Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-01 / 27. szám
1991. február 1péntek SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 7 Két magyar győztes az Európa TOP 12 mezőnyében Péntektől vasárnapig a hollandiai Hertogenboschban rendezik meg a téli hónapok egyik rangos asztalitenisz-versenyét, az áprilisi chibai vb előtti főpróbának számító Sjiga Európa TOP 12 viadalt. A versenyforma történelme éppen, húsz évre nyúlik vissza, először 1971 -ben Zadarban gyűlt ösjsze a kontinens 12 legjobb ffefi és 6 női asztaliteniszezője, j hogy kör- mérkőzéses formában eldöntse, ki a legjobb a jók között. A lebonyolítás tavaly Hannoverben változott meg, így idén másodszor fordul elő, hogy a mezőny két hatos csoportban kezdi a viadalt, majd a csoportok első két helyezettje ke'resztbe játszással elődöntőt vív, s utána előbb a vesztesek á 3., a győztesek az első helyért állnak asztalhoz. A viadal történeté során ösz- szesen hét magyar játékos jutott el a csúcsra. Az egykori aranycsapat mindhárom tagja feliratkozott a győztesek közé (Jónyer István 2, Klámpár Tibor 1, Gergely Gábor 1), míg a nőknél Kisházi Beatrix (4) és Szabó Gabriella (1) mellett a maiak közül Bátorfi Csilla (1) és Wirth Gabriella (1) neve szerepel a sikert elértek listáján. Kisházi Beatrix egyébként a svéd világbajnok Jan-Ove Waldnerrel ,,társbérletben” csúcstartó, már ami a címek számát illeti. Ahogy már évek óta megszokott, a férfiaknál ezúttal sem vívta ki magyar játékos a részvételi jogot. Nem úgy a nőknél, ahol a kontinens közvetlen élvonalába tartozó magyar duó emeli a viadal rangját. Az ötszörös Európa-bajnok Bátorfi Csilla már ötödször indul a TOP 12- őn, 1987-ben Bázelban első, rá két évre 2. volt. A kétszeres EB- aranyérmes Wirth Gabriella tavaly Hannoverben a tartaléksorból előlépve robbant be az élvonalba szenzációszámba menő sikerével (a férfigyőztes a svéd Appelgren volt). A Statisztika 20 éves címvédője is úgy érzi, Hertogenboschban „más” lesz, mint egy éve volt. — Nagyon nehéz verseny elé nézek, annak ellenére, hogy az utóbbi két hétben egészen jó formába lendültem — mondta. — Az angolok elleni Európa Liga találkozókon és a Buda- pest-bajnokságon is jól ment a játék. De amíg tavaly amolyan „beugró" emberként minden vesztenivaló nélkül játszhattam a TOP-on, idén bizonyára mindenki az én skalpomra vadászik. így elégedett lennék, ha az elődöntő jogát jelentő első két hely valamelyikét megszerezném a csoportban. Milyen előjelekkel készül Hollandiába? — Általában sikerrel próbálom meg a nehezítő körülményeket kikapcsolni, Hollandiában mégis két különlegesség vár ránk. Az egyik, hogy már a világbajnokságra gondolva, kék Stiga-asztalokon, sárga Sti- ga-labdákkal rendezik a versenyt, amihez nem nagyon vagyunk hozzászokva. Eddig kétszer, a csapat és a páros Világ Kupán ismerkedhettünk az „új színekkel”, de itthon egyelőre még csak a sárga labda áll rendelkezésre az edzéseken. Tulajdonképpen a vb érdekében nem is baj, hogy így rendezik a TOP-ot. A magyarok csoportbeosztása: B-csoport: Bátorfi, Wirth G., Badescu (román), Tu Yong (svájci), Hrachová (csehszlovák), Vriesekoop (holland) * * * Ezzel kapcsolatos hír, hogy a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiltakozó levelet juttatott el, amelyben kéri a sorsolás megváltoztatását. A holland rendezők válaszukban arra hivatkoztak, hogy a ranglista 1—6. helyezettje között a rangsort vették figyelembe a sorsolásnál, és csak a 7—12. helyezetteknél számított a nemzeti hovatartozás. Az ETTU illetékesei viszont még nem válaszoltak, így a két versenyzővel tartó edzők, Bérezik Zoltán és Fülöp István a helyszínen próbálnak meg változtatást kieszközölni. Budapest, Göppingen, Como... A hétvégén a budapesti kard Világ Kupa viadal mellett két helyszínen gyarapíthatják VK- pontjaik számát a magyar vívók. A tőrvívónők göppingeni versenyén Tuschák Katalin, Pusztai Ildikó, Lantos Gabriella, Horváth Brigitta és Kardos Ildikó lép pástra. A junior férfitőrö- zők, Forrás Róbert, Marsi Márk, Pacséry Péter és Juhász Bence, Comóban szerepelnek. Keszthelyen, a Rákóczi u. 1. sz. alatti épületben frekventált helyen (a Skála Áruház melett), 9—26 m2 alapterületű üzlethelyiségek eladók Ára: 60—80 000 Ft/m2 + áfa Érdeklődni lehet: BÉSZÖV, Keszthely, Bakacs u. 8. Telefon: 11-540, Szűcs Ferenc létesítményfelelős (59548) A bogiári csapat az élen Kézilabda Valamennyi találkozón győztek A bogiári általános iskola hatodik osztályos leány kézilabdacsapata az elmúlt napokban Tatán szerepelt, ahol az ennek a korcsoportnak rendezett nemzetközi és országos bajnokság negyedik fordulójára került sor. Amint azt már megszokhattuk, a bogiári együttes ezúttal is kitett magáért, hiszen valamennyi találkozóján diadalmaskodott. A bogiári csapat eredményei: Boglár—Veszprém 16-14, Boglár—Dorog 12-9, Boglár—Zlat- na (csehszlovák) 14-12. Az eddig még a veretlen Dorog legyőzésével a bogiári együttes átvette a vezetést a bajnokságban. A bogiári csapat, amelyről egyre többet hallani az utóbbi időben. Az együttes tagjai (balról-jobbra): Koroknai Viktória, Muszti Mónika, Nagy Kornélia, Kozma Regina (csapatkapitány), Cser Zsolt (edző-testnevelő), Czár Katalin, Nagy Csilla, Boszkovics Zita, Kalász Judit Gyorskorcsolyázó-vb Hunyadi Emese éremért küzd Két héttel a gyorskorcsolyázók négytávú összetett Európa- bajnoksága után a nők már a vb-medálokért indulnak harcba Hamarban szombaton és vasárnap. A norvég kisváros nem először ad otthont jelentős jeges világversenynek, legutóbb például 1985-ben itt rendezték a férfiak világbajnokságát. Akárcsak a kontinensbajnokságon, Hamarban is német fölény várható a négy táv (500, 1500, 3000, 5000 m) alapján hirdetett végső sorrendben. Az viszont bizonyos, hogy a tavalyi címvédő Jacqueline Börner nem indul Hamarban, mivel a nyáron súlyos közlekedési balesetet szenvedett, amikor kerékpáros edzés közben elütötte egy autó. A 25 éves sportolónő egyelőre nem érmekért, hanem a felépüléséért küzd. A németek dolgát a hollandok háromszoros olimpiai bajnoka, Yvonne van Gennip és a japán vb-ezüstérmes Seiko Hashimoto nehezítheti meg, de optimális esetben szintén éremre számíthat az osztrák színekben szereplő Hunyady Emese. A Bécsben élő 24 éves magyar korcsolyázónő a szarajevói EB-n elért 4. helyezése óta Innsbruckban készült napi két edzéssel, és mint elmondta, ha 1500 és 3000 méteren javítani tudna eredményén, akkor akár dobogóra is állhat. Reálisan a 4- 5. hely megszerzésében reménykedik a Világ Kupa 1500 méteres számának jelenlegi éllovasa. SAKK Sakkvilágbajnok-jelölti párosmérkőzések: Szarajevó, 5. játszma: Hübner (német)—Timman (holland) 0:1. Az állás 3,5:1,5 Timman javára. Nikolics (jugoszláv)— Gelfand (szovjet) döntetlen. Az állás: 2,5:2,5. Wijk aan Zee, 6. játszma: Dolmatov (szovjet)—Juszupov (szovjet) döntetlen. Az állás: 3,5:2,5 Dolmatov javára. Röplabda NB I Nők „A”csoport 1. Vasas 13 13 . 39- 4 26 2. Tungsram 13 11 2 37-11 24 3. BVSC 13 9 4 33-18 22 4. Eger SE 13 7 6 28-19 20 5. Ganz Danub. 13 7 6 24-23 20 6. BSE 13 7 6 22-24 20 7. Debrecen 13 6 7 23-28 19 8. Álba Volán 13 3 10 12-32 16 9. Kaposvár 13 2 11 12-35 15 10. Almásfüzitő 1313 3-39 13 Új üzletek, szórakoztató- és i sportcentrum Szántódon! A szántódi-rév bejáratától kb. 200 m-re, az autósmozi mellett épülő bevásárló- és szórakoztatócentrum területén 30 db, reprezentatív kivitelű árusítópavilont I építünk... 25—40 m2-es alapterülettel. I A pavilonok június 30-áig elkészülnek. I Az üzletek egy részét értékesítjük, más I részük lízingelhető, vagy bérelhető. I Ugyanitt létesítendő teniszpályák és I hozzá tartozó öltöző-drinkbár is bérbe I adó. I Érdeklődni lehet: Generál Építőipari I Szolgáltató Kft. Kaposvár, Cseri u. 2. Telefon: (82)14-828,13-136. : (149578) V — — — — — i- — _ — - J Gyors: egyéni reklámszerződéssel Úgy tűnik, a sikeres szereplés érdekében egyre több sportoló választja az egyéni reklám- szerződést. Tegnapi számunkban még arról írtunk, hogy a bogiáriak tehetséges teniszezőjével, Kuti Kiss Ritával hosz- szabbított újabb egy évre a Pepsi Cola: az idei esztendőben 10 ezer dollárral támogatja a bogiári versenyzőt. Nos, hasonló utat jár Gyors Róbert is, az egyik legismertebb kaposvári búvárúszó. A világbajnoki bronzérmes, többszörös VB- helyezett Gyors már hosszú évek óta a magyar búvárúszó válogatott nélkülözhetetlen tagja. Az idén ugyancsak nehéz helyzetbe került a kaposvári élversenyző, hiszen megszűnt a sporttátusza. Ugyanakkor például áprilisban Athénban a nemzetek közötti versenyen, augusztusban pedig a götebor- gi Európa-bajnokságon kellene helyt állnia—hogy csak néhány jelentősebb versenyt említsünk. Szerencsére azonban sikerült megoldást találni. A balatonlellei székhelyű Hungarica Balaton Export-Import Kft. ügyvezetője, Mester Lajos sietett Gyors Róbert segítségére. S bár ha nem is dollárral támogatják a kaposvári búvárúszó felkészülését, nagyon is valószínűnek tűnik, hogy evvel az egyéni reklám- szerződéssel sikerült megoldást találnia a válogatott versenyzőnek. — F — SPORTMŰSOR PÉNTEK Röplabda NB /, női: Kaposvári Tungsram—Eger SE. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 16'óra. Juniormérkőzés: 17.30 óra. Tenisz Férfi fedettpályás országos vidékbajnokság. Gálosfa, teniszcsarnok, 10 óra. SZOMBAT Röplabda NB I: Kapos Volán—Nyíregyházi VSC. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 15.30 óra. Juniormérkőzés: 17 óra. (Február 9-ről előrehozott mérkőzés.) Asztalitenisz NB I, női: Kaposplast—Fővárosi Vízmű. Kaposvár, Kaposplast női csarnok, 10 órarNB I, férfi: Kaposplast—Honvéd Szondi SE. Kaposvár, Kaposplast férficsarnok, 14 óra. Tab város egyéni meghívásos asztalitenisz versenye 35 éven felülieknek. Tab, általános iskola tornaterme, 9 óra. Teke NB I: Soproni Kinizsi-Me- dosz—Kaposmérői Építők Spartacus SE. Sopron, 10 óra. NB II: Kaposvári Közút— Szentgotthárdi MTE. Kaposvár, Közút-pálya, 10 óra. Tenisz Férfi fedettpályás országos vidékbajnokság. Gálosfa, teniszcsarnok, 8 óra. Sakk Somogy megye 1991. évi felnőtt egyéni sakkbajnoksága. Kaposvár, Füredi utca 20—22. (MSZMP városi irodája). 4. forduló: 8.30 órától, 5. forduló: 14.30 órától. Labdarúgás Új Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa: Barcs SC—Pécsi VSK. Barcs, 14 óra (régi pálya). Kispályás teremlabdarúgás Barcsi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság. Barcs, sport- csarnok. 8. forduló: 8 órától, 9. forduló: 13.30 órától. Tömegsport Diákolimpia — játékos sport- verseny. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 9 órától. VASÁRNAP Kosárlabda NB I: Kaposcukor SE—Bp. Honvéd. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 11 óra. Ifjúsági mérkőzés: 12.30 óra. Asztalitenisz NB II, férfi: Balatonszárszói KSE—Komlói Bányász. Balatonszárszó, általános iskola tornaterme, 10 óra. Sakk Somogy megye 1991. évi felnőtt egyéni sakkbajnoksága. Kaposvár, Füredi utca 20—22. (MSZMP városi irodája.) 6. forduló: 8.30 órától. Labdarúgás „Maraton "nagypályás labdarúgó vándorkupa harmadik fordulója. Tab—Boglárlelle. Tab, 14 óra. Kaposvári Rákóczi FC— Nagyatád. Kaposvár, Rákóczi- pálya, 14 óra. Fonyód—Kaposvári Építők. Fonyód, Móra. Kispályás teremlabdarúgás Siófoki város kispályás teremlabdarúgó bajnoksága. Siófok, 4. Számú Általános Iskola tornacsarnoka, 8 órától. Öregfiúk megyei kispályás teremlabdarúgó tornája. Boglárlelle, leilei általános iskola tornacsarnoka, 9 órától.