Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
6 1991. január 19., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TÍZ HÉT BURMÁBAN ,,Először éreztem: valóban segítek” EGY MAGYAR VEGYÉSZ A SZÉLSŐSÉGEK ORSZÁGÁBAN Talán az egyetlen, igazán mosolygó Buddha Burmában. Az előtte járók tudni vélik: az istenség szeretetteljes mosolya, nekünk szól, embereknek. Mert a Buddha tudja: pucéran jövünk a világra, és úgy is távozunk. Mily balga dolog a két pont közötti picinyke időt az egymás ellen való törtetéssel, hadakozással tölteni?! A Buddha szeretettel mosolyog: „gondoljatok erre is emberek!” Naponkénti utcakép. A mon- kok (papok) kopaszra nyírt fejjel, mezítlábasán meditálni indulnak, kezükben tál, rajta kisebb edények. Ki egy kanál rizst, ki egy gyümölcsöt helyez a tálra, s ha az utca nem könyörületes, bekopogtatnak a házakba. Összegyűjtik az ennivalót, melyet aztán meditálás közben elfogyasztanak. Égbeszökkenő, talpig aranylapokkal fedett pagoda, — és csaknem minden bútor nélküli viskók. A pagodában utcaseprők csapata az ősi, munkadalra emlékeztető ritmusra, kántálás- ra lendítik a seprűt. Az útépítők hada kézzel rendezgeti a kavicsokat, kis edénykéből csorgatja ráaszurkot... Ez a legkorszerűbb út persze olyan, hogy két teherautó nem fér el egymás mellett. Fényképek között így kezdődött a találkozásunk. Néztem a messzi, távolkeleti országban készült lenyűgöző fotókat, és mindegyikhez hozzáfűzte a magyarázatát dr. Visi Éva, a megyei növényvédő állomás vegyészmérnöke. Fél óra alatt több impressziót szereztem Burmáról, mintha útikönyvet olvastam volna róla. (Ami persze nálunk még jelenleg nincs, a Világatlaszból, valamint irodalmi olvasmányokból lehet némi ismeretet szerezni erről, az elsősorban a mező- gazdaságából élő távol-keleti országról.) — Különben — jegyzi meg mosolyogva Visi Éva — az ország igazi neve nem Burma, hanem Myanmar. _??? — Egy éve, fél éve született ez a döntés. Igen sok nemzetiség él ott, ezek közül egy a bur- mai. Hogy ne legyen senki előnyben—hátrányban, az ország neve ezért lett Myanmar. Evezés egy lábon Itthon a laboratóriumban Fotó: Gyertyás László — talán a világon egyedülálló módon a lábukkal eveznek a csónakosok. — Számomra megfoghatatlan, hogy a csónak végén, egy lábon állva, a másik lábukkal ölelve és persze a kezükkel segítve a lapátot hogyan lehet győzni az evezést... De lehet! Ok csakis így csinálják. Algaszigeteket gyűjtenek, karóval rögzítik őket, ahol aztán lerakódik a víz hordaléka, termőföld alakul ki. — Például paradicsomot termelnek' ezeken a mesterségesen létrehozott szigeteken. FAO szakértőként Burma „Velencéje" a pagodával Olyan ez, mintha azt mondanám: Duna menti ország. Jóllehet az egyetlen fő folyó neve: Ir- rawady... A hasonlatot a köny- nyebb megértés miatt említettem. Közben nézzük a fotókat, és Visi Éva idézi az emlékeket. Sortnadrágban banánt szed és elefántháton utazik, mezítlábas, piciny kis élőlény a világ legmo- numentálisabb, fekvő Buddha- szobra előtt. Az Innlelaken — Velencéhez hasonlítható város — Hogyan juthat el, egy kaposvári, Mező utcai intézet laboratóriumából Burmába — maradjunk a közismert országnévnél — egy magyar vegyészmérnök-asszony? A gyökerek kicsit távolabb nyúlnak. — 1983-ban az ENSZ mező- gazdasági bizottsága, a FAO, kéthetes továbbképzést szervezett Magyarországon a nö- vényvédőszer-analítikusok- nak. A kéthetes turnusra meghívást kaptam, előadást is tartottam. Egy ilyen nemzetközi rendezvény a szakmai ismeretszerzésen túl, mindig módot ad a személyes kapcsolatok szélesítésére is. Dr. Visi Éva itteni „szereplése” alapján kapta azt a javaslatot: pályázzon a FAO szakértői listájára. — Megnyertem ezt a pályázatot és valójában FAO szakértőjeként kerültem ki Burmába. — Milyen feladattal? — Nem kerülhetem meg a szakmát: a vékonyréteg-kromatográfiás módszerre kellett megtanítanom a burmai mező- gazdasági szolgálat laboratóriumában dolgozókat. No, természetesen azokat, akiknek ez a területük. A „szakmai-szerelmes" Éva természetesen elmeséli milyen is ez a vékonyréteg-kromatográfiás módszer. Úgy beszél a színek változásáról, mint egy Picasso-festményről. Csakhogy itt egy elszíneződés vegyi anyagok jelenlétére avagy „hiányára” utal. A kérdésre kicsit ő is buzdít: — A képek alapján, Burma egy bizonyos vonatkozásban igen gazdag (aranylapokkal borított pagodák) más tekintetben viszont rendkívül szegény, elmaradott ország. Vajon az ENSZ miért nem utak, kórházak, iskolák létesítését támogatja ebben az országban? — Úgy gondolom, nagyon is nyomós oka van ennek. Ipar itt gyakorlatilag nincs. Az ország fő gazdasági lehetősége az agrártermelés. Ahhoz azonban, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi vérkeringésbe, hogy exportálni tudjanak, meg kell felelni a nemzetközi szabványoknak. A szükséges vizsgálatokat el kell végezni. Az ország helyzetének javítását, közvetett módon, — de úgy vélem nagyon helyesen — így segíti az ENSZ. „Élveztem a munkát” Dr. Visi Éva, aki 1973 óta a kaposvári intézet analitikai laUtcai üdítőital — büfé — a cukornádból helyszínen préselik az italt A mosolygó Buddha boratóriumának vegyészmérnöke, „mellesleg" kétgyermekes családanya. Hivatása nem először szólította el —, de ilyen hosszú időre még soha. — Tudom, nekik nehezebb volt. A férjem főzött, a fiam takarított, a kislányom vasalt. Nehezebb volt nekik, mert rám mindig „zuhogott” valami élmény. Különben is mindig az otthon maradónak a nehezebb. Hogy neki a klíma, a távolkeleti körülmények mit jelentettek— csak legyint. Hiszen az is egyfajta élmény. — Végül is milyen volt ez a tíz hét távoliét? — Nagyon szerettem ottlen- ni. A burmai emberek végtelenül nyugodtak, kedvesek, — még a gyerekek is csendesebbek, mint nálunk! Pedig ők is gyerekek, játszanak, élnek! A házinéninek, ahol laktam, három gyereke volt. Családtagnak tekintettek. Megesett, hogy az utcán megérintették a karomat, ha szomorúan mentem: Miért nem mosolygok? Most fehér köpenyben, itthon a laboratóriumban. Míg a boszorkányos Packard berendezésen dolgozik, — akkor is derűs. Aztán ölébe ejti a kezét. — Sokat gondolok rájuk. A pályám alatt ez volt az első, hogy éreztem: segítettem. Szükségük volt rám — és teljesítettem amit vártak tőlem. Ez valami nagyszerű! — Visszamenne? — Bármikor! Ha ismét tehetek valamit. Dr. Visi Éva a FAO szakértőinek egyike. A növényvédő állomáson a portástól az igazgatóig csak így szólítja, emlegeti mindenki: az Évike. Vörös Márta
