Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-19 / 42. szám
1991. február 19., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Lehetnek-e derülátók a pedagógusok? „Szervezetten harcolunk Módosították az alapszabályt — Távol maradt a miniszter A TELEVÍZIÓ HÁZATÁJÁN Első szerelmek Majdnem ezer levél — Vannak persze reménytelen esetek Páratlan lehetőség! Aki találkozni szeretne élete első nagy szerelmével, az jelentkezzék! A felhívás a Magyar Televízióban hangzott el tavaly novemberben. Gárdos Péter rendező akkor még nem sejtette, hogy levelek százai futnak majd be a felszólításra. Az Arany János Színházban már megtörténtek az első találkozások, a Televízió pedig február 21-én vetíteni kezdi a sorozat első epizódját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a rendezővel. (Folytatás az 1. oldalról) — Arra törekszünk, hogy a költségvetési törvényben szereplő normatívákat és a működéshez nélkülözhetetlen kiegészítést megkapják az iskolák, óvodák — mondta Páré Irén, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei titkára. —Ezt a kongresszus nélkül is megtehették volna... — Igen, de a kongresszus mindennek nyomatékot adott. A kongresszus összehívásának egyik oka az alapszabályzat módosítása volt; ez nagy vitát kavart. A szabad szerveződés fogalmazódott meg. A tagság joga, hogy eldöntse: munkahelyi szinten vagy társulásos formában, városi szinten működ- jenek-e az alapszervezetek, amelyek megyei társulást is létrehozhatnak. Országos szinten egy kislétszámú tanácsadó testület jött létre, ugyanakkor a korábbi időszaknak megfelelően a küldöttértekezlet folyamatosan működik. — Az alapszervezetekben nemrég lezajlott választások révén várható-e hatékonyabb érdekképviselet? — Az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kívánunk fordítani a tisztségviselők továbbképzésére. Munkatársainkat felkészítjük arra, miként védje meg a pedagógusokat, miként harcoljon jogszerűen az érdekeikért. Erre most kiváltképpen nagy szükség van, hiszen számos elbocsátás várható a közeljövőben. Az önkormányzatok — úgy tűnik — még nem döntöttek abban, hogy a napközikhez, az óvodákhoz, egyes tanulócsoportokhoz hozzá akarnak-e nyúlni. Ha ezt megteszik, sok óvónőnek, tanítónak és tanárnak kerül veszélybe az állása. — A közelmúltban elkészült új közoktatási törvénytervezetről milyen állásfoglalás született? — A pedagógusok vajmi keveset tudnak erről. Mi elképzelhetetlennek tartjuk, hogy beleszólásunk nélkül szülessen meg az új közoktatási törvény. A tervezet társadalmi vitája elengedhetetlen; ez nemcsak a pedagógusok szakmai ügye. Csakúgy, mint a szakoktatási törvény megvitatása. Teljes bizonytalanság jellemzi szakoktatási intézményeinket, így a szülők nem tudják majd eldönteni, hova jelentkezzen a gyermekük. — Volt-e szó a pedagógusbérekről? — A pedagógusok bérkövetelései mindig „premier plan"- ban vannak. Amíg a vállalatok a nagy nyilvánosságot kizárva emelik alkalmazottaik bérét, addig az emberek azt hiszik, ahányszor tíz százalékról beszélünk, azt mindig meg is kapja a mi tagságunk. Sok helyen még a korábban beígért húsz százalék bérfejlesztést sem kapták meg... A várható tíz százalék címzetten érkezik, az önkormányzatok nem nyúlhatnak hozzá. A márciusi fizetéskor talán már érezhetik ezt a pedagógusok. A negyvenszázalékos infláció mellett azonban mindez sovány vigasz... Legsürgetőbb feladataink egyike, hogy a szakszervezeti testületek kivizsgálják, mindenhol megkapták-e pedagógusaink az előbbi húsz, majd pedig a tíz százalékot. Főleg a kis településeken, ahol az önkormányzatok maguk sem tudják, mit kell tenni, maradt el a béremelés. Ám akad olyan iskola—például Tászáron —, ahol a helyi önkormányzat már megelőlegezte a tíz százalékot. — A kongresszus után a magyar pedagógusoknak lehet-e okuk némi optimizmusra? — Hogy beszélhetnék én derűlátóan, amikor kongresszusunkat nem tisztelte meg jelenlétével Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter...? Lőrincz Sándor — Honnan az ötlet? Szerveztek már valahol hasonló műsort? — Az ötlet kizárólag az enyém. Németországban ugyan hallottam olyan műsorról amely magányos embereknek szól, de az inkább társkereső szolgálat jellegű. Mi életkortól függetlenül javasoltuk felhívásunkban, hogy aki akarja, azt a tévé segítségével összehozzuk élete első szerelmével. A várakozást felülmúlóan majdnem ezer levél érkezett, de a jelentkezések egyre jönnek! így kezdtünk munkához: felkutatni, kinyomozni a régi kedvest... — Kik végzik a keresést? —Van egy kutatócsoportunk, felvételvezetőkből, remekül dolgoznak. Az esetek 20 százalékában eredményes a nyomozás, amit én nagyon jónak tartok, hiszen figyelembe kell venni, hogy átlagosan 20 évvel ezelőtti szerelmekig kell visszamenni. Mindegyik történet igazi dráma. Persze vannak reménytelen esetek is. Kapunk például olyan levelet, melynek az írója csak a nagy ő hangjára emlékszik vissza, de még ma is vele álmodik. Egy másik jelentkező csak annyit tud a szeretettről, hogy valamikor régen kivándorolt Ausztráliába, de fontos lenne, ha mi megtalálnánk. — Idősebbek vagy fiatalok jelentkeztek inkább? Olyanok, akiknek nincs családjuk, magányosak? — A többség 60—70—80 éves. Ők szolgáltatták a legmegrázóbb példákat. Hiszen fél évszázad is eltelt a szétválás és az újra találkozás reménye között. De voltak fiatalok, sőt egészen fiatalok is. Egy tinédzser pár—mindketten 14 évesek — egy hónapja vesztek össze valami félreértés folytán, s most az egyik rájött, hogy hiányzik a másik. — Hogyan lesz ebből műsor? — A párok a színpadon találkoznak először. Erre a spontán reagálás miatt van szükség. Tehát a nagy találkozás a nézők előtt zajlik, így ők is részesei a viszontlátás megható pillanatainak. Előtte mindkét féllel hosszasan beszélgetünk, felkészítjük őket a váratlan eseményekre. Az első, zavart pillanatokat hivatott feloldani a két műsorvezető, Hernádi Judit és Kern András is. — Mit gondol, nincs olyan veszélye a műsornak, hogy egy ilyen váratlan találkozás házasságokat sodor veszélybe? — Minden lehetséges. Az is, hogy egy ilyen találkozás a nagy visszatéréssel végződjék. Az emberekben végül is él az első szerelem varázsa. Azonban — és mi ezt hangsúlyozzuk — a szereplők egy megható játék résztvevői. — Vannak-e anyagi feltételei a „szolgáltatásnak”? — Nincsenek. S mint mondtam: műsorról lévén szó, azok kapnak pénzt, akik vállalják a nyilvános szereplést. — Mi a célja ennek az adássorozatnak? — Sok ilyen műsorra lenne szükség. A Televízió talán legfontosabb feladata, hogy az egyre inkább elsivárosodó, el- magányosodó életbe próbálja meg visszacsempészni az érzelmeket. Ha ez az oly sok kegyetlenség, erőszak jelenvalóságában sikerül, nem csak jó műsort csinálunk, hanem jó- szolgálati feladatot is teljesítünk. Albert Melinda Játszani is engedd... Ebben a földi életben Pentele már csak három dolgot szeretett igazán: a kisfröccsöt, a nagy- fröccsöt és a rablóultit. Az utóbbit tízfilléres alapon. Pedig valaha ő volt a legjobb kezű esztergályos az egész szigeten, ráadásul a Vörös Csepelt úgy tudta fütyülni, de úgy, hogy ellenszavazat nélkül választották meg üzemi DISZ-titkárnak. A berlini VIT-en pedig úgy ropta a polkát, hogy híre ment az egész béketáborban... Pentele ifjú hitvesével akkoriban egy szobakonyhában lakott, s bár telente a mosdóvíz belefagyott a lavórba, mégis boldogabbnak hitték magukat, mint az a fránya Rockefeller, bár annak még a nevét sem volt tanácsos kiejteni azokban az években. Mivel kettejük fizetéséből még az önkéntes békekölcsönjegyzésre sem igen futotta, így az ikreket elsősorban személyesen Ratkó Annának köszönhették. Ennek okán Pentele bátyja, aki ma ingatlanügynök a Keleti-parton, máig sem érti egészen, hogy ötvenhat őszén miért nyomkodta hiába egy fertályórán keresztül annak a böhöm nagy vöröskeresztes teherautónak a dudáját öccsének kerítése tövében. Ugyanis Penteléék végérvényesen itthonmaradtak. Azóta persze rengeteg víz lefolyt a Dunán, és fog is folyni tovább. (Hála parlamenti képviselőinknek, akik végre a megfelelő gombot nyomták meg az ülésteremben.) Penteléék néhány éve pazar panellházba költöztek, s mivel az ikrek időközben már kirepültek önálló albérleteikbe, az öregek igen tágasan élnek azon a negyvenhét négyzetméteren. Pláne, hogy Pentele csak aludni jár haza, mivel műszak után bentmarad még a gyárban géemkázni. Kell az a csöpp plusz pénz a lakásrészletre, hiszen a többit úgyis elviszi az APEH. Pech viszont, hogy a finomkezű esztergályos időközben bánatában rászokott a fröccsökre. (A rablóultit most kihagyhatjuk a játékból, lévén hosszú távon hősünk állandóan nyerésben.) Egyébként Pentelének mindössze három éve van csak hátra a nyugdíjig. S ahogy ezzel kapcsolatban szokta volt mondogatni: — Addig már féllábon is kibírom! Azonban álmában gyakran eszébe jut egy verssortöredék, amelyet a vekkeróra csörgésére sohasem sikerül befejeznie: ,.Játszani is engedd...” Walter Béla Újszülöttek Tavaly 4267 gyermek született Somogybán, 445 koraszülöttként jött a világra, s közülük 35 csecsemő halt meg. Ezek a statisztikai adatok — mondta dr. Gyódi Gyula, a megyei kórház újszülött-koraszülött intenzív részlegének osztályvezető főorvosa. A koraszüléseket nagymértékben a túlzott dohányzás és alkoholfogyasztás, a rendszertelen életmód, és a gyakori művi terhességmegszakítások idézik elő. A koraszülött csecsemők vércukorszintjét gyakorta nem tudják tartani; a tüdő még éretlen, s ezért súlyos légzési zavarok is föllépnek. A koraszülött centrumokban műtéti beavatkozással próbálják életüket megmenteni. Somogynak, Baranyának és Tolnának Pécsett van ilyen központja. A csecsemők szállítása azonban igen veszélyes, ezért szeretnék, ha nemsokára itt, a kórházban végezhetnék el ezeket az életmentő műtéteket. Gyertyás László képriportja