Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-22 / 18. szám
'S Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KARL JÓZSEFNE hosszú betegség után, 85 éves korában elhunyt. Kívánsága szerint helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család * * * Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy édesanyám, anyósunk, nagymamánk, dédanyám és rokonunk, STADLER JÓZSEFNÉ Kereszt Rozália Kaposvár, Szent István utcai lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése: 1991. január 24-én (csütörtökön), fél 1 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy drága, jó édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédapánk, JANCSEK FERENC jutái lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése január 23-án 11 órakor lesz a jutái temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédapánk, HORVÁTH PACSIRTA JENŐ volt felsőkakpusztai lakos életének 81. évében csendesen elhunyt. Temetése január 23-án 11 órakor lesz az újvárfalvai temetőben. A gyászoló család * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BEJHUBERIMRENE volt balatonújlaki lakos, rövid betegség után 61 éves korában elhunyt. Temetése január 23-án 11 órakor lesz a balatonújlaki temetőben. Sziva család Értesítünk mindenkit, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, dé- dipapám, BOCSKOR GÉZA hamvait január 24-én délután 15.30 órakor katonai tisztelet- adással helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temető ravatalozójából. A gyászoló család f Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, ÓZV. PAPPIMRÉNÉ Gáspár Julianna Kaposvár, Kisfaludy u. 26. sz. alatti lakos január 17-én rövid szenvedés után életének 79. évében csendesen elhunyt. Temetése január 24-én, csütörtökön ,11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család Megrendült szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. EGYED LAJOSNÉ Borbás Irén január 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunkat január 24-én, csütörtökön 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a somogyjádi református öreg temetőben. A gyászoló család TABON a Széchenyi u. 5-ben háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni helyben vagy Ságvár, Újtelep II. u. 8. Telefon: 06(84)33-050. (137745) IGALBAN a fürdő mellett háromszintes nyaraló eladó a Kemping u. 4-ben. Érdeklődni Ságvár, Újtelep II. u. 8. Telefon: 06(84)33-050. (137746) KAPOSVÁRON a Berzsenyi u. 40— 42. II/3. sz. alatt új, 2,5 szobás, étkezős lakás (téglaépületben) eladó. Érdeklődni napközben a 20-165-ös telefonon, vagy este a fenti címen. (6155) EF-es Polski Fiat 126/650—E. típus, homokszínű gépkocsi 6000 km-rel eladó. Boglárlelle, Révai u. 7. (137909) ELADÓ DP-s, fehér, négyéves Polski Fiat (E. típusú) 26 000 km-rel, 1993. szept. 18-ig érvényes műszakival. Cím: Kovács Enikő, 8638 Boglárlelle, Révai u. 12.(137911) SIÓFOK központjában három üzlet- helyiség kiadó június 1-jétől. Érdeklődni Kecskés, Ságvár, Újtelep II. u. 8. Telefon: 06(84)33-050. (137744) KÉTTŰÁGYAS Zinger kötőgép, automatamotoros eladó. Vámkezelt. Boglárlelle, Révai u. 7. (137910) ELVESZETT vörös-fehér perzsa cicánk! A megtalálónak jutalom! Kaposvár, Zaranyi-lakótelep 12., Póré 21-369. (481032) INGATLAN KAPOSVÁRON a Nyár utcában 3 szobás nagy családi ház eladó, vagy kisebbre cserélhető. Érdeklődni telefonon 82/21-148.(6001) VENNÉNK kaposvári, kertes, lehetőleg gázfűtéses családi házat 1,8 millió Ft- ig. Jelentkezni a (82)17-144/146-os telefonon. (480954) ELADÓ Nagyatádon kertes családi ház, Balatonfenyvesen nyaraló. Nagyatád, Somogyszobi u. 3. Telefon: 11 -740. (6163) 5000 m2 területen fekvő családi ház falun eladó. Érdeklődni bármikor lehet. Alsótapazd, Fő u. 22. (6141) ELCSERÉLNÉM kaposvári 2 szobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat, valamint 448 négyszögöles somogyaszalói zártkerti ingatlanomat Kaposvár 20 km- es körzetében falusi házra. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 6. 7/4., Mohay. (481024) CSALÁDI ház gazdálkodásra alkalmas telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Beleg, Petőfi u. 11. Érdeklődni: Kaposvár, Mátyás király u. 37., Varga. (25/S) KAPOSHOMOKON 300 négyszögöles szőlő és különálló szántóföld présházzal, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Taszár, Toldi Miklós u. 37. sz. alatt. (480998) ELADNÁM vagy másfél-kétszobás lakásra cserélném a Kaposvár, Kanizsa u. 14. III. e. 3. alatti háromszobás lakásomat. Érdeklődni 17 óra után, Földiné. (6106) KÉTSZOBÁS, konyhás, spájzos családi ház melléképületekkel, kerttel olcsón, sürgősen eladó. Ár: megegyezés szerint. Nagyberény, Tolbuchin u. 6. (137903). ELADÓ háromszobás lakás. Érdeklődni: Siófok, Koch Róbert u. 20/B fszt. 3. (137797) SIÓFOKON 170 n-öles, építésre alkalmas telek kis házzal eladó. Siófok, Irinyi J.u. 34. (137796) KAPOSSZERDAHELYEN zártkerti ingatlan eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: 16 óra után, Kaposvár, Béke u. 99., Szatmári. (480990) SÜRGŐSEN eladó Kaposszerdahe- lyen 600 n-öles hétvégi telek. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 23. IV/4. (6023) ELADÓ Kaposváron a Körtönyebükk 4. sz. alatt háromszobás, konyhás, fürdőszobás családi ház 400 n-öles területtel. Érdeklődni a fenti címen. (6007) KAPOSSZERDAHELY központjában 600 n-öles belterületi ingatlan eladó. Érdeklődni Kaposszerdahely, Petőfi u. 40. sz. alatt. (6010) BÜSSÜBEN régi parasztház 2700 m2 kerttel eladó. Érdeklődni Kaposvár, Szent Imre u. 14. (82)16-015. (6012/a) ELCSERÉLNÉM budapesti, 40 m2-es lakásomat kaposvári családi házra vagy öröklakásra. Érdeklődni Kaposvár, Múzeum köz 2„ könyvesbolt. (6063) BALATONMÁRIÁN tetőtér-beépíté- ses nyaraló eladó. Érdeklődni: Barcs, Nagyhíd u. 3., Kotvászné. (137836) SIÓFOK központjában kétszobás, 52 négyzetméteres, most felújított öröklakás 38 000 Ft/m2 áron eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni a (84)13-415- ös telefonon. (137820) KÉTSZOBÁS, kertes, gázos családi ház, valamint a Kecel-hegyen 460 négyszögöles építési terület eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kertész u. 2/A. (6309) JÁRMŰ POLSKI FIAT 126-os kiutalás eladó. Hamarosan átvehető. Érdeklődni: munkanapokon, (82)15-834-es telefonon. (481069) ELLOPTÁK személygépkocsimat Kaposvárról január 13-án, délután negyed ötkor. 1200-as, fehér Lada rendszáma GN 47-24. Bárki, aki tud róla, kérem, értesítse a rendőrséget. (6145) ZJ-s rendszámú Polski 126-os eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Kaposvár, Móricz Zsigmond u. 17. (481009) GARANCIÁLIS, 125-ös, nagy Polski eladó. Kaposmérö, Ady u. 9. (481029) 5 éves, 1200-as Lada eladó. 10 év körüli, 650-es Polskit beszámítok. Kadarkút, Kossuth L. u. 43. (481048) HASZNÁLT, ikerkerekes Rába traktor gumiköpenyek keréktárcsára szerelve eladók. Telefon. (82)19-422. (6087/b) 2 db IFA-UNIKÓN konténerszállító tehergépkocsi kedvező feltételekkel bérbe adó. Telefon: (82)19-422. (6087/a) HÁROMÉVES, türkiz Zastawa 27 000 km-rel eladó. Siófok, Koch Róbert u. 9/a IV/13., Takács József. (137902) 4x4-es dízel ARO (platós) ötéves, megkímélt állapotban eladó. Lengyeltóti, Pete köz 11., Kecskeméti. Telefon: 203. (137775) MEGKÍMÉLT, PM-es Lada 1300-as friss műszakival eladó. Gadács, Fő utca 37. (480893) ZF-es, 100-as Skoda sürgősen eladó. Érdeklődni: Barcs, Somogyi Béla u. 108. (137809) BETEGSÉG miatt eladó 2 éves, garázsban álló, PE-s Lada 1200-as friss műszakival. Kaposvár, Vörösmarty u. 22. Telefon: 13-950. (480987) FORD GRANADA COMBI megkímélt állapotban sürgősen eladó. Kapós- mérő, Gyár u. 9. (480993) 1991-re visszaigazolt 126-os Polski- kiutalás eladó. Érdeklődni 16 óra után a (82)16-464-es telefonon. (6035) 0 km-res Trabant 1.1 limuzin eladó. Érdeklődni 16 óra után a (84)51-854-es telefonon. (137829) ÁLLÁS SZAKKÉPZETT szakácsot felveszek a kaposvári Csokonai sörözőbe. Jelentkezni lehet Fő u. 1. (6143) ALAPFOKÚ számítástechnikai ismeretekkel, közgazdasági érettségivel rendelkező fiatal lány Kaposváron elhelyezkedne. Ajánlatokat a 6096. számra a kiadóba. (6096) EGYÉB JUTALMAT adok annak, aki a január 21-én Kaposváron, az északnyugati városrészben elveszett fehér, 7 hónapos. törpe uszkár szukakutyámat megtalálja, illetve nyomára vezet. Kérem, a 82/ 16-485-ös telefonon értesítsen. (22/s) KAPOSVÁRON a Nyár u. 2. sz. alatt HIFI-torony 1 hangfallal eladó. (6002) KAPOSVÁRON a sétálóutcában üzemelő amerikai fánksütö teljes technológiával, engedéllyel eladó. Érdeklődni a (82)16-946-os telefonon. (6171) 5 VILÁGRÉSZ 500 lapjában FORINTÉRT hirdethetnek vállalatok, magán- személyek egyaránt! Hát nem príma?! Dehogynem! „PRÍMA" Kft., Pécs, Baj- csy-Zsilinszky u. 14—16. Hívja a (72)33- 166-ot! Házhoz megyünk! Fekete Gábor reklámmenedzser. (109322) TOTÓ-LOTTÓ! Garantáltan nyerő variációkat küldök válaszborítékért, térítésmentesen. Pásztor Gyula, 3301 Eger, Pf. 305. (109349) SIÓFOKON a futballpálya előtt lévő üzletsorban egy 22 m2-es, galériás üzlet eladó. Érdeklődni: munkanapokon a 10- 649-es telefonon. (137847/b) HÁROMÉVES MTZ 550-es beépített felezöváltóval és 540—1000-es kardánnal eladó. Érdeklődni: Bíró József, 8652 Siójut, Dobó K. u. 25. (új lakótelep). (137850) FIGYELEM, régiség! A-tól Z-ig mindenféle régiséget vásárolok. Megbízható, korrekt ár. Telefon: Mágocs 364, Miklós Gyula, Mágocs, Dózsa Gy. u. 28. (5963) A KADARKÚT és Vidéke ÁFÉSZ bérbe adja Hencse községben lévő 50 m2 alapterületű helyiségét, ipari vagy szolgáltatási tevékenység céljára. Elsősorban gumijavító kisiparosok érdeklődését várjuk. Tájékoztatást az áfész főkönyvelője ad. Kadarkút, Petőfi u. 2. Telefon: Kadarkút 4. (109294/a) SZEMESKUKORICÁT minden meny- nyiségben vásárolok. Tóth Barnabás, 3900 Szerencs, Rákóczi u. 44. Telefon: (41)31-092. (500287) 800 000 Ft tökével rendelkező társat keresek magánvállalkozáshoz. Ajánlatokat a 480758. számra a kaposvári magyar hirdetőbe. (480758) ANTIK hálószobabútor eladó. Érdeklődni a 14-721 telefonon vagy Kaposvár, Nádor u. 35. sz. alatt lehet. (6066) FÉLÁRON Budapestre! Áruszállítást vállalok heti egy alkalommal kisbusszal. Telefon Kaposvár 21-647. (6028) KUTYA-MACSKA kozmetika nyílt Magyaregres, Kossuth u. 25. sz. alatt. Horváth Krisztina, telefon: 14-957. (5879) VÖRÖS és fehér előnevelt csibe előjegyeztethető. Kaposvár, Damjanich u. 90., egész nap. (5987) FEHÉR húshibrid előnevelt csirke február 10-re előjegyezhető a tavalyi áron (46 Ft), Majláth, Gadács, Fő u. 37. (480976) , KIVÁLÓ szülőktől bernáthegyi kiskutyák eladók. Máltesics, Bolhó, Kossuth u. 23. (1,37748) NÉMET juhász kiskutyák eladók. Kaposvár, Iszak u. 4. (481014) HÍZOTT sertés eladó. Kaposmérö, Berzsenyi u. 6. (481016) HÁZASSÁG HÁZASSÁGKÖZVETÍTÉST, társ- és partnerkeresést teljes diszkrécióval vállalunk. Válaszborítékért tájékoztatjuk. Forduljanak bizalommal az „Amor" Társkereső Szolgálathoz! Kaposvár 7. 7407, Pf. 36. (6019) ALBÉRLET KÜLÖN bejáratú, bútorozott szoba, fürdőszoba, főzöfülke két személy részére kiadó hosszabb időre. Érdeklődni: 14 óra után. Kaposvár, Táncsics u. 39. sz. (f481017) Egyéves, ötsebességes turbó dízel AUDI, 1990-es modell, áron alul eladó Érdeklődni lehet: Kaposvár, Pécsi út 231. Telefon: (82)12-563 Autó Univerzál Gmk (481072) Téli vásár 30—40 százalék engedménnyel, január 22-től FÉRFI-, NŐI DZSEKIK, FÉRFI-, NŐI PULÓVEREK, NŐI PÓLÓK, NŐI PIZSAMA, FIÚPULÓVEREK REKLÁMÁRON: Női harisnyanadrág 93 Ft helyett 74 Ft. ADIDAS melegítő 50%-os engedménnyel, Kaposváron az Ezermester boltban, Fő u. 26. (109354) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Toldi ABC gyakorlattal rendelkező élelmiszer-eladót és pénztárost felvesz, bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a helyszínen. (480126) Betéti társaság gyakorlott villany- szerelőket, szerkezeti lakatosokat és asztalost felvenne. Kaposvár, Kunffy u. 6.(481003) A Magyar Gazdasági Cégmutató szerkesztőbizottsága felvesz fiatal, agilis hirdetésszervezőket fő- és mellékállásba. Fizetés: alapbér + jutalék. Jelentkezni levélben: PMS Kft., 1519 Budapest, Pf. 248. (108743) A Somogy Ipari Kisszövetkezet dolgozót vesz fel az alábbi munkakörökre: böhönyei varrodájába szalagvezetőt, nagybajomi központba gyártás- technológiában jártas munkaerőt. Alkalmazási feltétel: szakirányú végzettség, minimum 5 év szakmában eltöltött gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Nagybajom, Kossuth u. 6., Német Éva üzemvezetőnél. (109344) ( : \ Biztosan tudja? ..., hogyan kell egyéni vagy társas vállalkozást (pl. külföldi partnerrel) létrehozni,' jogainak hatékonyan érvényt szerezni, szerződéseit szakszerűen megszövegezni? Ha nem, egyösszegű és átalánydíjas szolgáltatásaival szíves rendelkezésére áll jogtanácsosi munkaközösségünk. 8600 Siófok, Fő u. 27. Telefon: (84)13-414 Fax: (84)11-150 . _______________(109378) J R ELUXA m E Többféle minőségben, D extra kivitelben is, 7L rövid határidőre, ” elérhető áron, N díjtalan helyszíni v felmérés, árajánlat Siófok (84)32-555 A (109166) r — “ — — — — — t [ Üzletkötőket J fő-és mellékállásba J felveszünk ■ Bér: . megegyezés alapján. • Érdeklődni: I 8600 Siófok, ■ Beszédes J. sétány 83. i ! Telefon: (84)11-645, I 40-682 (137907) I L____ — — — — J Holland kilós ruhák vására a nagyatádi művelődési házban január 23-án, 10 órától 15 óráig. v___________(480991)___________y M EGNYITOTTUK! Szörpök, üdítőitalok, badacsonyi palackozott és folyó borok, sörök kedvezményes üzletét, Kaposvár, Németh I. fasor 6. sz. Tpldfon: 20-381, Kapos-Sped Gmk MÉZGA-BÁLA Kft. AKCIÓ Ez évben is az Önök szolgálatában Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban 1991. január 23-án és 24-én 8— 18 óráig, Kaposváron a Latinca művelődési ház aulájában (mozibejárat). 99 Ft/kg Minden vásárolt 5 kg után 2 kg ingyen Csak 2 napig, ezt ne hagyja ki! (60oo) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 14.30 órakor: MICIMACKÓ. VI. sz. bérlet. 19 órakor: AZ ÉLET ÁLOM. Déryné-bérlet Kaposvár, Szivárvány du. 5: SZE- MENSZEDETT SZENZÁCIÓ (am), 7: BÚJJ, BÚJJ, ÖRDÖG (am). Apolló (6 és f8: VIDEOKIVETÍTÖ: SALSA (mb, am). Barcs 7: A SHAOLINI HARCMŰVÉSZET (kín—hon). Marcali 7: FORD FAIRLANE KALANDJAI (mb, am, 16). TELEVÍZIÓ Budapest 1 7.50: Tévétorna nyugdíjasoknak. 7.55: Halálnak halála. 8.40: Mozgató. 8.50: Képújság. 8.55: Parlamenti napló. 16.25: Képújság. 16.35: Pannon krónika. 16.45: Nachrichten. 16.50: Nasa obra- zovka. 17.25: Szám-adás. 17.40: Magyar menyegző. 18.35: Műsorajánlat. 18.40: Segítőtárs. 19.05: Esti mese. 19.15: Muzzy in Gondoland. 19.30: Híradó. 20.05: A klinika. 20.55: Stúdió '91. 21.55: Parlamenti napló. 22.25: Fiatal Művészek Stúdiója. Nachtmusik. 23.15: Híradó 3.23.30: BBC-híradó. Budapest 2 16.10: Képújság. 16.25: Tv2. 16.55: Alpesi si-világbajnokság. Férfi műlesiklás. 17.45: Tv2.18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 18.48: Tv2. 19.00: Örkény István: Diagnózis. Tv-film. 20.05: A Tv2dzsesszklubja. 21.00: Híradó. 21.30: Gondolkodó. 22.15: Tv2. Nulladik típusú találkozások. 22.50: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.30: Iskolatévé. 10.30: Szkipetárok földjén. 12.20: Újraszervezés. 13.15: Rólunk van szó. 13.45: Borkészítők. 14.15: Varázslatos Jeannie. 14.40: Telt ház. 15.35: T udósítás egérrel. 16.00: An- tan-ténusz. 16.20: Körözvény. 16.30: Minitárlat. 16.55: Minihírek. 17.05: Deg- rassi Junior. 17.30: Minisport. 17.55: Yakari. 18.00: Rólunk van szó. 18.30: Trapper John. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Kaland a víz alatt. 21.00: Tele-vízi-jók. 21.07: Dallas. 22.00: Az elveszett arany nyomában. 23.35: Dempse'y és Maklpeace. Osztrák Tv 2 9.45: Sport. 16.50: Müvészlexikon. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Alf. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 21.00: Tele-vízi-jók. 21.07: Külföldi tudósítások. 22.00: Híradó. 22.25: Klub 2. Jugoszláv Tv 1 9.50: Tévénaptár. 10.00: Tanuljunk nyelveket. 11.00: Hírek. 11.05: Nyári szabadságon. 13.30: Premier. 15.05: Gyermekmagazin. 15.35: Hírek. 16.30: Magyar híradó. 18.20: Számok—betűk között. 18.45: Delta. 19.30: Tévénapló. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Kék álom. 22.10: Tv-napló. 22.30: Hírek. 22.35: Éji zene. 0.45: Hírek. Jugoszláv Tv 2 19.30: Tv-híradó. 20.05: Ablak. 21.05: A pillanat. 22.05: „Matiné”. 23.20: Horizont. 0.10: Határtalan álom. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.00: Országgyűlés. 11.10: Országok, tájak népzenéje. 11.28: Pillangó. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Intermikrofon. 13:05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Ábel emléke. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Ezredforduló. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20: A mi utcánk. 16.40: Testőrségen. 17.05: Bioritmus. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15:Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Ecuadori és bolíviai népdalok. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.10: Rádió- szinház. Szent György és a sárkány. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Felhang. 23.34: Százéves a cimbalomoktatás a Nemzeti Zenedében. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben: fiatal magyar énekesek és együttesek. 9.00: Hírek. 9.03: Társalgó. 10.00: Operettkedvelöknek. 10.50: Tükörképek. 11.00: Hírek. 11.03: Helykereső. 11.20: Apró-cseprő. 11.40: Óvodások műsora. 13.03: Popzene sztereóban. 14.00: Iránytű. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: RádióMa. 17.30: Helykereső. 18.50: A-B/CD. 19.00: Hírek. 19.03: Táncházi muzsika. 19.30: Popregiszter. 20.00: A Rock gyermekei klubja. 21.03: Hrabal könyve. 21.28: Nótakedvelőknek. 22.20: Közép- és Kelet-Európa az irodalom tükrében. 23.00: Hírek, sporthíradó. 23.10: Dzsesszarchívum. 23.40: A heavy metál kedvelőinek. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10:Zenekari muzsika. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Rozáli öngyilkossága. 10.49: Nagy mesterek szonátáiból. 11.32: Magyar művészek operafelvételeiből. 12.00: Hírek. 12.05: Barokk muzsika. 13.00: Rádiószínház. 13.49: A minta és a mű. 14.09: Wagner: Trisztán és Izolda- jelenet. 14.35: Labirintus. 14.50: Éneklő ifjúság. 15.00: A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik. 16.00: Hírek. 16.05: Interart Fesztivál, 1990. 16.35: Paisiello: Az úrhatnám szolgáló. 17.25: Északi muzsika. 18.00: V materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Debussy-kórusok. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémiát. Beethoven- hangverseny. Közben: 20.20: Társadalom és iskola. 21.30: Operaáriák. 22.02: A Tomszki Szimfonikus Zenekar Csaj- kovszkij-hangversenye. 23.30: Nemzetközi Rádióegyetem. 24.00: Hírek. 0.10— 2.00: Évszázadok muzsikája. PÉCSI RÁDIÓ 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig a Dél- Dunántúlon. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Németnyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05—19.25: Németnyelvű nemzetiségi műsor. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 6.00: Eurosport. 6.30: A nagyvilág hírei. 7.00: D. J. Kat-show. 8.30: Euröbic. 9.30: Biliárd. 12.00: Sí-vb. 14.30: Szörf. 15.00: Biliárd. 19.00: Labdarúgás. 19.30: Eurosporthírek. 20.00: Biliárd. 23.00: Birkózás. 24.00: Műkorcsolya-EB. 1.30: Eurosporthírek. Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 22.15: Ultrasport. 0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. 1.45: Egyveleg. PRO 7 5.55: Szerelem, hazugság... 6.40: Rascal, a mosómedve. 7.05: Csavargó. 7.30: Richmond Hilf 8.15: A Shiloh-ta- nya. 9.15: Harry O. 10.10: Doogie HowBalaton-parti ingatlanok ADÁSA, VÉTELE PELSO Ingatlanközvetítő Kft. Boglárlelle, bevásárlóközpont. Tel.: (84)51-274 Műhely vagy raktár céljára HELYISÉGEK BÉRBE ADÓK Nagykanizsa városközpontban, Kinizsi út 17. sz. alatt. Érdeklődni lehet a helyszínen vagy a (93)12-338-as telefonon, Gruttó István szervizvezetőnél. Zalaegerszegen a (92)14-491- es telefonon, Papp Endre osztályvezetőnél. ser. 10.35: Murphy Brown. 11.05: „Colt" a biztonság kedvéért. 11.55: Elátkozottak bolygója. 13.40: A Shiloh-tanya. 14.40: Rascal, a mosómedve. 15.05: A kövér disznócska. 15.30: Hírek. 15.40: A csavargó. 16.05: Tarzan. 17.00: Doogie Howser. 17.25: Alice. 17.50: Hírek. 18.00: Gyémántok. 18.50: Kövér disznócska. 19.20: „Colt" a biztonság kedvéért. 20.15: Belül-kívül. 21.55: Kobra, Ön folytassa! 22.50: Zombival sétálok. 23.55: Hírek. 0.05: „Álarcosbál". 0.50: Ördögi játékok. 2.45: A fejvadász. 3.10: Gyilkosság 45-ös fordulaton. 4.45: Nincs pardon. 5.10: Szabad nevetni. 5.35: A kék cseppek titka. SAT1 • 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.55: Teleüzlet. 10.15: Különleges szellem. 10.40: A legjobb barát. 12.20: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszédok. 14.25: Szerelemhajó. 15.15: Police Academy. 15.40: Teleüzlet. 15.55: Bonanza. 16.45: Matt Houston. 17.50: Kate nővér. 18.15: Esély. 18.45: Híradó. 20.00: MacGyver. 21.00: A hét mesterlövész visszatér. 22.55: Tévőtökön 23.30: Visszatérés Marseilles-be. I. 15: MacGyver. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.30: Tenisz. II. 30: Rizikó. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: M-ügyosztály. 13.00: Gazdag és szép. 13.20: Kalifornia klán. 14.05: A Springfield-sztori. 14.50: Tenisz. 15.38: Nettó. 15.50: Buck Rogers. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Salvato- re. 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Asz- szony, mint csalétek. 21.55: Tenisz. 22.25: Robbanékony. 23.25: L. A. Law. 0.15: New York védöangyala. 1.00: Aerobic. 1.05: Szerelmi bánat.