Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-06 / 191. szám
A ■ Hatvanévesen, betegen — és ellátatlanul NYUGDÍJASOK OLDALA 1990. december 6., csütörtök Magányosság és egyedüllét —gyakran azonos fogalomként használjuk e két szót, máskor bizonyos élethelyzetet vagy egy adott lelkiállapotot jelölünk vele. Pedig a magány semmi esetre sem azonos az egyedülléttel. Lehet valaki egyedülálló, mégsem kínozza a magány. És lehet valaki nagyon is magányos, annak ellenére, hogy házastársa van, gyerekek, rokonok, munkatársak veszik körül... A magány sajátos lelki élmény, amely többnyire független az ember külső körülményeitől, s amit ki-ki másként élhet át. Sokan éppen a magányban találnak feloldódást, menekülést, pihenést, alkalmat és lehetőséget az elmélyülésre, gondolkodásra, az önvizsgálatra. Az egyedüllét csupán azt jelenti, hogy valakinek nincs társa. Vagy azért, mert még nem talált rá vagy azért mert már elveszítette. A veszteség azonban, legyen bármilyen fájdalmas is, nem feltétlenül vezet elmagányosodáshoz. Sok vidám agglegényt ismerünk, és sok olyan asszonyt és férfit, aki az egyedüllétet függetlenségként, szabadságként éli meg. Akit elhagytak vagy akit hosz- szú évek keserű tapasztalatai juttattak arra az elhatározásra, hogy önmaga vessen véget egy áldatlan kapcsolatnak, joggal elkeseredett és boldogtalan. Ám amíg nem törődik bele a helyzetébe, addig arra is képes, hogy változtasson az életén. Ha azonban az idők során leikébe belekövesedik az elidegene- dettség érzése, magányossá válik, s már nem keres kiutat. A magányosság kialakulásában legalább annyi szerepük van a külső körülményeknek, mint néhány valóban magányosságra hajlamosító tényezőnek, személyiségjegynek. Az életsors, az események láncolata mindig közrejátszik abban, hogy valaki önmagába fordul és elmagányosodik, azonban a személyiségtől is függ, hogy Boldizsár Béla, az öreg, nyugdíjas tanító ott állt a város egyik forgalmas terén, és sétabotjára támaszkodva az utcai nyüzsgést nézte. Lassan alko- nyodott, s a lámpák fényében az idei első hó pihéi röpködtek. Valaki a háta mögé lépett és befogta a szemeit: — Na, ki vagyok? Lefejtette a kezeket a szeméről és megfordult. Talán 40 éves, irhabundás nő állt előtte, aki boldogan ölelte meg az öregembert. — Kedves, jó tanítóm! Drága Béla bácsi! Éppen föl akartam keresni, hogy segítsen enyhíteni a gondjainkat. De jó, hogy találkoztunk! — Te vagy az, Julika? Istenem, amíg ott tanítottam a mi falunkban, talán te voltál a legjobb tanítványom! Hát mondd, miről van szó? A fiatalasszony elmondta: a faluja, amelynek ő a frissen választott polgármestere, szeretne elszakadni a lassan várossá kiből válik végérvényesen magányos ember, s ki az, aki az egyedüllét átmeneti időszaka után képes talpra állni, és új, gyümölcsöző kapcsolatokat kialakítani. Az emberek, akár magányosak, akár egyedülállóak, hajlamosak arra, hogy a körülményekben, mások hibáiban keressék kudarcaik okát. Hasznos volna önvizsgálatot tartaniuk és elgondolkodniuk azon, vajon ők maguk miben voltak vétkesek, ők maguk hol vétették el a lépést? Ugyanis mindenki saját maga is alakítja a sorsát. A magukba zárkózó, az élet zajától szívesen visszavonuló embereket többnyire kielégíti egyetlen ember iránt érzett szerelmük, szeretetük, barátsáfejlődő településtől, amelyhez annak idején erőszakkal hozzákapcsolták. — Elég volt a mostohagyermekségből — mondta —, most már a saját lábunkon akarunk állni, saját, független hivatallal, saját iskolával, hogy ne kelljen 63 alsós gyermeket ma is a városba utaztatni hideg buszokban, embertelen tolongás közben... — Hát ez nagyszerű! — örvendezett az öregúr. — De van- e elég erőtök hozzá? Mi van a régi iskolával, amelyből pártházat csináltak? Mi van a tanítói lakással? Mi van azzal a régi épülettel az iskola mellett, amelyből annak idején tornatermet álmodtunk a falunak? — Minden a régi tervek szerint megy, Béla bácsi! El sem tudja képzelni, micsoda sürgésforgás van a faluban! Iparosaink korszerűsítik az iskola- épületet, amelyben mindig két tanterem volt. A tanítói lakás is elkészül tavaszra három szobával, fürdőszobával, villannyal és gázfűtéssel. Most már csak guk. Kötődésük társukhoz, barátjukhoz rendkívül szoros, csupán egymásnak élnék, és tökéletesen kielégíti őket egymás társasága. Ha egy ilyen ember elveszíti szerelmét, házastársát vagy barátját, hirtelen tökéletesen magára marad, elszigeteltsége végleges magányossággá változhat. A világ felé nyitott emberek ellenben mindig kivergődnek kínzó helyzetükből, hiszen az elvesztett társ mellett mindig sok más kapcsolatuk is volt. A magányosság állapota — sajnos ez az élet törvénye — leggyakrabban az idős embereket sújtja. Éppen ezért jobb már hamarabb, fiatalon — de nem késő még az időskor küszöbén sem! — úgy alakítani életünket, hogy egyedül se maradjunk magányosan. F.Zs. két tanítót kell szereznünk, akik szívesen eljönnek hozzánk, s nem loholnak már kora délután vissza a városba... Van sportpályánk, mozink, klubhelyiségünk. Nálunk éppen úgy lehet élni, úgy szórakozhatnak a fiatalok, mint a városban. Még színházba is behozzuk őket, ide Kapósba! — De mit tudok én csinálni? Szép a tervetek, de én miben segíthetek? — Béla bácsit megbecsülik a tanítóképző főiskolán. Jöjjön el velem oda, s próbáljunk a jövő tanévre két pedagógust szerezni! Az öreg agyán hirtelen átfutott egy gondolat. Itt tanít a városban az ő fia! A felesége pedig, aki szintén alsó tagozatos, egy üzletben dolgozik eladóként. A gyermekeik már nagyobbak, itt járnak középiskolába, a nagyszülőknél laknak, velük tehát már nincsen különösebb gond. Ha rábeszélnék őket, hogy menjenek ki a jövő tanévben a faluba tanítani... Amikor az öregúr elmondta egykori tanítványának az ötletet, a polgármesternő a nyakába ugrott. Rögtön autóba ültek, s elhajtottak az ifjú Boldizsár „Sokat foglalkozik a rádió, a tv és önök is a nyugdíjasok helyzetével, problémáival, de nem foglalkoznak azokkal, akik semmilyen ellátást nem kapnak. Betegségem folytán 1973- ban leszázalékoltak 67 százalékra, mert nem tudtam tovább dolgozni. Jelenleg 60 éves vagyok, orvosi kezelésre szorulok. Ezelőtt három éve felkerestem a társadalombiztosítási igazgatóságot, ellátás folyósítása végett. Azt a választ kaptam: kérésem elévült, miért nem mentem egy évvel hamarabb. A munkaügyi bíróságon is elutasították kérésemet. Férjem most ment nyugdíjba, ketten élünk egy nyugdíjból. Úgy látszik, az ember csak addig kell, amíg dolgozni tud. Ez így volt a múltban és így van most is. Kérdem önöket: mit csináljanak azok az emberek, akik hozzám hasonlóan jártak?” — írja levelében Pizvor Béláné, Marcali, Kovács J. u. 49. szám alatt lakó olvasónk, akivel — válaszként is, tanácsadásként is — a következőket közöljük: Lapunk Nyugdíjasok oldalán eddig kétszer is foglalkoztunk a Pizvornééhoz hasonló esettel, előbb tavaly december 22-én, majd az idén, november 1-jén. A múlt évi írásban egy olvasói levélből idéztünk — abban is egy nyugdíjas korú asszony tette szóvá gondját, nevezetesen azt, hogy hetvenéves korára semmilyen ellátásban nem részesül. Az idei cikkben egy felhívást tettünk közzé: a felhívás azoknak szól, akik — bármilyen oknál fogva — nem részesülnek nyugellátásban. Megadtuk a címet is, ahol a jelentkezéseket várják, s ezt most megismételjük: Béres Kálmán, Hódmezővásárhely, Bercsényi u. 21. 6800. Bízunk benne, hogy Pizvor Béláné ügye megnyugtató módon rendeződik. Mint ahogyan abban is bízunk, hogy a nagyatádi Lénár Istvánné kívánsága is teljesül. Nyugdíjas korú olvasónk verset küldött a Nyugdíjasok oldalára, s ha most ezt nem is közöljük teljes terjedelmében, szólunk róla. Lénár Istvánné betöltötte a hatvanegyedik évét, s mint írja: „Ez ideig még nem sok jót tartogatott számomra az élet. Egyetlen örömöm két jó gyermekem, menyem, vejem és négy szép unokám. Ezért szeretném, ha egyszer igazi béke lenne már... Nem futkosom atemplomba, de azért az Istent kérem, hogy ezt az óhajomat teljesítse nékem.” Karácsony havában, Miklós püspök napján, a fagyos hajnalokkal is a békesség ünnepéhez közeledve osztozunk Lénámé kívánságában. Azt írja: ,,Nem tudom miért, de elromlott valami... " Igen, elromlott. Ám „...ha minden ember szívébe szeretet költözne" — s nemcsak a békesség és a szeretet ünnepére — ez a hiba talán mégiscsak kijavítható... (Hernesz) 8 SOMOGYI HÍRLAP AKI EGYEDÜL ÉL ÉS MÉGIS BOLDOG... Ki válik magányossá? ,... hogy egyedül se maradjunk magányosan. ” Fotó: Gyertyás László „NEM EMLÉKSZEM, HOVA TETTEM.. Rejtélyes eltűnések nyomában Naponta számtalanszor, számtalan ember eszi magát azért, mert keresnie, kutatnia kell valami után, aminek „meg kell lennie, csak arra nem emlékszem, hová tettem...” A „megvan, de még sincs meg" holmik rejtélyes eltűnésének többnyire feledékenység, szórakozottság az oka. Néhanapján közönséges rendetlenség a háttere. Ahogy múlik felettünk az idő, úgy válunk egyre feledékenyebbé. Az ember többféle módszerrel is túljárhat a gyengéin. Az egyik: az emlékezet rákénysze- rítése annak felidézésére, hogy ama bizonyos „valami” legutoljára hol, milyen körülmények között volt kézben, az illető még mit tett el, mit vett elő, merre jött- ment, ki volt jelen, milyen váratlan mozzanat jött közbe, amely megakadályozta abban, hogy oda tegye el a „valamit”, ahol majd keresi, ahol biztosan megtalálja? Ez a koncentrált memóriagyakorlat többnyire eszébe juttatja azt az apró részletet, amelyen elindulva nyomára lehet jutni a lelőhelynek. Ez — ha önfegyelemmel párosuló központosítással viszik végbe — eredményesebb lehet, mint az ösz- szevissza turkálás. A bosszantó, hiábavaló keresgélés megelőzésének másik módja, ha a későbbiekben még szükséges, az elintéznivaló, az utánajárni való iratoknak, okmányoknak, elismervények- nek, elszámolásoknak, gyógyszerrecepteknek, jegyzeteknek, leveleknek, alkalmilag használt apróságoknak ott csinálnak gyűjtőhelyet, ahol adott esetben arra szükség lehet. Az irományok műfajuk szerint sorakozzanak kisebb-nagyobb borítékokban, felírva rájuk, hogy „elszámolások”, „receptek”, „vizsgálati eredmények”, „OTP-csekkek”, „nyugták”, „jótállások”, „utazási papírok” stb. Ahol van íróasztal, ott ennek fiókjában sorakozzanak a felsorolt borítékok, de egy szekrényfiók is alkalmas e célra. Ez a módszer kiterjeszthető az orvosságokra, a csak néhanapján szükséges apró, konyhai segédeszközökre (kávéfőzőbe való tömítőgumitól a tartalék dugóig, az üvegnyitótól a hústűkig, befőttes gumitól a madzagdarabokig), mindenféle holmira. Természetesen a konyhában kell számukra gyűjtőhelyet találni. Az orvosságoknak pedig ott legyen a helyük, ahol beszedjük azokat. A hamarosan szükségessé váló papírokat biztosan és gyorsan megtaláljuk, ha az asztali naptár lapjához erősítjük. Jó erre a célra a mindennap használt tükör sarkára akasztott ta- sak is. Népesebb családban fontos előfeltétel, hogy a gyűjtőhelyeket közmegegyezéssel létesítsék, s azok használata mindenkire kötelező érvényű legyen. Ny. Á. Béla lakására. Szerencsére mindketten otthon voltak. Miután előadták nekik a tervet, a házaspár összenézett. — Nekem tetszik az ötlet! — mondta a férfi. — Itt albérletben lakunk, s az csaknem a felét elviszi a keresetünknek. Marika mindenkinek segít a boltban, de ő is inkább tanítani szeretne... A polgármesternő elmondta, hogy mit tudnak a házaspárnak nyújtani. Modern lakást nagy kerttel, a sportkörben és a kul- túrházban akár mellékfoglalkozás is lehetséges. Hajlandók áldozatot hozni, csak a kisgyermekeknek ne kelljen naponta utazniuk! A két fiatal egy órai gondolkodást kért, s amikor visszajöttek a szobába, kijelentették: — Rendben van, elfogadjuk az ajánlatot! A polgármesternő elővett a táskájából egy ív papírt, gyorsan megfogalmazta a jogokat és a kötelességeket, s azt mondta: — Itt az előszerződés, kérem, írják alá! A két fiatal, az öreg Boldizsár nagy örömére, gyorsan odaka- nyarította nevét a papírra... Tárj János Öregedés ellen szex? Érdekességek innen-onnan A XX. század első felében az átlagos élettartam 37 év volt. Hazánkban a húszas évek elején a férfiak átlagosan 41, a nők 43 évig éltek. Napjainkban ez a határ 68 illetve 72 évre tolódott ki. Az öregség fogalma is más lett: az Egészségyügyi Világ- szervezet meghatározása szerint az ember 59 éves koráig középkorú, 60-tól 74-ig tart az öregedés korszaka, 89 éves koráig idősnek, öregnek számít és 90 fölött lesz belőle aggastyán. Svéd orvosok szerint az idősödő, öregedő emberek életére, erejük megőrzésére jó hatással van az intenzív szexuális élet. A kutatók szerint az élet alkonyán a csökkenő intenzitású nemi élet egyenes arányban áll a hanyatló szellemi kapacitással, a testi-lelki leépüléssel. Ezek szerint az öregedés ellen legjobb gyógyszer a szex...(?) A világ legöregebb katonája, egy bizonyos Skultéty László nevű magyar, nyolcvanegy évig szolgált, és huszonkét háborút harcolt végig: egyet az orosz, kettőt a török, hetet a porosz és tizenkettőt a francia állam ellen. A híressé vált katona 1735- ben született a Felvidéken, és tizenöt éves korában már a fejébe nyomták a huszárcsákót. A Hadik huszárezredben kezdte szolgálatát. Az 1812-es orosz- országi hadjárat idején már hetvenhét éves volt az öreg harcos. Tizedessé csak 1778-ban léptették elő, tehát közhuszárként kemény fegyelemben töltött el huszonnyolc esztendőt. Kilencvenhat éves volt, amikor derékba tört katonai karrierje, ugyanis nem tudott többé lóra ülni. A „rekorder” katona 1831- ben hunyt el; gróf Esterházy Vince huszár ezredes Aradon temettette el hűséges katonáját, ezredének zászlótartóját. —kgym— Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc A polgármesternő
