa érdekében. L.G. kot folyósítani lehessen. Egy év munkaviszony után fél évig jár a járadék. Legfeljebb azonban két évig lehet a járadékot folyó­sítani, ha megvan hozzá a négyéves munkaviszony. A törvény a korábbinál na­gyobb együttműködési kötele­zettséget követel meg a munka- nélkülitől. A legjelentősebb az, hogy a munkanélkülinek is részt kell vennie a megfelelő munka­hely felkutatásában. Ha nem teljesíti ezt az együttműködési kötelezettséget, akkor lehető­ség lesz a járadék folyósításá­nak megszüntetésére vagy szüneteltetésére. Akinek az utolsó munkaviszonya saját kezdeményezésére szűnt meg, illetve utolsó munkakönyvi be­jegyzése „kilépett”, annak csak a munkaügyi központnál történt jelentkezését követő 90 naptári nap eltelte után lehet megkez­deni a járadék folyósítását. A járadék összegét a munkanél­küli korábbi átlagkeresete alap­ján állapítják meg. A folyósítási idő első szakaszában az az át­lagkereset 70 százaléka, a második szakaszban pedig az átlagkereset fele. Pályakezdők is A törvény a pályakezdőknek is lehetővé teszi a munkanélküli segélyt. Azok számítanak pá­lyakezdőnek, akik oklevelüket két évnél nem régebben sze­rezték meg felső vagy középfo kú oktatási intézmény nappali tagozatán. A jogosultság felté­tele az is, hogy az illetőnek nem volt még munkaviszonya és vál­lalja a munkaügyi központtal az együttműködést. A segély havi összege a mindenkori minimál­bér 75 százaléka. Ez jelenleg 4350 forint és legfeljebb hat hónapig lehet folyósítani. Sok gondot okoz azoknak a munkanélkülieknek az elhelye­zése, akik közel járnak az öreg­ségi nyugdíjkorhatárhoz. Raj­tuk kíván segíteni az előnyugdíj intézménye. Ezt az a munka- nélküli kérheti, akinek az öreg­ségi nyugdíjkorhatárhoz legfel­jebb három év hiányzik es a nyugdíjhoz szükséges szolgá­lati ideje megvan. Fontos változásokat hoz a törvény a foglalkoztatást előse­§ ítő támogatások rendszeré- en is. Ezek odaítéléséről a megyei munkaügyi központ dönt. Folyósításuk a foglalkoz­tatási alapból történik. Támogatni lehet ezen túl is a munkanélküliek és azok képzé­sét, akiknek munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik, vagy rendszeres foglalkoztatásuk képzés nélkül nem biztosítható. A törvény a középfokú oktatási intézmény­be felvételt nem nyert fiatalokat is segíteni próbái azzal, hogy számukra kötelező képzést szervez a munkaügyi központ­nak. A munkanélküliek vállalkozó­vá válását a korábban már működött újrakezdési kölcsön kissé szigorított változata segí­ti. A vállalkozó munkanélküli­nek vállalkozása beindulásáig — legfeljebb hat hónapig — a munkanélküli-járadéknak meg­felelő összeget tovább lehet fo­lyósítani. Át lehet vállalni a vál­lalkozói szaktanácsadás és tanfolyami képzés költségeinek legfeljebb felét. Hitelfelvétel esetén pedig a hitelfedezeti biz­tosítás költségeinek legfeljebb felét térítik meg egy évig. To­vábbra is megmarad a köz­hasznú munka intézménye. A munkaadókat ösztönzi a sza­bály, hogy ha legalább már hat hónapja munka nélkül levő sze­mélyt (illetve három hónapja munka nélkül levő pályakezdőt) tartósan foglalkoztat, akkor a munkabér és az azt terhelő tár­sadalombiztosításijárulék felé­nek költségátvállalasát kérheti. Munkahelyteremtő támogatás Jelentősen szigorította, de meghagyta a törvényalkotó a munkahelyteremtés támogatá­sát. Ilyen címen pénzre csak azok a munkaadók számíthat­nak, akik a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló rétegek fog­lalkoztatását biztosítják. Március 1 -jétől lehetőség lesz a részmunkaidős foglal­koztatás támogatására abban az esetben, ha a munkaidő­csökkentés eléri a teljes mun­kaidő egyharmadát. A támoga­tás mérteke az érintett dolgozók kieső munkaidejére járó sze­mélyi alapbér legfeljebb 50 szá­zalékának egy évre történő megtérítése lehet. Megmarad a korengedmé­nyes nyugdíj átvállalásának lehetősége és a feltételei sem változnak. A szigorítást az je­lenti, hogy ha a nyugdíjas olyan kereső foglalkozást létesít, amelyből a jövedelme megha­ladja a minimális bért, akkor a nyugdíj folyósítását szünetel­tetni kell. Változtatott a törvény a lét­számleépítésekkel kapcsola­tos szabályokon. Az a munka­adó, amelyik legalább harminc munkavállalót foglalkoztat, kö­teles tájékoztatni a munkavi­szony felmondása előtt három hónappal a munkaügyi közpon­tot, és a munkaadónál működő munkavállalói érdekképviseleti szervezetet, ha fél éven belül létszámát 25 százalékkal vagy legalább ötven fővel csökkente­ni tervezi. Még fontosabb, hogy a mun­kaadónak az érintett munkavál­lalókat és a munkaügyi közpon­tot afelmondást megelőzően 30 nappal tájékoztatni kell minden olyan létszámleépítésre vonat­kozó döntésről, amely 30 nap alatt legalább 10 személyt érint. Ha elmulasztja ezt, akkor nem mondhat fel a dolgozónak. Ezeknek a munkanélküli-el­látásoknak és foglalkoztatást elősegítő támogatásoknak a működtetéséért az állami mun­kaerőpiaci szervezet a felelős. Ennek helyi szervei a munka­ügyi központok. Somogybán ja­nuár 1 -je óta működik ilyen köz­pont és minden városban van kirendeltsége. Az érdeklődők a kérdéseikre ott kaphatnak vá­laszt. Rózsavölgyi István a Somogy Megyei Munkaügyi Központ igazgatója I I I I I I I I I I X « \ \ / / / IMPULSE ENTERPRISE \ \ \ Az Impulse Enterprise Kereskedelmi Kft. \ I I I I I I \ \ / húsvét előtti engedményes vásárt rendez i I I i i i I I i Kínálatunkból Női és férfi-kötöttpulóverek Női kötött kardigán Bébi- és gyermek-szabadidőruhák Női pamutruha kekiszínben Kínai fehér póló Kínai színes póló Rifle farmernadrág 28-as, 29-es méretben Spalding cipő, magas szárú Felnőtt-szabadidőruhák ^ Galléros pamutpóló több színben, 80—146 méretig \ 152—188 méretig \ \ 650,— Ft-tól 750,— Ft-i 750,— Ft 750,— Ft 650,— Ft 140,— Ft 140,— Ft 999,— Ft 1990,— Ft 1200,— Ft 180,— Ft i 230,— Ft / / \ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.30—12.30 és 13.30—17.30 \ \ \ szombaton zárval A húsvét sem múlhat el Impulse nélkül! S ^ / ' (109739) -— / / / / /

Next

/
Oldalképek
Tartalom