Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-24 / 20. szám
8 1991. január 24., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP —NYUGDÍJ ÁSOK OLDALA Emelkedtek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások Az idén január 1-jétöl: nő a legkisebb összeg Sportoló öregek A moszkvai 13. számú sportorvosi rendelő páciensei között sok az olyan nyugdíjas, aki tagja valamelyik testedző- és kocogóklubnak, egészségvédő csoportnak. Ezek a nyugdíjasok rendszeres és alapos orvosi vizsgálaton vesznek részt. Ez különösen a vízi testedzőkre, az úgynevezett „rozmárokra” vonatkozik, akik egész évben — így télen is, jégbe vágott lékben—a szabadban fürdenek. Az idős ember lelki élete Saját lelkiismeretünkért Ha a fogyasztói árak és az alapvető szolgáltatások díjai nem emelkednének oly an gyorsan és nagymértékben, azt mondhatnánk: igazán csinos összeg üti a nyugdíjasok markát, miután az Országgyűlés döntött a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások növeléséről. Látszatra persze így sem lebecsülendő ez a pénz, s hogy nem több, az egyszerűen azért van, mert nem telik többre. Egyelőre. Amiben most bízunk: az infláció növekedésének üteme mérséklődik, vagy ha nem, év közben további növeléssel gondoskodnak róla, hogy a nyugdíjak az áremelkedések sarkában legyenek. Mert a munkáltatók a bérekkel illetve bérjellegű juttatásokkal minden bizonnyal igyekeznek majd lépést tartani az inflációval és ügyelnek arra, hogy dolgozóik életszínvonala ne essen a tűrésszint alá — vajon lesz-e szervezet, testület, amelyik ugyanezt a nyugdíjasok érdekében megteszi?! No de lássuk, mire számíthatnak az emelések nyomán azok, akik a múlt év végéig mentek nyugdíjba? Az öregségi nyugdíjasok 10—19 év közötti szolgálati idő szerint a mostani nyugdíjuk 13, 20—29 szolgálati év után 14, 30—39 év után 16, 40 évtől pedig 18 százalékát kaphatják emelésként. Ehhez jön további 8 százalék akkor, ha valaki 5 éven belül — vagyis 1985 után — ment nyugdíjba; aki 5—16 év között — tehát 1975 és 1985 között — vonult nyugdíjba az 9, aki pedig 15 évnél régebben — vagyis 1975 júniusa előtt — ment nyugdíjba, az 11 százalékkal növekedő nyugdíjjal számolhat. Összességében: a minimum együttvéve 21, a maximum 29 százalék (a rendezéssel juttatott összeg legalább 1000, legföljebb 3000 forint) lehet. A legmagasabb nyugdíjösszeg nem haladhatja meg a 26 ezer forintot. Vegyünk az öregségi nyugdíjemelésre egy példát. Ha valaki 1977-ben ment nyugdíjba, s addig 28 év szolgáAz asszony kisírt szemmel fogadott. Meglepődtem. Nem ezt vártam. Az asszony — Erzsiké — távoli rokonom, egy kis dunántúli faluban él, több mint tíz éve özvegyen. A gyerekeit felnevelte, azok — szám szerint négyen — kiröpültek a házból, bár valamennyien ott maradtak a faluban. Három éve annak, hogy a szomszéd utcában Pista bácsi megözvegyült. Felesége hirtelen halt meg, Erzsikével leánykori jó pajtások voltak. Ő ápolta, gondozta abban a néhány hónapban, amíg otthon betegeskedett, amíg be nem kellett szállítani a megyei kórházba. Erzsiké ezután sem kerülte el a portát. Természetesnek vette, hogy lati időt szerzett, aminek alapján tavaly decemberben 6400 forint nyugdíjat hozott neki a postás, most a következőképpen számolhat: a 28 szolgálati év alapján a 6400 forint 14 százaléka (896 forint), a nyugdíjban eltöltött idő szerint pedig 9 százalék (576 forint), összesen tehát 1472 forint emelés illeti meg, s így már nem 6400, hanem 7872 forintot hoz neki havonta a postás. A rokkantsági nyugdíjasoknál a nyugdíjba vonulás ideje szerinti emelés azonos az öregségivel. A szolgálati időnél az I. és a II. csoportba tartozók 18, a III. csoportbeliek 14 százalékkal számolhatnak, ám — s ez lényeges kitétel! — ha a tényleges szolgálati idő figyelembe vétele számukra kedvezőbb, azzal számol a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. Az igazgatóság egyébként a rokkantaknál mindkét változatot kiszámítja, és automatikusan a magasabb összegűt utalja az érintetteknek. Összességében az emelés mértéke az I. és II. csoportba tartozó nyugdíjasoknál minimum 26 százalék (de legalább 1000 forint), a III. csoportbelieknél minimum 22 százalék (de legalább 1000 forint). Az özvegyi és szülőnyugdíjak 21 százalékkal — minimum 900 forinttal —, a járadékok, a nyugdíjszerű szociális ellátások 900 forinttal, a házastársi pótlék összege és a tízezer forintot meg nem haladó nyugdíj mellett folyósított jövedelem- pótlék összege ugyancsak 900 forinttal emelkedik. Az özvegyi és saját jogú nyugdíj együttes folyósításának összeghatára 6410 forintról 7610 forintra emelkedik. Az idén január 1 -je után nyugdíjba vonulóknál a nyugdíjak legkisebb összege nem lehet kevesebb öregségi nyugdíj esetében 5200, III. csoportú rokkantsági nyugdíjnál 5200, II. csoportú rokkantsági nyugdíjnál 5496,1. csoportú rokkantsági nyugdíjnál 5531, állandó özvegyi nyugdíjnál pedig 5000 forintnál. H.F. néha kitakarít, hogy kimos Pista bácsira, hogy vasárnaponként meghívja ebédre. Akkor még nem is gondolta, hogy már ezért a szájára veszi a falu... Tudták, hogy az asz- szony halálos beteg, hogy menthetetlen. És sűrűsödtek a megjegyzések: „Még meg sem halt, még el sem temették, de ez az Erzsi máris be akar telepedni szegény Juliska helyére”. Három év telt el azóta, hogy szegény Juliskát eltemették, és a két ember — Erzsiké és Pista bácsi — elhatározta, hogy összeházasodik. Ekkor kezdett csak dörögni, Az utóbbi időben az emberek átlagéletkora világszerte — így hazánkban is — jelentősen emelkedik, egyre többen lépik át a nyugdíjkorhatárt. Az idős emberrel való törődés, bánásmód megkívánja, hogy ismerjük lelki életének sajátosságait. Feladatuk elvégzésében az idős emberek lassúbbak, de alaposabbak. Tapasztalatuk révén nagy gyakorlatra tesznek szert. Csökken az emlékezőképességük. Elsősorban a közelmúlt eseményei merülnek feledésbe, míg a régmúlt eseményei élénken élnek bennük. A sokoldalú, harmonikus tevékenység — akár fizikai, akár szellemi — sokáig fenntartja az idős ember lelki egyensúlyát, a megszokott munka hirtelen abbahagyása viszont gyakran kedvezőtlen pszichés változáshoz vezet. Sok idős ember nem tud mit kezdeni szabadidejével. Ha elveszti megszokott környezetét, elfoghatja a magányosság fájdalmas érzése; ha nem érzi a társadalomban személye fontosságát, elveszti önbizalmát és szomorú, melankolikus kedélyállapotúvá válik. Az ilyen ember ebben a korban szervezetileg is gyorsan leromolhat. Az igazi öregség akkor kezdődik, amikor az idős ember teljesen kivonja magát élethivatásának, tevékenységének köréből, a társadalmi aktivitásból, csak egészsége fenntartásával bajlódik, s csak a múlton mereng. „A nap végtelen hosszú annak, aki nem tudja, hogyan értékesítse és használja fel” — mondja Goethe. Hatványozotvillámlani! Erzsikéhez sorra jöttek a gyerekei: „Ne hozzon ránk szégyent, hiszen csak azoknak lenne igazuk, akik azt mondták, hogy édesanyánk és Pista bácsi már a Juliska néni életében..." Erzsiké úgy gondolta, hogy a gyerekek eltúlozzák. Hiszen senkinek sem lehet oka, hogy ilyet hazudjon. Meg hát most sincs szó semmiféle szerelemről, de hát szükségük van egymásra. A férfinak arra, hogy valaki ellássa őt, neki meg arra, hogy valakivel törődhessen, hogy valakihez szólhasson este is, amikor minden elcsendesedik... tan így van ezzel az idős, nyugdíjas ember! Az idős kor egyik legnagyobb öröme az olvasás. Feledteti a világ bajait, az öregkor kellemetlenségeit. A mindennapi mozgás — séta, természetjárás, könnyebb sport — testet, lelket üdít. Ebben az életkorban az alvás ideje is megrövidül, kevesebbet és felületesebben alszik az idős ember, mint a fiatal. Az altatók használata — sajnos! — igen elterjedt. Szedésüket idős korban már csak azért is nagyon meg kell gondolni, mert az egyébként is gyenge vérellátású agyvelő a nyugtatok vérnyomáscsökkentése révén még kevesebb vért kap. Az idős emberek életörömének legjobb biztosítéka az otthon, a család, a családtagokkal való jó kapcsolat. Amikor ítéletet mondunk gyermekeinkről, nézzük meg, mint bántunk mi szüléinkkel. Vajon mellettük álltunk-e, amikor megfáradtak? Szeretettel vettük-e őket körül idős napjaikban? Jó példát szolgáltattunk-e gyermekeinknek, hogy nyugodt öregkorunk legyen? Széchenyi mondta: „Semmi nevelést nem kaptam, mint drága szüleim példáját”. Szüléink iránti szeretetünk- kel, személyes jó példánkkal alapozhatjuk meg békés, nyugodt öregkorunkat a családban. Úgy fognak tisztelni és szeretni bennünket is idős korunkban gyermekeink, mint amilyen példát mi adtunk számukra. Dr. F. F. így hát szép csendben összeházasodtak. És azóta napirenden vannak a megjegyzések! A saját gyerekei nem nyitják rá az ajtót, mondván, hogy „szégyenbe hozta’ őket. És ő csak sír és töpreng. Nem érti: mind a ketten megözvegyültek, ugyan kinek ártottak azzal, hogy összekötötték az életüket Ezt kérdezte tőlem is. Csak annyit válaszoltam, hogy jól tették. A „falu szája” majd csak elhallgat. A gyerekek is kénytelenek lesznek megbékülni. Ne törődjön az ostobákkal, a rágalmazókkal, a pletykálkodókkal. A saját lelkiismerete tiszta — és ez a legfontosabb. — S — Elmúltak az ünnepek, és az ünnepeken megnyugtattuk a lelkiismeretünket. Elvittük az ajándékpapucsot a nagymamának, a kötött, rpeleg mellényt a nagypapának. Sőt, még azt is megtettük „szívességből”, hogy az ünnep egyik napján náluk fogyasztottuk el az ünnepi ebédet. Kész. Ennyi. De lépjünk ki az utcára. Jeges az út, metsző a szél. Tudom, nekünk, magunknak is nehéz. A gyerekeket óvodába, iskolába kell vinni, utána munka, bevásárlás. De nem nehezebb-e ennél az öreg embereknek, akiknek az utcára kijutni is gondot jelenthet?! Már hallom az ellenérveket: szívesen segítenénk, de valóban nem futja az időnkből. Vagy: szívesen segítenénk, de a nagymamáék a város túlsó végén, másik városban, az ország túlsó felén laknak. De talán még így is segíthetünk. Kérjük meg a fiatalabb szomszédasszonyt a nagymamáék, nagypapáék közelében, vásároljon már be nekik. Fel is ajánlhatunk valamilyen szerény honoráriumot ezért—lehetőleg úgy, hogy az öreg szülők meg ne tudják. Talán azért, mert úgy vélik, „herdálunk”, de még inkább azért nem, mert hadd legyen meg az önzetlen, jó szomszédokba vetett hitük. Mert valljuk be: még ha megpróbáljuk is viszonozni a szívességüket, akkor is bizony szívesség ez tőlük a javából. Nem egy család úgy oldja meg, hogy a leghidegebb, csúszós, téli hónapokban magához hívja a városba a nagymamát vagy a nagypapát. Különösen azokat, akik megözvegyültén éltek. S amíg ők nyáron ezt nem szívesen vennék igénybe, télen bizony rákényszerülnek, és még az sem baj, ha az ablak mögött ülve várják, mikor kezd zöldülni,, hogy visszatérhessenek saját kis otthonukba, amely bizony nem olyan kényelmes, nincs benne központi fűtés, állandóan meleg vízzel folyó csap a fürdőszobában — de mégiscsak az övék. A téli hónapokban legyünk különösen figyelmesek a rászoruló, idős szülők iránt. Mert megérdemlik? Mert ez a kötelességünk? így is lehet fogalmazni, de sokkal inkább azért, hogy a saját lelkiismeretünk is nyugodt lehessen. — S — SORREND (Egy nyugdíjas feljegyzései) Mióta világ a világ, a sorrendet mindig az erősebb határozza meg, mégpedig olyan hétköznapi adottságok figyelembevételével, mint amilyen például a hasznosság, a használhatóság stb... A fiatal, falusi vő régen a „tiszta szobában” kezdte pályafutását az új családban. Az első időkben még bizonyos vendégjogokat is élvezett apósáéknál, mert tudták, hogy a gazdálkodásban hamarosan az ő vállára rakódik a teher nagyobb része. Amikor azután a teherátvétel ideje elérkezett, mindenki lépett egyet a családban — hátrafelé: az unokáé lett a „tiszta szoba”, a hátsó az új, a terheket immáron viselő gazdáé, az öreg pedig kikerült a kamrába... Telt-múlt az idő. A gazdaság vagy jobban ment, vagy rosz- szabbul, mint az előző gazda keze alatt, egy dolog azonban nem változott: a sorrend. Egészen addig, amíg fel nem cseperedett a legújabb generáció. Akkor aztán ismét csak lépett mindenki egyet és megint hátrafelé: az első szoba új lakót kapott, a terhet eddig viselő gazda — aki időközben a terhek viselésébe alaposan belerokkant — kihurcolkodott a kamrába, ahonnan a helyiség addigi lakója, az öreg kikerült az istállóba... Tanácskozik az Országgyűlés. Új törvényeket hoz és régieket módosít, foltozgat. És tologatja hátrafelé a kellemetlennek ígér- kezőket... A gazda lassan ballag a hátsó kamra felé, ahol mi, nyugdíjasok élünk... Kicsit szorong, hiszen apák, nagyapák, édesanyák további sorsáról kell dönteni. A döntés nehéz, főleg akkor, ha tudja — vagy legalábbis sejti —: ha eljut a hátsó kamrákig, ott nem pipogya, önbizalmát vesztett, szótlan tömegre talál. Az a két és félmillió magyar, ha nem is juthat már vissza a tiszta szobába, felrúgva tradíciókat, íratlan törvényeket: nem hajlandó elRovatszerkesztő: Her nesz Ferenc A ,falu szája” menni hátra, az istállóba sem! Kerner Tibor
