Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

SOMOGYI HÍRLAP II. évfolyam, 16. szám Ára: 5,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1991. január 19., szombat Önkormányzati üzenet pártoknak, kormánynak SIÓFOK POLGÁRMESTERE ALELNÖKE LETT AZ ORSZÁGOS SZERVEZETNEK (Budapesti tudósítónktól) Tisztújító közgyűlését tartotta Budapesten a Települési Ön- kormányzatok Országos Szö­vetsége; az ország 3170 tele­pülése közül mintegy 360 kép­viseltette magát a tanácskozá­son. Nem ez az egyetlen szerve­zet egyébként, amelyik az ön- kormányzatok képviseletével foglalkozik, működik például a nagyvárosok hasonló jellegű Jeszenszky nem utazik A feszült nemzetközi helyzet­re való tekintettel Jeszenszky Géza külügyminiszter a jövő hétre tervezett külföldi útját lemondta. A magyar diplomá­cia vezetője Dániába, Finnor­szágba és Norvégiába utazott volna. A Uj jogszabály az E-alapról Király Péter pénzügyminisz­tériumi államtitkár bejelentette, hogy az Egzisztencia Alapról a pénzügyminiszter új jogsza­bályt terjeszt a kormány ele. En­nek indoka: a német fél ragasz­kodott ahhoz, hogy az általa nyújtott kedvezményes kama­tozású kölcsönt, kizárólag indu­ló kis-, középvállalkozásoknak nyújtsák, az E-alap tervezett felhasználói köre azonban en­nél szélesebb. A másik ok az, hogy a kockázati feltételekben szakmai pontatlanságok van­nak. Erdélyi Zsuzsa kitüntetése A Magyar Köztársaság elnö­ke Dobozyné dr. Erdélyi Zsu­zsanna néprajzkutatónak, az MTA Néprajzi Kutatócsoportja nyugalmazott tudományos munkatársának a magyar nép- költészet archaikus műfajainak kutatásában elért kimagasló eredményei, valamint eddigi életműve elismeréseként a Ma­gyar Köztársaság Babérkoszo­rúval Ékesített Zaszlórendje ki­tüntetést adományozta. Litván képviselők Szabad Györgynél Szabad György, az Ország­gyűlés elnöke pénteken fogad­ta Czeslaw Okinczyc litvániai parlamenti képviselőt, Vytautas Landsbergis személyes megbí­zottját, aki a litván parlament elnökének üzenetét adta át. Az üzenetben Landsbergis elnök köszönetét fejezte ki Magyar- országnak és a magyar Or­szággyűlésnek a tragikus litvá­niai események kapcsán tanú­sított szolidaritásáért. önálló szervezete is, de ez kife­jezte együttműködési készsé­gét a JOOSZ-szal. Dr. Köllner Ferenc főtitkár a közgyűlést követő sajtótájékoz­tatón bejelentette, hogy a szer­vezet alelnökévé választották Molnár Árpádot, Siófok polgár- mesterét. Szólt arról is a főtitkár, hogy a tanácskozás állásfogla­lása üzenetértékű a kormány­zat és a pártok számára. (Folytatás a 2. oldalon) Rakétatámadás érte Izraelt Tel-Aviv válaszlépéseket fontolgat — A háború eszkalációjától tartanak — Magabiztos iraki nyilatkozatok Iraql Scud missile targets The Iraqi. Se iiri j\ missile-------------------------------------------­---------------­A ntall József bemutatta a kormány új tagjait Antall József miniszterel­nök a pénteki kormányszóvi­vői tájékoztatót megelőzően bemutatta kormányának új tagjait a hazai és a nemzet­közi sajtó képviselőinek. A néhány napja kinevezett új miniszterek, Gergátz Ele­mér, Kiss Gyula és Nagy Ferenc József mellett a kor­mányfő a tudósítóknak há­rom új politikai államtitkárt mutatott be: SzabóTamás, a Munkaügyi Minisztérium eddigi politikai államtitkára a pénzügyminisztériumi tárcá­hoz került, helyét Scham- schula György, az MDF or­szággyűlési képviselője vet­te át, Bárdos Balázs kisgaz­dapárti politikus pedig a Mi­niszterelnöki Flivatalhoz ke­rült államtitkárként. 1? 15amGMT: Eighl missilcs féred al Israel fwo hit Haifa two hit Tf*l Aviv Ihr#*** hit rural j»re;ti iiiir* iinkmtwn The US Patriot missile I I Tel-Aviv: Idős asszonyok, egyikük mezítláb és a mentoalakulatok nézik a lakóházak romjait a január 18-án hajnalban bekövetkezett iraki rakétatámadás után. Az Izraelre kilőtt Scud rakétának 12 sebe­sült áldozata van MTI telefotó Közép-európai idő szerint péntekre virradó éjjel érkezett az Öböl-háború legújabb drá­mai fejleményének híre: szá­mos iraki rakéta talált célba iz­raeli nagyvárosokban. Az első jelentések szerint a rakéták ha­lálos idegmérget hordoztak, néhány óra múlva azonban ki­derült, hogy 8 rakéta hagyomá­nyos robbanófejjel volt felsze­relve. A rakéták összesen hét könnyebb sérülést, és jelentős anyagi kórokat okoztak Tel- Avivban, Haifában és más iz­raeli településeken. Amint Zal- man Shoval, washingtoni izraeli nagykövet közölte, a rakéták olyan lakónegyedekre irányul­tak, ahol izraeliek és arabok élnek együtt. Iraki rakétát lőttek ki szaúd-arábiai célpontra is, de azt célbaérés előtt sikerült meg­semmisíteni. A vélt gáztámadás híre drá­mai jelenetekhez vezetett az amerikai tv-állomások helyszíni közvetítéseiben: sokmillió néző lehetett tanúja, amint riporterek, operatőrök látható izgalommal öltik magukra a gázálarcot, ra­gasztják le az ablakokat, hogy megakadályozzák a bénító gá­zok beáramlását. Sok százezer amerikai, akinek rokonai, bará­tai élnek Izraelben, különös iz­galommal kísérte a feszültség óráit. SciHJ targeffHl un Dhahran •nlertppfetl fiy US Patriot missile Izrael: A Press Association ügynökség vázlatos térkepe az Izraelre és Szaúd-Arábiára kilőtt iraki Scud rakéták becsapódásáról. Irak január 18- án hajnalban nyolc rakétát indított Izrael felé. Ebből kettő Tel-Avivban csapódott be sebesüléseket okozva, három nem lakott területet ért. Egynek a sorsáról nem tudnak. A szaúdi területre kilőtt rakétát amerikai gyártmányú Patriot rakétával sikerült semlegesíteni A Fehér Ház élesen megbé­lyegezte az iraki lépést és vá­laszul a következő órákban to­vábbi, tömeges légitámadások értek célpontokat Irakban és a megszállt Kuvaitban. James Baker amerikai külügyminiszter beható — s a jelek szerint sike­res erőfeszítéseket tett, hogy rábírja az izraeli kormányt: ne mérjen viszontcsapást Irakra, mert ez bonyolítja a válság ka­tonai és politikai rendezését. Washingtont nagyon aggasztja a lehetőség, hogy Izrael be­kapcsolódik a háborúba, hiszen ez könnyen vezethet az lrak-el­lenes, nyugati és arab orszá­gokból álló szövetség felbom­lásához. A péntekre virradó éjszaka folyamán kiszivárgott értesülé­sek arra mutattak, hogy a szün­telen légitámadások mellett a több százezres amerikai és szövetséges szárazföldi erők megkezdték a felvonulást a kuvaiti határ felé. A szakértők szerint a „puhító” légitámadá­sok még napokig folynak majd, de lehetséges, hogy a.száraz­földi támadás hamarább bekö­vetkezik, mint gondolták. (Folytatás a 2. oldalon) KADAR BÉLA MINISZTER ELEMZÉSE 1991-RŐL Nehéznek ígérkező külgazdasági év (Budapesti tudósítónktól.) A magyar gazdaságtörténet­ben még nem volt rá példa, hogy a konvertibilis elszámolá­sú kivitel elérte volna az évi 7 milliárd dollárt; 1990 azonban ilyennek számított. A rubelel­számolású forgalomban az 1989-es 540 millió rubeles kivi­teli többlettel szemben majd­nem kiegyenlítetté vált a forga­lom a nemrég zárult évben. Kádár Béla, a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok minisztere vezette be ezekkel az adatokkal sajtótájékoztatóját, amelynek központi témája az 1990-es kül­kereskedelmi forgalom értéke­lése, illetőleg a tárca idei tervei­nek ismertetése volt. A miniszter nem táplált illúzió­kat az 1991 -es feladatok részle­tezésekor: „Az év nem lesz könnyebb, sőt nehezebbnek ígérkezik, mint a tavalyi volt, és nem elsősorban az Öböl-válság miatt. Elsősorban a kelet-euró­pai helyzet bizonytalansága befolyásolhatja munkánkat, megnőttek ugyanis azok az aggályok, amelyek a korábbi kedvező folyamatok visszafor- díthatóságára vonatkoznak. És erre fel kell készülnünk.” (Folyatás a 3. oldalon) Nyitott alapítvány a kultúra támogatására n EGYUTTMUKODIK A MEGYE ÉS KAPOSVÁR Szociális otthon közös összefogásból Nehéz még pontosan fölmér­ni, hogy mi az eredménye a megyei, a kaposvári önkor­mányzati vezetők tegnapi első találkozójának, az azonban már bizonyos, hogy könnyebbé te­szi a költségvetések elkészíté­sét, zökkenő nélkülivé az intéz­mények működését. Dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke éppen ezt tartotta az általuk kezdemé­nyezett találkozó legfontosabb indítékának. Noha a megyei jogú város szerepköre, a me­gyei önkormányzat jog- és ha­tásköre még tisztázatlan — nem születtek meg fontos tör­vények — mégis sikerült sok mindenben előzetesen megál­lapodni, hogy a későbbiekben könnyebb legyen az együttmű­ködés, az intézmények átadása a városnak vagy a megyének a közös megegyezés, valamint a későbbi törvények alapján. (Folytatás a 3. oldalon) Hír a magyar hírszerzésről A Miniszterelnöki Hivatalban arról tájékoztatták az MTI mun­katársát, hogy a Magyar Köztár­saság Információs Hivatala hosszabb ideje megkülönböz­tetett figyelemmel kíséri az Öböl-válsággal kapcsolatos fejleményeket. A polgári hír­szerzés bizalmas információi is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kormányt nem érték váratlanul a bekövetkezett ese­mények, s idejében megtehette a megfelelő intézkedéseket. Az Információs Hivatal folyamato­san ellenőrzi a helyzet alakulá­sát, s következtetéseit a veze­tés elé tárja. Kapcsolatban áll több külföldi titkosszolgálattal, s a szükséges mértékben egyezteti lépéseit velük. Az ille­tékes tisztviselő végezetül el­mondta, hogy a kormánynak a reális helyzetértékeléshez to­vábbra is szüksége van a ma­gyar hírszerzés értesüléseire is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom